Emilio Morandi: Mi már a tavalyival is elégedettek voltunk. Jól ismerjük az itteni szervezőket (Swierkiewicz Róbert és Böröcz László), Róbert gyakran jön hozzánk Olaszországba, novemberben járt nálunk legutóbb, amikor egy három napos művészeti találkozót szerveztünk Ponte Nossában. A mi művészeti stúdiónkban volt az esemény, de interneten kapcsolódtunk kanadai, angliai, argentin és szerb szervezetekhez. Skype-on keresztül láthattuk az ottani történéseket és ők is a nálunk zajló performanszokat.

 

 

EM: Leginkább abban, hogy ezúttal három különböző helyen dolgozhattunk (2B Galéria, Kiscelli Múzeum, A38 hajó). A tavalyi performanszfesztivált az A38 hajón rendeztük meg. Két évvel ezelőtt pedig ott volt az egyéni kiállításom is, festményeket és grafikákat állítottam ki, és csináltunk egy performanszt a megnyitón.

PRAE.HU: Hogyan jutottatok el a performansz műfajához? Milyen út vezetett idáig?

 

EM: Én eredetileg festő vagyok. Fiatal koromban sokszor kiállítottam egyéni és csoportos tárlatokon, most is vannak kiállításaim, a mai napig festek. Aztán a hatvanas években kapcsolatba kerültem a mail art közösséggel, innen ered az érdeklődésem a kísérleti művészetek iránt. Mindig is a keresés, a megfelelő kifejezésmód megtalálása érdekelt. A különböző műfajok kapcsolódási pontjainak feltérképezése. Az átmenet festészettől a gesztusokig, a zenétől a videóig, az akciótól a performanszig. Fokozatos fejlődési folyamat volt, amíg eljutottam a mai kifejezésmódig. Sok művészt ismerünk, akik a költészet felől közelítik meg a performanszművészetet, mások a zene felől érkeznek.

 

 

Franca Morandi: Hát… mondjuk, hogy elfogadják, amit csinálunk. Mi kisvárosban lakunk, Bergamo mellett, és sokat dolgozunk a stúdión kívül is, a folyóparton, tereken, a környező vidéken. Kihasználjuk a hely adta lehetőségeket. Mára elmondhatjuk, hogy a mi kis közösségünk hozzászokott a perfomanszainkhoz. Ha találkoznak ilyesmivel a városban, megállnak, megnézik, de azt már nem lehet tudni, hogy értenek-e belőle valamit vagy sem... Mi bergamóiak különben is zárkózott emberek vagyunk, inkább csendben maradunk, nehogy megszóljanak a véleményünk miatt.

 

EM&FM: Sokkal nagyobb közönséget vonz a performanszművészet itt, mint nálunk! Három nap alatt nagyon sokan megfordultak a programokon.

 

FM: Mostanában kicsit nyitnak, még a velencei biennálén is bemutattak performanszokat, ami 5-10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Úgy tűnik, ma kicsit nagyobb az érdeklődés.

 

EM: Hozzá kell tenni, hogy Olaszországban a kísérletező művészetet nem támogatják. Eközben, amikor Kanadában voltunk egy fesztiválon, Québecben tíz különböző központot számoltunk össze, ahol a fiatalok a művészeti egyetem elvégzése után lehetőséget kapnak arra, hogy kipróbálják magukat a helyi önkormányzat költségén. Fesztiválokat, kiállításokat szerveznek, videózással, hanginstallációkkal kísérleteznek. Ezzel szemben Olaszországban erre nincs semmilyen kezdeményezés. Néhány magánalapítvány foglalkozik kísérleti művészettel, de ez nem általános.

 

 

FM: Igen, ez igaz, de nem régóta kap lehetőséget a bemutatkozásra ez a terület sem. Nekünk Olaszországban az a bajunk, hogy túl sok az antik művészet. Minden múzeum összes raktára tömve van római, etruszk emlékekkel, ezeknek csupán a megőrzése, állagmegóvása is annyi energiát, helyet és pénzt emészt fel, hogy megpróbálják fékezni az "új művészet" beáramlását a múzeumokba.

 

EM: Vannak magángyűjtők, akik fluxust gyűjtenek, sőt performansz munkákból videófelvételeik is vannak. Sok gyűjtő vendégül látott performereket fesztiválok alkalmával, ilyenkor fizetségképpen is gyakran kaptak videódokumentációt az eseményről. Ezen kívül manapság Olaszországban is kezdenek divatba jönni a művészeti rezidencia programok. Bár ez szerintem inkább a pénzről szól.

 

 

EM: Nézd, én is dolgoztam, hogy fenntartsam a családomat, alkalmazott művészettel foglalkoztam, belsőépítészként, designerként tevékenykedtem. Mivel hétvégén értem rá, akkor hívtam meg magamhoz a művészeket, külföldről is. Sokan eljöttek. Így alakult ki a mai ismeretségi körünk alapja. Bemutattuk egymásnak a performanszainkat, s együtt is dolgoztunk, akár egy fesztiválon.

 

FM: Persze! Óriási archívumunk van ezekből az anyagokból, egy múzeumot is megtöltene!

 

 

FM: Ma már eléggé népszerű. Akinek van pénze, vásárol is kortárs műveket, ám sajnos most a válság befagyasztotta a piacot. Csak az igazán nagy nevek mennek, akik már elismertek.

 

 

FM: Cattelan minden képzeletet felülmúl… de rajta kívül is vannak nagyon jó művészek, akiknek már van múltjuk, őket még veszik néhányan. De az a középosztály, amely kisgyűjtőként eddig vásárolt esetleg fiatal művészektől is, eltűnt. Mára a nagy sztárok maradtak, akiktől az igazán gazdagok vásárolnak.

 

 

FM: Ha például a velencei biennálét nézzük: a világ minden tájáról érkeznek oda látogatók, de a velenceiek nem nézik meg. Sokan ki is költöztek a városból, akik nagyobb házra, zöldebb környezetre vágynak, de akik ott laknak és dolgoznak, nem mennek el a biennáléra. Tudnak róla, mert pénzt hoz és vendégeket, de nem érdekli őket.

 

Az is közre játszik ebben, hogy mostanában, ha az emberek egy műalkotást látnak az első kérdésük: mennyibe kerül? Nem látják a művészi értéket, ma a pénz dominál. Igaz, hogy nagyon sok fiatal foglalkozik művészettel, sokan tanulnak festőnek, kurátornak, művészeti menedzsernek, de aztán ők sem találnak munkát. Mi Emilióval sokszor feltesszük magunknak a kérdést, mi lesz a mai fiatalok jövője? Nagyon sajnálatos ez a helyzet, mert sok fiatal művész fel is hagy az alkotással, nem tudja folytatni.

PRAE.HU: A saját művészetetekben mi inspirál benneteket? A kortárs művészetben találtok releváns kapcsolódási pontokat a munkáitokhoz?

 

EM: Persze, sokat járunk múzeumba, elmegyünk megnézni, mert érdekel a kortárs művészet. Itt Budapesten is mindig ellátogatunk a Ludwig Múzeumba, most is remek kiállítások vannak. Nem másokból merítek inspirációt, persze meg kell nézni, mi történik a művészet világában de maga az élet inspirál leginkább. A mindennapokban megélt élményeket viszem át a művészetbe.

 

FM: Egyaránt témáink a mindennapi apróságok, a politika, a béke, a háború és a természet.

 

 

EM: A performansz olyan, mint egy varázslatos pillanat, mert van benne kockázat. Az erőteljes érzelmeket keressük, ilyeneket szeretnénk kiváltani performansz munkáinkkal, hiszen tíz perc alatt kell hatni a közönségre.

 

 

FM: Változó. Idén például júniustól kezdve volt egy fellépésünk Pistoiaban, aztán három itt Budapesten, majd júliusban nyílik Emilio kiállítása, ott is bemutatunk egy perfomanszot, aztán októberben egy másik egyéni kiállítása is lesz, ott is fellépünk, aztán Párizsba megyünk. Sosem egyforma az évünk, mindig másképp alakul, volt, amikor egy évben több mint tízszer léptünk fel.

 

 

EM: Nem, nem, sosem egyformák, az ember mindig kitalál valami újat, vagy legalábbis egy korábbi munka alakításával létrehoz egy változatot. Az improvizációnak is nagy szerepe van.

 

 

EM: Legközelebbi nagyszabású tervünk jövőre a krakkói PERFORMEDIA fesztivál megszervezése, két krakkói galériával működünk együtt. Novemberben lesz a fesztivál, de már most elkezdtük a szervezést, sok munka van egy ilyen program mögött, de szívesen csináljuk. Mindent teljesen ingyen. A művészek mind saját költségükön vesznek részt a fesztiválokon és természetesen mi is magunk fizetjük az utazásainkat. A mostani budapesti fesztiválon is a résztvevők nagy része már nyugdíjas, egész életükben dolgoztak és most már megtehetik, hogy utazgassanak a fesztiválokra. Tudjuk, kiket hívhatunk meg egy ilyen eseményre, ki az, aki tudja vállalni az utazás költségeit. Vannak tehetséges művészek, akiket sajnos már nem hívunk, mert nem tudnák kifizetni az utat.

 

EM: Azért próbáljuk támogatni a következő generációkat is. Most júliusban lesz egy kiállítás a mi stúdiónkban, ahol két kiállítótérben egy-egy fiatal művész fog bemutatkozni, installatív munkákkal. Egy hónapig lesz látogatható nálunk a kiállításuk.

 

FM: De, ez tervben van, háromszintes az épület, így lenne hely az archívum elhelyezésére is. Most még át kell szerveznünk a dolgokat, de lassacskán belevágunk az átalakításba.

 

EM: Nem vagyunk gyűjtők, de az évek során nagyon sok munka összegyűlt, a barátainktól, más performerek munkáiból, s installációk is vannak, ezeket is kiállíthatnánk.

 

 

FN: Most úgy tűnik, lesz egy közös európai projekt, három helyszínnel lehetne pályázni egy nemzetközi perfomanszfesztivál szervezésére. A három résztvevő helyszín lehetne Madrid, a ponte nossa-i központunk és a budapesti 2B Galéria, ahol idén is vendégül láttak minket.

 

 

FM: Ha lenne pénzünk, mindenekelőtt kifizetnénk a művészeknek az utazási költséget és a szállást.

 

EM: Hogy kit hívnánk meg a nagy nevek közül? Például Orlant, Marina Abramovicot vagy Yoko Onot!

 

FM: Mi mindig pénz nélkül csináltuk a fesztiválokat és így is eljött Shozo Shimamoto, Roi Vaara, szóval nagy nevek is eleget tettek a meghívásunknak. Shimamoto pedig meghívott minket a művészeti központjába, Tokióba is.

 

 

FM: A kortársak közül Szkárosi Endre jó barátunk, Galántai Györggyel is többször dolgoztunk már együtt. Galántai járt is nálunk és a bresciai Guglielmo Achille Cavellinivel, aki szintén a barátunk volt, együtt dolgoztunk perfomansz munkákban. Tulajdonképpen az egészet csak szenvedélyből lehet csinálni, ezt minden performer tudja!