bezár
 

színház

2011. 08. 10.
A kobold mindent összekavar
Újvidéki táncjáték a Szentivánéji álomból Kisvárdán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kobold mindent összekavar Ez egy ilyen zanzásított változat. A lényeg, hogy a kobold mindent összekavar. – Egy húsz év körüli fiú próbálta imígyen helyre tenni a látottakat értetlenkedő barátainak a Kisvárdai Várszínházból kifelé jövet, ahol a Határon Túli Magyar Színházak XXIII. Fesztiválja keretében az újvidékiek Szentivánéji álom címen meghirdetett előadását láttuk. Ennek – és talán ebben is egy kobold keze lehet – vajmi kevés köze volt a Shakespeare által írt drámához.
Szkéné színház
Persze, nem az a gond ezzel az előadással, hogy nem követi híven az eredeti darabot. Legfeljebb a színlapon illett volna erről tájékoztatni a Várszínház nézőterét zsúfolásig megtöltő nézőket, hogy legalább sejtsék, mire váltanak jegyet, mert a „táncszínházi előadás” kitétel ehhez önmagában nem elegendő. A legnagyobb probléma inkább az, hogy az előadás önmagát nem képes meghatározni. Mintha Puskás Zoltán rendező nem tudná eldönteni, hogy táncdrámát szeretne színpadra állítani, ahogy ezt a műsorfüzet állítja, vagy showtáncot, amihez neves táncosok (Budai László tangótáncos, Bóbis László sztepptáncos) és Gyenes Ildikó, több musical koreográfusa tervezték a koreográfiát. Így aztán keveri a kettőt, bizonytalanságban tartva a nézőket, és vélhetően az elegendőnél kevesebb kapaszkodót biztosítva ezzel a színészeknek is.

Szentivánéji álom (Újvidéki Színház; forrás: uvszinhaz.co.rsMaga a keret sem bizonyul szerencsés választásnak. Bevonul tizenhat táncos, egy részük fehér, másik részük fekete öltözetben, leülnek velünk szemben, és ez a statikus állapot egészen az utolsó jelenetig megmarad. Innen állnak fel az éppen szereplő táncosok, és ide ülnek vissza, ezzel a helycserés megoldással, valamint a helycserékkel együttjáró zene-, fény- és koreográfiaváltásokkal tovább tördelve az amúgy sem megszülető darabegységet.

A jelenetek két, markánsan elkülönülő csoportra oszlanak, annak megfelelően, hogy a „fehérek” vagy a „feketék” táncolnak éppen. A „fehérek” megmozdulásaiban feltűnnek a Szentivánéji álom történetmorzsái, felismerjük Theseust és Hyppolitát és persze mindenekelőtt Puckot, majd az ő vezényletével megtörténik az a bizonyos „összekeverés” is, vagyis átrendezik az alvó szerelmespárokat. Jönnek aztán a szerelmi bonyodalmak, jó sok füsttel és vakító ellenfényekkel körítve, szerelmi láncokat jelképezni hivatott valóságos láncok tekerednek és hullanak, látunk várfalon futkorászó dekoratív buborékokat, drámát, szenvedést és szenvedélyt – valódi dráma, szenvedés és szenvedély nélkül. Aztán jönnek a „feketék”, és mintha hirtelen egy másik előadásba csöppennénk, humorosnak szánt, néha burleszkbe hajló sztepptáncokat látunk. Időnként tényleg humorosak. És ezt a „fehér részektől” lebénult közönség tapssal és érezhető megkönnyebbüléssel díjazza, boldogok, hogy végre értenek valamit a színpadon zajló eseményekből, függetlenül attól, hogy ezekben a jelenetekben ráismernek-e a shakespeare-i mesteremberekre vagy sem. A mellettem ülő lány például egy idő után felveszi azt a ritmust, hogy a „fehér” részek alatt sms-ezik, és csak a „fekete” részek alatt nézi az előadást.

Szentivánéji álom (Újvidéki Színház; forrás: uvszinhaz.co.rsA zeneválasztás éppen olyan eklektikus, a népzenétől a gépzenéig terjedő távlatokat jár be, mint a koreográfia a tangótól a szambáig és a sztepptáncig. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy egy prózai társulatot látunk a megszokottól eltérő szerepkörben, és ők igazán mindent megtesznek a tisztességes helytállás és a siker érdekében. Banka Lívia és László Sándor (Hyppolita-Titania, illetve Theseus-Oberon) kettőseiben a tangó koreográfia mögött sokszor ott van az igazi színjátszás, az igazi színház reménye, ahogy Elor Emina játékos, gonoszkodó Puckjában is, de aztán a csillogó-villogó jelmezek, a túlságosan harsány zene, a kizökkentő jelenetváltások gyorsan elsodorják a lehetőséget.

A végén aztán összeelegyedik a fekete a fehérrel, és lelkes össztáncba kezdenek. Itt már nem is akarnak Shakespeare-nek látszani, showtáncot látunk, semmi mást. És ezzel sem lenne semmi baj, ha a megelőző ötvenöt percben nem szerették volna elhitetni velünk az ellenkezőjét.

Shakespeare: Szentivánéji álom

(táncelőadás)

Theseus/Oberon: László Sándor
Hippolyta/Titania: Banka Lívia
Demetrius: Kőrösi István
Lysander: Sirmer Zoltán
Hermia: Kokrehel Júlia
Heléna: Crnkovity Gabriella
Puck: Elor Emina
Mesteremberek: Jankovics Andrea, Figura Terézia,
Ferenc Ágota, Balázs Áron, Huszta Dániel, Pongó Gábor, Varga Tamás,
Tündérek: Hajdú Tamás, e.h., Német Attila

Zeneszerző: Andrés Mariano Ortega, m.v.
Koreográfusok: Gyenes Ildikó, m.v., Bóbis László, m.v., Budai László, m.v.
Jelmeztervező: Cselényi Nóra, m.v.
Jelmezkivitelező: Ledenyák Andrea, m.v.

Rendező: Puskás Zoltán

Határon Túli Magyar Színházak XXIII. Fesztiválja, Kisvárda

Bemutató: Újvidék, 2010. június 15.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Turbuly Lilla --


További írások a rovatból

színház

Ódon szöveg, modern látvány: mit kezdjünk ma Bánkkal? Ódon szöveg, modern látvány: mit kezdjünk ma Bánkkal?
Katona József Bánk bánja a Kamrában
Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
színház

Drágám, megjöttek a perverzek! Drágám, megjöttek a perverzek!
Többszörös orgazmus a Budapesti Anarchista Színház előadásában
színház

Megismerni a cigányságot Megismerni a cigányságot
Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye alapján készült előadáson jártunk

Más művészeti ágakról

(Utóhang egy kerekasztal-beszélgetéshez)
Interjú Erdély Mátyással az operatőri hivatásról, a siker kérdéseiről, a kamera mögött álló művész hazai és külföldi lehetőségeiről
art&design

Lebegő identitás Lebegő identitás
Háttérbeszélgetés Pilinger Erzsébettel, a budapesti Knoll Galéria vezetőjével, a galéria és az alkotók viszonyáról, művészek és közönség közti közvetítésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés