A bemutatott négy könyv a Vango – a hazátlan herceg, Thimothée de Fombelle közismert regényének második része, Mi, Banditáék, Siri Kolu finn írónő road-movie-ja, Te… voltál, a Tabu-sorozat legújabb kötete Charles Benoit tollából és A tűz és a könnyek asszonya a Tudor-ház krónikája sorozat legújabb darabja volt. A moderátor Lovász Andrea, a négy beszélgetőpartner pedig Merényi Ágnes (Móra Könyvkiadó főszerkesztője), Dian Viktória (Móra Könyvkiadó főszerkesztő- helyettese), valamint Szakonyi Csilla és Puller István  fordítók voltak.

Lovász Andrea kritikusi mivoltából fakadóan - érthető módon - nem egy szimpla könyvbemutatóra készült, hanem egy kötetlenebb, vitaindító beszélgetést szeretett volna kialakítani. A jól kigondolt kérdésekhez történő ragaszkodása azonban akadályozni látszott a könnyed párbeszéd létrejöttét. Így az is felmerül kérdésként, hogy egy könyvbemutató vajon hivatott-e betölteni egy irodalmi beszélgetés helyét, szerepét?

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy melyik korosztályt célozzák meg az újonnan kiadott kötetek. Merényi Ágnes és Dian Viktória korábban már ismertette a könyveket, és mindegyikhez korosztályos ajánlót is fűzött, így a kérdés irrelevánsnak tűnt. Lovász Andrea igyekezett pontosítani kérdését: hogyan is néz ki az a magyar tinédzser, akinek e könyvek szólnak. Ez így már valóban egy izgalmas kérdés lenne, tényleg, ki is a célcsoportja a négy, elsőre egészen különbözőnek tűnő könyvnek? Ám erre nem igazán kaptunk választ.

Azt azonban megtudhattuk, hogy a Vango a klasszikusabb, Verne típusú kalandregények modern változata, a Mi, Banditáék az utaztató regények finn, humoros, modern változata egy, a saját családjában unatkozó Vilja nevű kislány és az őt elrabló család története. A tűz és a könnyek asszonya az évszázadok óta meghonosodott ifjúsági kalandregények iskolapéldája, amely magában hordozza a családregények, történelmi regények és detektívregények műfaji sajátosságait is. A Te… voltál az angolszász ifjúsági irodalomban meghonosodott kifejezéssel élve a young adult típusú regények közé tartozik, tabutémákat feszegetve az iskolai erőszakról szól, a Tabu-sorozathoz méltóan különös, szokatlan hangvétellel.

A következő téma volt az egyik legjobb része a beszélgetésnek, amikor is Lovász Andrea azután érdeklődött, hogyan választja ki a kiadó a kiadásra szánt külföldi könyveket. Ez valóban izgalmas kérdés, hiszen az olvasó ritkán tudja beleképzelni magát a könyvkiadás folyamatába, illetve annyit bizonyára ő is sejt, hogy a magyarra fordított könyvek valamiféle kiadói koncepció alapján kerülnek kiadásra, ez a koncepció viszont a szakmabeliek számára is sok érdekességet rejt magában, illetve nem is mindig egyértelmű, hogy egy-egy kiadó milyen vezérelvek alapján működik.

Dian Viktória elmondta, a kiadó egyik első feladatának tekinti, hogy a magyar közönség megismerje a nemzetközi trendet, a sikeres, jó könyveket, így került például a finn írónő (már kilenc nyelvre lefordított) regénye is kiadásra. A Vangónál egy picit más a helyzet, a szerző felfedezése nagy trouvaille-nak számított, és a francia kiadó (a Gallimard Jeunesse, akivel ötvenéves együttműködést tudhatnak maguk mögött) felépít egy karriert, a Móra pedig, mint nemzetközi partner, felvállalja ezt, illetve azt is, hogy ehhez olyan értő fordítót kerestek, aki érzi Fombelle írói eszközeit, és meg is találták Pacskovszky Zsolt személyében.

A Te… voltál című regénynél kicsit más a helyzet. Merényi elmondja, hogy a sorozat ötlete körülbelül két éve merült fel, és a fontos, nehezen kommunikálható, súlyos problémákhoz keresnek könyveket a Tabu-sorozat esetében.

A Tudor-sorozatot pedig az egyik Frankfurti könyvvásáron látták meg.
Lovász Andrea ismét felvetette ekkor a kérdést, hogy mégis ki a célközönsége ezeknek a regényeknek, a fordítókat is bevonva a beszélgetésbe. Szakonyi Csilla végre szót kapott, és elmondta, hogy szerinte a Mi, Banditáék nemcsak a 10-12 éves korosztálynak szól, mert a finnektől jól ismert groteszk humor és többrétegűség a felnőtteknek is élményt nyújt. Puller István azt is elmesélte, hogy tavaly egy középiskolában tanított, ahol azzal szembesült, hogy a gyerekek ingerszegény környezetben vannak, vagy abba helyezik magukat, és csak egészen különleges témákkal lehet a figyelmüket megragadni. A Te… voltál pont alkalmasnak tűnt erre a maga rendkívüli témaválasztásával.

Felmerült Lovász Andreában a nem teljesen alaptalan gyanú, hogy az a gyerek, aki ilyen problémákkal küzd, nem biztos, hogy eljut ezekhez a regényekhez. Mégsem jó szempont ez, hiszen nem feltétlenül hozzájuk kell, hogy eljusson a könyv, ha az őket körülvevő társak (tanárokig, szülőkig és akkor már hozzájuk is) megismerik, az eleve nagy segítséget nyújthat. Mellesleg sosem tudhatjuk, eljut-e az adott könyv a remélt célközönséghez, az ifjúsági irodalomban ritka az olyan zajos siker, mint amit a Harry Potter vagy a Semmi esetében láthattunk.

Miután a Tabu-könyvek ismertetése kissé tévútra szaladt (Merényi itt találóan teszi hozzá, hogy a Tabu-sorozat olvasója nyilván nem egy könnyed olvasmányra készül, ahogy a Félkegyelműt sem úgy olvastuk régen), átugrottunk a fordítás problematikájára. Lovász Andrea  kiemelte, hogy sokszor rossz tapasztalata volt az átültetett szövegekkel kapcsolatban (például hogyan lett nálunk a Szörny, ne egyél meg! című könyvből Alex, a torkos kismalac), és arra is rákérdezett, hogyan lett a You helyett Te… voltál a magyar kiadásban, illetve hogy a szövegtestben milyen változások lehetnek még? Puller István gyorsan elárulta, hogy ez az ő ötlete volt, ugyanis magyarul a 'te' személyes névmás nem mond annyit, mint amikor valakihez úgy szólsz angol nyelvterületen: You! Merényi Ágnestől megtudhattuk azt az írói fogást is, hogy a regény végig egyes szám második személyben íródik, követve az eddig megjelent Tabu-könyvek korántsem szokványos stílusát.

Dian Viktória hozzátette, hogy a finn könyv esetében mind a kilenc fordítás más címmel jelent meg, csak a magyar ragaszkodott az eredetihez, és ez a könyv esetében azért is fontos, mert Vilja szinte eggyé válik a Bandita családdal. Az is kiderült, hogy a könyv köré egész komoly brand épült, filmmel, számítógépes játékkal, hazájában a sorozat már a harmadik kötetnél jár; Vilja egy tekintélyelvű családba vezeti be a demokráciát, amit az írónő mindenféle didaktikusság nélkül képes az olvasók elé tárni.

Lovász Andrea a lázadásban találta meg a négy könyvben felfedezhető közös vonást (hiszen minden főhős valóban ellene megy az őt körülvevő külvilágnak), Dian Viktória pedig a detektív-szálat, a krimit és a kalandregényt tartja a közös érintkezési felületnek e könyvek esetében.

A Vango kapcsán Lovász Andrea azt is megjegyezte, hogy kivételes benne a társadalmi korrajz jelenléte, és, ha a popkultúrában próbálnánk megkeresni Vango párját, az bizonyára Indiana Jones lenne, mint a mindenhez értő hős tipikus példája.

Visszatérve a lázadáshoz, mint közös tematikai szálhoz, Lovász Andrea felvetette, hogy egyik esetben sem lesz a lázadás teljes, és bár e könyvek azt üzenik, hogy ne fogadjátok el, ami körülöttetek van, de mégis azt példázzák, hogy nem lesz jó vége a lázadásotoknak. Az írások mögött annak a felnőttnek érzi hangját, aki tanítani akar. Puller ezelőtt már kifejtette, hogy a Te… voltál elején feltörő tanító bácsis hang a történet során értelmet nyer, illetve finomodik, Merényi szerint pedig felnőttek írták a könyveket, így értelemszerűen ott van ez a hang. Ezeken túl a szélsőségekig sem lehet vinni a lázadást. Ami tanulságként a Te… voltálban ott lebeg egyfolytában, az az, hogy a rosszabbnál rosszabb választások spiráljába kerülve, értelemszerűen elkerülhetetlen lesz a tragikus vég. A Tudor-ház krónikáiban pedig Stuart Mária története egy történelmi példázat, olyan, amiből tanulni lehet, és pozitív példaként állhat az olvasó előtt.

Az utolsó kérdés ismét a kiadóra vonatkozott, mi kerül előtérbe, a vátesz-szerű szerep (akár ezzel a tanítói szándékkal, és egyéb nemes küldetéstudattal) vagy a szórakoztatás? Merényi egyszerűen és frappánsan válaszolt: a jó könyv.

A beszélgetés nehezen lezárható, ahogyan a moderátor is szívesen folytatná még, hiszen most jönne a második fontos témakör, az irodalmi megformáltság. Ez azonban már az olvasókra marad, mi pedig töprenghetünk kicsit azon, hogy vajon az irodalmi megformáltságnál van-e lényegesebb kérdés irodalmi művek esetében? Talán érdemes lenne egyszer egy kerekasztal-beszélgetés keretében folytatni a diskurzust.