bezár
 

art&design

2013. 11. 17.
Egy nem egészen szürrealista művész rekanonizációja
A Rozsda 100 című kötet bemutatója a Várfok Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rozsda Endre képzőművészeti kánonba való visszakerülése egy több évtizede tartó, folyamatos és következetes munka eredménye: a rekanonizáció a 90-es években kezdődött el, és úgy tűnik, mostanra érett be a Várfok Galéria és a Magyar Nemzeti Galéria retrospektív kiállításaival és a centenárium alkalmából megjelenő, Rozsda munkásságát feldolgozó kötettel.

Rozsda Endre 1956-ban elhagyta Magyarországot, Párizsba költözött, így jó néhány évtizedre el is feledkeztünk művészetéről. Ötven évnek kell eltelnie, mire legközelebb megjelent a hazai művészeti életben: 1998-ban a Műcsarnokban rendeztek életmű-kiállítást az alkotásaiból. A beszélgetés egyik résztvevője, Szalóky Károly elmondja, hogy ennek kapcsán született meg az első magyar nyelvű, átfogó írás Rozsda művészetéről, azelőtt csak kisebb füzeteket adtak ki az egyes galériák. A Várfok Galéria tulajdonosa is ebben az évben találkozott a művésszel személyesen, majd e találkozásnak köszönhetően Rozsda a Várfok Galéria művésze lett. Szalóky elmeséli, hogy amikor meglátogatta a művész műtermét, akkor a festő erősen méregette a galériatulajdonost, hiszen nem igazán bízott abban, hogy a Várfok Galéria visszaadhatja számára az elveszített hazai nyilvánosságot. De végül belement az ajánlatba, így 1999-ben a galériában bemutatták a festő második világháború utáni munkáit. E tárlat sikerének köszönhetően Rozsda művészete újra elkezdett beépülni a köztudatba, olyannyira, hogy 2009-ben négy helyen is egyéni kiállítás formájában mutatták be vásznait. Készman József szerint az elmúlt 10 év koncentrált erőfeszítéseinek köszönhetően ma már Rozsda Endre nevét széles körben ismerik  a szakma és a nagyközönség egyaránt , de a mostani kiállítások és az újonnan megjelent kötet még inkább segíthet az alkotó elfogadásában.

A kiállításhoz kapcsoló, Rozsda 100 címet viselő kötet több egy egyszerű katalógusnál, hiszen a könyv gerincét olyan tanulmányok adják, amelyek új ajtókat nyithatnak meg a Rozsda-kutatásban. Kálmán Borbála művészettörténész kihangsúlyozza, hogy Rozsda művészete igen összetett, ezért nagyon fontos a sok szempontú megközelítés: mélyre kell ásni, hogy a komplex összefüggésekre rátaláljunk. A könyv éppen ezért hiánypótló: sok olyan írás van benne, például Készman József vagy Hornyik Sándor értelmezései, amelyek új aspektusokból közelítik meg az életművet és lehetővé teszik a további kutatást. A könyv egy személyes visszaemlékezéssel nyit, ezt Arturo Schwartz jegyzi, de Françoise Gilot szövege is bekerült a kötetbe, amiben Rozsda művészetének különböző fázisait taglalja. Egy tanulmány Rozsda alkotási technikáival foglalkozik, és a kiadványba Esterházy Péter egy szövege is helyet kapott, mely a centenáriumi kiállítás apropóján látott napvilágot.



A szövegeken túl a könyvbemutatón szó esik a kiadvány képanyagáról is: a gazdagon illusztrált kötetbe több külföldi múzeumokban őrzött (Pompidou Központ, Galleria Nazionale d’Arte Moderna e Contemporanea, Israel Museum) reprodukció is bekerült. Szalóky elárulja, hogy ezekkel a képekkel kívánták hangsúlyozni Rozsda művészetének nemzetközi jellegét. Ennek kapcsán a bemutatón szóba kerül Rozsda és a francia szürrealisták viszonya is: Kálmán Borbála elmondja, hogy Rozsdánál nincs túlerőltetve a szürrealista szál, hiszen mindig is a maga útját járta (talán ezért tudott rendkívüli válaszokat adni egyes kérdésekre). Ugyanakkor bizonyos szinten mégis összekapcsolódott ezekkel a művészekkel: Rozsda egy Breton és holdudvara által felismert és elismert, saját nyelvét és alkotói dimenzióit megteremtő művésszé vált Párizsban, olyannyira, hogy 1964-ben az irányzat hírességeiből álló zsűri neki ítélte a legnagyobb szürrealista kitüntetést, a Copley-díjat.

A beszélgetés végén Rozsda természetére terelődik a szó. Szalóky elmeséli, hogy a festőben egy jó humorú, intelligens és szarkasztikus embert ismert meg, aki legtöbbször a társaság középpontja volt. Ha Rozsda ott volt egy társasági eseményen, akkor mindenki rá figyelt, hiszen az emberek többek lettek azáltal, hogy hallgatták a művészt vagy beszélgettek vele.

A Rozsda 100 tehát szakmai és személyes: a szövegek nemcsak Rozsda művészetéhez engednek közelebb, hanem az emberhez is. Az írások mögött felsejlik az alkotó egyénisége, a visszaemlékezésekből kirajzolódik a művész alakja, miközben ezzel a kiadvánnyal a festői életmű is elnyeri méltó helyét a magyar képzőművészet történetében.
 
A Rozsda 100 című kötet bemutatója, Várfok Galéria, Budapest, 2013. november 14.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz

Más művészeti ágakról

Fischer Iván változata A Müpában
Todd Phillips: Joker
irodalom

Az egyszerűség ereje Az egyszerűség ereje
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 5. nap
irodalom

Elég gazdagok már nem leszünk sosem Elég gazdagok már nem leszünk sosem
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 4. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés