bezár
 

film

2014. 08. 04.
A majdnem híres turné
Lenny Abrahamson: Frank
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Frank remek kritikai fogadtatása nem véletlen: ritka excentrikus film, tartalmilag és formailag egyaránt. Valós események ihlették, hőse egy alternatív banda különc frontembere, aki ormótlan papírmasé műfejet visel a nap huszonnégy órájában – a címszerepet ráadásul a jóvágású Michael Fassbender alakítja.

Ha egy film címe önmagában mit sem mondó név, akkor “hősfilmet” fogunk látni, amely nem cselekmény-orientált, hanem egy egyedi és megismételhetetlen, önmagáért beszélő protagonistáról szól. A címszereplőt gyakran egy nála sokkal inkább érdektelen mellékszereplő nézőpontjából ismerjük meg, amire azért van szükség, mert a főhős túlságosan szokatlan, rejtélyes figura ahhoz, hogy a néző vele azonosuljon, így az alkotók inkább egy újdonsült ismerős szemein keresztül mutatják be őt a közönségnek, azaz mindvégig egy narrátor meséli a cselekményt.

Ezt példázza Lenny Abrahamson filmje is: az azonosulásra kijelölt magányos, a nézővel együtt ismeretlen vizekre evező karakter egy dilettáns reménybeli zenész, Jon, aki összeakad a kimondhatatlan nevű Soronprfbs együttes tagjaival. Rögvest fel is veszik, mivel billentyűsük épp öngyilkosságot kísérelt meg. Egy erdei házikóba vonulnak kísérletezni, Jon így maga mögött hagyja unalmasan normális, hitvány életét, és egyre jobban megismerkedik a válogatott életművészekből álló bandával, élen a misztikus szellemi vezér Frankkel.

Frank

Frank larger than life karaktere a '40-es évek hipsztereit, a hippiket, a klasszikus rocksztárokat és a punk frontembereket egyaránt idézi, ugyanakkor valós személyek ihlették, a film fikcionalizált össz-biopic. Olyan kívülálló, zakkant és zseniális kultzenészek életéből lett összegyúrva, mint Captain Beefheart és Daniel Johnston. A fő inspiráció azonban a zenész-komikus Chris Sievey, aki Frank Sidebottom nevű perszónájával híresült el. Abrahamson a fáma szerint eredetileg dokumentumfilmet akart forgatni róla, a forgatókönyvíró pedig Jon Ronson, a nemrég elhunyt kultfigura alkalmi billentyűse.

A Frank olyan mozikat is idéz, mint a rock/mockumentary A turné és a Majdnem híres. Előbbi a rock-szcéna metsző paródiája, tele művészkedő pozőrökkel, filmünk komikuma pedig ugyancsak szatirikus, hisz ambiciózus, de vitatható tehetségű zenészek kálváriájának lehetünk tanúi. A turnéban a dobosok hullanak el sorozatban feketén komikus halálnemekben, itt pedig a billentyűsöket veri horrorba illő átok. A Majdnem híresben egy rockrajongó lúzer tini menekül el túlprotektív anyjától, hogy egy feltörekvő banda sajtósa legyen – a Frankben még az a jelenet is visszaköszön, melyben roadie-k szűztelenítik az ifjú hőst. Filmünk kortárs érzékenységű verziója e két mozinak: a hősök elidegenedett karakterek, Frank műfejének pókerarca mögül verbálisan közli társaságával, hogy épp milyen képet vág az adott eseményhez (kvázi hangulatjeleket, emotikonokat használ élő beszédben), Jon pedig annak ellenére tweetel állandóan, hogy a kutya nem kíváncsi rá.

Frank

A film komikumát posztmodern irónia dominálja: a Donnie Darko nem csak Maggie Gyllenhaalról juthat eszünkbe, a poén a hamvakkal A nagy Lebowskit idézi, egy szituációról a karaktereknek ugrik be a Párizs, Texas, és az is sokatmondó, hogy Frank a texasi (és létező!) Bluffból származik. A humor tehát nem kínál sok újdonságot, de eredetiségből nincs hiány. A film profitál Fassbender star powerjéből: a húzónév kipipálható, de nincs kommersz módon kizsákmányolva a külseje, és Abrahamson incselkedésének köszönhetően a néző végig feszülten várja, hogy leveszi-e valaha műfejét a titokzatos karakter, vagy a rendezőnek van képe megtagadni tőlünk a híresség látványát, és be kell érnünk a hangjával (mint valami rajzfilmben).

A karakterhez tökéletesen illik Fassbender szerepvállalása: Frank a való, normális élettől való menekülése okán rejti el arcát, a presztízsesebb indie-ket (mint a szintén kellően exploitív Shame – A szégyentelen) is vállaló sztárszínész pedig egy őrült komédia kedvéért teszi ugyanezt. Abrahamson filmje viszont csak majdnem annyira egyedi, mint hőse: nem csak abba a trendbe illeszkedik, mint a Shame, hisz tételezhető a szintén különc, zenei témájú és a filmzenére nagyban építő Halhatatlan szeretők és a Llewyn Davis élete ikerfilmjeként is. A Frank utóbbihoz hasonlóan “kulisszák mögött” módra demitizálja, deheroizálja hősét – az őszinte ábrázolásnak köszönhetően a cím (a frank szó) is kettős értelmet nyer.

A direktor a tragikomédia mellett a keserédes dramedy eszközeivel is ábrázolja hősei megrögzött kívülállását. Jon a tébolyba merül alá, amikor kivonul a társadalomból és csatlakozik Frank szektájához, melyben nem csak a frontembernek van papírja arról, hogy őrült, viszont ő a többiekre is képes átragasztani megszállottságát. A film üzenete, hogy a különc művész-zseniket nem érdemes irigyelni, mivel gyakran komoly neurózisokkal küszködnek, és csínján kell bánni a követésükkel, ajnározásukkal is, mivel a bátorítás árthat is nekik. Sievey-nek a film komikumát köszönhetjük, a drámai szál azonban főleg Beefheart és Johnston fikcionalizált portréja. A hiperaktív Frank a megalomániáig maximalista és ambiciózus, ugyanakkor mindez zaklatott személyiségére vezethető vissza. A bandája istenként tiszteli, ő pedig diktátorrá lesz. A mainstream siker törvényszerűen elkerüli, amitől még frusztráltabbá válik. Hasonlóan hibbant művész-zseni profilt vázolt fel nemrég a Szél támad, a Vivian Maier élete és az Yves Saint Laurent is.

Symphony no. 42

A filmet Bucsi Réka Symphony no. 42 című rövidfilmjével együtt forgalmazzák hazánkban. A kisfilm szürreális, jellegzetesen animációs komikuma (lásd Tündi Bündi barátok, South Park, Family Guy) okán tökéletes előzenekar a Frank mellé, melynek még a címszereplője is életre kelt rajzfilmfigura. E rendhagyó opus tehát méltó utóéletre lelt a honi moziforgalmazásban.

 

Frank
Színes, magyarul beszélő, angol-ír zenés vígjáték, 95 perc, 2014

Korhatár: 16
Rendező: Lenny Abrahamson
Forgatókönyvíró: Jon Ronson, Peter Straughan
Zeneszerző: Stephen Rennicks
Operatőr: James Mather
Producer: Ed Guiney, Andrew Lowe
Vágó: Nathan Nugent
Szereplők: Michael Fassbender (Frank), Domhnall Gleeson (Jon), Maggie Gyllenhaal (Clara), Scoot McNairy (Don)
Bemutató dátuma: 2014. július 31.

Forgalmazó: Mozinet

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Richard Linklater: Apollo–10,5: Űrkorszaki gyerekkor
film

Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van Őrült elmék találkozása, avagy a jó filmnek ára van
Mariano Cohn és Gastón Duprat: Út a díjesőig
film

A bús rádiós panaszai A bús rádiós panaszai
Mike Mills: C’mon C’mon – Az élet megy tovább
Ryûsuke Hamaguchi: Vezess helyettem

Más művészeti ágakról

Neked már megvan a heti Praedád?
Interjú Totth Benedekkel írásról, fordításokról és a magyar irodalom lehetőségeiről külföldön
Pintér Tibor: Hangok és szavak erdeje könyvbemutató
Mayhem-koncert + Mortiis, Exodikon a Barba Negrában, 2022. április 29.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés