bezár
 

irodalom

2011. 10. 25.
Aki útnak indul, az álmodik
Olga Tokarczuk: Őskor és más idők (Körner Gábor ford.). L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Aki útnak indul, az álmodik „Isten magára maradva búslakodott. Azt álmodta, hogy ő kergette ki az embert a Paradicsomból – annyira fájt neki a gondolat, hogy elhagyták. »Gyere vissza hozzám. Rettenetes a világ, könnyen megölhet. Nézd a földrengéseket, vulkánkitöréseket, tűzvészeket és árvizeket« - mennydörögte az esőfelhőkből. »Hagyj békén, boldogulok magam is« - válaszolta az ember, azzal elment.”
Nehéz eltekinteni attól a ténytől, hogy az évekig pszichológusként praktizáló lengyel írónőre, Olga Tokarczukra mély benyomást tettek Jung elméletei – ez az Őskor és más idők című regényen is érződik. Szereplői ugyanis egytől egyig archetípusok, szimbolikája pedig az európai mitológia motívumaira épül, amelyek – akárcsak Jungnál – persze szépen összekuszálódnak, és így alkotnak egy szuverén, komplex világot, amely egy isten háta mögötti, elzárt faluként manifesztálódik. Őskor, a falu minden falura hasonlít, de igazából egyikre sem: kicsit kopottabb és szegényesebb, mint bármelyik másik, de ezenkívül semmi különös vonása nincs, hacsak az nem, hogy – szokatlan módon – a név által időbeli aspektus különíti el az adott teret a többitől. Lehetne viccelődni, hogy a lakók Őskorban élnek, pedig a történelmi idő itt is telik, végigsöpör a falun a két világháború, majd a szocializmus, aztán meg a vadkapitalizmus időszaka, egyes szereplők meghalnak, aztán újak születnek a helyükbe. A narráció mindezt egyrészt könyörtelen közönnyel, másrészt filozofikus rezignációval tárja fel az olvasó előtt, ahogy a magára hagyott Isten szemléli szomorúan a teremtett világ működésének automatizálódását. Őskor világában éppolyan szükségtelen és indokolatlan az Isten jelenléte, mint a ráció – erre a legszebb példa, hogy az egész világ szíve a sem emberi, sem állati gombaszövedék az erdő mélyén, ahová (az állítólag egy növénytől fogant) Ruta csábítja Izydort.

Az egyik legszembetűnőbb a regényben a különféle létmódok összemosódása. Nincs éles határ növényi, állati, emberi és transzcendens lét között, Isten antropomorf vonásai felerősödnek, emberi gyöngeséget tanúsít, a víziszellem magánya és elhagyatottsága elevenebb, mint az élők mechanikus, gyorsan kiüresedő szerelmi kapcsolatai, a Rossz Ember a bűntett elkövetése miatti elállatiasodás metaforikáját meríti ki, az egyes szereplők pedig nyomokban egy-egy mitológiai alak vonásait viselik: Kloska például nyilvánvalóan az antik mitológia Démétér-Ceresének alakváltozata, Ruta pedig Perszephoné-Proserpina, míg Boski neve a lengyel „isten” szóra játszik rá – és folytathatnánk. A szabadon burjánzó-vegetáló világba, melyben a születésen és a halálon kívül semmiféle rendszer és szabály nincs, és ahol a történéseket a szereplők „ideje” tagolja, refrénszerűen, időnként variálódva kapcsolódik be a Játék, amelynek szintén ideje van, valamint profán történések helyett nyomasztó teremtéstörténetei, amelyekre a faluban (faluval) történtek is rímelnek: például a falubeli zsidók legyilkolása után pesszimistább világmagyarázatot ad, mint előtte. Pedig morális ítélet nincs, (legfeljebb burkolt formában valamiféle ellenérzés, például Izydor és a szatír jeleneténél); a regényben nem a történelem értékelését, hanem annak mitizálódását követhetjük nyomon, amelyet a szerző egyrészt a fantasztikus elemekkel, valamint a szöveg sajátos időkezelésével érzékeltet – így tűnnek át konkrét, évszámokhoz köthető események a kollektív tudattalan/emlékezet kaotikus tárházába (ahogy Jung szerint a mitológia).

A mitológiai elemek mellett az evolúció elmélete is magyarázatot adhat az egyes létmódok összemosódására: mintha az egyed-, illetve a törzsfejlődés elkülönítetlen maradt volna ebben a furcsa, mitikus térben, melyről a Játék során kiderül, egyes elképzelések szerint maga is az idő egyik aspektusa. A kicsi, zárt térből kilépve pedig álmodni kezdenek az emberek, világosítja fel Ruta Izydort; az utolsó fejezetben a szülői házba visszatérő Adelka is úgy érzi, mintha felébredt volna. A tér és a tudatállapotok efféle összemosásából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mindennek a kulcsa, megoldása az otthon és a család (valamint az összetartozás) fogalmai körül foroghatnak, illetve egyedül ezek képviselhetnek valamiféle állandóságot vagy értéket. De a hazatalálás persze későn történik: nem véletlenül mondja Paweł („isteni”) Boski az Olaszországot megjárt, tűsarkú cipős Adelkának, aki már maradna, hogy „Nincs szükségem semmire. Már nem félek semmitől.” Nyilvánvaló, hogy ezt nemcsak az egyedül maradt, öreg családfő mondja, hanem egyben az elhagyatott Isten is, akinek azt mondták, boldogulnak nélküle.

Tokarczukot a lengyel mágikus realizmus képviselőjének tartják – ezzel nem is vitatkoznék, tematikájában, hangulatában erősen emlékeztet az Őskor és más idők Márquezre, illetve (leginkább) a Száz év magányra, ám annál jóval filozofikusabb, meditatívabb hangvételű. Ezek a szövegrészek azonban egyáltalán nem ütnek el a többitől, és ezen részletek líraibb hangvételének köszönhetően sohasem válnak zavaróan ködössé vagy esszéisztikussá, nem fenyeget a történetfolyam szakadozottságának veszélye. Az optimistának nem nevezhető világmagyarázat mögött azonban felsejlik a történetben némi életszeretet, a minden élőlény (nemcsak az emberek) iránti gondoskodó attitűd is, ami a szöveg egyik legnagyobb értéke.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

irodalom

Szép remények Szép remények
Hamisítvány lehet az árverésre bocsátott, József Attilának tulajdonított kézirat
irodalom

Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről
Mika Waltari: Szinuhe, Európa Könyvkiadó, 1978

Más művészeti ágakról

art&design

Elegáns megoldások Elegáns megoldások
Interjú Bornemisza Eszterrel karriertörténetéről, szakmai önfejlesztésről és a kortárs textilművészet hazai és nemzetközi megítéléséről
A 2021. február 19-i előadások
A 2021. február 18-i előadások
A Nemzeti Filharmonikusok Fehér éjszakák koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés