gyerek
PRAE.HU: 2011-ben megjelent egy interjú Boldizsár Ildikóval, aki az akkor egyéves Meseközpontban zajló terápiákról, addigi sikerekről és a további tervekről beszélt a prae.hu-nak. Az olvasókat bizonyára érdekli, hogy vajon miért hagyta el januárban a meseterápia hazai apostolasszonya a Központot, miért volt szükséges a váltás?
Wirtz Ágnes: A férjemnek és nekem mindig is az volt az álmunk, hogy állami gondozott gyerekeken segítsünk. Azt is tudtuk, hogy nem materiális segítséget akarunk nekik nyújtani, hanem olyat, amit nem lehet elvenni. Amikor megismerkedtünk Ildikóval, és megvolt már a Központ, akkor megbíztuk Ildikót, hogy építse fel és találja ki az állami gondozott gyerekek segítésének szakmai részét. Én a művészeti tevékenységek vezetését vállaltam, mivel Németországban ezen a területen dolgoztam gyerekekkel korábban is. Ildikó magával hozta egyik tanítványát, Bajzáth Marcsit, aki mesepedagógiával foglalkozik. Három év alatt 230 gyerek volt nálunk, mi viszont azt mondtuk a párommal, hogy nekünk ez nem elég, szeretnénk továbblépni, mert ez a 10 nap nem elég egy állami gondozott gyerek életében. Kerestük az utakat, hogyan lehetne szakmailag megalapozni azt, hogy hatékonyabban, jobban tudjunk a gyerekek életében részt venni. Innentől Ildikó és köztünk olyan szakmai különbségek mutatkoztak, amiket nem tudtunk áthidalni. Bajzáth Máriától kaptunk viszont választ, aki letett egy munkatervet az asztalra, ami szakmailag meggyőző volt, és félév alatt egy jelentős része meg is valósult. Most ő a központ szakmai vezetője. Mi pedig azt kívánjuk Ildikónak, hogy saját módszerének tudja szentelni az életét. Számomra a legfontosabbak a gyerekek. Engem egyedül az érdekel, mit kell azért tenni, hogy ők tényleg eljussanak odáig, elhiggyék és megtapasztalják, hogy mesehősök lehetnek a saját életükben. Eddigi munkáim alapján meg vagyok győződve, hogy nem egy bizonyos módszer vezet a sikerhez, hanem sok tehetséges ember, aki mind a maga legjobb benső forrásából eredő tehetségét kínálja fel. A közös nevező a gyerekek feltétel nélküli elfogadása, tisztelete, szeretete, s ha őszinték vagyunk, akkor a gyerek meglátja a tekintetünkben is a legjobb és legszebb énjét.
Bajzáth Mária: Röviden és kulcsszavakban: több mese, több idő, több szakember, többféle módszer, folyamatos kapcsolattartás, képzett és elkötelezett önkéntesek.
Amikor gyerekekkel kezdtem foglalkozni, azt tekintettem a munkám alapjának, hogy minden gyerek lehet mesehős a saját életében, a mesehős útját járva meg lehet oldani megoldhatatlannak látszó dolgokat, nincs lehetetlen. Ahhoz, hogy egy gyerek elinduljon a mesehőssé válás útján, a táborok remek lehetőséget biztosítottak, de hogy az úton is maradjon, abban a környezetben is meg kell őt megszólítanunk, ahol a mindennapjait tölti.
Másfél éve dolgozom a budapesti Bolyai Gyermekotthonnal, ahol egy lendületes, lelkes vezető került az intézmény élére. Amikor itt a Központban felmerült, hogy új utakat keressünk, megkérdeztük Esztert (Fekete-Buzás Eszter megbízott intézményi vezető ‒ a szerk.), hogy lát-e esélyt egy hosszútávú, a hétköznapokat is érintő együttműködésre. Megszületett a mesei válasz: "Nem tudja, hogy sikerül-e, de próbáljuk meg". A Bolyai Gyermekotthon két intézményben működik, 60 gyerek tartozik hozzájuk összesen. Első lépésként az otthonok nevelőit hívtuk meg egy lélekfrissítő képzésre, ide Paloznakra, azt a 30 munkatársat, akik a gyerekekkel foglalkoznak. Az volt a célunk ezzel, hogy megismerkedjünk, megismerjék, nyitottan és támogatóan fogadják az Aranyhajszál programot, a meséket, mesélést, és szerettük volna felébreszteni mesélési kedvüket is.
PRAE.HU: Miért, egyébként nem volt mesélés a gyermekotthonokban?
B. M.: Kutatások igazolják, hogy a családban élő gyerekek egyharmada sem hall meséket esténként... A Bolyai–Brezno gyermekotthonokban csak ritkán, akkor is csak könyvből meséltek a gyerekeknek. Ennek egyik oka, hogy egy nevelőotthonban 10-13 gyerekre jut többnyire egy, ideális esetben két nevelő. Egy csoportban vannak a másfél éves és a 18 éves gyerekek. Ennyi gyerekről egy személyben gondoskodni nem egyszerű feladat. Sokan vannak és sokfélék, le kell tenni a kicsit és vacsorát kell adni a nagynak, ki kell kérdezni a leckét. Nem egyszerre bújnak ágyba. A csoport minden tagjának megfelelő időpontot is nehéz találni a meséléshez, van aki, hazaér vacsorára, van, aki nem...
PRAE.HU: És gondolom, többségük a nehezebben kezelhető kategóriába tartozik.
B. M.: Nem, nem minden esetben, van, aki könnyebben, van, aki nehezebben kezelhető ‒ ugyanúgy, mint egy családban. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy minden gyerek szereti az élőszavas mesemondást, és mesehallgatás közben a legaktívabb is elcsendesedik, csillogó szemmel, mozdulatlanul hallgatja a történeteket, ha az neki üzen, róla szól.
A mesélést az otthonokban hárman kezdtük el, Maja (Bumberák Maja mesemondó ‒ a szerk.), Ágnes (Wirtz Ágnes ‒ a szerk.) és én. Kialakítottunk egy szertartást: amikor megérkezünk, meggyújtunk egy gyertyát, és egy különleges, a gyerekek számára aromaterapeuta által készíttetett olajat cseppentünk a csuklójukra, ez a mesélés illata. Ezután elmondunk egy mondókát, ami a mese útját nyitja meg, elmondjuk a mesét, majd egy mondókával, amelynek mozgással kísért záró sorai: ringasd el magad, szeresd meg magad, kísérik ágyba a gyerekeket.
Célunk az volt, hogy a gyerekek sok mesét hallhassanak, ezért tizenhét remek asszonnyal, akikkel hosszú ideje összeköt a mese, indítottuk el az önkéntes mesélő programot. Ők amellett, hogy mindannyian a mesék és a mesélés területén képzettek, a gyerekek és a program is irányában elkötelezett szakemberek. A gyerekek nagyon várják ezeket az alkalmakat, a meséket és a mesélőket, és amikor valamelyikünk megjelenik az otthonban a Meseközpont kék pólójában, a másfél éves is tudja és kiabálja már, hogy "Jön a Mese!".
Együttműködést írtunk alá az ELTE Család- és gyermekvédelem szak egyik vezetőjével, a hallgatók rövid (60 órás), illetve egy hosszú (400-600 órás) gyakorlatukat töltik nálunk. Tanulnak a meséről, tanulnak mesélni, a mesepedagógia eszközeit is alkalmazva tartanak foglalkozásokat és játszanak, beszélgetnek, tanulnak a gyerekekkel.
Az egyetemisták és az önkéntesek segítségével, a gyerekekkel eltöltött minőségi idő hétszeresére, az elmesélt mesék száma nyolcszorosára nőtt egy-egy állami gondozott gyerekcsoport életében az előző évekhez képest. Ezt tartjuk a Meseközpont munkájában bekövetkezett változások egyik legnagyobb eredményének.
PRAE.HU: Eddig minden nyáron jöttek állami gondozott gyerekek a Meseközpontba meseterápiára. Ezt továbbra is így tervezitek?
B. M.: Igen, de nem terápiás programmal dolgozunk. Hét napot töltenek a gyerekcsoportok nálunk; mese és művészetek köré építettük ezeknek a heteknek a programját. A gyerekeket körülöleli a tánc, a mozgás, a mondókázás, népi játék, a népdalok, a kézművesség és az alkotás, sőt egy különleges mesés-filmes módszert is beépítettünk a nyári szakmai programokba. Nagyszerű külsős szakemberek és önkéntesek is segítik munkánkat, így a gyerekek több személyre szabott figyelmet kaphatnak, differenciáltabb lehet egy-egy foglalkozás a szakemberek, szabadabb a választás a gyerekek részéről. Azonban nemcsak nyárra tervezünk, évközben is lejönnek a gyerekek 1-7 napos ismétlő turnusokban. A korosztály teljesen változó, lesznek gyerekek másfél évestől 22 évesig.
PRAE.HU: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
B. M.: A februárban megkezdett Aranyhajszál program megvalósítása az első és legfontosabb célunk. Ennek a rendszeres mesélés mellett az életkészségek megalapozása és az írás-olvasás fejlesztés is fontos része. A nevelőotthonokban élő gyerekek is gyakran küzdenek írás-olvasási nehézségekkel, a kutatások azt mutatják, hogy nagykorúságukig gyakran az általános iskolát sem fejezik be. Ennek gyökerét a kutatók többek között az olvasási nehézségekben látják.
Miközben hétköznap délután játszva-mesélve tanulunk, mesélünk, folyamatosan jelen vagyunk, egyre jobban megismerjük a gyerekeket, erősségeiket, érdeklődési területüket, vágyaikat, és igyekszünk ezek megvalósításához segíteni őket.
A két gyermekotthonban elkezdett munkát egy modell első elemének tekintjük, hosszútávon az a célunk, hogy egyre több, a Meseközponthoz kapcsolódó önkéntes segítségével minél több gyermekotthonba jusson el a program, minél több gyerek kapjon esélyt egy boldogabb életre.
Emellett nyitunk a paloznaki, illetve a környékbeli óvodák, iskolák felé is, onnan is jönnek látogatóba gyerekek. Azokra a gyerekekre is gondoltunk, akik családban élnek; számukra a nyári szünet utolsó hetében nyitja ki a Központ a kapuit, ekkor minden munkatársunk önkéntesként dolgozik.
PRAE.HU: Lehet még ebbe a táborba jelentkezni?
B. M.: Nagyon hamar betelt a tábori létszám, a "Minden gyerek mesehős" tábort 21. alkalommal szervezem, nem kellett hirdetni. Azonban amíg az állami gondozott gyerekek és nevelőik ellátását az Alapítvány biztosítja, a családban élő gyerekek önköltségi alapon jöhetnek ide, és ezzel az Alapítványt támogatják.
PRAE.HU: Az interjú előtt egy különleges szakmai program zajlott itt, mesélnél róla, hogy sikerült?
B. M.: Ez az úgynevezett Mesehíd második találkozója volt, az elsőt januárban szervezték kollégáink Budapesten. A program lényege, hogy a mesével dolgozók, a mese iránt érdeklődők találkozzanak, beszélgessenek, közösen gondolkodjanak, ismerkedjenek egymással és a különböző pedagógiai-pszichológiai-terápiás módszerekkkel. Nagyon lelkesítő, pezsgő nap volt a mai, sok-sok szakember jött el és mesélt a munkájáról, saját magáról. Hiszem, hogy nagyon sokat tanulhatunk egymástól. Jó volt itt látni, azokat, akikkel eddig csak konferenciákon találkoztunk, esetleg csak hírből vagy virtuálisan ismertünk. A teljesség igénye nélküli a felsorolás, de a nap sokszínűségét jól illusztrálja néhány résztvevő. Dr. Antalfai Márta, a Kincskereső Meseterápiás módszer megalkotója a tanítványaival, Dr. Kádár Annamária pszichológus, az ELTE-ről Bereczkiné dr. Záluszky Anna és mesélői, Kerekes Valéria meséléskutató, dr. Józsa Éva, a művészetterápiák, báb és dráma-terápia oktatója a Nyugat-Magyarországi Egyetemről, Kovács Marianna a Meseszó Egyesülettől, Stiblár Erika a Hunra Olvasástársaságtól, Juhász László a Mesehős Komplex Meseterápiás módszer képviseletében. Hosszan sorolhatnám neveket, a Meseközpont képes naplójában ezt igyekszem majd hiánytalanul pótolni.
PRAE.HU: Ezek a szakemberek különböző iskolákat képviselnek, gondolod, hogy felhasználnak majd egymás módszereiből egy-egy pontot? Vagy mennyire átjárhatók ezek?
B. M.: A közeledés, nyitás volt a cél. Az idő rövidsége bemutatkozásra volt elég. Hogy ki hogyan és mit épít be más módszerekből, az függ attól, hogy kivel dolgozik, mi a célja, kik tartoznak a célcsoportjába, és nem utolsósorban: szán-e arra időt, hogy egy új módszert elsajátítson.
PRAE.HU: Szakmailag hozott-e valamit, személy szerint neked mit jelentett ez a találkozó?
B. M.: Másképp fordultunk egymás felé, nagyobb figyelemmel, nyitottabban. Elindult egy párbeszéd, közös gondolkodás például együttműködési lehetőségekről. Mindez nagyon időszerű és fontos volt. A Meseközpontban még nem volt hasonló szakmai nap, a mai program résztvevői közül sokan még nem jártak nálunk. Megjelent az előző találkozó apropóján egy kiadvány, a Fordulópont című folyóirat aktuális tematikus száma, a Mese hídszerepe címmel Szávai Ilona kezdeményezésében és szerkesztésében. Ebben nagyon sokan publikálnak a résztvevők közül a módszerükről, ezt is a mai napon vehettük kézbe. Amikor a mesemondók meséltek, a Mesehíd mottója, a "Száz szónak is egy a vége" megtelt tartalommal; módszerektől, iskoláktól, kortól, nemtől, rangtól függetlenül mindenki mesehallgató emberré vált.
PRAE.HU: Erről jut eszembe, ha van profi olvasó, akkor létezik-e profi mesehallgató? Aki kritikusan, szakmai füllel tudja a mesét hallgatni?
B. M.: Ha jó a mesemondó, akkor a mese és a mesélés ereje sodor magával, akkor nincs profi mesehallgató. Mesehallgató van, aki együtt járja az utat a mese hősével, és a mese idejére egészen biztosan elhiszi, hogy hőssé válhat a saját életében. A holnapi mesenapon, reményeink szerint ez sok száz gyerekekkel és felnőttel megtörténik.
(Az interjú a pünkösdi hétvégén készült, a másnapi nyílt napon mintegy 370 ember vett részt.)
Szerzők
-- Besze Barbara --
További írások a rovatból
