bezár
 

irodalom

2013. 12. 23.
Az ellenkultúra esztétikája
PGY 70 konferencia a FUGÁban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az ellenkultúra esztétikája Egész napos, maratoni konferenciát rendeztek Petri György hetvenedik születésnapja alkalmából december 20-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban, amely kilenc órán át, közel harminc előadóval komoly szellemi és fizikai kihívás elé állította azokat a vendégeket, akik teljes hosszában kívánták végighallgatni a rendezvényt. A háromnapos program nyitó akkordját jelentő konferencia azonban tökéletesen bemutatta, mennyire nehezen értelmezhető az a hely, amelyet Petri György életműve elfoglal a magyar irodalmi és kulturális hagyományban.
A szervezés nagy előnye az volt, hogy a vendégeket (alapvetően korosztály és megközelítés szerint) négy szekcióba osztották be, így az elhangzott szövegek egyrészt sokrétűek voltak, másrészt többé-kevésbé felelgettek egymásnak. A sokféle hang következtében nem lehetett egyetlen tudományos diskurzus alá rendelni az életművet, melynek következtében világossá vált, hogy a Petri-korpusz valahogy mindig egy kicsit ellenáll az egyes értelmezői próbálkozásoknak.

Az első, és talán leginkább kézenfekvő ilyen kísérlet a tisztán irodalomtudományi vagy esztétikai megközelítés volt. Az első szekció levezetőjeként Forgách András rögtön arra világított rá, hogy meglátása szerint a maga negativitásában komoly helye van a regénynek Petri életművében, majd Horváth Kornélia és Pataky Adrienn folytatta a tudományos elemzések sorát Petri költészetfelfogásának vizsgálatával, illetve egy verselemzéssel, melyet a második panelben Bazsányi Sándor követett, aki többek között a Bibó temetését vizsgálta. A továbbiakban Márton László, Margócsy István és Várady Szabolcs is ez az utat követte egy-egy szövegelemzéssel, de a tárgyalt kísérlet tetőpontját talán Kabai Csaba szövege jelentette, amely a "hiba poétikáját", illetve Petri és Kosztolányi kapcsolatát vette górcső alá egy komoly befogadói aktivitást igénylő, a rendelkezésre álló tíz percbe nehezen besűrített, teoretikus szövegben. Talán itt vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy a rendezvény hátránya az volt, hogy bár a panelek hozzávetőleg két órásak voltak, az előadók nagy létszámából adódóan nem volt rá mód, hogy a vendégek igazán részletesen kifejthessék a véleményüket.



A második értelmezési kísérlet alapvetően Petri György életrajzán, valamint az egyes előadók Petrivel kapcsolatos személyes élményein alapult, amely téma igen gyakran előkerült, még ha csupán olyan formában is, hogy ki ismerte vagy nem ismerte személyesen Petrit. Természetesen a konferencia jellegéből adódóan ez a kérdés, illetve a személyes emlékek felidézése elkerülhetetlen volt, azonban mindent összevetve kissé megnehezítette azt, hogy Petri életművét tisztán szövegkorpuszként lássuk. Talán célszerűbb lett volna megmaradni a költő saját meglátásánál: "Persze van Mari, meg néhány tűzönvízenát barát, / de nékik is csak mint költő létezem, / illetve én csak ilyeténképpen tudok létezni számukra." (Vagyok, mit érdekelne)



Petri életművének harmadik megközelítési módja a hagyományon keresztül vezetett. Ez egyrészt a szépirodalmi (esszéisztikus), másrészt a hagyomány kérdését elméletileg vizsgáló szövegekben nyilvánult meg. A délelőtti szekciókban többek között Simon Márton, Kőrizs Imre, Fehér Renátó vagy Szálinger Balázs írásainak esetében elsősorban a lírai, míg a délutániakban Háy Jánosnál, Parti Nagy Lajosnál vagy Konrád Györgynél az esszéisztikus megközelítés dominált. Míg ezek a szövegek igyekeztek elsősorban esztétikai eszközökkel közelíteni Petri életművéhez, addig például Mesterházi Mónika szigorúan teoretikusan elemezte a hagyomány és Petri viszonyát. Az utóbbi előadó Petri három hagyomány-értelmezését fejtette ki, melyek a folytathatatlan vagy bénító (József Attila), a felszabadító (Pl.: Eliot, Kavafisz, Vas István, Somlyó György), illetve a szervesen felszívódó "kapilláris" hagyomány. Az előadás végén Mesterházi azt a következtetést vonta le, hogy Petri hagyománya nem bénító, mivel a stílus lecsupaszításán keresztül alapvetően felszabadítóan hathat mások számára.



Mindezek mellett úgy tűnt, Petri politikai témájú versein találtak a legkevésbé fogást a konferencia előadói. Rögtön az első panelben hangzott el Nemes Z. Márió esszéje, amelyből kiderült, hogy Nemes Z. egy olyan ideológiáktól mentes mezőre vágyik, ahol a hagyomány demokratikusan működik, vagyis az ember szabadon megválaszthatja, hogy mihez kezd (vagy nem kezd) egy adott hagyománnyal. Azonban a szöveg azzal zárul, hogy Nemes Z. megállapítja, túlértékelte ezen demokrácia erejét, és éppen a szabadságdeficit miatt kell visszafordulni Petrihez. Csordás Gábor és Kántor Péter – bár nem egy szekcióban foglaltak helyet – gondolatai kiválóan megvilágították Petri viszonyulását a huszadik század nagy dátumaihoz (1945, 1956, 1968, 1989), illetve a 68-as illúzió fokozatos elvesztését. Emellett szintén egy platformra került Schein Gábor, Keresztury Tibor, illetve Haraszti Miklós, amennyiben előadásaikban központi helyre került, hogy Petrinél a személyes és a közerkölcs összefonódott, a politikai szféra pedig beolvadt a Sajátba. Amennyire töredékesnek hat a beszámoló, annyira nehezen állt össze a kép arról, hogy vajon hogyan is volna érdemes viszonyulni Petri úgynevezett politikai költészetéhez: Mennyire korhoz kötött? Mennyire aktuális vagy aktualizálható? Egyáltalán milyen esztétikai erővel bírnak ezen költemények az életmű egészében? A hallgató úgy érezhette, szinte az a cél, hogy a Petri-korpuszt minél inkább kimentsük az ideológia és az ideológiakritika "terhe" alól, és valamifajta tiszta esztétikumként kezeljük. A politika és az ideológia pedig megmaradhat egyfajta többletnek, és visszahúzódhat a személyes emlékek jótékony, a tudományos diskurzusok alól kivont homályába.

A probléma azonban mindezzel az, hogy Petri nehezen érthető az ideológia és az ideológiakritika módszeres vizsgálata nélkül. Ugyanis, ahogy Tamás Gáspár Miklós megállapította, Petri egy ellenkultúra része volt, amely azonban természetesen nem az első ellenkultúra volt. Tamás Gáspár Miklós egy Szabó Ervin, illetve egy Polányi Károly szövegen keresztül illusztrálta, hogy Petri a fenti hagyományok mellett egy ellenkultúra-hagyománynak is része, amely figyelmen kívül hagyásával, a Petri-életmű értelmezése egy kissé mindig hiányos marad. Az egész rendezvény végső soron éppen azt bizonyította, hogy mekkora szükség van arra, hogy érdemben hozzányúljunk a magyar ellenkultúra hagyományához. Ha a hallgató netán úgy érezte volna, hogy a konferencia egésze valahogy nem áll össze, valahogy hiányzik az erő, amely összefogja a különböző – egyébként adekvát és színvonalas – értelmezési kísérleteket, az talán abból fakad, hogy bár az ellenkultúra kérdését megpróbálhatjuk feloldani különféle diskurzusokban, az mégis mindig disszonáns lesz egy kissé.

Mindenesetre ha van bármi, amivel méltó módon megünnepelhetjük Petri György születésnapját és életművét, az éppen az, ha nem felejtjük el olvasni és újraolvasni – újabb és újabb horizontokat felfedezve a szövegeiben.
Fotó: Bach Máté
nyomtat

Szerzők

-- Bartha Ádám --

1989-ben született Budapesten. Az ELTE BTK esztétika doktori programjának doktorandusza.


További írások a rovatból

irodalom

Írhat-e titkos naplót egy bérgyilkos? Írhat-e titkos naplót egy bérgyilkos?
Stephen King: Billy Summers
Fiatal költők új kötetei a Nyitott Műhelyben

Más művészeti ágakról

színház

Erőszakra teremtett tér Erőszakra teremtett tér
Tóték a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
Lully–Molière: A kénytelen házasság
színház

Szentivánéji alumíniumtündöklésben Szentivánéji alumíniumtündöklésben
Horváth Csaba rendezése Székesfehérváron
art&design

Kísérletek a humanizmus fenyítőbotjának hatástalanítására Kísérletek a humanizmus fenyítőbotjának hatástalanítására
Beszámoló a Poszthumanizmus és képzőművészet című beszélgetésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés