bezár
 

színház

2012. 05. 30.
Fények, zajok, mozdulatok – avagy a KOMA-féle foma
Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut, a KOMA Társulat előadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fények, zajok, mozdulatok – avagy a KOMA-féle foma Tényleg minden azzal kezdődik, hogy elromlik a bojler? Mit tudhat egy bajszos-bozontos, cinikus Lucifer-figura a magyar valóságról? Egyáltalán, mi az a foma? Kérdések és válasz-kísérletek az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut kapcsán.
Szkéné színház
Nem állhatom meg, hogy ne egy vonnegutizmussal kezdjem. Szóval foma. Akik olvasták a Macskabölcsőt, jól tudják, mi az. A foma afféle ártatlan, léleknyugtató hazugság, gyógyír búskomorságra, olyasféle lózung például, hogy a jólét csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. Csak hát valakit éppenséggel ágyhoz szíjaz ez a kartávolság, megbilincsel a hiány. Ilyenkor megmakacsolja magát, saját igazáért egyszemélyes gerillaharcba fog. Zavarodott egója pajzsáról gumilövedékekként pattannak le a tanácsok, kibújik az óvó ölelésből is, hogy módszeresen dúlja szét elrontottnak hitt életét, annak első borús tavaszán. Így megy ez. Legalábbis Valcz Péter darabjában egy öt éve elhunyt amerikai író így mormolja a bajsza alatt. Az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegutot nemcsak íróként, hanem rendezőként is jegyző Valcz, Peter Brook mesélő színpad technikájára alapozott. S az angol mester módszeréből, illetve a címszereplő amerikai mester modorából merítve dísztelen, mégis intenzív, összetett, mégis letisztult, óraműpontosságot követelő és varázslatos színpadi kódrendszert épített.Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut - Fekete Zsolt, Szabó Vera és Vékes Csaba
A közönség három szigetben lakja be a KOMA Bázis tornatermét, hogy a játszókkal közösen tapogassa ki, fedezze fel a játéktér szabályait. Szavak, fények, hangeffektusok, pantomimmozgások rajzolják körül a kezdetben vaksötét, nyikorgó parkettás lakást, mely egykettőre multiplex-vetítőteremmé változik. Később pedig a Skót Felföld középkori legelőjéből külvárosi parkká, vagy éppen egy lövöldözős játék virtuális küldetés-helyszínévé. Holott csak pár szék és alig néhány platformelem van a színen. A játszók mozdulatsorai, Mervel Miklós fényei és Rubik Ernő Zoltán zörejzenéje azonban előbb egy láthatatlan alaprajzot, utána aztán díszletelemekkel ugyancsak nem jelzett búgó bojlert, jól rugózó ágybetétet, ködös fényű üres hűtőszekrényt és éles hangon koccanó kristálypoharakat tesznek láthatóvá. Mikor már úgy éreznénk, otthonosan mozgunk a feltételezett lakás sejtett lakrészei között, a fények-zajok-mozdulatok összehangolt hármasa többször is újraírja a belakottnak hitt teret. A zuhanykabinból liftakna lesz, a franciaágy taxi szűk kabinjává alakul, a dolgozószoba vetítőteremmé, az meg kihallgató-szobává változik. Következetes és végiggondolt a koncepció, jó a ritmus, úgyhogy egy pillanatra sem veszünk el történetben és térben.Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut - Vékes Csaba Az előadás fikciójában Vonnegut (Vékes Csaba) afféle mesélő-manipulátor. Akárha hologramszerű példabeszédet vetítene elénk, helyben írja, alakítja és kommentálja az eseményeket. Képzeljük el tweedzakós, bozontos hajú, bajszos Luciferként, aki kéretlen útitársául szegődik a nagybetűs életbe épphogy kiűzetett fiatal párnak. S mialatt hallgatja-szövi István (Fekete Zsolt) és Liza (Szabó Vera) történetét, kígyóként maga tekereg az útjukba. Hol HR-guru, postás, jegyszedő néni, hol William Wallace, jómódú főnök, bátor zöldsapkás ezredes, hol betörő, hol meg nyomozó képében. Vékes széles skálán játszik. Szinte végig jelen van, s változatlan bár a fizimiskája, mégis ezer arcát ismerjük meg. Hajlott hátú nyanyából, nem egész egy perc alatt széles vállú, nyargaló szabadságharcossá lesz. Aki viszont játszott már valaha lövöldözős játékkal, annak alighanem a faarcú, szögletes mozgású, parancsszavakat mantrázó kommandós figurája is felejthetetlen marad.
 
Éppen csak – s ezen a ponton a kritikaírót túlharsogja, úgy hiszem, a Vonnegut-rajongó – Vonnegutként éreztem kissé sterilnek. Ifjabb Kurt Vonnegutra ugyanis nem saját műveiből bonmot-kat citáló, cinikus humanistaként, habókos, setesuta poszthippiként gondolok, hanem elsősorban, mint gondolkodóra. Ehelyett az író csak sablon. Igaz közhelyek szószólója. Vázlat. Egy többdimenziós Vonnegut-figurának nincs elég tere, hogy megszülessék. Mintha az előadás nem döntené el, teremőrként, vagy Teremtőként kívánja-e őt használni. Ez semmi esetre sem a végig nagyszerű Vékes hibája, sokkal inkább a megírt szereppel kapcsolatosan maradt hiányérzetem.Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut - Szabó Vera és Fekete Zsolt Istvánként Fekete Zsolt magabiztos, kreatív örömemberből jelenetről jelenetre ziláltabbá válik. Talajt veszít, egyre jobban szétcsúszik, s lesz nagyjából tudtán kívül ön- és közveszélyes ösztönember. Kezdeti finom mozdulatai eldurvulnak, modora – akárcsak a bojler – elromlik, mosolya vicsorgássá torzul, tekintete vérben forog, s a boldog örökösből földet felperzselő bozótharcossá alakul át. A Szabó Vera által megformált Liza kezdetben vigasztalja, csitítgatja, simogatja, csókolja, nemcsak szavaival, de testével is segítené Istvánt. Aztán rá kell döbbennie, hogy egyedül maradt vele, mellette. Megtesz minden tőle telhetőt, ám mire kisasszézik a kapcsolatból, a bűbájos, kacér lányból kiégett, kisírt szemű nő marad. Hiába viselnek komplementer-színeket, ahelyett, hogy "átsegítenék egymást ezen az izén, akármi legyen is" elengedik egymás kezét, nem súgnak több fomát egymás fülébe. A bojler után nem sokkal a házasságuk is tönkremegy.
 
Szóval foma. Mert voltaképpen ez az előadás is az. Kacagtat, jó kedvre derít, miközben egy szomorú beletörődés- és felbomlás-történetet mesél el. Jó vicc, de tulajdonképpen velem is megtörténhet – ismerjük fel a KOMA Bázisról kifelé jövet. Márpedig – írja Vonnegut – a legegyszerűbb viccek is apró félelmeken alapulnak. Vagyis lehet, hogy itt-ott túl didaktikus, túlbeszélt, még az is lehet, hogy pontatlan. Mégis nagyon mai. Úgy vagyok ezzel az előadással, mint a túlontúl evidens kérdésekkel a középiskolai magyarórán. Mindenki tudja, mégis nagy megkönnyebbülés, ha valaki felteszi végre. Szóval, áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut!
 
Valcz Péter: Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut
 
Fekete Zsolt
Szabó Vera
Vékes Csaba
 
Zene: Rubik Ernő Zoltán
Dramaturg: Ivanyos Ambrus
Jelmez: Emberi Sári, Kovács Kati
Rendezőasszisztens: Varga Regina
Műszaki vezető: Mervel Miklós
 
Rendező: Valcz Péter
 
Bemutató: 2012. március 10.
 
Fotók: Vargosz   
             

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Vass Norbert --


További írások a rovatból

színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
A Shakespeare Fesztivál Gyula margójára
Esterházy az Ódry Színpadon
színház

Horror Otthon Horror Otthon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak előadása

Más művészeti ágakról

Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Hagyományok és újítások Hagyományok és újítások
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés