bezár
 

irodalom

2015. 06. 23.
Gyilkos kérdések
JAK műfordító tábor 2015, második nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyomozás a lyukas szövegtől a fordított szövegig. Stratégia, attitűd, referencia. Mi zajlik a fordító fejében? És vajon a fordító a gyilkos?  

Rácz Péter fordítószemináriumával indult az első teljes nap, azaz a vasárnap. A bemutatkozások után a fordítók „lyukas szöveget” kaptak; ez annyit tesz, hogy adott szövegnek (Péntek Orsolya Az andalúz lányai című regényének egy részletéről van szó) a Füredi Fordítói Füzetekben számos nyelven megjelent fordításaiból Péter bizonyos, általa problémásnak ítélt részleteket üresen hagyott. Ezt a lyukas szöveget kapták meg a fordítók a magyar eredeti mellett, és az üres helyeket kellett maguknak kitölteniük úgy, hogy a szöveget fordító stílusába is bele kellett helyezkedniük. Tanulságos, ahogy a megjelent fordítással végül egybevetve az itt készülteket, milyen eltéréseket mutattak az egyes megoldások.

A fordítók

Kappanyos András izgalmas kérdésekkel folytatta tegnap megkezdett előadását: azt próbáltuk körüljárni, hogy mi történik a fordító fejében. Általában az tudható, hogy a forrásnyelvi szöveg az input, a fordítás aztán az output, de hogy a kettő között mi történik, azt lehetetlen kívülről megfigyelni. Egy-egy szó fordítása, vagy a szinkrontolmácsolás esetében működhet egyfajta feltétlen reflexként a jelentésmegfeleltetés, műfordítás, sőt, általában szövegfordítás esetében azonban nem ez a helyzet. Text és text között ekkor ugyanis van egy fázis, melyben deverbalizált a jelentés; ezt azonban – különösen nyelvben gondolkodva – nem tudjuk elképzelni. Éppen ezért azt javasolja, hogy ne a jelentés, hanem az információ legyen a kategória, melyben a továbbiakban gondolkodunk.

András javaslata a folyamat modellezésére a következő: a fordító fejében a forrásnyelvi és a célnyelvi kompetencia elválik, mintha két külön homunculus lakna odabenn. A forrásnyelvi kompetencia felveszi a jelentést, és valamilyen módon közvetíti a célnyelvi kompetencia felé. Képzeljük például úgy, hogy ezt valamiféle vizuális megjelenítés útján teszi, mintegy kivetíti azt, így válik az információ a célnyelvi kompetencia számára hozzáférhetővé. A dolog azonban nem ilyen egyszerű – mondja András –, mert a két kompetencia közt ilyenkor megkezdődik egy egyezkedési folyamat. A célnyelvi visszajelez, hogy mi az, ami a célnyelven a közvetített információból egyáltalán közölhető. A think aloud protocol, vagyis a hangosan gondolkodás és a billentyűzeten zajló történéseket rögzítő szoftverek mellett talán a nyersfordítóval együtt dolgozó fordítók munkamódszere modellezi leginkább hozzáférhető módon ezt a folyamatot. Fontos, hogy a közös munka, az egyezkedés nyelve a célnyelv legyen. Ez általában a fordító fejében is így van, hiszen fő szabály szerint a saját anyanyelvünkre fordítunk, és fordítás közben általában azon is gondolkodunk az egyezkedési fázisban.

A forrásnyelvi kompetencia tehát megfogalmaz egy feladatot, oly módon, hogy készül egy pontos lista arról, hogy az adott szöveg mely információkat tartalmazz, beleértve a szövegben explicit módon benne foglaltakat és a kulturális kontextust egyaránt. A célnyelvi megoldásba aztán ezekből minél többet bele kell kódolni. A forrásnyelvi kompetencia által átadott lista tartalmazza tehát az explicit jelentést, a belső motívumokat, a külső allúziókat és a domináns elemet – ilyen például egy akrosztichont tartalmazó vers esetén annak felismerése, hogy akrosztichon van a versben. Fordítási univerzálé, hogy a fordítás során a szöveg explicitebbé válik – elég csak az angol 'sister' magyarra fordítására gondolnunk; a lánytestvér viszonyított életkora szükségképpen megjelenik a fordításban, noha az eredeti erről az információról hallgat. Példákat áttekintve azzal is szembesülünk, hogy gyakran maga a stílus, mely a célnyelvben nem feleltethető meg hasonló stílusnak, hordozhat információt; ilyen esetben ismét másképp, explicit módon kell a fordításba kódolnunk, amit az eredeti máshogy közvetített.

Az előadás második felét a fordítási stratégiáknak szenteltük. A ma leginkább uralkodó felfogás, a tegnap már említett domesticating/foreignizing felosztás helyett Kappanyos más megközelítést javasol, ismét csak annak mentén, hogy milyen típusú információkat hordoz a forrásnyelvi szöveg. Ezen információk két alapvető típusa a referenciális információ és az attitűdinformáció. Utóbbit olyasféle megközelítések írják körül, mint hogy mi lehetett a szerző szándéka a művel, az hogyan illeszkedett a korba, hogyan hatot a korabeli olvasóra és hogyan hatna ugyanez a ma olvasójára. E két stratégia, a referenciakövetés és az attitűdkövetés között kell döntenünk esetről esetre. Vannak szélsőséges példák mindkettőre; a tisztán referenciakövető fordítás jó eséllyel elveszi az olvasóstól az esztétikai élményt, a tisztán attitűdkövető pedig alig hagy valamit az eredeti kontextusból. A fordítási stratégiák közötti választásunkat az dönti el, hogy mi az a célnyelvi kulturális funkció, amit a fordítással megcélzunk. Nagyregénynél azonban, mondja András, még ennél is fontosabb a struktúrakövetés. Ha az eredetiben ismétlődő motívum a fordításban elvész, azaz nem követjük a struktúrát, az roncsolja leginkább az eredetit.

Kappanyos András és Károlyi Csaba

Ma délután még egy előadásra is sor kerül; mint minden évben Károlyi Csaba ismét egy nagy kupac ÉS-sel érkezett, és hosszú listával a könyvheti újdonságokról. Minden évben lenyűgöz, ahogy a könyvekről beszél, és a kevéske időben rengeteget elmond: sora veszi a legfontosabb antológiákat, versesköteteket, a széppróza fontos és izgalmas köteteit, a fontos esszéköteteket, és a legfontosabb irodalmi díjakat is. Jó döntés, hogy idén több idő jut minderre – a mai gyors összefoglaló után holnap néhány kötetről részletesebben is hallhatunk tőle. Kiváltképp azért fontos ez, mert nagy segítség a fordítóknak tájékozódni és eldönteni, hogy ilyen mennyiségű új könyv közül melyek lehetnek érdekesek számukra.

Az esti beszélgetésen Szilasi László a vendégünk. Milián Orsolya mutatja őt be nekünk. Szilasi azonnal szimpatikussá válik, amilyen szerényen és amilyen lazasággal reagál a méltatásra („Nagyon impozáns felvezető volt, nem is ismerek magamra” – mondja). Orsi felvázolja nekünk Szilasi irodalomtörténészi és oktatói tevékenységének főbb irányait, és írói pályájának indulásáról is képet ad. Szilasi fiatalon álnéven publikált, később, 2000-ben megjelent Németh Gáborral közös regénye (Kész regény). Felhívja rá a figyelmet, hogy ezekben a korai munkákban is megjelentek már bizonyos témák és cselekményformálási technikák, melyek aztán végigvonulnak a későbbi műveken. Ilyen például a krimi, a detektívirodalom magas irodalomba emelése a Szentek hárfájában és A harmadik hídban. „Mindben történik legalább egy, de gyakran inkább több gyilkosság, és mindegyikben felbukkannak nyomozók, akik igyekeznek a bűneseteket megoldani. Mitől ez a határozott érdeklődés a krimi, a bűn, a detektívtörténetek iránt?” – kérdezi Orsolya. „A detektívregény a nagyvárosokba költözéssel alakult ki, amikor az ember észrevette, hogy az ipari forradalom után már nincs nyoma úgy, ahogyan korábban a fűben, a földön volt. A krimi arról biztosít, hogy nem tűnnek el a nyomok; megnyugtat bennünket a létezésben” – mondja.

Szilai László és Milián Orsolya

Amellett, hogy a regényekről beszélgetünk, nagyon fontos témákat érintünk az este során. Orsi megjegyzi, hogy az említett két regényben a városokhoz való ambivalens viszony is közös: míg a Szentek hárfájában a Békéscsabára már a településnév kifordításával is utaló Árpádharagos kapcsán hangzik el, hogy „utálom ezt a tetű várost”, A harmadik hídban Szeged tűnik fel hasonló színben. Mindkét említett város fontos szerepet játszik Szilasi életében. „Magánemberként összetett a viszonyom Békéscsabához. Egyfelől meg tudok őrülni, ha hazamegyek, másfelől ez az elsődleges várostapasztalatom. Történelem szakon azt tanultuk, hogy az idő termeli ki a téves eszméket. Fontos tapasztalat volt, amikor rájöttem, hogy a hülyeséget nem csak az idő csinálja, hanem a hely is.” A hely kapcsán a gyökerekről is szó esik, fontosak-e, vannak-e, lehetnek-e egyáltalán, mitől vagyunk valahol otthon. Az otthon kérdése elvezet a következő témáig, hiszen A harmadik híd ötletének megszületésekor Szilasi azt határozta el, hogy regényt ír a hajléktalanságról. „Az érdekelt, hogy ezek az emberek mitől vannak életben.  Hogy hogy van az, hogy a társadalmi létezésükről lemondanak, de a biológiairól nem kívánnak lemondani.”  Mindehhez alapos kutatómunka társult: szociális munkásokhoz, hajléktalanszállókra járt, fogvatartottakkal beszélt a Csillagban. „Este, amikor hazaértem, egy üveg viszki várt. Innom kellett egy pohárral, borzasztóan megviselt, amit ezeken a helyeken láttam. Voltak jegyzeteim, de nem használtam őket, csak ha nagyon kellett. Nem akartam, hogy a regény szociográfia legyen. El akartam emelni ezeket a tapasztalatokat. A magyar irodalom története úgy alakult, hogy a társadalmilag érzékeny, szociografikus témákat nem lehet ’a magasban’ megírni. Ahhoz más előzmények kellenének.”

Friss hír, hogy A harmadik híd német fordítása éppen most készült el. Orsi a fordítóval közös munka tapasztalatairól kérdezi Szilasit. „Borzasztó érdekes és kimerítő két napot töltöttem el a fordítóval, aki mindkét nyelvet, a magyart és a németet is szinte tökéletesen beszéli. Azokra a pontokra kérdezett rá a szövegben, melyeket ő sem értett. Nagyon érdekes volt, hogy míg a magyar nyelv a viszonylagos pontatlanságaiból él, ő egy olyan nyelvre próbál fordítani, ami sokkal pontosabb. Amikor a kérdéseire válaszolok, olyan dolgot pontosítok, amit nem szerettem volna. Egy helyen az öntvény szót használtam. A németben nincs erre szó, nincs olyan, hogy öntvény. Ez egy rács? – kérdezte a fordító. Igen, rács, mondtam, de nem akartam, hogy ez rács legyen. Vagy amikor azt írom Annáról, hogy tiszta volt. Kívülről vagy belülről volt tiszta? Ha muszáj dönteni, kívülről, mondtam, miközben tudom, hogy ez a pontatlan magyar szó legalább egyharmad részben a belső tisztaságra utal. Nagyon kedves nő a fordító. De ott ül, és ilyen gyilkosakat kérdez. Mi az, hogy finom. Mi az, hogy cseléd. ”

Volt-e olyan veszteség, amit sajnáltál, kérdezi Orsolya. „Veszteség talán nem volt – felel Szilasi –, közelebb kerültem a magam egyszerű szintjén ahhoz, hogy mi is az a műfordítás. De volt, amikor magamból kikelve ordítottam, hogy akkor hogy a fenébe fordítják Esterházyt?!”

nyomtat

Szerzők

-- Dúll Kata --


További írások a rovatból

Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022
Szabó Márton István: Betonszféra, Scolar kiadó, Budapest, 2022.
irodalom

Telt házas rendezvény keretében mutatták be a Műút folyóirat öt legutóbbi lapszámát
Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Dubinyák Réka: Ali, a magyar jezidi
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Tornyai Péter válaszol
Kiss Judit Ágnes: Zsálya hercegnő és a mélyvölgyi utazás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés