bezár
 

irodalom

2013. 07. 11.
Váltott lovakkal az űrben
Sirokai Mátyás: A beat tanúinak könyve. Libri, 2013.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Váltott lovakkal az űrben Sirokai Mátyás második kötetében, A beat tanúinak könyvében – legalábbis első pillantásra – egy a magyar költészetben merőben szokatlan koncepcióval állt elő. A beat tanúinak könyve összeereszti az Osho-féle meditációs gyakorlatokat, Márai Sándor Füveskönyvét, a 2001: Űrodüsszeiát, és ha ez nem volna elég: a Bibliát. A háttérben pedig még Juhász Ferenc is mintha ott ólálkodna. A civilizált humanoid verstripje? Kozmikus blöff? Módosult tudatállapotú paradigma-váltás? Mi is Sirokai könyve?
Ahogy a fülszöveg fogalmaz, a költő egy "poszthumán sámán" szerepét ölti magára. Önmagába, tudatának, ösztöneinek vagy belső bolygójának posztapokaliptikus tájaiba akar hatolni. Egy olyan vidéken, amely egy összeomlás után újraéledő, újra burjánzó Földhöz hasonlatos, amely Föld kezd felocsúdni az "emberiség" nevű betegségéből. Ezen a vidéken (ebben a korban) az autósztrádák, erőművek és felhőkarcolók már csak érthetetlen romok, amelyeket liánok és más kúszónővények nőttek be. A természet visszafoglalta időlegesen meghódított területeit. Vagy más szavakkal: a berögzült, civilizációs szokásokat, a mindent ellenőrízni vágyó értelem helyét, vagy a fájdalmas múlt helyét átveszik az ősi ösztönök, a tudatosság nélküli boldogság.

Hogy Sirokai poszthumán sámánában megbízhatunk-e, vagy magában Sirokaiban, a szerzőben megbízhatunk-e, nem tudom. Gyakran nem is értjük, amit mond, gyanús, hogy ő érti-e (V.9), vagy csak azt szeretné, hogy elhiggyük neki, hogy érti a szerepét. Megnehezíti a dolgunkat, hogy egészen tisztán és világosan beszél akkor is, amikor számunkra nyilvánvalóan semmi értelme nincs annak, amit mond. Talán csak még nincs. Mindenesetre szavainak ilyenkor is, mindig van valami törvényszerűsége, van bennük valami erő, valami érthetetlen szépség, valami mágia.

Igen, sokszor az ember hiába próbálja úgy olvasni ezeket a verseket, hogy az értelmével közelít feléjük, vissza fog pattanni róluk. (De nyilván tévedés, hogy egy művészeti alkotás attól jó, hogy köznapi értelemben logikus.) Például rögtön az elsőben: "Az erdőn semmi sem önmagának növekszik. Van, ami a napnak nő, van, ami a szélben, van, ami az eső mormolására, és van, ami dalol, hogy a férgeké lehessen." Ha megnézzük közelebbről, a második hosszú mondat felsorolásából csak az első elem kapcsolódik szorosan az előző mondathoz. Vagyis, hogy az erdőn semmi sem önmagának növekszik. Gondolhatjuk, hogy talán a táplálékláncról beszél ez a furcsa tanítóhang. Aztán megtudjuk – még ha ezzel sok mindent nem is tudunk most, vagy a későbbiekben kezdeni –, hogy az erdőn van olyan dolog, ami a napnak nő. Hogy a Nap mint égitest irányába vagy a napfény hatására, nem derül ki. A kisbetűs írás inkább az utóbbit erősíti. A felsorolás második része már csak a növekedő helyét jelöli, a következő elemnél pedig már megint kilátástalanabb a helyzetünk (de beindul valami furcsa, szokatlan, burjánzóan szinesztéziás mágia): megtudjuk, hogy az erdőn létezik olyan dolog, ami az "eső mormolására", vagyis az eső mormoláshoz hasonlító hangjának hatására növekszik. "És van, ami dalol, hogy a férgeké lehessen." A tanítvány, vagyis az olvasó töri a fejét. Az énekesmadarakra gondol, amelyek ha jól tudja a tanítvány, férgeket esznek, de végül meghalnak, tehát testüket férgek eszik, vagyis a "gyilkosok" más gyilkosok tetemét elpusztítókon élnek, akik viszont a fajtársaikon élők tetemén... Hogy valóban ez ennek az enigmának az értelme, és ha igen, mindez hova vezet minket, soha nem tudjuk meg, legalábbis ebből a könyvből ez nem derül ki. Mindenesetre tele van ilyen ösvényekkel a kötet.

Egy szent könyvben nincsen kamu. Bármilyen fura dolgot is olvasunk, azt az olvasó űgy fogadja el, el kell, hogy fogadja, ahogy az ott áll. Magyarázni persze lehet. Sirokai második verseskötetében szent könyvet írt. Egyfelől. A verseinek beszélője egyfelől egy vérbeli próféta hangján beszél, de a poszthumán sámán másfelől mindig pontosságra törekszik, mint egy műszaki leírás, vagy használati utasítás (a létezéshez? Az emberi kapcsolatokhoz?).

Az egész vállalkozás már a nullpontjától kezdve játékos, de maguk a szövegek nélkülöznek mindenféle öniróniát (ezzel együtt egyedül talán a záró, V.11-es szövegnél éreztem az irónia hiányát bosszantónak). Egy szent könyvet írni vallás és hívők, vagy mögöttes jelképrendszer nélkül – már önmagában mintha gúnyos mosoly lenne a szent könyvek felé. Vagy az is. De ez a mosoly minden gúnyossága ellenére sem bántó. Az egész kötetnek tétje, súlya van. Érezni ezeken a szövegeken, hogy a szerzőjük, még ha csak ezeken az irónikus gesztusokként is értelmezhető áttéteken keresztül képes visszatalálni a természetbe, a lehető legközelebb akar jutni az önkontrollt vesztett állapotok (Isten, a boldogság, a természet) felé a végső kérdéseket kutatva. A mellékesen az elmúlt évek egyik legerősebb debütkötetének, a Pohárutcának szomorú sztalkere, városlakója már a múltté. Ő így írt rezignáltan cinikus hangon a természetről: " […] Az erdőben, tudniillik, béke van. […] ahol együtt unatkozik a növény- és állatvilág." (Üveg) Illetve máshol: "[...] A fák:/ fák. A folyó: folyó." (Dobogó-bérc)

A beat tanúinak könyvében a fák nem pusztán fák, már a felütésben azzal nyit A beat..., hogy a fiú – apját, anyját otthagyva – elindul, hogy megkeresse a fát, amely odvába fogadja. Nyoma sincs a kiránduló, túrázó pohárutcai Sirokainak. Itt még a fák is különlegesek. Vándorfák, pelikánfák például. Ha nem is vagyunk nagy botanikusok, megkockáztatható, hogy ilyen fák nem léteznek az úgymond valóságban. "Hogy önzése ne akadályozza, a fa eksztázisának idején meg kell tanulnia önmagára, mint a fa részére gondolni, lemondva ezzel a látásról, a hallásról, a szaglásról és az ízlelésről." (I. 2.)

Sirokai aktuális kötetének a vallásokhoz fűződő viszonyát érhetjük talán tetten, ha egy a prae.hu-n olvasható interjú alapján megnézzük a Változó állapotok című sci-fit/horrort, ahol a főhős, aki egy tudós, egy ponton így magyázza el, hogy mivel foglalkozik: "I'm interested in interior experiences, especially the relegious experience. The only reason I'm working with schizophrenics now is the religious experience is so significant in schizophrenia. I worked with monkeys. But they can't tell you what goes on in their consciousness." A vallási élmény tehát tudományos szemszögből érdekli a az amúgy megszállott főhőst, aki a kissé zavaros, de nagyon hatásos filmben amúgy "az első gondolatot" kívánja megismerni, mégpedig az emberi agyban teoretikusan megőrzött évmilliós emlékek alapján. A film nem mellesleg bővelkedik drogtripek ihlette vízió-jelenetekben, amelyek egy másik okkult mozinak, 2001: Űrodüsszeiának legkémikusabb részeit juttatják eszünkbe.

De Sirokai nem adja át magát sem a poszhumán sámán eksztázisának, sem a vallási élményt kutató tudósénak. A tudatosságtól való eldobbantással eljátszik, vizsgálja, hidegfejjel, mint a Változó állapotok tudósa a film elején, a Sirokai-kísérlet azonban még véletlenül sem kap tragikus felhangot, mindig a derűs tudatosság tartományában mozog.

A belső borítón a fiatal költőről készült fotó (Bach Máté munkája) telitalálat. Sirokait egy épület üvegfalán látjuk tükröződni, nagyon halványan mosolyog (vagy csak a napba nézve hunyorog?), usánkás feje mögött egy fa kopasz ágai, mintha a költőnek szarvas aggancsai nőttek volna a fejére, mögötte pedig üvegfalú épületek erdeje. A megkomponált képen hangsúlyozottan még mindig a városban vagyunk, ha sok-sok áttéten keresztül is, megjelenik a varázslat, a szentség amiről mindannyian tudjuk – mintha ezt mondaná –, hogy csak illúzió. Vagy épp arra utal a kép, hogy az átváltozás, átlényegülés nagyon is lehetséges?

Az olvasóban néha felmerül a gyanú: Sirokai rejtőzik. Hogy A beat tanúinak könyve ügyes mimikri. Valami más célja van ennek a poszthumán sámán-hangnak, ennek a rengeteg értelem nélküli képnek. Hogy el akar rejteni vele valamit. Talán maga elől is. Persze, lehetséges, hogy ódivatú elvárásokkal közelítünk a versek felé, amikor ha nem is alanyiságot, de legalábbis valami konkrét mondanivalót vélünk felfedezni bennük, távolról sem állítva, hogy a mondanivaló önmagában érték lenne. De ha megpróbáljuk félrehúzni magunk elől az önmagában szép, de feltörhetetlen feladványnak tűnő pontos részeket, nem csak pontos, de gyönyörű szakaszokra bukkanunk.

Mint ebben a szövegrészletben, ahol végtagok egymástól való függetlenítését végző dobos két keze mint a testvéri szeretet metaforája jelenik meg: "Csendes fonalak kötik a bal kezet a jobbhoz. Aki az elválasztást gyakorolja, vájja le magát az egyik szűkületeibe, onnan figyelve mit tesz a másik. Úgy bízzon a távoli kézben, mint távoli fivérben, aki érte munkálkodik a fonalak túlsó végén." (II. 7.) A testvér tematikának mimikralizált felbukkanása a I. 10-es szövegben. "A másodhang ilyenkor a fivér szerepét ölti magára, aki az első hang vérmérsékletétől függően lesz annak bátyja, öccse. Amíg a különbözőségük okozta feszültséget kettejük között tudják tartani, testvériségük erős lesz, az én váltott lovakon utazhat a többi én között."

A másik nagy ilyen elrejtett témája ennek a kötetnek a terhesség, vagy tágabbra véve a fókuszt a szerelem. Olyan gyönyörű szövegek képviselik ezt a csoportot, mint a IV. 2-es: "Szépsége teljes volt, mint a párnáé és éppúgy lebegett a reggel vizei felett. Gyolcsszárnyasan, ernyőuszonyosan, mélymerülésű hasának teljes pompájával, mint a várandósok, aki terhüket mint adósságot hordozzák, megfizetni készen." A kötet utolsó fejezeteiben szinte hagyományos szerelmi-hitvesi lírává alakul át, a tanítói sámánmérnök szövege finoman erotikus hanggá alakul: "A kenyérhéj alatt megbújó penge egyre csak szeleteli a puha belet." (IV. 4.)

A beat tanúinak könyvében az a jó, hogy akár van benne irónia, akár nincs, akár rejtőzködik benne a szerző, akár nem, ettől az eldönthetetlenségtől függetlenül (amely eldönthetetlenséget akadnak akik hibának érzékelik), mindenesetre ontja magából az olyan felejthetetlen sorokat, mint ezek is itt: "hogy ha a tenger visszahódítja a szárazulatokat, és bikái letarolják menedékeinket, vörösen ökleljenek majd, részegen tombolva a belőlünk kivált boldogságtól" Ámen.
nyomtat

Szerzők

-- Toroczkay András --


További írások a rovatból

Vaktérkép
A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye

Más művészeti ágakról

Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
Fazakas Péter: A játszma
Szex.Újra.El. az Örkény Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés