A kiadói, szerkesztői, szervezői munka már a kezdetektől jelen van Beszédes életében, dolgozik többek között 1985-89 között a zentai Ifjúsági Művelődési Központ művelődésszervezőjeként, 1989-91 között az Új Symposion főszerkesztőjeként, 1991-94 között Hódmezővásárhelyen a Vásárhely és Vidéke című napilap szerkesztőjeként, majd 1999-től máig a zEtna Kiadó és web-folyóirat szerkesztőjeként. Mindezek fényében nem csoda, de nem is feltétlen öröm, hogy az est kétharmada az Új Symposion és a zEtna körül forgott, míg magáról a kötetről kevesebb szó esett.

Orcsik első kérdése a kultikus Új Symposion-jelenségre vonatkozott, hogy mit is jelentett Beszédes számára politikailag és esztétikailag az a két év főszerkesztőként. A legtöbb vitát kavaró, 1983-as szerkesztőségváltás kapcsán Beszédes úgy fogalmazott, hogy túl volt lihegve, de hozzátette azt is, hogy a kritikai radikalizmus a ’83-as váltással valóban megszűnt, a szerkesztés nem volt irodalom-centrikus, illetve az előző szerkesztőséggel szorosabb kapcsolatban álló köztes generáció (mint például Ladányi István, P. Nagy István, Bozsik Péter) sem kapott ebben a szerkesztőségben kellő szerepet.

Beszédes István (Fotó: Bach Máté, Vagány históriák)

Mindenesetre, ami az indulatokat illeti, Beszédes megjegyezte, hogy még az 1989. májusi Új Symposion-gyűlésen is úgy érezte magát, mintha ’83-ban lenne − a kezdeti önkritikus hangok hamar elhalkultak, visszatértek a heves érzelmek, s volt, aki az asztalra állva igyekezett kifejteni véleményét. Részben ez a hangulat, illetve ennek utóíze volt az oka annak is, hogy kétéves főszerkesztői posztjának idején Beszédes a szerkesztőségi üléseket a fagyott légkörű, hivatalos helyszínről egy űrvárost idéző, kozmikus terű sportközpont félemeleti kávézójába költöztette. A kávézóból távozva aztán, hasonló, ha nem oldottabb hangulatban, biliárdozás közben lehetett folytatni a szerkesztéssel kapcsolatos eszmecseréket. Azonban Beszédes nemcsak a fent említett kellemetlen hangulat miatt adta át 1991-ben Bozsik Péternek a főszerkesztést, hanem részben alkatából is következő preferenciái miatt: számára a folyóirat-szerkesztés túl gyors, túl rövidtávú etapokban realizálódó munka, a könyvkiadás lassabb, nyugalmasabb, tágabb perspektívákat mozgató lehetőségei és elvárásai otthonosabbak

A zEtnára való áttéréskor egyrészt az Új Symposion, másrészt az online folyóiratok normái adták az összehasonlítási alapot. Az Új Symposion esetében Sziverinek még párttagnak kellett lennie, s ’89-ben még Beszédest is felkérték a tagságra, de ő már mondhatott nemet. A zEtna azonban, lévén civil szervezet, nincs állami függésben: igaz, ez bizonyos pénzforrások, de az intézményi frusztráció megszűnését is jelenti. A szerkesztő saját asztalának zsúfolt két-három négyzetméterére szorul, viszont szabadon dolgozhat.



Ennél kevésbé evidens talán az átlag web-folyóirathoz képest konzervatívnak mondható arculat miértje: a zEtna vizuális felülete teljesen egységes, puritán, állandó, és nincs kommentelési lehetőség sem. Beszédes szerint azonban ez a vizuális megjelenés jól kiszolgálja a tartalmat, technikailag is előnyös, és tervei szerint a kommentelést sem szeretné beengedni, ugyanis sok online fórum ezen vérzik el: behozzák a kommenteket, a közéletiséget, így előbb-utóbb megjelennek a kultúraellenes megszólalások, ezek kimoderálása pedig az antidemokratikusság vádjához vezet.

Az estnek ezen a pontján kellett Beszédesnek kimennie a mosdóba, s jó is, hogy ki kellett mennie, hisz így szót kaphattak végre a versek is. A kényszerszünet alatt Orcsik kedvenceiből válogatva olvasott fel a kötetből, többek között a Deszka jelent, a Bizonyosság, semmitapintás, a Földközi és a Szállóige című verseket. Beszédes a Férfiszobor című verset olvasta fel, majd a kötet alcímére (Posztdramatikus versek) tért rá a beszélgetés. (A "posztdramatikus" a színháztudományhoz kapcsolódó történeti-elméleti fogalom, mely a drámák színrevitelének az utóbbi évtizedekre jellemző tendenciájára, a szövegről a más mediális közegekre történő jelentésképződési súlyponteltolódásra utal. A fogalom nálunk is jól ismert kidolgozója Hans-Thies Lehmann.)



Beszédes korábban színházi rendező szeretett volna lenni, végül azonban a szövegeknél maradva élte, éli ki színházvonzalmát. Több drámát írt, Szegeden drámaíróversenyt nyert, és Urbán András egyik darabjának (Szardínia) is ő a szerzője. A klasszikus dráma szövegvilága helyett a posztdramatikus színházi szellemnek megfelelően szabálytalanabb, líraibb szövegeket ír, miközben a színházi szcéna termékeny motivikaként köszön vissza a versekben, ahogy a Magritte-sziget esetében is. A tíz ciklusba rendezett kötet a földtörténeti és földrajzi (glaciális, katarakta, tengerárok, kontinens, sziget) metaforika mellett a színházzal kapcsolatos fogalmakat (néző, színész, dialógus, taps, kaszting, szuffita) szerepelteti leggyakrabban, melyekhez szervesen illeszkednek a képzőművészeti allúziók is. Ahogy Beszédes fogalmazott, saját posztdramatikus poézise van, melynek központi tétje a szubjektív és az egyetemes mindig változó koordinátarendszerében függő identitás.

Orcsik az est végén a személyesség feltűnő hiányáról kérdezte Beszédest, s ezt a választ kapta: "én nem vagyok érdekes, és nem is akarok az lenni − nem tudsz regényt írni egy prizmáról". Orcsik azonban kibányászta a kötet egyetlen apa-versét (Minden betűd), és rákérdezett a "végképp elveszett" apára; a szerző édesapja egy szélütés következtében élete utolsó időszakára tolókocsiba kényszerült. A kötetben visszatérő lábnélküliség képe innen eredhet, de a testi torzólét több formában is szerephez jut a versekben. Beszédes szerint az apa-téma későbbi munkáiban is meg fog még jelenni, de ebben is a szélesebb perspektívák és az egyetemesnek való kitettség érdekli, ahogy a szöveg is fokozottan válik kitettjévé egyéb tényezők sokaságának a posztdramatikus színházban.