bezár
 

irodalom

2015. 06. 09.
Kutyák, Róma, halál, Bukovina
Beszélgetés a Nap Kiadó szerzőivel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ünnepi Könyvhét, utolsó nap, már megnyugtató csúszással folynak a beszélgetések, én pedig egy túl alacsonyra szerelt napernyő alá bújva bosszankodom, hogy még délután ötkor is ennyire kell sütnie. A Nap Kiadó szerzőivel Kövesdy Zsuzsa beszél.

Az első Szörényi László, „a magyar irodalom bezzeg-gyereke”. Annyi mindent senki nem tud, mint ő, mondja Kövesdy, és mond egy példát valami dél-francia könyvtár legalsó polcán lévő olvasmányról, aminek a címét nem sikerül pontosan lejegyeznem. Azt hiszem hirtelen, hogy csak bókol, de a beszélgetés után felvilágosítanak más emberek, hogy ennek a Szörényinek bizony fotografikus memóriája van. Aztán arról szól a fáma, hogy Szörényi sokféleképpen kapcsolódik Itáliához, az új kötete is az említett országhoz kötődő diplomáciai útjának a dokumentuma, illetve hogy ő tulajdonképpen az olasz és magyar kultúra között az egyik legfontosabb híd. Mire Szörényi megjegyzi, hogy Sárközy Péter is hídláb, és ő egyébként is jobban emlékszik, hogy ő (vagyis Szörényi) mit csinált (vagyis Itáliában). Aztán Micimackó latin fordítójáról esik szó, Lénárd Sándorról, és arról, hogy amikor bezárták az utolsó latin (?) osztályt New Yorkban (?), akkor a gyerekek felzúdultak, merthogy ők latinul szerették volna olvasni a Micimackót. Egyébként a Latin és röhej című új kötetével kapcsolatban a szerző megjegyzi, hogy azért röhej, hogy „illeszkedjünk realista hangulatba. Régebb kacagtunk, ma már erőteljesebb a hang.” Majd némiképp ehhez kapcsolódva elhangzik egy anekdota egy trikóról, amelyen a következő felirat áll: értem, amit mondasz, de szarok rá. Szörényi elmondja, hogy jó volna, ha ilyen őszinték lennének a politikusaink is (mondjuk az újságírók kérdéseire adott válaszaikat illetőleg), mert azzal egy csomó időt megspórolnánk.

Nem vagyok biztos a sorrendben, de mintha a fentebb említett Sárközy Péter következett volna, aki elmondja, hogy volt annó egy Római Magyar Akadémia, ahova a már ugyancsak említett Lénárd Sándor járt inni 1948-ban az ottani magyarokkal, és hogy ezt az akadémiát nem azért létesítették, hogy esztrád-műsorokat csináljon, hanem hogy ott éljenek a tudósok, művészek és „szívják magukba az itáliai levegőt”. És aztán van egy templom is Rómában, „a magyar nemzet római temploma”, de persze az istennek se sikerül kihelyezni rá egy táblát, hogy ugye ez volna a magyar nemzet római temploma. És hogy erről szól a könyve, a Róma – Budapest, andanta e ritorno című, „kicsit unalmas”. Aztán még folyik a sztorizgatás a bizonyos Triznya kocsmáról, és hogy ott kik is ittak tulajdonképpen a leginkább, úgynevezett Szőnyi Zsuzsák meg Triznya Mátyások, és hogy ez a varázs, mármint Itália, akadémia, pia, ez a rendszerváltásig tartott.

Furcsa váltás következik, Dallos Szilvia a Szimat naplóját mutatja be, ami a kutyájáról szól, aki a negyedik Szimat már („mint a királyok!”). „Arról szól a könyv, hogy ez a gyönyörű kutya egyik napról a másikra teljesen megbénul, és arról, hogy hogyan vezetett az út a gyógyulásig. A fel nem adásról, ahogy törtünk előre, Szimat és én. Ha feladjuk, nem történhet meg a csoda. De mert nem adtuk fel, megtörtént. Szimatból egy csodálatos, egészséges kutya lett.” Különleges szerelmi történet, jegyzi meg minden irónia nélkül Kövesdy, majd hirtelen elkezdenek a szinkronról beszélni, merthogy Dallos Szilvia szinkronszínész is volna, és hogy ennek is lejárt már az aranykora. Majd vissza a szerelemhez: „Három férjem volt és két pulim. A két puli mindent javított, a három férj csak rontott. És most Szimat. Megkönnyíti a nap lezárását.” No komment.

Következő könyv: Ágh István Válasz hazulról címűje. Ágh gyakran ír barátok számára, és ezek a barátok, mondja Kövesdy, részben holtak, részben élőek. „A holtakhoz írni természetes, de mi van az élőkkel?” Ez mindig így volt, tudjuk meg, a költő a személyekhez való szólásban lehetőséget lát. Így írt már verset például Buda Ferencnek, Juhász Ferencnek. Aztán szó esik A kommunisták különleges ártalmáról című szövegről, és Ágh elmondja: „Szorító diktatúrában éltünk, de ott is hagytuk. Úgy lehet legyőzni a múltunkat, hogy azokkal a mozdulatokkal, amikkel őket legyőztük, tulajdonképpen azokkal a mozdulatokkal, hát így kellene.”

Tóth Erzsébet A szálló por, a hulló csillagok című verseskötetének a címlapjára az édesanyja egyik festménye került volna, ha sikerült volna időben eldönteni, hogy melyik, de nem sikerült, úgyhogy be kellett érnie egy Cézanne-festménnyel, de cserébe a borítón a kép kinyitható, „mint a gyermekkönyveknél”, és ha kinyitod, belül is ott van a festmény: az egyik fekete-fehér, a másik színes. Kövesdy elmagyarázza, hogy ez valójában az élet maga: „az élet így indul, színesek vagyunk, majd kezd fogyni az élet.” Aztán meg elmondja, hogy a szép nőket nem kell irigyelni, hanem meg kell lesni és tanulni kell tőlük, és hogy Erzsi pont ilyen. De hogy Erzsi kezdi ezeket elengedni magáról, és a Kendőzés című versre utal, amit azonnal felolvastat a költővel, hogy aztán majd jól megszidja „ezért a szép versért”. A vers ugyanis expliciten tematizálja a közeledő halált, és Kövesdy szerint ez még nagyon messze van. Tóth Erzsébet elmondja, hogy azt írják róla a Literán, hogy női szerzőtől nem megszokott az ilyen szembenézés, de szerinte ez nem igaz. Ő egyébként szándékosan nem szépít bele, mert a maga nyerseségében elég megrendítő az, amit leír (pl. „torkomat a sírás macskái kapargatják”). A költő ellenáll a költőnőzésnek, de azért Kövesdy a végén még megjegyzi, hogy ezeket a verseket sírva olvassuk.

Tamás Menyhért zárja a sort, aki már előbb gondosan intette Kövesdyt, hogy ne olvassa este a könyvét, mert ha a fejére esik, betörik (mármint hogy Kövesdy feje). Merthogy olyan vaskos volna az Elfelé utak 1-2. című. Kövesdy megjegyzi, hogy milyen faramuci tudása van ennek a Menyhértnek, és hogy ez a tudás „kitölti a költészetét, és nem tehet róla, ez a vérében van, ott csörgedez az ereiben”. Tamás Menyhért kiegészít, miszerint Bukovinából kapta ezt a nyelvet, amely tulajdonképpen nyelvújítás előtti, képi nyelv (a nyelvújítás okozta fogalmi nyelv helyett). Illetve hogy a legtöbbet magától tanulta. No, ez a gondolat igencsak tetszett.

Fotó: Botár Gergő

nyomtat

Szerzők

-- Adorjáni Panna --


További írások a rovatból

Szabó Márton István: Betonszféra, Scolar kiadó, Budapest, 2022.
Légrádi Gergely: Alkalomadtán
Veres András: És megint elölről... – Ady, Kosztolányi, József Attila, Budapest, Balassi, 2022.
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Scruton zenei írásainak magyar fordításáról
Andrei Kutsila Amikor a virágok nem hallgatnak című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
gyerek

A Ciceró Könyvstúdió pályázata
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés