bezár
 

art&design

2015. 11. 02.
Iránról csak pontosan, szépen
The Great Game (A nagy játszma)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idei Nemzetközi Képzőművészeti Velencei Biennále egyik legsokoldalúbb és meglepőbb pavilonjában Irán állít ki. A 2000 négyzetméteres, egykor hajószerelő műhelynek használt épületet 15 év után nyitották meg, hogy benne az 1935-ig Perzsia néven működő ország – a biennálét tekintve – eddigi legnagyobb, legtöbb művészt felsorakoztató, legsokoldalúbb kiállítását mutathassák be.

Már megszokott, hogy a Beinnalén sok kiállító beszél a háborúról. Véres jelenetekkel találkozhattunk idén is fotókon, filmfelvételen, ahogy nyomorral, csontvázakkal, továbbá a világ elállatiasodására, elaljasodására emlékeztető műalkotásokkal is. Próbáltuk úgy megnézni őket, hogy lehetőleg ne merüljünk a történet legmélyére, különben a következő néhány napot egy sötét szobába bezárva tölthettük volna. De voltak olyan részek, amiket inkább kihagytunk, ahogy esetenként egy horrorfilmet. Persze, folyamatosan üdítették a szemünket és a lelkünket Velence színei, fényei és a palotái.

Egy ismerősöm eltöltött egy hónapot Iránban. Megdöbbentett, amit az irániakról mondott. Szinte mindenki, akivel beszélgetett, tudta, hogy hol van Magyarország, kik és honnan jöttek a magyarok. Az egyik elegáns étteremben, a zenekar magyar nótákra zendített. Nagyon kevés olaszról lehetne ugyanezt elmondani, de talán Európa nagy részéről szintén nem. Az iráni pavilon művészei, szervezői – ahogy az étterem iráni zenészei  – szintén sokoldalú tájékozottságról, nyitottságról tettek tanúbizonyságot. A pavilon hét ország (Irán, India, Pakisztán, Afganisztán, Irak, Kurd Régió, Közép-Ázsiai Köztársaság) művészeinek alkotásait mutatja be, mondván, ezek az országok veszik körül Iránt, így szervesen hozzátartoznak kultúrájához és történelméhez.

Saira Wasim: Virgins to Die for (Szüzek haláláért)

A helyszín, a hajószerelő műhely rendkívül szerencsés, elgondolkodtató választás. Egyrészt, mert a halott hely sok év után életre kelhetett, másrészt, mert a kicsit elhanyagolt falak között, a tágas térben az alkotások témái jobban tudnak érvényesülni, de nem árt arra sem gondolni, hogy a javítás, a szerelés aktusa milyen jelentésmezőbe hozza „vendégeit”.

Egy szó, mint száz, ezúttal szembe tudunk nézni a borzalommal is. Nem fröcskölik a szemünkbe a vért, nem untatják a nézőt sztereotípiákkal. Már csak azért sem, mert pontosan tisztában vannak vele, milyen veszélyeket rejt a használatuk: a lényegről, a megértésről terelik el a figyelmet, és eltávolítják a nézőt az adott országtól. Ahogy a kiállítás egyik kurátora, Marco Meneguzzo mondta, az egyik legnagyobb sztereotípia: az egzotikusság hangsúlyozása. A pavilon alkotásain viszont nem csadort viselő nők fognak visszaköszönni.

Huma Mulji munkája

Meglehetősen sok témával, sokféle technikával találkozunk. A bejáratnál Huma Mulji mumifikált, bőröndbe hajtogatott tevéje köszönt minket, mintegy utalva a Pakisztánban zajló változásokra. Rashad Alakbarov különleges fémkonstrukciója látszólag értelmetlen formába rendezett vasdarabokat ábrázol, de ha megtaláljuk a helyes nézőpontot, a falra vetítve láthatjuk, amit a konstrukció magába rejt, pl. a feliratot, hogy „try to save”. Fahrad Ahrarnia fotóin a selyem utat taposó kamionok valódi selyemcsíkokat húznak maguk után. Ghodratollah Agheli töltényekből készített csillárjai arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen érzés lehet folyamatosan a világ összes médiájának a keresztfényében élni. Babak Kazemi egy polcrendszert hozott létre: befőttesüvegekbe újságokból kivágott fotókat zártak, a személyes szabadság évekig tartó korlátozására emlékeztetve. Pouran Jinchi a perzsa kalligráfiával játszik, betűkből formált (néhol örvényre emlékeztető), igen kellemes látványt nyújtó képeket.

Rashad Alakbarov munkája

Mindezen alkotásokban, a sztereotípiák elhagyásán túl közös, hogy igen finom kézzel pendítik a húrokat, minden esetben egyfajta egyetemes kulturális örökségre hivatkozva, és egy gondolkodni, értékelni, érzékelni képes, gondosan kiművelt befogadóra alapoznak. Hisznek a világban, a nőiességben, az ember józan értékítéletében, ugyanakkor nem is kendőzik el a problémákat. Jó érzés volt ezt látni egy mostanában inkább „ordítozáshoz”, gyors, át nem gondolt vélemények odavetéséhez szokott európai közegben. A pavilon közös szimbóluma Saira Wasim Virgins to Die for (Szüzek haláláért) képe is lehetne, ahol egy középkori ruhába öltözött nemes hölgy csontvázfejet tart kezében. Arcán semmi jele a megrendülésnek, a halált is hordozni  tudja. Ruhája sellőre emlékeztető módon végződik, összefolyik a levelekkel.

A The Great Game (A nagy játszma) – Az 56. Nemzetközi Képzőművészeti Velencei Biennále iráni pavilonja Olaszországban, Velencében, a Calle San Giovannibanm a Cannareggio 3659-es szám alatt tekinthető meg 2015. november 22-ig.

Fotók: Kovács Rita

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

art&design

Realista mágia és objektum-orientált művészet Realista mágia és objektum-orientált művészet
Halász Péter Tamás SOL+ című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is Gyorsan szoktunk ítéletet mondani a művészeti világban, de be kell nézni a színfalak mögé is
Háttérinterjú Szántó András szerzővel és kulturális stratégiai szaktanácsadóval karrierútjáról, a globális művészeti színtérről és a CEE régió nemzetközi láthatóságáról
art&design

Reflektált emlékezet Reflektált emlékezet
DENIGOVA – Remind me what it means to feel alive című kiállításáról
art&design

Mi a baj a posztmodernnel? Mi a baj a posztmodernnel?
Recenzió a Cynical Theories című könyvről

Más művészeti ágakról

színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
irodalom

Amikor már lilul az arcod Amikor már lilul az arcod
Halász Rita: Mély levegő, Libri Kiadó, 2020
Lőrincz Nándor, Nagy Bálint: Legjobb tudomásom szerint


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés