bezár
 

színház

2012. 11. 07.
Mese helyett sivatag
A kígyóasszony
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mese helyett sivatag Egy eddig nálunk nem játszott darab, a szórólap szerint egy ígéretes vállalás, két osztályvezető tanár – valamint egy szójáték, ami itt kihagyhatatlan: ez a kígyó a saját farkába harap.

"Vajon hogyan jeleníthetők meg ezek [a fantasztikus elemek], ha nélkülözzük a barokk színház csodákat előállító gépezeteit?" – teszi fel a kérdést az elvihető színlap. Ezen mi is elmorfondírozhatunk hazafelé menet, mert ha nem lett volna az utolsó tíz perc, akkor a látottak alapján ezt válaszolhatnánk: sehogy, vagyis ha igen, itt nem sikerült.

Szkéné színház

 A barokk színházról a fentiekhez annyit kell tudni, hogy míg a korszakban a bevilágítás igen problémás, leginkább gyertyákkal történt, és a díszletek is nagyrészt papírból készültek, ezt ellensúlyozandó igen gazdag kiállításúak voltak a jelmezek, fejlett volt a pirotechnika, és magabiztosan használták a bűvészektől ellesett trükköket. Carlo Gozzi, a 18. századi velencei színház egyik legnagyobbja, de az utókor inkább a legnagyobbat, vagyis Carlo Goldoni nevét tartja számon. Gozzi jobban rajong a mitológiáért és a fantasztikus elemekért, mint kortársa, A kígyóasszony többrészes meseciklusának egyik darabja. Ősbemutató, vagyis Magyarországon még nem játszották. Két kérdés merül fel rögtön az emberben: egyrészt, hogy talán megvolt ennek az oka, másrészt pedig, hogy érdemes-e, ha csak egy vizsgaelőadás erejéig is, de elővenni.

Forrás: www.szfe.hu, Fotó: Tóth Simon Ferenc

A történet nem bonyolult, de a narrációs technika kicsit megnehezíti a megértését (mellékszereplők mondják el a háttértörténetet, először az egyik oldalról, aztán meg a másikról). Farruscad herceget egy vadászaton elcsábítja a szarvasból csodaszép nővé változó címszereplő, a későbbi Kígyóasszony. Varázsbirodalmában két gyermeket szül neki, egy fiút és egy lányt, de óva inti attól, hogy múltját feszengesse. Eközben a hercegséget külső támadás éri, a hű (vagy annak látszó) alattvalók uralkodójuk keresésére indulnak. Meg csak akkor lelik, amikor a Kígyóasszony büntetésből, mert a herceg nyomoztat utána, az édeni kertet sivataggá változtatja. Az alattvalók királyuk visszatértéért küzdenek, a király pedig őrlődik a szív és a kötelesség között. Az előadás a számos mágikus fordulatot minimálban jeleníti meg, néhány ötletes fogással.

A színészek egyik pillanatban egy karaktert adnak, másikban feketébe öltöznek, és mozgatóként (ez már a Karnyónéban is hasonlóan, bár kevésbé direktben történt) vagy narrátorként segítik az események előre haladását. A fekete teremben az első egy órában a fehér lepedővel letakart rész a játéktér, ami rajta kívül esik, ott a hagyományosan színfalak mögötti eseményeket látjuk. A színészek csak ritkán használják ki az ebből adódó poentírozási lehetőségeket. A jelmezek néhol jelzésértékűek, elnagyoltak, máshol igyekeznek a szereptípusnak megfelelni (harcos amazon, végzet asszonya). Barokk mindössze az aláfestő zene, Sáry László nagyrészt Händellel kommentálja az eseményeket.

A könnyed alapmű és a lecsupaszított külsőségek mellett, a színészeknek kellene elvinni az előadást a hátukon. Sajnos azonban a hallgatók egy része alig hangsúlyoz, olyan, mintha felmondanák a szövegeket. Kétségtelenül teljesítmény a hibátlan szövegtudás, de ez olyasmi, ami miatt egy színművészetis diákot nem szokás megdicsérni. A másik végletre, a ripacskodásra is akadt példa. Fehér László talán az egyetlen, aki komolyan  veszi a színészi feladatot, az ő esetében viszont éppen ez a furcsa. Farruscad értetlenségét (hová lett a feleségem? vagy: mint egyik szolgája tréfásan megjegyzi: beleszeretett egy szarvasba?) körülbelül olyan arcjátékkal jelzi, mintha egy Shakespeare-királydrámában épp most készülne kiirtani fél rokonságát. A kevesebb több lett volna, és minden bizonnyal szórakoztatóbb is. A többiekről inkább szót se ejtsünk, néhány komikus rész, ahol a pantomimnek és az összjátéknak kellene precíznek lennie, kifejezetten kínosan hat.

Az utolsó tíz percben, amikor már azt várjuk, hogy vége legyen, elkezdődik az előadás. Farruscad három próbát áll ki szerelméért, és ennek megjelenítése vizuálisan telitalálat. Horkay Barnabás koreográfiájában a ruhatár kabáttartói adják a vérszomjas bikákat, emberi piramis az óriást, fizikailag sem kímélik egymást a hallgatók és az ősi, barbarisztikus zenére végre történik valami, aminek láthatóan tétje van. Korábban csak a címszereplő átváltozása hatott teátrumi élményre kiéhezett agyunkra serkentően, de itt már magával ragad, és nem kell elkönyvelnünk az egészet egy elhibázott kísérletnek.

A gyors lezárást követően a diákok kedélyes csevegésbe kezdenek (egyikük a Szputnyikkal próbál – bízzunk benne, hogy az is tanulságos lesz számára!), majd a barokk komédiák vonalát követve elköszönnek tőlünk. Hol van mindez A gömbfejűek kiforrottságához képest?


Carlo Gozzi: A kígyóasszony

Bán Bálint Menyhért
Bárnai Péter
Fehér László
Horkay Barnabás
Kerkay Rita
Kádár Lilla
Király Dániel
Kurta Niké
Ostorházi Bernadett
Rada Bálint
Viktor Balázs

Koreográfus, rendezőasszisztens: Horkay Barnabás
Rendező: Zsámbéki Gábor
Osztályvezető tanár: Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor

2012. október 20.
Ódry Színpad

 

nyomtat

Szerzők

-- Baráth József --


További írások a rovatból

színház

Budaörsi Szentivánéji álom a Városmajorban
színház

William Shakespeare – Kulcsár Noémi: Ahogy tetszik
Szex.Újra.El. az Örkény Színházban
színház

A The Sigmund Freud Show a Szkéné színpadán

Más művészeti ágakról

Vonnák Diána: Látlak, Jelenkor, Budapest, 2021.
Képtelen képrablás - Mesék a múzeumból, Pagony, 2022


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés