bezár
 

színház

2012. 04. 09.
Üvegcipellő a mellényzsebben
Színészek nélküli Hamupipőke a Trafó színpadán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Üvegcipellő a mellényzsebben Fél pár cipő, lépcső, cselédruha, tökhintó, éjfélt ütő óra, seprű, varázspálca, báliruha – talán nincs is olyan olvasó, aki ne ismerné fel, hogy a Hamupipőke kellékeit listázzuk. De hogyan válhat a kellékek felsorakoztatása színpadi produkcióvá? Kálmán Eszter előadásában élő színészek nélkül jelenik meg a mindenki által ismert történet.

A darabnak tehát szereplői nincsenek, legalábbis ezúttal nem hús-vér figurák elevenítenek fel egy klasszikus, a 17. században született varázsmesét, amely a világ szinte minden pontján ismerősen cseng a legkülönbözőbb műfajokban. A stilizált, dróthálószerű próbababa dögös, rock ’n’ rollos, fekete tüllszoknyás jelmeze darabokban tűnik el: az apránként rögzített ruhadarabok cafatokban "hagyják el" a színpadot. A háttérből irányító alkotók munkája ez is; a darab ugyanis csak a jéghegy csúcsa, a színfalak mögött egy közel tíz fős csapat dolgozik az előadás alatt azon, hogy minden mozzanat a helyén legyen. A kezdetben, egyedül a színpadon árválkodó baba lehet maga a főhős, a mostohaanya- és testvérek által életétől, ruháitól megfosztott lány, akinek itt kezdődik a története. A kiiktathatatlan emberi kéz mindenhol jelen van, ugyanakkor az, amit az ember nélküli színpadon látunk, mégis megállja a helyét.

Szkéné színház


A University of Bristolon tanult és tapasztalt rendező, Kálmán Eszter a látványt és a vizualitást oly mértékben emeli minden fölé, hogy az tökéletesen indokolttá válik, hiszen a színészi játékot is látványelemekkel helyettesíti. A felöltöztetett próbababák, a sínen röpködő galambok, a közönségre hulló fekete és fehér óriáslufik csak a kezdet, a háttérbe kivetített képek és mozgóképek olyan hangulatot árasztanak, mely szépen illeszkedik a teljes előadásba. Egyre növekvő, terebélyesen ágaskodó fa elevenedik meg a kivetítőn, később pedig a legfontosabb kellék, a cipő tűnik fel. Egy előadásvégi kisfilm szépen foglalja össze a történet egészét: egy cipő keresi párját, melyet megtalálva sarokkal egymásnak fordulva szívet formálnak.


A filmszerűség mindvégig olyan kulcstulajdonság, amely vezérfonala az előadásnak: a legtöbbször sötétebb, homályosabb megvilágítású színpad, a háttér kivetítőjének állandó mozgásban, változásban lévő képei, a zsinóron mozgatott próbababák, a mennyezetről egy földkupacra érkező vízsugár egytől egyig olyan látványelemek, melyek elvarázsolják a közönséget.

A látványt zeneileg Lisa Ekhdal There was a boy című, egyszerre füstös és nosztalgikus slágere alapozza meg. A The greatest thing you’ll ever learn is just to love and be loved sor egyszerre giccses és vicces, ezt a tobzódó érzelmességet frappáns iróniával használja az előadás. A retródiszkós feelinget életre keltő báli képek kamaszos kliséket használnak; Hamupipőke és a herceg ügyetlenül közelítenek egymáshoz valahol a báltermen kívül. Ügyes a megoldás a hanggal, hiszen olyan érzésünk van, mintha ténylegesen csak néhány fal mögül szólna a zene. Azt viszont már kifejezetten sajnálom, hogy az izgalmas látványelemeket felvonultató előadás báli jelmezei kifejezetten unalmasak, sőt még tipikus báli ruhákként sem nyújtanak különösebb gyönyört.

A színész helyett a technika és maga a technikus, a látvány-, jelmez- és díszlettervező kerül a középpontba, ezúttal övék a főszerep. A koncepció okos és izgalmas, ebből az újszerűségből azonban valami mégis hiányzik, ami nemcsak részletenként, hanem egészében is leköti a figyelmet. Az előadás egésze ugyanis folyamatosan meg-megakad a technikai átállásoknak köszönhetően. A Táp Színház és Kálmán Eszter előadása ettől függetlenül is olyan innovációt rejt magában, amelyre szüksége van a magyar közönségnek. A rendező nagyszínpadra szánt első darabján valószínűleg csak a kezdeti nehézségek érződnek, de a kilátások igencsak kecsegtetők.

Táp Színház – Kálmán Eszter: Hamupipőke

 

Videó: Juhász András                                             

Díszlet: Kálmán Eszter

Jelmez: Juhász Dóra

Zenei szerkesztő: Vajdai Vilmos

Hang: Belényesi Zoltán

Fény: Dézsi Kata

Produkciós manager : Kulcsár Viktória

Munkatársak: Bálint Gábor, Botka Zoltán, Fábiána Gábor Zoltán

Grafika: Laki Eszter

Kellék: Németh Fruzsi

Rendező munkatársa: Fazekas Anna

 

Rendező: Kálmán Eszter

Bemutató: 2012. március 14.
TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza

A képek forrása: www.trafo.hu

 

nyomtat

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

Háztartásbeli (Storytelling-est és balkáni falatozás csak nőknek) a STEREO Művházban
Nő létére – improvizált előadás a Kastner Kommunityben
Giuliano Campo: Munka hanggal és testtel – Jerzy Grotowski öröksége: Beszélgetések Zygmunt Molikkal
Varázslat egy nyáréjszakán a Tháliában

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Majoros Áron Zsolt szobrászművésszel
Az Atmosphere rendezvénysorozat első estje
Interjú Horváth Lóczi Judit és Fajgerné Dudás Andrea képzőművészekkel közös együttműködésről, anyaságról, pályakezdetekről, példaképekről
Vay Viktória regényének bemutójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés