bezár
 

irodalom

2011. 06. 07.
Démonok éjjeliszekrényre
El Kazovszkij Homokszökőkút című kötetének bemutatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magvető Kiadó Puskin moziban rendezett könyvbemutatói előtt le a kalappal. Profizmus, legyen szó felolvasásról vagy beszélgetésről, pontosan kiszámított egy óra, biztos kérdések és semmi mellébeszélés. A házigazda szerepét magukra öltő szerkesztők mindegyike rutinnal és irigylésre méltó alázattal teszi a dolgát. Vasárnap este a Homokszökőkút című kötetet mutatta be Király Levente szerkesztő, vendégei és beszélgetőtársai Margócsy István irodalomtörténész és Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, színész, rendező volt.
A terem zsúfolásig tele, mire felérünk, Király Levente is alig jut be. Guggoló, törökülésben ülő és álldogáló hallgatóság, meglep, mennyien kíváncsiak. Annyiban a személyes tereket erősítem, hogy fordítóként magam is részt vettem a kötet létrehozásában, de be kell vallanom, döbbenetes élmény volt ez az egy óra. Erő sugárzik át a tanúk mondatain, amely erő El Kazovszkijé, és már csak azon merengek, vajon életében is megkapta-e ezt a neki járó figyelmet, szeretetet, törődést, vagy megint késve kaptunk észbe, és utólag állunk megokosodva, mint abban a Kemény István-versben az udvari bolond, egyedül. A Máltai kereszteződés című vers felolvasása után a tizenhatéves Alföldi Róbert elevenedik meg a szemünk előtt, göndör hajó aranyifjú a pesti éjszakában, aki arról beszél, mennyire csodálta, imádta ezt az embert. A nemen direkt nem pontosítok, El Kazovszkijból az ember válik hangsúlyossá, nem a férfi vagy a nő. Aki ismerte, talán most tiltakozik, de az est és az ismeretlenség számomra ezt szülte. "Kazó" az, akivel nem lehetett fecsegni, mindent mélyebbről csinált, és a barátság egyenrangú fogalma is felszámolódott a közelében, Alföldi elnézést kér a megfogalmazásért, de ennyire emberien, szépen ő még nem látott embert meghalni.
Alföldi Róbert

Margócsy István '77-78 táján Szilágyi Ákos révén ismerte meg, a legélesebben élő képek közül azokat emeli ki, miszerint El Kazovszkij mindent végtelenül komolyan vett, a mindennapi életet mitikus, démoni komolysággal élte, és mind önmagával, mind másokkal kérlelhetetlen szigorúság jellemezte. Akkoriban a Mozgó Világ című folyóirat szerkesztőjeként El Kazovszkij panoptikum-sorozatáról írt szövegét kellett "átírnia", megszelidítettem az írását, mondja Margócsy. Ez az él, amely El Kazovszkijt jellemezte, többször előkerül az este során, a mélyén végtelen sóvárgást gyökereztet. Az az alkotó volt, akit többek között az foglalkoztatott, hogy hogy lehet egy tárgyakkal terhes világban élni, hogy lehet élni, ha tárggyá válunk a másik ember számára, ha tárggyá válik számunkra ő is. Mindezt a fentebb emlegetett mitikus erőtérben elhelyezve. Ideálja Lermontov volt, aki szenvedélyes, szabad ember, akiben a démon kielégítetlen szerelme szólal meg.
Margócsy István és Alföldi Róbert

A következő blokkban a személyes és általános hatástörténet taglalása következik, Alföldi egyre mélyebbre megy, kemény és szikár mondatai mögött nincs semmi szépelgés, sem póz, az ágyával szemben a falon van a "Kazó"-kép, hogy emlékeztessen. A saját démonaim kerülnek ki általa a falra, azokkal válik lehetővé szembenézni. Mégsem szembesít, mert magamtól nem tudok elmenekülni, folytatja, de ad valami nyugalmat, elfogadást, képletesen és szó szerint is együtt élek velük. Egy a munkájában végtelen szabad ember volt, akinek sűrű tökéletesség és egyszerűség, magától értetődés jellemzi a műveit.
 
Filmvetítés jön, melyben El Kazovszkij a nyelvről és a nyelvhez fűződő viszonyáról beszél, elveszíteni kezet-lábat, így élte meg kamaszkorában az őt ért törést, az új nyelvi közeget. Ezt a feszültséget Margócsy eltárgyiasításként definiálja, hiszen soha nem tudta igazán otthon érezni magát Magyarországon, ebben a nyelvben, mindig idegen maradt. Amit El Kazovszkij hangsúlyozott, hogy ő nyelvi képekben gondolkodik, Margócsy mint alkotótól elfogadja, tiszteletben tartja, de ha a mélyére ásunk, az ő nyelvisége inkább a mítoszok miatt működik, a nyelv alatti hálóba kapcsolja be a műveket pl. akár címbéli utalásaival. Nagyon fontos még a kutya-, illetve állatmotívum életművében, amely az orosz gyökerekhez erősen kötődik, lévén, hogy ott ember és állat között korántsincs akkora különbség. De a dolog képtelensége vitathatatlan, és Margócsy a hattyúk-ciklust hozza példaként: eldönthetetlen, hogy a balett során ő a nőbe, a táncba vagy a művészet absztrakt szépségébe szeretett-e bele, ezáltal végérvényesen megszólíthatatlan lesz a szépség. A szövegek felé haladva azok rituális, ráolvasásszerűsége mágikus nyelvet teremt, mely nyelv imamalomszerűen ismételt variációkból építkezik.
 
Király Levente

A Levél Aphroditének című vers felolvasása után a kötetre terelődik a szó, a felolvasott verseket, megtudjuk, maga Alföldi választotta, és azt is, sokkal líraibbnak érzi a szövegeket, mint amilyennek ő a szerzőt ismerte. Fájdalmas szenvedés helyett az esendőség erősödik fel bennük, halkabb hang, melyből hiányzik a rá oly jelemző "okádás". De az biztos, hogy a könyv helye az éjjeliszekrényen van. A második filmrészletet Király Levente szóban vázolja fel, az első ugyanis egy mikrofont magával vitt, nem kímél minket a technika ördöge, majd a hagyomány és az életmű rendszerezésére kerül sor. A teljes életmű négyszázötven sűrűn gépelt oldal, ciklusokba tagolódva, és végig domináns a pulzáló jelleg, mely képzőművészetének és lírájának nem egyetlen közös vonása. Az ismétlés, a lelki, poétikai gyökerek, a ráolvasás mindkettőben tetten érhető. El Kazovszkij mindig ugyanahhoz az elérhetetlen centrumhoz közelít, azt járja körbe újra és újra. Az okádással Margócsy mélyen egyetért, a folyamatos szenvedés kihányása, a kínok kimondása teremti meg azt a csodát, amely a szépség lehetőségét mutatja.
 
Zárásként a képek sivatagi jellege hangzik el, és hogy ebben a sivatagban a vágy hogyan születik meg és él, hogyan teszi egyszerre lehetővé és lehetetleníti el a szépet. Az vitathatatlan, hogy mélyen az orosz hagyományban gyökerezik El Kazovszkij költészete, de az orosz kortárs kölészetben nagy kérdés, hogy hol a helye ezeknek a verseknek. De isten adja, hogy hazatérjen, bocsátja útjára a kötetet és a verseket Margócsy István.

Fotó: Pál Dániel Levente
nyomtat

Szerzők

-- Csobánka Zsuzsa --


További írások a rovatból

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés