bezár
 

film

2011. 09. 21.
RetrOzon
François Ozon: Született feleség
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ozon nem vész el, csak átalakul. Sokadik meghökkentő stílusváltásán vagyunk már túl a francia rendezőnek, aki ezúttal egy nagy adag pomádéba nyúlt. A retró még számára is színes, szagos és rágós falat, ám hősnője, aki egy igazi született feleség, még ebben a lekerekített világban is megállja a helyét, feltéve, ha nála van a hajcsavarókészlete.
Szerencsétlen címfordítást produkált a hazai forgalmazás François Ozon új filmjének esetében, bár hírverésnek, figyelemfelkeltésnek nem utolsó a Született feleség elnyűtt frázisa. Amióta a Lilaakác közben lakó feleségek kertvárosi szériáját oly lelkesen vetítik a kereskedelmi csatornák, egyszerűen minden és mindenki született „valami” lett, leánybúcsúktól kezdve egészen a médiáig boldog, boldogtalan nyúzza, tépi a szófordulatot, hátha szakad még le belőle valami értékes, felhasználható darab. Önmagában nem is az állandó parafrazeálási kényszerrel lenne baj, mert a kultúra egy szabadon felhasználható kondér, amiből bárki meríthet, csak éppen minek, ha teljesen más asszociációkat ébreszt fel a létrejött produktum?


Ember nincs, akinek manapság erről a címről ne Bree, Gaby, Suzanne és Lynette jutna eszébe, esetleg még a fehérmájú Edie is csatlakozhat a Született feleségek listájára. Az utolsókat rúgó kertvárosi széria háziasszonyai és az őket kísérő plasztikdrámák mégis szolgálnak némi fogódzóval jelen esetben, ha minden áron meg akarjuk vonni a párhuzamot, hiszen mi más is lenne az összehasonlítás alapja, mint az a fényesen ragyogó, ám összedőlni látszó giccsvilág, amit az amerikai kisvárosi sztorik annyira szívesen rángatnak elő a szekrényből. Ozon bevallottan szereti a giccset, épp úgy, mint annak kifigurázását, és ezt olyan sikeres produkcióiban is megmutatta már, mint a 8 nő vagy az Angel. Mostani filmjének eredeti címében is a giccsre utal, mert a francia „potiche” pontos jelentése „váza”, mégpedig a díszes, keleti fajtából.


 
A csiricsáré, semmire sem használható dísztárgy, avagy a francia született feleség ebben a történetben Suzanne (Catherine Deneuve) – minő meglepő névegyezés az egyik amerikai született feleséggel –, aki első ránézésre békésen éldegél kacsalábon forgó palotájában: naponta fut pár kört az erdőben, naiv gyermek módjára cseveg az állatokkal, és negédes verseket firkál egy apró füzetbe. Teszi mindezt a retró harsány keretei között, oldalcsíkos melegítőben, három flakon hajlakkban és divatos otthonkában, megspékelve itt-ott lekerekített sarkú képkeretezési módszerrel és a 70-es évek sorozataira hajazó osztott képmezővel, amit néha kultúrtechnikai „sokkhatásként” vet be Ozon. A tévétornára emlékeztető fitness és a táncolva, énekelve elkészített reggeli boldogsága azonban csak látszat. Ha valaki most meglepődött, sürgősen nézzen meg egy-két kertvárosi filmet, hogy lássa, mi a kőkemény valóság, mert hogy itt az látszik kibontakozni… Vagy mégsem?


 
Inkább mégsem. Ozon egyszerűen csak kiengedi a gőzt végre, játszik egy kicsit, és mi szeretjük azt is, amikor ő játszani kezd. Kellemesen elszórakozik a tündérmesei retróhangulattal, majd összetöri a szobadísz-feleségről és annak életéről alkotott képet, amikor kiteregeti, hogy nem csak a férj, hanem a feleség is félrekamatyol, mégpedig elég rendszeresen. A családi esernyőgyárat igazgató férj, Robert Pujol (Fabrice Luchini) ráadásul egy jól fésült kapitalista barom, aki ott zsákmányolja ki dolgozóit, ahol csak tudja. Nem is csoda, hogy egy szép napon sztrájk tör ki a gyárban, ami egy igen piti ügyből indul (új vécét akarnak a munkások), ám vaskos követelésekké duzzad. Ezt csak egy érzékeny női kéz tudja irányítása alá vonni, így Suzanne – latba vetve híres (hírhedt) nőiességét – rábeszéli hajdani szeretőjét, a polgármester Maurice Babint (Gérard Depardieu), hogy szabadítsa ki a túszul ejtett férjet, majd tárgyalni kezd a munkásokkal, és gyermekei (Judith Godréche, Jérémie Renier) segítségével felvirágoztatja a gyárat.



A hihetetlen szociális érzékenységgel megáldott asszonyszemély – aki félrelépéseihez is csak az alsóbb népcsoportokból válogat - Sainte-Gudule, az észak-francia kisváros kedvencévé válik, olyannyira, hogy nemsokára polgármesternek jelölteti magát, szembeszállva Babinnel. Az emancipálódó sztori stílusparódiából átalakul a női egyenjogúság deklarációjává, bár gyanús, hogy inkább Catherine Deneuve piedesztálra emeléséről van szó, ezt nem is rejti Ozon véka alá, különösen a film utolsó jelenetében, ahol kellemetesen megkornyikáltatja istennői magasságokba emelkedett hősnőjét. Nem elég, hogy egy markáns stílust idézget, de szellemesen hívja fel a figyelmet a „nagy” Catherine pár filmjére is, amikor Deneuve korábbi szerepeiből elevenít fel néhány momentumot, avagy a Cherbourgi esernyőket a gyár színpompás termékeivel, A nap szépét a mindenkivel összefekvő háziasszonnyal és Az utolsó metrót a Deneuve-Depardieu románccal. Jó ezt látni, ha szeretjük a filmtörténeti összekacsintásokat, bár teljesen másképp utal Ozon az eredetire, éppen csak olyan félig komoly módon.



Úgy látszik, a kreatív szufla megfogyatkozott egy kissé a francia fenegyerekben, mert a retró stíl karikírozásában nincs annyi erő, hogy korábbi stílusparódiáihoz hasonlóan tátva maradjon az ember szája. A zsibbasztóan nosztalgikus hatást eléri, boldogítóan elhülyíti nézőjét, de sok helyen nem működik jól a múltba tekintősdi, pedig Ozon kipréseli belőle a maximumot. Ha azt vesszük, hogy a retró lényege a régi jól ismert, szeretett dolgok és személyek visszaidézése, akkor ennek a Született feleség eleget tesz, mert örömmel nyugtázhatja a néző – ki-ki saját irányultsága szerint –, hogy Judith Godréche még mindig jó csaj, Jérémie Renier változatlanul jó színész, Fabrice Luchini ugyanolyan pernahajder, mint volt, Gérard Depardieu semmi pénzért sem fogyna egy grammot se, Catherine Deneuve-öt pedig a jóisten se tudja letaszítani trónjáról. Mert a régi jó dolgokból igenis marad valami.


Született feleség / Potiche
Színes, feliratos, francia vígjáték, 103 perc, 2010

Forgatókönyvíró és rendező: François Ozon
Szereplők: Catherine Deneuve, Gérard Depardieu, Fabrice Luchini, Karin Viard, Judith Godréche, Jérémie Renier, Évelyne Dandry, Bruno Lochet

Bemutató dátuma: 2011. augusztus 25.
Forgalmazó: Ristretto Distribution Kft.

 
nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés