Ideológia
 

A fantasy gyerek- vagy családi zsáner, világképe jóindulatú, ami elsősorban a felnőtt tartalmak mellőzésében, a happy end befejezésben, valamint az alacsony korhatárban nyilvánul meg. A legalapvetőbb felnőtt tartalmak kimaradnak a H.P.-történetekből: nincs ábrázolt szex és meztelenség, tabusértésekkel sem találkozunk. A happy enddel már más a helyzet: a saga vége ugyan nevezhető ennek, de az egyes részek zárásai általában szomorúak, hisz a „sötét oldal” erősödésével (Voldemort visszatérése), vagy különösen kegyetlen merénylettel (Diggory, Dumbledore) érnek véget, a záró opusban pedig különösen súlyos a body count (meghal a bagoly Hedvig, a manó Dobby, a gyerek Creevey, Fred Weasley és a frissen szülővé vált Lupin és Tonks). A fantasy eszképista, míg a horror realista, előbbiben a halottak visszatérnek vagy jelen maradnak (pl. Gandalf, Yoda, Aslan), utóbbiban viszont a jók halála visszafordíthatatlan, a gonosz pedig kéretlenül is kísért. A H.P. esetében az utóbbi dominanciáját jól példázza jelenet, melyben H.P. abban reménykedik, hogy halott mentora, Black szellemként vele marad majd, de csalódnia kell.

Az ábrázolt erőszak látszólag nem banális, hanem „fantasy erőszak”, azaz a fantasztikus elemek miatt nem számít tabusértőnek. A H.P. esetében viszont kevés erőszak (és minimális gore, azaz nyílt sérülés-ábrázolás) származik varázslók vagy varázslények között harcból, inkább a banális erőszak, mint felnőtt tartalom (pl. merényletek) dominál. A mágikus lények legyőzése ugyan fontos esemény, ám ezek is inkább horror-szörnyek, mint a fantasy jellegzetes bestiái. A háromfejű kutya, a beszélő kígyók-pókok, a troll és a vérfarkas nem természetes élőhelyén jelenik meg, mind fenyegetően törnek be a varázslóiskolába, a hős pedig nem harci képességeit latba vetve száll szembe velük, hanem igyekszik elkerülni a konfrontációt (menekül), csak kényszerből, az esélytelenek nyugalmával győzi le őket. E lények a horror-szörnyek jellegzetes tulajdonságait mutatják, méretük vagy számuk abnormálisan nagy, ráadásul e fantáziavilágban mutáns, hibrid, tehát fokozott monstruozitást képviselő bestiákat is találhatunk, ilyen a „durrfarkú szurcsók”.
 

A H. P.-regények és filmek közül egy sem kapott 12-13 évnél magasabb korhatár-ajánlást, ha viszont fantasyként dekódoljuk őket, a megállapított korhatár különösen magas. A regények közül hazánkban a 6. és a 7. kötet kapott „12 éven felülieknek” ajánlást, viszont az efféle verdikt ritka a „tiszta” fantasy és a kifejezetten gyerek/fiatal közönségnek szánt művek esetében. A filmek többsége PG-13 korhatárt kapott, ami az MPAA meghatározása szerint egyértelműen felnőtt tartalmakra utal, a filmek verdiktjében „kreatúra erőszak” (ami a horror eszköze), és „erőszak” szerepel a „fantasy erőszak” mellett, valamint minden film tartalmaz „félelmetes képeket/momentumokat”. Számos olyan tartalmat találhatunk bennük, amely kifejezetten ellenjavallott a gyerekfilmek készítőinek. A saga gyilkosokat, szörnyeket, tragédiákat, realitást illető bizonytalanságot vonultat fel, a hős pedig állandó szenvedésben és veszélyben él, szeretteinek halálozási aránya nagy. Mindezt ugyan enyhíthetné a fantasy fekete-fehér moralitása, viszont a H.P. esetében jó és rossz sem különül el egyértelműen. Számos antagonisztikus karakter (pl. Piton) válik hőssé, míg a jó oldalon álló karakterek erkölcsei megkérdőjelezhetőek (pl. Dumbledore). A H.P. tehát a jóindulatú, gyerekekre optimalizált fantasy helyett inkább a komplex, felnőtt tartalmakkal operáló horror. 
 

A regények és a filmek közti különbségek közül a műfaji képlet kérdésében relevánsak azt a tendenciát mutatják, hogy a filmek alkotói fantasyként adaptálják a regényeket, eliminálva a horrort. A tartalmat, fabulát tekintve ez abban nyilvánul meg, hogy horror-jelenetek maradnak ki (pl. Black késes merénylete az Azkabani fogolyban, vagy Főnix rendjének azon jelenete, melyben a hős azt hiszi, Voldemort megszállta) vagy íródnak felül, az elsődleges és a mágikus világ kollíziója enyhül, és a happy end zárás dominál. Egy példa a felülírt horrort-szcénára: Az Azkabani fogoly regény-verziójában a hős felfigyel egy hatalmas kutyára, amely már többször megjelent neki, ő pedig a halál ómenének véli (ráadásul mikor újra keresni kezdi tekintetével, az már köddé vált, ami horror-klisé). Végül kiderül, hogy Black volt az, kutyává változva. A filmben a kutya alakja a felhőkből bontakozik ki, amire nem kapunk magyarázatot, a regény horror-univerzumában tehát racionalizálni kell a természetfelettit, míg a film fantasy-univerzumában az irracionális megtörténhet. A regények hosszú, sok kérdésre választ adó megoldása rövidül a filmekben, így rengeteg dolog marad meg a fantasy módján irracionálisnak, vagy eleve elrendeltnek (pl. H.P. kiválasztott volta, mely a regény szerint puszta véletlen).

A két világ közti kollízió minimalizálását az opusok nyitánya mutatja, a regényekben ugyanis a fantasztikum kezdetben fenyegetően tör be a normális világba: a saga a Dursley-család szemszögével indít, akik eleinte pusztán „rejtélyes” és „szokatlan” dolgokat tapasztalnak, míg a filmekben az elsődleges világ alig kap szerepet, szinte high fantasy univerzumot látunk.  A regények horror-hangulata is csorbul, baljós atmoszférájuk („Harry úgy tapasztalta, hogy ritkábban vannak rémálmai, ha kviddicsezés után kimerülten bújik ágyba” – olvashatjuk a legvisszafogottabbnak számító 1. regényben) helyett filmen felhőtlenül vidám fantasyt kapunk. A regények negatív zárását a filmek alkotói happy enddé alakítják: A Tűz serlege végén Voldemort visszatérését kevesen hiszik el, a filmből viszont ez nem derül ki, kevésbé tűnik tragikusnak hőseink helyzete; a Főnix rendje filmből pedig kimarad három rövid jelenet, melyben H.P. Blacket gyászolja, akinek halála ellenére happy endet kapunk. A tartalmat illetően tehát a regényben jelenlévő horror dominanciája csökkent a filmadaptációk esetében, a fantasy pedig ezzel egyenlő arányban erősödött.
 

Olyan reprezentatív jeleneteket mutatok be a regényekből, melyekben az alkotó a horror stílusát használja. Az alábbi a horrorfilmek egyik leggyakoribb stíluseszközének, a blöffként jellemezhető, a néző megijesztését célzó busz-effektusnak feleltethető meg. “Már az ajtó felé lopódzott a koromsötét előszobán át, amikor..... - Áááááááh! Harry majd' kiugrott a bőréből ijedtében. A lábtörlőre lépve valami nagy és puha került a talpa alá – és az a valami élt!” (BK 42.). Az alkotó a fenyegetés forrását késleltetve mutatja meg, határozatlan alanyt/tárgyat használ, valós fenyegetésről pedig szó sincs, mivel a „valami” a hős nagybátyja. Az Azkabani fogoly az ómen-kutya belépőjét így festi le: „Nem hallott zajt, mégis úgy érezte, hogy a háta mögött, a garázs és a kerítés közti szűk átjáróban ólálkodik valami – vagy valaki. Hunyorogva fürkészte a koromsötét rést, hátha lát valami mozgást, amiből kiderül, hogy csupán egy macska kószál ott, vagy … valami más” (AF 36). A Titkok kamrája bonyodalma így fest: “Ahogy gondolataiba merülve a sövényt bámulta – egyszer csak a sövény visszanézett rá. (...) A hatalmas szempár pislogott egyet, majd eltűnt.” (TK 13). Ezek a fogások (határozatlan alany/tárgy, a „…” és a dőlttel szedett kulcsszavak) jól jellemzik Rowling stílusát, e jelenetekben a suspense az ismeretlentől való félelemmel erősödik, majd sokkba csap át.
 

A horror formaisága a filmekben
 

A filmverziókból a regények horror-jeleneteinek többsége kimaradt, ami azzal is magyarázható, hogy ezek legtöbbször nem fordulatok, hanem elhagyható epizódok. Arra is sok példa van, amikor a regény horrorként stilizált jelenete filmen nem kapja meg az ennek megfelelő formát. Az Azkabani fogolyban van egy jelenet, mely számos hasonlóságot mutat azzal a szcénával, ahonnan a busz-effektus a nevét kapta. A Párducemberek leghíresebb jelenetében egy nő sétál haza éjszaka, és valaki vagy valami (valójában egy párducember) követi. Mikor a szörny rávetné magát a nőre, váratlan, ijesztő, félreérthető zaj hallatszik, egy busz fékez le, felvéve a nőt és elriasztva a bestiát. Az Azkabani fogolyban a hőst egy fekete kutya fenyegeti, ő pedig pálcáját védekezésül felemelve szándékán kívül leint egy varázsbuszt, mely megérkezése után a bestiának nyoma vész. A regényben a busz „fülsiketítő robaj” következtében érkezik, filmen viszont nincs különösebb ijesztő diegetikus vagy non-diegetikus hanghatás. Néhány horror-jelenet (pl. a tóban játszódó szcéna a Tűz Serlegében) a regény formaiságának megfelelően van filmre alkalmazva, viszont arra is van példa, amikor a filmek alkotói egyes jelenetekben erősítik a horrort, hozzátéve a megfelelő filmes hatást. Az Azkabani fogolyban a hős éppen jóslástanból vizsgázik, amikor tanára váratlanul rohamot kap. Ezt így olvashatjuk: „Harry megkönnyebbülten felállt, fogta a táskáját, és már indult volna a csapóajtó felé, amikor éles hang harsant fel a háta mögött.”. A filmben viszont a tanár váratlanul, hátulról teszi rá kezét a mit sem sejtő hős vállára (horror-klisé), mindehhez ráadásul a busz-effektusok jellegzetes non-diegetikus hangeffektje is társul, a hős és a néző együtt ijed meg.

A filmadaptációk műfaji képletét illetően egyetlen szegmens perdöntő: a gore alkalmazása. A regényekben számos nagy vérveszteséggel járó sérülés található, ám a filmverziókban a gore visszafogott (amit bizonyítanak a legfeljebb PG-13-as korhatár-besorolások is, mivel a gore gyakran R-es korhatárt jelent). A Főnix rendje regény-változatának egyik álomjelenetében (Mr. Weasley megtámadása) „fröcsköl a vér”, míg a film ugyanezen jelenetében mindössze néhány vérfoltot látunk a férfin. A Félvér Herceg regény verziójában a hős megátkozza D. Malfoy-t, akinek „arcából és mellkasából ömleni kezdett a vér, mintha egy láthatatlan kard hasított volna végig rajta. (…) Piton letörölte Malfoy arcát, aztán megismételte az ellenátkot, mire a seb lassan záródni kezdett.”. A regényben leírtak alapján nyílt sebről van szó, a filmben viszont a karakter ruhája alól szivárog a vér, a test sérülése nincs nyíltan ábrázolva. A Halál ereklyéi 1. részben G. Weasley megsérül: „hiányzott az egyik füle, s a sebből ömlő égőpiros vér az egész fejét és nyakát elborította”. A filmverzióban a karakter füle láthatóan nem választódott le, és a regényben leírtakhoz hasonló mértékű vérveszteséget sem szenvedett. A Halál ereklyéi 2. részben a varázslók halálukkor széttörnek, mintha üvegből lennének (tehát nem véreznek), a kígyó támadását nem látjuk expliciten, és a végső csata nagy számú áldozatának halálát sem ábrázolja a film, ellentétben a regénnyel. A horror egy részét tehát örökölték a filmek, de a kihagyott epizódok, valamint a minimális gore-ábrázolás miatt a horrorjuk kevésbé domináns, mint a regényeké.

Konklúzió

 

A H.P. tehát horror-fantasy, sőt ezen integrált műfajkeveredésnek esszenciális darabja. Nevezhető dark fantasynek, viszont erősebb benne a horror, mint a legtöbb ilyen besorolású műnél. Király Jenő szerint a fantasy is operál félelmessel, de megszelídíti azt, feloldva a fantasztikumban. Esetünkben viszont a horror nem a fantasztikusban oldódik fel, a megmagyarázhatatlan rémségekre racionális választ kapunk. A horror alig van szelídítve, a hős élete általában valós veszélyben forog, sokan halnak igazságtalanul erőszakos halált. A sagát vizsgálva a fantasy a domináns műfaj, viszont az egyes történetekben – főleg a 2-6 – a bonyodalom és a hangulat a horrorhoz húz. Az alkotói folyamat szempontjából ez azzal magyarázható, hogy az 1. és a 7. rész egyaránt záró résznek készült (ha az 1. nem lett volna siker, nem készült volna több rész). A nyitó és a záró mű közötti öt rész viszont epizód, nem „eleje-közepe-vége” felosztású mese. Fokozatosan építkezik a horror, a történetek nem zárulnak happy enddel, sokkal inkább hagynak nyitva kérdéseket cliffhangerként, a horror egyre kegyetlenebb, a protagonisták helyzete súlyosbodik, mely persze a végső happy end erejét növeli. A populáris fikció fordulat-orientált, míg a realizmus epizodikus, előbbihez eszképizmusa miatt a fantasy, utóbbihoz a földhözragadtabb horror illik, így az epizódok (2-6) a horror, míg a fordulat-központú opusok (1. és 7.) a fantasy dominanciáját vonják maguk után. Ezzel is magyarázható a filmverziók műfaji képletének módosulása: a két domináns zsáner közül horror inkább az epizódokban jelenik meg, így azok kihagyásával a történet nem sérül drasztikusan, míg a fantasy magasabb prioritású, több fordulat kötődik hozzá, így nagyobb rész került belőle a filmekbe. 
 

A műfajkeveredés mindkét zsánert gyengíti bizonyos szinten, viszont kompenzálják egymás gyermekbetegségeit, minőségileg erősödnek. A képmutató, hazug ópium-fantasy („rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni”- mondja Dumbledore) itt realizált és domesztikált, ahol a természetfeletti, a baj házhoz jön. A hívatlan természetfeletti a horror sajátja, aminek extremitását, radikalizmusát viszont a fantasy elidegenítő idézőjele tompítja. Revizionista horrorról és fantasyról van szó, egyik műfaj revíziója ellentétén, a másikon keresztül valósul meg. E műfajkeveredés cáfolja Király Jenő elméletét, mely szerint a fantasy és a horror kizárja egymást. Ez azzal is magyarázható, hogy nem klasszikus műfajdarabokról van szó. Nehéz eldönteni, hogy e művek modernisták vagy posztmodernek, leginkább a kettő közti aranyközéputat képviselik.

A gyengített horror a filmekben tovább enyhül, ami epizód-jellege, alacsonyabb prioritása mellett azzal magyarázható, hogy a filmek alkotói már tudták, hogy a regények elsősorban kiskorúak köreiben népszerűek, ezért – haszon reményében biztosra menve – eliminálták a felnőtt tartalmakat, mivel a magas korhatár-besorolás drasztikusan rontotta volna a film financiális esélyeit. A film emellett audiovizuális művészet, így ugyanazon horrorisztikus esemény megjelenítése sokkolóbban hathat, mint egy regény esetében. A gore kivitelezése ráadásul napjainkban is kihívások elé állíthat filmeseket, a horror-jelenetek a filmverziókból való eliminálása mellett tehát rengeteg érv szólt. Az adaptációs különbségek így a két művészeti ágazat eltérő természetével is magyarázhatóak.

A horror dominanciája ellenére azért lehet rejtett zsáner a H.P. esetében, mert eseményei akcidenciálisak (a „rosszkor, rossz helyen” bonyodalom) és banálisak (a megmagyarázhatatlan, szokatlan és borzalmas események mindenkire ugyanolyan hatással vannak), mindannyiunk ösztönös félelmeire alapoznak, látszólag realista, revizionista fantasyról van tehát szó. A fantasy pedig csak felszín, díszlet, elhagyható is lenne, hisz egyes történések (pl. a Titkok kamrája fajvédő gyilkosának ámokfutása) akár a valóságban is megeshetnének. A fantasy-univerzum kibővített törvényei (alakváltás, láthatatlanság, kényszerítő átok, mágia és legendás szörnyek létezése) viszont rengeteg lehetőséget adtak csavaros horror-történetek létrehozására. A fantasy tehát csak a valósággal ekvivalens premissza, e történetek a hétköznapi horrorról szólnak. Ahogy az éppen élőhalottakkal teli tavon át csónakázó Dumbledore mondja: “A halálra és a sötétségbe pillantva csak az ismeretlentől félünk, semmi mástól.”