bezár
 

színház

2013. 01. 20.
Áldozat a Semminek – áldozat a Valaminek
Budapest Bábszínház: Semmi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Áldozat a Semminek – áldozat a Valaminek Lehet-e küzdeni a semmi ellen? Be lehet-e bizonyítani, hogy érdemes valamiért élni? A Semmi pimasz kérdései nem csak azért érdekesek, mert egy túlérett gyerek szájából igazságként hatnak. Hoffer Károly rendezése komplett, zárt világban mutatja fel Janne Teller botrányregényének bábokra adaptált változatát könyörtelen humorral és folyamatos önreflexióval. A zenés-bábos pszichothriller nagy feladatot vállal: szemtől szembe beszél arról, amiről (nem csak gyerekek előtt) hallgatni szokás.
Pierre Anthon, a nyolcadikos tanuló az első iskolai órán feláll, és így szól: "Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni." Majd fogja magát, és kimegy a teremből, felmászik egy fára, és onnan hirdeti a Semmi igazságát. Az osztálytársak pedig, hogy bebizonyítsák, mégis van, amiért érdemes élni, a közeli fűrésztelepen elkezdik építeni a "fontos dolgok halmazát". A szabályok a kemény játék közben hamar kialakulnak: akitől az előző áldozatot kérték, az kérheti a következő adományt. A körök során egyre kiábrándultabb gyerekek egyre személyesebb, durvább dolgokat kérnek egymástól. Mint a természeti népek beavató szertartásain, szinte transzba révedve mondják ki egymás és a saját nevüket és a kért áldozatokat ritmikus dobolás közben. Elindulnak a veszteségek, a csalódások útján, hatalmas emlékművet állítva a fűrésztelepen a "fontos" dolgokból. Drága cipő, bokszkesztyű, bicikli. Haj. Nemzeti zászló. Halott kisöcs. Szüzesség… Nem lehet pontosan megtalálni azt a pontot, ahol a játék hullahopp-karikájából tekergőző óriáskígyó válik.

A "fontos dolgok halmaza" a gyerekkor emlékműve lesz, amelyen a mitikussá növesztett játékban kiüresedett vázként maradnak ott a gyermekkor sematikus bábtestei. Az előadás bátran néz szembe a jelenkor gyerekeivel. Mit tartanak fontosnak? Mit tesznek meg egy közösségért? Mi történik velü(n)k a tulajdonainktól elszakítva: veszteség ez vagy nyereség: a semmi oltára vagy a valamié?

Pierre Anthon, fotó.:Éder Vera, in.: babszinhaz.postr.hu


Nem rejtett célja az előadásnak egy diskurzus elindítása: a téma és a szereplők megszólalási módja a kérdéseket nyílttá, nyilvánvalóvá teszi; mégsem merül ki az előadás a pedagógiai tartalom sulykolásában. Az élet értelmének keresése – egyfajta gyermeki látásmóddal bemutatva – nem marad a banalitás vonzó egyértelműségénél. Éppen a szereplők megoldásának irrelevanciája (a "fontos dolgokat" közössé téve, elveszítve nem létezésük pótolhatatlanságát, hanem ennek épp az ellentétét bizonyítják) az, ami bármelyik korosztály számára nyitva tartja a bejárást ebbe a különös, lehangoló északi világba, és megadja a lehetőséget, hogy a felnőtt néző ne kívülről – vagy ami rosszabb: felülről – figyelje meg a történteket. A közösség és az egyén viszonya, a gyermeki világ átalakulása a képi világon keresztül mutatkoznak meg: a nyílt kimondás, a konkrét kérdések egy olyan világba helyeződnek, mely tulajdonságai által tökéletes hordozója a cselekménynek: szinte önmagában is képes volna elmesélni azt.

fotó: Éder Vera, in.: babszinaz.postr.hu


Az előadásban a látvány két fő elemét a tér és a benne megjelenő bábok (és hozzájuk tartozó színészek) megjelenése adja. A báb, amelyeknek testi valósága egyben jelleme fő karakterét is jelenti, másképp mehet át jellemfejlődésen, mint egy élő színházi szereplő. A Semmiben a bábok és színészek kapcsolata válik rendszerré. A bábszínész itt nemcsak elhomályosított testiségű mozgató, fantom: a báb és mozgatója különleges kapcsolata egyfajta test-akarat, test-lélek vagy éppen gyermek-felnőtt viszonyként mutatkozik meg az előadásban, mely viszony a szituációhoz képest is változik.

Ács Norbert és Tátrai Zsolt, fotó.: Éder Vera, in.: babszinhaz.postr.hu


Párhuzamosan alakulnak át tehát a szereplők (önmagukhoz és a világhoz való viszonyuk megváltozik) és a körülöttük lévő tér, mintegy a szemükön keresztül követheti a néző az ő látásmódjukat. Az előadás elején, a játszótéren a fekete-fehér-szürke-rozsda világból még harsányan kiugró színekkel jelenik meg egy-egy, később áldozatnak szánt piros vagy rózsaszín elem. A bábok teste, mely talán fekete-fehér ceruzarajz térbeli kiterjesztése (visszautal a mesekönyvek illusztrációira), az előadás végpontjára meghal. A tragikumot, amit "önmaguk" elvesztése miatt érzünk, a világ elszürkülése miatt; valójában tárgyak halálának vesztesége – sugallja az előadás. A játék és az előadás végére a tér kiürül színeiből, a szereplők világa és maguk a karakterek is megváltoznak, átalakulnak: mindezt – nem hagyományos módon – a báb és bábszínész viszonya mutatja.

Mórocz Adrienn és Sophie, fotó.: Éder Vera in.: babszinhaz.postr.hu


A színész teste és a báb teste egyrészt egymás tükreiként hat. Emellett többször mint belső hang, mint narrátor szólal meg a szereplő, leeresztve maga mellé a bábtestet, a többi szereplő által nem hallva mesél. Elise hajának lenyírásakor vagy éppen Pierre Anthon utolsó jelenetében a szereplők elveszik a bábot a színésztől, szó szerint eltartják a tudatos, cselekvő akarattá formálható részét a báb és ember alkotta egységnek, így a bábtest kiszolgáltatottá válik. A bábmivoltukat elhagyó színészek felnőttsége más, mint az egyetlen végig jelenlévő tanáré: az előadás másik fontos üzenete a felnőtteknek, pedagógusoknak is szól: mit akarunk látni a gyerekekben? Az az ártatlanság-kép, amit az osztályfőnök társít a tanulóihoz, elzárja tőlük a segítségkérés lehetőségét (nem véletlenül hasonlítják a művet a Legyek urához: a Semmi nyolcadikosai is magányosak és elszigeteltek, hiába vannak körülvéve felnőttekkel). Nincs kitől kérdezniük, így maguk járnak a tabutémák mögötti igazság után.

fotó: Éder Vera, in.: babszinhaz.postr.hu


Változásuk nem kimondottan a báb jellemfejlődése, hanem a bábos, stilizált lét elhagyása, kicserélése emberi létre. Nézzük csak meg az osztály típusfiguráit: az osztályteremből induló történet sematikus alakjai az elveszített tárgyak által szürkévé, felnőtté, sematikusságukat levetkőzött élő alakká változnak. Testük életnagyságú. Arcuk mozgó. Szemük, ami bábalakjukban fehér (fejbe fordult?) szem volt, igazi emberszemmé válik. Az utolsó kör után, amelyben a gyermeki létforma, a hit vagy éppen a személyes jövő (Jan-Johan Henderson, aki olyan tehetséges gitáros, "mint a nap", a mutatóujját kell, hogy levágva a halmazba rakja) nagy áldozatait adják oda a csapatszellem nevében, saját bábtestüket (gyereklétüket) is otthagyják a dobozokból épített falban, csöpp koporsóknak tűnő rekeszekben.
A fontos dolgok halmazába nemcsak tárgyak épülnek. A "papírmasé karakterek" (ahogy azt a rendező is kifejti) bábos témává teszik a művet: ami az élő színház hátránya lenne, az ebben a darabban mozgató elvként mutatkozik meg. A tárgy és élő viszonya itt más viszonyt mutat, a határok átjárhatóbbak, lazábbak. Nemcsak egy-egy eszme, de az élő szövet is tárgyias, sőt, eleve tárgyias a lét.

Sem a regény, sem az előadás nem nihilistává váló gyerekek egyszerű pesszimista története. Az áldozatok alatti átalakulás története komor, de áldozat-jellege megmarad. A harc közben vesztenek is, nyernek is: a fontos dolgok halmazától kiüresedett térben nem a semmi van, hanem ők maguk, üresen, immár emberien. Történetük végigkövetésével kérdések vetődnek fel a gyerekkorról, annak eltűnéséről, a közösségek jelentőségéről, kényszerítő erejéről; az egymás iránti felelősségről. Az utolsó képben a kiüresedett dobogón hét fiatal felnőtt áll, akik meghozták utolsó, nagy áldozatukat.

Janne Teller: Semmi

Agnes Aarne: Spiegl Anna e. h.
Sofie Nielsen: Mórocz Adrienn e. h.
Elise Jensen: Pallai Mara
(Dagadt) Henrik Eskildsen: Ács Norbert
(Ájtatos) Kaj Hansen: Tatai Zsolt
Jan-Johan Henderson: Teszárek Csaba
(Nagy) Hans Raaberg: Pethő Gergő
Pierre Anthon: Szolár Tibor e. h.
Mathilde Eskildsen tanárnő, Hamupipőke: Blasek Gyöngyi

Színpadi adaptáció: Gimesi Dóra
Zene: Kiss Tibor (Quimby)
A regényt fordította: Weyer Szilvia
Tervező: Hoffer Károly e. h.
Asszisztens: Rigó Anna
Rendező: Hoffer Károly e. h.

Bemutató: 2013. január 8.
Budapest Bábszínház

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Hutvágner Éva --

író, kritikus, színháztörténész


További írások a rovatból

színház

Égnehéz a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban
A Mohácsi testvérek Mágnás Miskája a 6szín Teátrumban
Az Átrium Színház A trianoni csata című előadásáról

Más művészeti ágakról

Interjú Zombola Péterrel motivációról, alkalmazott zenéről, a kortárs zene médiajelenlétéről
Interjú az idei Év Gyerekkönyve Díj egyik HUBBY különdíjasával, Pacskovszky Zsolttal
Transzdiszciplináris Traumatudomány: Trauma Kortárs és Történeti Perspektívákon Keresztül címmel angol nyelvű, nemzetközi nyári egyetem a CEU budapesti kampuszán, 2022 július 11-16.
Neked már megvan a heti Praedád?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés