bezár
 

irodalom

2008. 01. 19.
A méltóság búvóhelyei
Spiró György: Álmodtam neked (Scolar, 2007)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A méltóság búvóhelyei 2007 végén immár harmadjára jelent meg Spiró-kötet Álmodtam neked címmel. A Szépirodalmi Kiadó első, 31 novellát tartalmazó 1987-es kiadását 2000-ben követte egy újabb novellákkal bővített, immár 44 írást magába foglaló Scolar-kiadás. Ennek tartalmilag változatlan, külsőleg azonban megújult változatát vehetjük most kézbe.
A három közül ez a kötet kapta az eddigi legszebb külsőt: a borítón havas tájban, csupasz fák mögött átsikló vonat (Szilágyi Lenke fotója), amely akár a szövegeket megtámogató, jelentéses motívumként is értelmezhető: mint a díszes, hideg tájon átvágó vonat fagyos, szenvtelen esztétikuma kínálja a párhuzamot az életen hasonló szenvtelenséggel átsikló elbeszélővel. Az új kiadás sajnálatos módon megtartotta a 2000-es köteten is szereplő, és a korabeli kritika által már problematizált fülszöveget, amely a novellák hitelességét nem-fiktív, önéletrajzi írásként stigmatizálva igyekszik növelni. Tény, hogy nehéz lenne teljesen figyelmen kívül hagyni az efféle olvasatot, hiszen a szövegek biografikusan lineáris sorrendisége és a később még részletesebben vizsgálandó elbeszélői pozíciók mind alkalmassá teszik a kötetet arra, hogy akár önéletrajzként is olvassuk, függetlenül attól, hogy valóban azzal van-e dolgunk. Hiba lenne azonban ezt az olvasatot kizárólagossá tennünk, hiszen ennél sokkal többről van szó az Álmodtam neked esetében.

Az 1987 utáni szövegek (A kínai vendéglő és az utána következők) többször is megváltoztatják az elbeszélő személyét, a korábbi folyamatos egyes szám első személy után a Kínai vendéglő, a Rabszolgalázadás, a Híd és az Erdő egyes szám harmadik személyre vált, két szövegben (Itthon, Verniszázs) pedig egyáltalán nincs mesélő a történetben. Természetesen nemcsak az én-narráció sugall önéletrajziságot, hanem a szövegek időrendje is, hiszen az elbeszélő az első szövegben saját születésének előtörténetét ismerteti, majd a gyermekkor-kamaszkor-felnőttkor vonalon halad tovább. Ugyanígy az íróvá-fordítóvá váló elbeszélő/főszereplő sorsa is sok hasonlóságot mutat Spiróéval.


Nem csak önéletrajz

Ha azonban jobban megvizsgáljuk a szövegeket, könnyen túl tudunk lépni a primer olvasaton, olyan erős mitológiai-bölcseleti referenciákkal bíró történetekről van szó, hogy szinte már archetípusokként olvassuk őket. A tematika - születés, iskolai konfliktusok, munka, karrier, az apa elvesztése, szex, párkapcsolatok, pár elvesztése, utazás - a végletekig általánosítható, az egyediséget csakis a sajátos, rezignáltan közönyös perspektíva és a kínosan kérlelhetetlen önmarcangoló hangulat adja.

A történetek tragikus szituáltságát már az első kiadás kapcsán méltatja Turai Tamás (Jelenkor, 1989/5), Csontos Erika pedig adott motívumok mitologikus beágyazottságára hívja föl a figyelmet (ÉS, 2000/8, [a]http://es.fullnet.hu/0031/kritika.htm[text]http://es.fullnet.hu/0031/kritika.htm[/a] ), úgymint az óvszereket kilyukasztó "teremtő-apa", vagy a Kínai vendéglő halotti torrá lényegülő magányos ebédje, vagy az Erdő tudattalan ösztönvilágot metaforizáló erdeje.

Álmodtam nekedA mitologikum mellett a politika is szinte ugyanolyan súllyal nehezedik az elbeszélésekre, többnyire mint az énre leselkedő kollektív veszély. Már a könyv első mondata is erősen ironikus: "nemrég múlt el a soros világháború, a túlélők újjáépítettek vagy bosszút álltak boldogan, a halottak közönyösen hevertek… és eszükbe sem jutott, hogy feltámadjanak." Majd: "Egy túlélő ült a konyhaasztal mellett" - a háború nyelve, gondolkodásmódja békeidőben is továbbél. Mi több, tán a génekbe is beleivódik: a Perspektíva gyerekkorú elbeszélője az orvoshoz menet a legrosszabbra készül: "lehet, hogy most gázosítanak el, ahogy szokták…". Politikai-egzisztenciális értelemben a legdühödtebb írás Az idők fenekén, melyben az élet bonyodalmai folytán meghiúsult szerelem kapcsán fakad ki az elbeszélő. Célpontja az ország, amelyből a politikum túlontúl nagy részt hasít ki, s "amelyet az idióta vezetői újra meg újra, ebben a században történetesen már harmadszor vesztes háborúba vittek, és amely ország megérett rá, hogy még a magyar tömegeknél is primitívebb hordák lerohanják és szétdarabolják, minket és gyerekeinket pedig annak rendje és módja szerint a valamivel fejlettebb társadalmakat illető kellő gyűlölettel lemészároljanak". Harmadjára, merthogy "(t)artott már akkor a harmadik világháború már két hete, néhányan tudtuk, hogy ez az, bár még látszólag béke volt…" Ez az észrevétlenül dúló háború-motívum többször is felbukkan a kötetben, szinte annak védjegyévé válik, s már a kötet elején, a Nagymikulás című szövegben megelőlegezi az elbeszélő: "furcsa kettős látásban szenvedek: nincs olyan város, amelyben ne látnám meg a majdani romokat".

Ebben a kvázi-apokaliptikus légkörben az egyetlen cél a méltóság megőrzése marad, amely azonban már a Perspektíva gyermekhősének sem egyszerű, később pedig még kérlelhetetlenebb harcot igényel. Hiába lázad a Triptichon hőse a lakótelepek láttán: "hogy ugyanis az ember a munkaerejére van redukálva, és a puszta munkaerő ennél emberibb otthont nem is érdemel", kénytelen rádöbbenni, hogy "az sem lenne hátrányos számukra, ha legalább munkaerőként figyelembe vennék őket."


Szerelem idézőjelben

A kötet szövegeiben valamelyest elkülöníthetőek a lét testi-szexuális, érzelmi-szerelmi és szellemi-kulturális megélésére irányuló kísérletek, melyek közül az előző kettő sorozatos kudarca után az elbeszélő a törékeny, de mégis halovány reménnyel kecsegető létezésben keres menedéket.

Az érzelmi kiteljesedés explicit módon föl sem merül, a párkapcsolatokról szinte csak felbomlásuk, agóniájuk kapcsán olvashatunk vagy olykor az elmúlás utáni nosztalgikus melankóliát láthatjuk (Kínai vendéglő). A (többszörös idézőjelbe tett) szerelem az úgyszintén a társ elvesztését elbeszélő Erdőben jelenik meg legfelfokozottabban, s beszédes módon épp maga a kiismerhetetlen, idegen, sötét, félelmetes orosz vadon válik eme érzelem metaforájává.

Ebből az érzelmi labirintusból a Menyegző című szöveg vezet ki, ahol a novemberre jósolt "igazi" megjelenését hiába váró hős végül a - szintén novemberben játszódó - Menyegző című lengyel drámát fordítja, gunyorosan mintegy szövegszerűsítve saját érzelmi és magánéletét, kézenfekvő párhuzamot kínálva a - privát önmarcangolást politikai és bölcseleti-mitologikus távlatokkal kozmikussá tágító - kötet egészére is. Ezt az örömtelenséget már megelőlegezi az Idill című szöveg, mely egy átlagos, kapkodós hétköznapi reggelt ír le, a cím és a zárómondat ("Ilyen lehet.") által messzire tolva a realitástól. Az Öröm című, egy egyszerű, családias álmot leíró szöveg pedig még egyértelműbbé teszi, hogy ezek az örömök az elbeszélő számára távoli, nem átélhető absztrakciók csupán.

A testiséggel foglalkozó szövegek közül a leghatásosabb, kafkai asszociációkat is megmozgató szöveg az Előzetes. A tizennyolc éves hős első külföldi útja előtti orvosi vizsgálata során maszturbációra kényszerül a rendelőben. A többszörös áttétellel működtetett cselekmény: az önkielégítés mint eredeti funkciójától megfosztott ösztönkiélés, majd a rendelőben maradék örömszerző jellegétől is lecsupaszított, a szimbolikus hatalom által kikényszeríttet maszturbáció már végképp funkciótlan - és embertelen tetté válik. Főleg, hogy számunkra és az elbeszélő számára sem derül ki, miért volt mindez a vizsgálat szempontjából szükséges. Amit kapunk, csupán a személytelen, intézményes hatalom kénye-kedvének végletekig kitett egyén minden pátosztól és ellenállási lehetőségtől megfosztott passiója. Kafka után rögtön Foucault jut eszünkbe: a hatalom szereti az egyén testén demonstrálni mindenhatóságát. A hősnek nem marad más lehetősége, mint a kiszolgáltatottság és kudarc utáni, hányingerrel küzdő menekülés.

A hangsúlyos testiség narratívája felbukkan még olyan szövegekben is, mint a kapkodó, kínosan örömtelen szeretkezést leíró A masculinum felé, de ide sorolhatjuk a A kincset is, melyben a vonaton egymásra toluló balkáni csempészek tömege a melléből nyilvánosan tejet fejő anyukával és a világvége előtti azonnali megtérést hirdető albán csempészasszonnyal. A már-már szürrealisztikusan viselkedő, karneváli "emberi húsok" ugyanúgy tömegként, individualitásuktól - és méltóságuktól - megfosztva préselődnek egymásra a tömegsírban, mint a vonatfülkékben.


A kultúra törékenysége

A szellemi létet tematizáló írások sem mentesek saját abszurditásuk taglalásától: a kézirattal házalás megaláztatásai a Hónom alatt dossziéval című szövegben, vagy a Fellini-filmből önkényesen jelenteket kihagyó sietős mozigépész (Fellini, köd), de talán a Verniszázs című írás fogalmaz ezzel kapcsolatban a legegyértelműbben: "Egész életet áldozni olyasmire, ami egy kétmilliós városban legföljebb másfél tucat ember érdeklődésére tarthat igényt, s akik közül jó, ha négy-öt érez valamit, és az is csak éppen abban a korban, és az is csak ahhoz, amit e művek nem akartak, alighanem abszurdum." Az ehhez hasonló mondatok többszörösen is megkérdőjelezik a szellemi-művészi létmód legitimitását, amelyet azonban a témában a legerősebb írás, az Olvasóm című mégis az egyetlen követendő, szépségeket is hordozó útként jelöl meg. Az ezt körülvevő novellák kétségkívül megcsipkedik az Olvasóm pátoszát, de az lényegét ettől nemhogy nem veszti el, inkább lecsupaszítja, kiélezi annak tragikumát, a kultúra törékenységét. "(M)élységesen az egyes emberben van minden" - hangzik a kötet egyik tételmondata. Ámde az egyes ember halandó, s abszurd módon az örökkévalóság a szintén halandó emberek emlékezetében adatott, s mint ilyen, érzékeny dolog.

A halál, amely direkt elszólásban, utalásokban végig ott lebeg a kötetben, a zárónovella, A kincs tanulsága szerint az egyetlen fontos dologgá válik. Nem tömegsírban végezni, hanem rendes, meggyászolt halállal halni - ez lesz a méltóság végső búvóhelye. A lét nem a halál, hanem az (akár kollektív, akár személyes) emlékezet felől értelmeződik. A méltóságos halál feltétele is az emlékezetben való személyes megmaradás, amit nem kell túlallegorizálnunk, hogy a kulturális emlékezet parafrázisaként olvassuk. De ahogy az Olvasóm befejező szakasza utal rá, az egyes kultúrák is történetileg meghatározottak, s mint ilyenek, mulandók. Ami örök, az csak az absztrakt értelemben vett kultúra. Az egyén halandóságának ez a virtuális kontinuitás ad relatív öröklétet.

Így aztán bármily ironikusan is hangozzék a könyv utolsó lapján, hogy "(a) legnagyobb adomány a sorstól, ha nem tömegsírba kaparják az embert", mire végigolvassuk a kötetet, rájövünk, hogy ennél többet nem is álmodhatnának nekünk.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Molnár Illés --


További írások a rovatból

irodalom

A csengésből a fülkagylódban A csengésből a fülkagylódban
Weeber Luca Borbála volt a Kötetlenül sorozat negyedik vendége
irodalom

Az élőlény mozog és lélegzik Az élőlény mozog és lélegzik
Tóth Kinga és Ladik Katalin beszélgetése és hangköltészeti előadása a Ms. Columbo Live! sorozat keretében
irodalom

Úton lenni boldogság, frontra menni halál Úton lenni boldogság, frontra menni halál
Interjú Fehér Renátóval, a ŠVEJK 100 antológia szerkesztőjével

Más művészeti ágakról

gyerek

Kormos külső, tiszta szív Kormos külső, tiszta szív
Marék Veronika: Kéményseprő Kelemen, Pagony, 2021
art&design

Planet Budapest 2021
Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés