bezár
 

gyerek

2012. 01. 07.
A Ringató-könyvek és -foglalkozások
Énekek és mondókák a gyermeknevelésben (II. rész)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Akárcsak a Kerekítő-, a Ringató-mozgalom is országos ismertségnek és megbecsülésnek örvend, immár pontosan húsz éve. Az első foglalkozást 1991-ben tartotta Gállné Gróh Ilona zenepedagógus, bár a foglalkozások védjeggyé váló nevüket egy 1998-as televíziós műsor után nyerték el. A töretlen szeretet és lelkesedés (mit töretlen: egyre erősödő) azt mutatja, a Ringató-programok az egyre hangsúlyosabb „konkurencia” ellenére is megállják a helyüket, és mindig újat, izgalmasat tudnak adni.
A Ringató-program alapjaiban igen hasonló, mint a Kerekítő, mégis fel lehet fedezni azokat a csak rá jellemző apróságokat, amik olyan különlegessé teszik. A legfontosabb talán az, hogy milyen óvatosan, dédelgető módon, eredeti formájában őrzi meg és viszi tovább a Ringató módszertana a Kodály-örökséget. Ez leginkább Gállné Gróh Ilona mestereinek és tanárainak köszönhető.

A Ringató édesanyja ugyanis énektanárként, zenepedagógusként végzett, többek között pedig Forrai Katalintól tanult, aki a Kodály-módszer megteremtője és nagymestere volt, magával Kodállyal dolgozott együtt annak haláláig. Ez az örökség sokkal hangsúlyosabb, mint a Kerekítő-könyvek esetében: míg a Kerekítő-kötetek kifejezetten együttlapozgatásra készült, színes, minden oldalon illusztrált gyerekkönyvek, a Ringató eddig megjelent két kötete inkább pedagógusoknak, szülőknek készült.


                                         Az első Ringató-kötet

Nemcsak babusgatókat és mondókákat, hanem főként népdalokat tartalmaz mind az első, mind a második, kottákkal és CD-melléklettel kiegészítve. Az első, 2009-ben megjelent kötetet még babafotók díszítik, míg a második már kissé gyermekközelibb, Poszpisek Márta finom pasztellgrafikáival. A vidám illusztrációk ellenére a 2011 őszén megjelent kötet is kifejezetten felnőtteknek készült módszertani segédanyag (bár kaptam már rajta a saját gyermekemet, hogy lecsempészi a polcról és elmélyülten tanulmányozza). Céljának azonban kitűnően megfelel, szellős, könnyen olvasható, remek válogatás mindkettő. A kiválasztott népdalok és mondókák többsége nem túl ismert, ám könnyen megjegyezhető és elsajátítható, a CD-k pedig tiszta és erős énekhangokat tartalmaznak, zenei kíséret nélkül, ami megkönnyíti a memorizálást. A kötetek legnagyobb erénye a remek szerkesztés és válogatás: a szülők, köztük jómagam is, visszariadhatnak egy-egy vaskosabb, szárazabb, szakmaibb népdalgyűjteménytől, olyan befogadhatatlannak és feldolgozhatatlannak tűnik a magyar népdalkincs. A Ringató-könyvek azonban bő és tartalmas merítést tartalmaznak ebből a tiszta forrásból, a megcsömörlés veszélye nélkül. A szakmai anyag kiegészítéseként ebben az évben először Ringató-naptár is készült a Csimota Kiadó gondozásában, amely a kötetek kedves kiegészítője lehet.


                                          A második Ringató-kötet
                          
A Ringató-program azonban nem csak a kiadványokból áll. Mindenképpen érdemes ellátogatni egy-egy foglalkozásra is. A húsz év alatt olyan sok zenepedagógus vett részt a képzésen, hogy a program „országos lefedettségűvé” vált, a zenekedvelő gyermekek és szüleik legnagyobb örömére. A foglalkozásokon a legkisebbek, az egészen aprócska babák, és az egy-két éves gyerekek együtt ringatóznak, énekelnek szüleikkel, a foglalkozásvezető (a MÜPA-ban tartott alkalmakon Gállné Gróh Ilona) segítségével és vezetésével.
 


A negyvenöt perces alkalmak pont megfelelő hosszúságúak ahhoz, hogy a gyermekek végig élvezzék a közös játékot, de ne unják el magukat. Énekek és mondókák, lovagoltatók és körtáncok váltják egymást, dallamos játékokkal és babusgatókkal. Gállné Gróh Ilonát az egyik kislánya is kísérni szokta furulyával, ami különösen kedves, hiszen a pedagógus az egész programot a saját gyermekeinek énekelt népdalok összegyűjtésével és továbbadásával kezdte.



A három évet betöltött gyermekekre is gondoltak a foglalkozásvezetők, és Ringató Énekes Óvoda néven útjára indítottak egy másik programsorozatot. Az óvodásoknak kis- és nagycsoportos bontásban tartanak alkalmakat, amelyek egyelőre csak Budapesten elérhetőek, de megfelelő lelkesedés és részvétel esetén talán reménykedhetünk, hogy a vidéki ringatósok is elkezdenek az idősebb korosztállyal foglalkozni. A gyermekeknek tartott foglalkozásokon túl Gállné Gróh Ilona a megfelelően képzett utánpótlásról is gondoskodik: módszertani tanfolyamot tart, illetve bölcsődei és óvodai dolgozóknak is szervez akkreditált tanfolyamot.

Elkerülhetetlennek tűnik a Kerekítő- és a Ringató-program összehasonlítása, hiszen két meghatározó és nagy népszerűségnek örvendő országos szerveződésről van szó. Azonban úgy hiszem, ez esetben a konkurencia és a versenyharc szelíd és kedves szavak, nekünk szülőknek mindenképpen. Mindkét programnak és foglalkozás-sorozatnak megvannak a maga előnyei, az összes könyvet, legyen szó Ringatóról vagy Kerekítőről, remekül lehet hasznosítani, a gyermekek pedig éppúgy élvezik a Ringató által megismert népdalokat és mondókákat, mint a Kerekítő döcögtetőit és babusgatóit. Azt javaslom tehát, hogy ismerkedjünk meg mindkettővel, és élvezzük ki fenékig a magyar népzene legízesebb gyümölcseit, amit ezek az elhivatott zenepedagógusok leszakítottak és nagy lelkesedéssel feltálaltak a számunkra.



A Ringató-foglalkozásokon készült fotókat Fiskus Olga készítette.


Gállné Gróh Ilona: Ringató - Énekeljünk és játsszunk a legkisebbekkel! (CD-melléklettel)
Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2011, 80 o. 3980 Ft.


Gállné Gróh Ilona: Ringató - Énekeljünk együtt magyar népdalokat! (CD-melléklettel)
Poszpisek Márta rajzaival
Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2011, 48 o. 3480 Ft.


Gállné Gróh Ilona - Sopuchné Bagdi Zsófia: Ringató-falinaptár 2012
Illusztrációk: Maros Krisztina, Agócs Írisz, Schall Eszter, Pásztohy Panka, Szalma Edit, Holló Anna, Gyöngyösi Adrienn, Horváth Mónika, Rofusz Kinga, Róth Anikó, Keszeg Ágnes, Cserháti Hajnalka
Csimota Kiadó, Budapest, 2011, 24 o. 1800 Ft.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Miklya Anna --


Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés