bezár
 

film

2015. 10. 04.
Ha felidegesít, attól válhatsz aktivistává
Beszélgetés Hubert Sauperrel, a Darwin rémálma és a Barátként jövünk alkotójával a 2. BIDF-en
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hubert Sauper pilóta öccse segítségével barkácsolt egy repülőt, és Franciaországból Dél-Szudánba utazott, hogy kamerájával végigkísérje az ország függetlenné válását. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon kérdeztük a kalandos útról, alkotói döntésekről és a Barátként jövünk című filmje fogadtatásáról.

A tiroli születésű, jobbára Párizsban élő Hubert Saupert régóta foglalkoztatja az elnyomás és a jelenkori gyarmatosítás témája. Tizennyolc éve forgat dokumentumfilmeket Észak- és Közép-Afrikában, ezalatt három filmet fejezett be, és kétszer került egyhónapos házi őrizetbe Egyiptomban és Líbiában. A nemzetközi filmszakma 2004-ben figyelt fel rá, amikor Tanzániában készített filmje, a Darwin rémálma Oscar-jelölést kapott. Így reflektorfénybe került a tömeges halkitermelés hátterében húzódó nagyhatalmi érdekeket feltáró dokumentumfilmje. A film rendkívüli vihart kavart, a szereplők közül többeket halálosan megfenyegettek és bebörtönöztek, Saupert pedig hazugsággal vádolták. Az összehangolt lejárató-kampány egyértelművé tette számára, hogy darázsfészekbe nyúlt. Miután kimenekítette Tanzániából a barátait és megvédte saját magát, a kalandvágyó filmes visszatért forgatni Közép-Afrikába.

Ezúttal Szudánba ment, amelyből éppen akkor készült kiválni Dél-Szudán. A terület, amely állt már görög, angol, francia,egyiptomi, amerikai megszállás alatt, 2011-ben ugyan elnyerte a függetlenségét, de a gyakorlatban nem szabadult meg a gyarmati pozíciójából. A Barátként jövünk arra mutat rá, hogy Kína és az Egyesült Államok napjainkban is rendületlenül  folytatja a gazdasági kizsákmányolást.

A Barátként jövünk előzetese

Mivel Sauper házilag összetákolt aprócska repülőjében tulajdonképpen az üzemanyagon és a pilótán kívül csak egy főnek és egy hátizsáknyi ruhának jutott hely, arról szó sem lehetett, hogy egy stáb is elkísérje. Így a rendező egyetlen tenyérnyi digitális kamerával, egy jó minőségű hangfelvevővel felszerelkezve nagyrészt maga vette fel a filmet, az utómunkában is részt vett. Telefonon folyamatosan tartotta a kapcsolatot öccsével, aki a távolból navigálta. A gép szokatlan megjelenésének köszönhetően a helyiek mindenhol érdeklődéssel fogadták, ami segítséget jelentett az interjúzásban. Rengeteg véleményt meghallgatott, megkérdezett falubelieket, Texasból érkező misszionáriusokat, bombaszakértőt, az olajfinomítóban dolgozó kínai mérnököket, háborús bűnösöket, politikusokat és korábbi aktivista diákokat. A film legfőbb erénye az, hogy az érintett csoportokat kiegyenlítetten ábrázolja.

látkép

PRAE.HU: Honnan jött az ötlet, hogy ez alkalommal saját készítésű repülővel indulj útnak?

A gépet praktikus megfontolásból építettük az öcsémmel, Luis-zal. Olyan területekre készültem, ahol hiányos az infrastruktúra, alig vannak utak, és rendszeresek az ellenőrzések. Azzal számoltunk, hogy ha lassú is a gépünk és legfeljebb 120 km/h-val tud haladni, akkor is tíz perc alatt meg tudja tenni ugyanazt a távot, ami szárazföldön egy teljes napig tartana. A praktikum mellett ugyanakkor a repülőnek szimbolikus jelentősége is van. Közép-Afrikából nézve a nyugati, technikailag fejlett világ találmánya, és nem lehet előre tudni, hogy mit szállít: bombát, vagy az amerikai segélycsomagokat osztogató, mosolygó George Clooney-t.

rep

Amikor a repülőt megterveztük, fontos szempont volt, hogy inkább játéknak nézzen ki, mint katonai gépnek. Egyrészt azért, mert nem akartuk, hogy a helyiek katonaként kezeljenek, másrészt így az ellenőrzéseknél sem akadtam fenn, mert egyetlen létező kategóriába sem tudták besorolni a gépet, így hamar továbbengedtek. Ez viszont együtt járt azzal, hogy ebbe a kis repülőbe, ami alig tíz méter széles, csak egy gyenge motort tudtunk beszerelni, ami a legkisebb viharnál is használhatatlanná tette a gépet. Éppen ezért csak akkor tudtam felszállni, amikor teljesen tiszta volt az idő, amire néha napokig várni kellett. A sivatag fölött repülve néha előre lehet látni a forgószeleket, de az esőerdők fölött teljesen kiszámíthatatlanul jönnek. Mivel Közép-Afrikában nincsenek nyilvános meteorológiai előrejelzések, Luis-zal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, aki Európából küldte nekem az időjárás-jelentéseket.

PRAE.HU: Hányszor tértél vissza Európába ez alatt a hat év alatt?

Kétszer kellett hazajönnöm, először kimerültség, másodjára betegség miatt. Maláriát kaptam, átmenetileg tolószékbe kerültem, ezért úgy döntöttem, hazajövök Franciaországba.

PRAE.HU: Mennyire tudtál előzetesen készülni a filmre?

Mivel dokumentumfilmről van szó, nyilván nem beszélhetünk forgatókönyvről, mégis voltak olyan helyzetek, amikre lehetett számítani. Természetesen fel voltam rá készülve, hogy veszélybe fogok kerülni az úton. Emellett  a közel 20 év alatt, amit Közép-Afrikában töltöttem, sokszor hallottam nagykövetek beszédeit, ezért azt is tudtam, mire számítsak egy megnyitón. De vannak olyan események is, amiket nem lehet előre megjósolni. Például amikor ez a nagykövet kimondja a kulcsmondatot az Áramellátó Központ ünnepélyes átadóján: „mi hozzuk el nektek a fényt!”. Ez a pillanat olyan egy filmkészítő számára, mintha megütötte volna a főnyereményt.

Ráadásul, ha az ember sokat foglalkozik történelemmel, akkor egy idő után látja, hogy az nem ismétli önmagát, az események inkább olyanok, mint a rímek a versekben: hasonlóak és jobbára kiszámíthatóak. Ezért az már előre látható volt, hogy a Dél-Szudán függetlenné válásával születó új határ konfliktusokkal terhelt övezet lesz, különösen, ha egy olajmezőn vezet keresztül. De nagyon sokat kutattam, gyakorlatilag az elmúlt hat évben folyamatosan, ennek az összegzése a film.

w34

PRAE.HU: Hogyan zajlik nálad az alkotói folyamat?

Ha elkezdek egy filmet, elutazom egy új helyre és megpróbálom a helyi problémákat azáltal megérteni, hogy rengeteg embert megkérdezek és sok különböző véleményt összegereblyézek. Ebből születik meg a film, ami mindig tele van kérdésekkel. Ezután nem úgy megyek haza, hogy most már tudom, mit kéne csinálnom, vagy mi a megoldás, hanem úgy, hogy az összegyűjtött kérdéseket szeretném megosztani a nézőkkel. Erre számomra a film a legérdekesebb és leghatékonyabb mód. Persze leírhatnám a kutatásomat inkább tíz könyvben, de szerintem nem lennének elég érdekesek, azonnal elvesznének az információdömpingben.

05

PRAE.HU: Hogyan alakítottad ki a kutatói pozíciód? Nyugat-európai filmesként mire kellett figyelned, hogy elkerüld a gyarmatosító hozzáállást?

Értelemszerűen nem tudtam elvegyülni Dél-Szudánban, egy kicsit mindig úgy éreztem magam, mint egy földönkívüli. Ezért inkább úgy döntöttem, kihangsúlyozom a kívülállóságom. A dokumentumfilm-történetben a kezdettől fogva jelen van az a probléma, hogy már maga a kamera gyakran a nyugati világ technikai fölényét jelenti a megfigyelt népcsoportok felett. Így sok dokumentumfilm úgy készült Afrikában, hogy megérkezett a fehér rendező és lehajolt a fekete kisfiúhoz, lefilmezte, majd otthon hasznot húzott abból, hogy eladta a róla készült felvételeket. De ehhez másképp is hozzá lehet állni. A Barátként jövünknél érdekes volt megtapasztalni, hogy annak ellenére, hogy a kamera általában eltávolít az interjúalanyoktól, most érdekes módon segített, azt éreztem, hogy összeköt velük. Nem gondoltam azt, hogy kizsákmányolom őket, és ellopom az életüket, az egész inkább egy kölcsönös adok-kapok folyamat volt.  Talán azért is, mert egészen kicsi digitális kamerával dolgoztam, ami térben is közel engedett a beszélgetőpartnereimhez.

hubert

Hubert Sauper az Uránia moziban

PRAE.HU: A vetítés után beszéltem pár nézővel, akik kifogásolták, hogy a filmed nem sok reményt ad. Miért döntöttél a negatív lezárás mellett?

Nem szeretem azokat a dokumentumfilmeket, amik erőltetik az optimizmust, és megnyugtató választ adnak a nézők kérdéseire, mert ezek azt a hamis illúziót keltik, hogy a filmben vázolt probléma megoldódott, hogy minden rendben van, holott semmi sincs rendben. Én azt szeretném, hogy a filmjeim aktivitásra ösztönözzék a nézőket, hogy hazamenjenek, leüljenek a gép elé és beírják a keresőbe, hogy „dárfúri konfliktus” és utánaolvassanak. Ha értesülünk egy problémáról, akkor a megoldásra is szükségünk van, egyszerűen azért, mert erre a narratívára van beállítva az agyunk. Ha egy ilyen filmben megjeleníted a BBC tudósítóját, vagy a Vöröskereszt munkatársait, akik megmentik az afrikaiakat, akkor a néző megnyugszik, hogy már van ott valaki, aki segít, ezért minden rendben van, elég, ha ő már csak egy kis pénzt küld, vagy ruhákat karácsonyra. Ez egy politikai film, radikális állásfoglalás, ezért legjobban annak örülök, ha ez a film felidegesít, mert te mint néző, attól válhatsz igazi aktivistává.

am

PRAE.HU: Milyen visszajelzéseket kaptál a filmre?

Egyelőre még nem kezdtek el üldözni, de ha így is alakulna, most már sokkal gyorsabb vagyok, mert van egy repülőm! A viccet félretéve, azt gondolom, hogy ebben a filmben olyan kérdések vannak, amit a nézők korábbról már ismernek, csak a megformálásuk új. A fogadtatással kapcsolatban hadd meséljek el egy friss történetet. Két hete az USÁ-ban, a film premierje kapcsán interjút adtam az amerikai nemzeti rádióadónak. A riporter felrótta nekem, hogy a filmben nem említem meg, hogy az amerikai állam 1 milliárd dollárral támogatta a térséget. Lehet, hogy ez soknak hangzik, de ahhoz képest, hogy a terület alatt 600 milliárd értékű olaj van, ez az összeg csak olcsó belépőjegy. Azt válaszoltam, hogy az ilyen segítség csak arra való, hogy aztán ki tudják zsákmányolni a helyieket. Tudod, mi történt? Kivágták ezt a részt a műsorból. A társadalmunk egyik komoly problémája az önvédő mechanizmus, az, hogy nem akarjuk észrevenni a nagy problémák gyökerét.

kez

PRAE.HU: Miben látod a dokumentumfilm jelentőségét napjainkban?

Olyan korban élünk, amikor szükség van arra, hogy ne csak lexikonokból és a könyvtárban beszélgető szakértőktől kapjunk információkat. A dokumentumfilm ennél sokkal kreatívabb forma, rengeteg lehetőséget tartogat. De az a veszélye, hogy az emberek néha félreértik a kreatív módon készített dokumentumfilmet és azt hiszik, hogy ha valami művészi igénnyel készült, akkor elhanyagolja a tényeket. De ez nem így van. Attól, hogy a kamerát mindenféle látványos módon mozgatom, továbbra is Dél-Szudánt veszem fel vele. Nem gondolom, hogy egy film meg tudja változtatni a világot, de megváltoztatja a nézők gondolkodásmódját. És minél többen tisztában vannak a problémákkal, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy ezek előbb-utóbb megoldódjanak.

Az interjú a BIDF – Budapest International Documentary Festivalon készült az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A film adatlapja a fesztivál honlapján.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Puskás Lilla --


További írások a rovatból

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
Todd Phillips: Joker
Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Martina Matlovicovával a Virányosi Közösségi Házban
Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
gyerek

Premier: MIT – Az ember tragédiája rövidítve
November 13-án a TRIP hajón
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés