bezár
 

színház

2025. 05. 01.
Kiszárad a torkod és izzad a tenyered
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Corvin-negyedben, a Trafótól egy sarokra egy utcára nyíló szuterénben működik a Független Színház Magyarország (Füszi), a roma kultúra gondozását az országban egyedülállóan, interetnikusan művelő kulturális tér. A május 7 és 11 között megrendezésre kerülő Roma hősök nemzetközi fesztivál apropóján a csoport vezetője, Balogh Rodrigó mutatta meg a színházat.

A Füszi 2022 vége óta működik a Páva utcában, állandó játszóhelyen. Balogh kiemeli, hogy mindenképpen saját helyet akartak venni, hiszen úgy nincsenek kitéve az egymást váltó önkormányzatok önkényének, a vásárláshoz pedig 2022-re lett megfelelő a gazdasági helyzet.

A színház működésével kapcsolatban megjegyzi, hogy kezdetben kevés, 8-10 néző előtt játszottak, de mostanra már kiépült egy nagyobb közönségük (túl sokan a tér korlátai miatt nem férnek be a színházba). A beszélgetésben többször hangsúlyozza a közösség szerepét, hiszen úgy véli, minden, ami roma identitású, marketingszempontból bukásra van ítélve, a „hagyományos marketingstratégiák velünk kapcsolatban nem hoznak eredményt“. Ehelyett inkább például beszélgetnek a nézőkkel az előadások után: az Országépítők végén a szuterén kis konyhájában elfőzik a fogyókellékeket, miközben megosztják egymással benyomásaikat a témával kapcsolatban.

A beszélgetés során többször előkerül a gondolat, hogy a Füsziben olyan színházat akarnak csinálni, ahol nem a társadalom által elvárt áldozati szerepet veszik magukra a romák, hanem sokkal inkább arra, hogy ők maguk is alakíthatják a sorsukat – ennek maguk az alkotók is a példái, hiszen a Füszi mellett többfele dolgoznak, sőt, Balogh az első előadását is teljesen maga erejéből, nem pedig pályázatoktól függve alkotta meg: az ehhez szükséges forrásokra banki kölcsönt vett fel.

a Füszi bejárata

A színház vezetője kiemeli, hogy a szuterén tere kihívás elé állítja az alkotókat, egy „nagyon aljas térről” van szó, hiszen a nézőktől két méterre játszanak a színészek, így a hibák nagyon könnyen látszanak. De éppen ez adja meg azt az élményt, ami Baloghot nagyon izgatja: ha sikerül az előadás, akkor a nézőnek a csontjáig hatol. Eufóriaélményt akar a nézőnek átadni, ha jó egy produkció, akkor „kiszárad a torkod és izzad a tenyered attól, amit látsz“. Ennek kulcseleme a minőségbiztosítás: a rendezőnek minden este ott kell ülnie az előadáson, majd a színészekkel megbeszélni, mi az, amin javítani kell. „Ez kezdetben olyan hét gépelt oldalt jelent, ami úgy harminc előadás után lemegy másfélre”.

Annak érdekében, hogy jobban látszódjanak a roma színházi csoportok, Balogh kezdeményezésére – informálisan – létrejött az European Roma Theatre. A színház vezetője büszkén jegyzi meg, hogy a beszélgetés napján is nyolc külön előadása megy ezeknek a színházaknak szerte Európában. A szervezet célja az is, hogy a színházak az oktatásban is részt vehessenek, hogy kiemeljék, mi az az előadásaikban, ami az oktatásba is beemelhető.

A Füszi játéktere

Ehhez a szervezethez kötődik a Roma Hősök Nemzetközi Fesztivál is. A 2017-ben, storytelling, illetve monodrámákkal induló rendezvénysorozat idén kerül hetedik alkalommal megrendezésre, a korábban a Stúdió K-ban, RS9-ben, majd online, a covid utántól pedig az Eötvös10-ben.

Balogh kijelenti, hogy a Giuvlipen az idei évben már egy komoly szervezést igénylő nagyszínpadi előadással készült, ami szintén a fesztivál folyamatos növekedését mutatja. A Caliban és a boszorkány című előadásuk Shakespeare A viharjának átdolgozása. Az ír Traveller on Wagon Weel csoport Szarkák a villanyoszlopon munkája egy sokéves fejlesztés eredménye, melyben a travellerek körében kiugróan magas gyermeköngyilkosságok témáját feszegetik. Az olasz Rampa Prenestina Társulat Bo-ra várva előadása is többéves továbbdolgozás után érkezik a fesztiválra, és azt mutatja meg, hogy egy hontalan, igazolványok nélküli srácot milyen nehézségek érik a mindennapokban – például amikor bankszámlát akar nyitni. Ehhez bevontak menekülttáborokban, hontalanul élő fiatalokat is. A Füszi az új előadásukat, az Emberevőket viszi a programsorozatra, amit Kele Fodor Ákos Honti hantok című regényében is feldolgoz (és ezáltal az 1782-ben történteket) adaptálja a színpadra: amikor egy Hont megyei faluból többen eltűnnek, akkor a különös esettel a romákat vádolják meg. Amikor egy kínzás során egy nő azt találta mondani, hogy az eltűnteket megették, az muníciót adott ahhoz, hogy brutális módon gyilkoljanak meg 41 embert. A fesztivál az RS9 Mariella Mehr élete című előadással zárul, ami a ’70-es évek végéig tartó svájci jenis nép elleni biológiai népírtásról emlékezik meg. Mariella Mehr alakja azért jelentős, mert gyakorlatilag egyedüliként ad hírt erről.

Füszi belső szoba

A színház vezetője megjegyzi, hogy a roma művészet elfogadása is egyre növekszik, és ez fontos, hiszen nagy művészi erő rejlik az ő megoldásaikban is (a covid alatt például, amikor sok színház szenvedett, ők megerősödtek, mivel nagyon jó minőségű felvételekkel dokumentálták a korábbi fesztiválelőadásokat, amiket akkor fel lehetett használni – emiatt nem is kellett senkit se elbocsátaniuk). A fesztivál előadásaiból már két drámakötet is született, és ennek eredménye az, hogy nem roma színházak is elkezdik használni a szövegeiket: például az RS9 színházból Lábán Katalin meglátta az egyik drámában a potenciált és egy két évig futó előadást csinált belőle. Legutóbb pedig a Trafó – ami a jövő évtől a fesztiválnak is otthont ad majd – kezdeményezett egy közös projektet a Füszivel: roma önreprezentáció témában pályázatot hirdetnek, a nyertes pedig egy előadást készíthet a két színház támogatásával.

Végül pedig Balogh kiemeli azt is, hogy a vidéki vendégelőadásokat is nagyon fontosnak tartja. Ezek általában a nézők számára ingyenesen zajlanak, és a játékhelyek abszolút teltháza jelzi ezen közösségek kiéhezettségét a kultúrára. A színház vezetője elmeséli, hogy az egyik faluban bemutatott, párkapcsolati erőszakot tematizáló előadásuk után egy néző felkereste a helyi szociális munkást, hogy informálódjon és megtudja, hogyan léphet ki egy ilyen helyzetből. Ez pedig rámutat arra, hogy a Füszi nem csak romák, hanem mindenki által átérezhető előadásokat készít.

Fotók: a Füszi honlapja, fesztiválplakát: a Füszi Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- Balázs Bálint Tibor --


További írások a rovatból

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés