A Füszi 2022 vége óta működik a Páva utcában, állandó játszóhelyen. Balogh kiemeli, hogy mindenképpen saját helyet akartak venni, hiszen úgy nincsenek kitéve az egymást váltó önkormányzatok önkényének, a vásárláshoz pedig 2022-re lett megfelelő a gazdasági helyzet.

A színház működésével kapcsolatban megjegyzi, hogy kezdetben kevés, 8-10 néző előtt játszottak, de mostanra már kiépült egy nagyobb közönségük (túl sokan a tér korlátai miatt nem férnek be a színházba). A beszélgetésben többször hangsúlyozza a közösség szerepét, hiszen úgy véli, minden, ami roma identitású, marketingszempontból bukásra van ítélve, a „hagyományos marketingstratégiák velünk kapcsolatban nem hoznak eredményt“. Ehelyett inkább például beszélgetnek a nézőkkel az előadások után: az Országépítők végén a szuterén kis konyhájában elfőzik a fogyókellékeket, miközben megosztják egymással benyomásaikat a témával kapcsolatban.

A beszélgetés során többször előkerül a gondolat, hogy a Füsziben olyan színházat akarnak csinálni, ahol nem a társadalom által elvárt áldozati szerepet veszik magukra a romák, hanem sokkal inkább arra, hogy ők maguk is alakíthatják a sorsukat – ennek maguk az alkotók is a példái, hiszen a Füszi mellett többfele dolgoznak, sőt, Balogh az első előadását is teljesen maga erejéből, nem pedig pályázatoktól függve alkotta meg: az ehhez szükséges forrásokra banki kölcsönt vett fel.

A színház vezetője kiemeli, hogy a szuterén tere kihívás elé állítja az alkotókat, egy „nagyon aljas térről” van szó, hiszen a nézőktől két méterre játszanak a színészek, így a hibák nagyon könnyen látszanak. De éppen ez adja meg azt az élményt, ami Baloghot nagyon izgatja: ha sikerül az előadás, akkor a nézőnek a csontjáig hatol. Eufóriaélményt akar a nézőnek átadni, ha jó egy produkció, akkor „kiszárad a torkod és izzad a tenyered attól, amit látsz“. Ennek kulcseleme a minőségbiztosítás: a rendezőnek minden este ott kell ülnie az előadáson, majd a színészekkel megbeszélni, mi az, amin javítani kell. „Ez kezdetben olyan hét gépelt oldalt jelent, ami úgy harminc előadás után lemegy másfélre”.

Annak érdekében, hogy jobban látszódjanak a roma színházi csoportok, Balogh kezdeményezésére – informálisan – létrejött az European Roma Theatre. A színház vezetője büszkén jegyzi meg, hogy a beszélgetés napján is nyolc külön előadása megy ezeknek a színházaknak szerte Európában. A szervezet célja az is, hogy a színházak az oktatásban is részt vehessenek, hogy kiemeljék, mi az az előadásaikban, ami az oktatásba is beemelhető.

Ehhez a szervezethez kötődik a Roma Hősök Nemzetközi Fesztivál is. A 2017-ben, storytelling, illetve monodrámákkal induló rendezvénysorozat idén kerül hetedik alkalommal megrendezésre, a korábban a Stúdió K-ban, RS9-ben, majd online, a covid utántól pedig az Eötvös10-ben.

Balogh kijelenti, hogy a Giuvlipen az idei évben már egy komoly szervezést igénylő nagyszínpadi előadással készült, ami szintén a fesztivál folyamatos növekedését mutatja. A Caliban és a boszorkány című előadásuk Shakespeare A viharjának átdolgozása. Az ír Traveller on Wagon Weel csoport Szarkák a villanyoszlopon munkája egy sokéves fejlesztés eredménye, melyben a travellerek körében kiugróan magas gyermeköngyilkosságok témáját feszegetik. Az olasz Rampa Prenestina Társulat Bo-ra várva előadása is többéves továbbdolgozás után érkezik a fesztiválra, és azt mutatja meg, hogy egy hontalan, igazolványok nélküli srácot milyen nehézségek érik a mindennapokban – például amikor bankszámlát akar nyitni. Ehhez bevontak menekülttáborokban, hontalanul élő fiatalokat is. A Füszi az új előadásukat, az Emberevőket viszi a programsorozatra, amit Kele Fodor Ákos Honti hantok című regényében is feldolgoz (és ezáltal az 1782-ben történteket) adaptálja a színpadra: amikor egy Hont megyei faluból többen eltűnnek, akkor a különös esettel a romákat vádolják meg. Amikor egy kínzás során egy nő azt találta mondani, hogy az eltűnteket megették, az muníciót adott ahhoz, hogy brutális módon gyilkoljanak meg 41 embert. A fesztivál az RS9 Mariella Mehr élete című előadással zárul, ami a ’70-es évek végéig tartó svájci jenis nép elleni biológiai népírtásról emlékezik meg. Mariella Mehr alakja azért jelentős, mert gyakorlatilag egyedüliként ad hírt erről.

A színház vezetője megjegyzi, hogy a roma művészet elfogadása is egyre növekszik, és ez fontos, hiszen nagy művészi erő rejlik az ő megoldásaikban is (a covid alatt például, amikor sok színház szenvedett, ők megerősödtek, mivel nagyon jó minőségű felvételekkel dokumentálták a korábbi fesztiválelőadásokat, amiket akkor fel lehetett használni – emiatt nem is kellett senkit se elbocsátaniuk). A fesztivál előadásaiból már két drámakötet is született, és ennek eredménye az, hogy nem roma színházak is elkezdik használni a szövegeiket: például az RS9 színházból Lábán Katalin meglátta az egyik drámában a potenciált és egy két évig futó előadást csinált belőle. Legutóbb pedig a Trafó – ami a jövő évtől a fesztiválnak is otthont ad majd – kezdeményezett egy közös projektet a Füszivel: roma önreprezentáció témában pályázatot hirdetnek, a nyertes pedig egy előadást készíthet a két színház támogatásával.

Végül pedig Balogh kiemeli azt is, hogy a vidéki vendégelőadásokat is nagyon fontosnak tartja. Ezek általában a nézők számára ingyenesen zajlanak, és a játékhelyek abszolút teltháza jelzi ezen közösségek kiéhezettségét a kultúrára. A színház vezetője elmeséli, hogy az egyik faluban bemutatott, párkapcsolati erőszakot tematizáló előadásuk után egy néző felkereste a helyi szociális munkást, hogy informálódjon és megtudja, hogyan léphet ki egy ilyen helyzetből. Ez pedig rámutat arra, hogy a Füszi nem csak romák, hanem mindenki által átérezhető előadásokat készít.

Fotók: a Füszi honlapja, fesztiválplakát: a Füszi Facebook-oldala