bezár
 

film

2014. 05. 01.
Az angyalok márkinője újra angyali
Ariel Zeitoun: Angélique
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az angyalok márkinője újra angyali Nosztalgiát ébresztő sikerregény- és sikerfilm-széria nyomán készült Ariel Zeitoun filmadaptációja, az Angélique. A XIV. Lajos korába kalauzoló feldolgozás egy fiktív, arisztokrata származású kalandornő hol idilli, hol viszontagságokkal teli sorsát festi meg, testközelbe hozva a főhősnő szemszögéből láttatott történelmet.
Angélique Sancé de Monteloup, a 17. századi kalandornő története egy francia lektűr lapjain indult útjára 1957-ben. Anne és Serge Golon tollából 13 regény látott napvilágot az 1985-ös utolsó megjelenésig, és – bár szinte hihetetlen – de a könyvszéria még mindig befejezésre vár. Nem tudni biztosan, hogy megjelenik-e még az utolsó két tervezett kötet, ám figyelemre méltó írói önazonosságra vall, hogy a szerzőpáros, majd férje halála után az írónő egy emberöltőn át teremtette, vetette papírra és álmodja tovább az izgalmas hősnő kalandjait.

Az első regényekre annak rendje és módja szerint rá is harapott a korabeli francia filmipar, és 1964-ben elkészült az Angélique, az angyali márkinő filmadaptációja Bernard Borderie rendezésében, aki nem sokkal az Angélique-széria előtt forgatta A három testőr részeit (A Milady bosszújaA királyné nyakéke), melyek máig őrzik népszerűségüket. Az első produkciót a Csodálatos Angélique (1965), az Angélique és a király (1966), A legyőzhetetlen Angélique (1967), valamint az Angélique és a szultán (1967) című filmek követték, sűrítve, kivonatolva a regénydarabok részletekben gazdag elbeszélésfolyamát.

A sikeres rendezés – főszerepben a bájos Michèle Mercier-vel és a férfias Robert Hosseinnel – évtizedekig nem talált követőre, egyrészt talán azért, mert alapanyaga nem kanonizált szépirodalmi produktum, csupán egy minőségi ponyvaregény, másrészt sok év elteltével a sorozat tömegek helyett már inkább csak rétegközönséget vonz magához. Most viszont, 49 évvel az első Angélique-mozi elkészültét követően az "angyali márkinő" – vagy szabatosabb fordítással élve az "angyalok márkinője" – visszatér a filmvászonra, és története remélhetőleg nem csak azokat fogja megszólítani, akik a '90-es évek tévéműsor-sugárzásának jóvoltából kedvelőjévé, netán rabjává váltak a régi jó kalandsorozatnak, hanem rátalál az újdonsült érdeklődőkre is. Hiszen az új film más, teljesen átértelmezett, realisztikusabban megrajzolt világba kalauzol, egy 21. századi barokk érába, ahol mégis fellelhetők a régebbi filmverzió által előkészített és kitaposott utak. Jóleső, jelképes összekacsintás, tiszteletteljes fejet hajtás, amikor a film közepén felhangzanak a régi Angélique-sorozat ismert, jellegzetes dallamai.

A 2013-as Angélique-filmhez a nagy elődért rajongók jó része bizonyosan csalódástól tartva közelít, Ariel Zeitoun rendező azonban alázattal, letisztultsággal, jó értelemben vett egyszerűséggel, ám filmnyelvi és elbeszélésbeli profizmussal viszonyul irodalmi és filmes felmenőihez. Mindezen túl persze nem akar óriási szakmai vállalásokkal küzdeni, megmarad kreatív megoldásokkal dolgozó, jólesően feszült pillanatokkal megajándékozó újrafeldolgozásnak, amit kellemes megnézni. Érdemes is, mert Angélique története azért volt különleges a '60-as években, és azért különleges mind a mai napig, mivel, bár nemesi származású, mégis egy kvázi-átlagember, ráadásul nő szemszögéből látható benne a sok alacsony és magas rangú intrika, az utca porában és a kastélytermekben egyaránt megmutatkozó nemesség vagy mélységes erkölcsi posvány.

A sorozat ismerői, kedvelői számára Angélique alakja hosszú évtizedeken át összeforrt a meseszép termetű, bűbájosan kacér tekintetű Michèle Mercier-vel, aki a kor elvárásainak megfelelően teátrális gesztusokkal, pompásan megmunkált kosztümökben, sminkben, frizurával alakította az angyalok márkinőjét, és akinek személyiségébe a szerethetően mesterkélt megjelenítés ellenére mégis sikerült őszinteséget és hitelességet csempészni. A modern Angélique, avagy Nora Arnezeder játéka természetesebb, de kevésbé markáns és emlékezetes, annak ellenére, hogy az új produkció is jól sáfárkodik színésznője testével, lelkével, képességeivel. A hamvas márkinő öreg, sánta, sebhelyes férje, Joffrey de Peyrac szerepében Gérard Lanvin Robert Hosseinhez hasonlóan kifogástalan választás, meglepő azonban, hogy Joffrey karakterét "megöregítették" az előző verzióhoz képest (Hossein 37, Lanvin 63 évesen bújt először Peyrac bőrébe), így még hasítóbb az ellentét Angélique és a gróf között, melyet természetesen elsodor a film végére kibontakozó szerelem. A főszereplők körültekintő megválogatása mellett nehéz feladat volt az eredeti, fajsúlyos mellékkarakterek találó szereposztásának reprodukálása, ám akár a XIV. Lajost alakító David Krosst vizsgáljuk, akár a Philippe de Plessis-Bellière-t megformáló Tomer Sisleyt, netán a François Desgrezt játszó Simon Abkariant vagy a Calembredaine rablóvezér szerepébe bújó Mathieu Kassovitz-ot vesszük górcső alá, a régihez méltó alakítások bontakoznak ki Ariel Zeitoun rendezői irányítása alatt.

Az Angélique-regények és filmek jelenkori aktualizálása azt tükrözi, hogy az alapműben kell lennie valami esszenciális igazságnak, melyet korunk is hasznosíthat. Legyen az akár az ifjú főhősnő törhetetlen jelleme, a megidézett kor számunkra is sokat mondó üzenete vagy éppen a szokatlan szerelem őszintesége, a francia mozi szerint valamiért ismét szükségünk van Angélique-ra. Az angyali márkinő kalandtörténete – melyben egy lázadó fiatal lány kényszerűségből férjhez megy az élet által megtépázott, aranycsináló grófhoz, majd amikor végre megszereti, az arisztokrata ármánykodás következtében a király boszorkánysággal vádolja és máglyára ítéli férjét – lebilincselő volta mellett az őszinte érzelmek felvállalásáról mesél, és az igazságtalanság ellen irányuló bátor, ám óvatos, tudatos szembenállásra sarkall. Mégsem szükséges azonban rejtélyes mondandót kutatni benne, mert mindkét adaptáció leginkább szórakoztató céllal született. Az első esetben többnyire a látványt, második alkalommal főként a történetvezetés feszültségét hangsúlyozva, továbbgondolt és hozzátoldott jelenetekkel gazdagítva a hajdani elbeszélést.

A kosztümös mozikra áhítozókat és az Angélique-rajongókat bejósolhatóan megnyeri magának az új francia produkció, mert az előzmények iránt tanúsított tisztelet mellett jókora igyekezet is érzékelhető Ariel Zeitoun munkájában, annak érdekében, hogy századunk Angélique-mítosza legalább annyira emlékezetes maradjon és legalább akkora közönséget csábítson magához, mint Bernard Borderie legendás nőalakjának filmes kalandsorozata. Az angyalok modern márkinője mágikus pillantásaival, tengernyi mézhajával, hajlíthatatlan elszántságával és féktelen bátorságával mindenesetre nem csupán nemes férjura kegyeiért, majd életéért küzd, hanem azért is, hogy Angélique alakja új életre keljen a nézőközönség filmes tudatában.


Angélique (Angélique)
Színes, feliratos, francia romantikus kalandfilm, 113 perc, 2013

Korhatár: 
(12)

Rendező: Ariel Zeitoun
Forgatókönyvíró: Philippe Blasband, Nadia Golon, Ariel Zeitoun
Író: Anne és Serge Golon
Szereplők: Nora Arnezeder, Gérard Lanvin, David Kross, Tomer Sisley, Simon Abkarian, Mathieu Kassovitz, Florence Coste

Bemutató: 2014. április 17.
Forgalmazó: JIL Kft.
nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Mark Mylod: A menü
Marie Kreutzer: Fűző
Lukas Dhont: Közel

Más művészeti ágakról

Desiré Central Station 2022 – No Filter
The Trousers: Animal Gun lemezbemutató, A38, 2022.11.12.
Foci, vers, próza, gyerekirodalom


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés