bezár
 

színház

2016. 01. 05.
A részeg Korea szétesése
Részegek a Katonában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem könnyen befogadható élmény a Katona József Színház Részegek című előadása a Kamrában. Állítom ezt annak ellenére, hogy érdemeit, vagyis az ötletes és precíz rendezést, valamint a meggyőző színészi jelenlétet nem lehet elvitatni. Két órán keresztül részegeket (helyesebben részegeket imitáló aktorokat) nézni azonban korántsem annyira szórakoztató, mint elsőre hinnénk.

A Farsang bukása óta a Kamrában rendező Gothár Péter (Ahol a farkas is jó, Oszlopos Simeon) munkájára semmi panasz nem lehet. A díszletet ezúttal is ő tervezte: a színpad mélye felé látványosan szűkülő szállodafolyosó végébe egy hatalmas tükröt helyezett, így a helyére érkező közönség egyből saját magával szembesül. Abszolút logikus, hogy ezek után az előadás nem a színpadon, hanem a nézőtéren kezdődik: Rezes Judit figurája a neki fenntartott székről bukdácsol fel a színpadra, előtte persze jó néhány mezei néző ölét is kipróbálja, a karfára ül, interakcióba lép az este látogatóival. Itt szembesülünk a színház pikáns varázsával: a javarészt kiöltözött, beparfümözött nagyérdemű kultúráltan, beszólások nélkül tűri a sáros esőköpenyt viselő színésznőt a nyakában, aztán figyelmét koncentrálva a pódium felé irányítja – hogy ott magukon kívül levő embereket és ismerős privát katasztrófákat kukkoljon. A voyeur érzést a díszlet a színpad mélysége felé igen leszűkülő vonalai is erősítik, mely az onnan érkező játszókat először hatalmassá torzítja, majd a kvázi előszínpadon még esetlenebbnek láttatja.

Szkéné színház

A remek önreflexív kezdés azonban a későbbiekben csak egy-két kiszólás erejéig tér vissza. Levegőben lógó ötlet marad, hogy az éppen nem játszó (vagy jelenetükre készülő) színészek a járásban és nem a takarásban foglalnak helyet, és figyelik a nézőket: ugyanők szolgáltatják a zenei aláfestést is (legemlékeztesebb Tasnádi Bence éneke), néhányuknak csak a kollégák és látogatók nézése marad. Ennek a gesztusnak az utolsó képben kellene értelmet nyernie, ami viszont akkor is ugyanolyan erős lenne, ha nem készítette volna elő a színészek korábbi szokatlan jelenléte. A végén ugyanis a szereplők immár "civilben" elfordítják a díszletet, és az így nyert nagyobb térben történik meg a tapsrend, amikor is még mindig játék van, az igen erősre sikerült utolsó jelenet sokkja mintha nemcsak a nézőkön, hanem a játszók arcán is leolvasható lenne. Remek színházi pillanat.

Részegek

Sokáig, körülbelül az első óra végéig (a darabot a színház szünet nélkül játssza) úgy tűnik, hogy a jelen írás címében megidézett A két Korea újraegyesítése – mely egyébként a múlt évad katonás előadásai közül a legnépszerűbb volt a közönség körében –, formájára rímel Ivan Viripajev alkotása. A jelenetek között ugyanis nem érezni kapcsolatot, szkeccsszerűen követik egymást. Mintha egy belvárosi utcába rejtett kamerát szereltek volna fel, és egymás után felvonulnának a péntek esti kemény italozások résztvevői. Kis mikrotörténetek jó adag szesszel, tíz-tizenöt perc után elvonulnak, és jön egy újabb csoport: a játékidő jó felén túlvagyunk, amikor ismételten feltűnik valaki, akit az este elején már volt szerencsénk megismerni.

Az alapvető baj ezzel az, hogy sem a szituáció (szétcsapott fiatalok, értelmiségiek), sem a megjelenő karakterek nem annyira érdekesek, hogy konkrét drámai pillanatoktól mentesen hosszabb távon is lekössék a figyelmünket. Drámai pillanat pedig A két Korea újraegyesítésével összehasonlítva nagyon kevés van. Adott néhány összekötő kapocs: a meg nem nevezett városban éppen egy filmfesztivált tartanak, aminek igazgatója (Mészáros Máté) is felbukkan, és a szereplők némelyike többször utal egy ott látott iráni filmre. Több karakter házasságkötés előtt vagy után áll, de dramaturgiailag ez sem hangsúlyos.

A figurák felbukkanásakor viszont érdekes az, hogy kinek milyen csapzott hajzattal, sminkkel, ruhával jelzik a részegségét, és melyik színész milyen eszköztár bevetésével imitálja (javarészt igen meggyőzően) a filmszakadásos állapotot, de igazán emlékezetesek azok maradnak, akiknek a szövegéből feldereng valami a múltjukból, vagyis akik ténylegesen meg vannak írva. Hiába remek például Rezes Judit, ha az általa játszott nőről nem tudunk meg semmit, szerelembe esése egy ismeretlennel lehetne költői, csak mivel részeg, leginkább a dolgot ennek az állapotának tudjuk be. Nála sokkal szerencsésebben járt Ónodi Eszter, akinek foglalkozása (lecsúszott prostituált) már ad valami fogódzót, vagy Mészáros Máté, aki rákkal küzd, és már csak ez a két információ ad annyi pluszt szétcsúszásuknak, hogy jobban tudjunk velük azonosulni. Nem véletlen, hogy közös (egyben az előadás utolsó) jelenetük a leghatásosabb az este folyamán.

Részegek

Részeg ember nem tudja összeszedett mondatokban kifejezni magát, ezt Viripajev is tudja, viszont amikor a hosszú nekikészülés után szinte mindegyik jelenet abban akar kicsúcsosodni, hogy a szereplők Istenhez való viszonyukat vagy a spiritualitás nagy kérdéseit feszegetik, az igencsak ellentmondásba kerül sokszor a realista színészi játékkal. Az előadás után sokáig érlelődött bennem a kérdés, hogy vajon a szerző ezeket a részeg kinyilatkoztatásokat mennyire tartja a darab központi üzenetének, de mivel ezekhez hasonló hangsúlyos tételmondatok máshol nincsenek a szövegben, Viripajev műve egy profán teológiává áll össze. Rendezői részről ezt alátámasztja az előadáson következetesen végigvitt vizes szimbolika az aranyhallal, illetve az, hogy a „szentségeléseknél" a játszó a legritkább esetekben él karikírozó gesztusokkal. Mivel a szöveg így elég egysíkú, nem nő fel egy ilyen rendező és ennyi tehetséges színész képességeihez, akik számos remek gesztussal és ötlettel gazdagítanak az előadás szövetén. A Részegek valószínűleg nem lesz a Katona korszakos előadása, a színészi játék és a rendezés miatt azonban mindenképpen érdemes megnézni.

 

Ivan Viripajev: Részegek

 

Szereplők:

Rezes Judit

Mészáros Máté

Pálmai Anna

Borbély Alexandra

Dér Zsolt

Kocsis Gergely

Pelsőczy Réka

Elek Ferenc

Rujder Vivien

Vajdai Vilmos

Mészáros Béla

Tasnádi Bence

Keresztes Tamás

Ónodi Eszter

 

Díszlet: Gothár Péter

Jelmez: Tihanyi Ildi

Zene: Sáry László és Keresztes Tamás

A rendező munkatársa: Tóth Judit

 

Rendező: Gothár Péter

 

Bemutató: 2015. december 19.

Katona József Színház

 

Fotók: Dömölky Dániel

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Baráth József --


További írások a rovatból

színház

Shakespeare, amikor magyar és abszurd Shakespeare, amikor magyar és abszurd
Hamlear a Gyulai Várszínházban
színház

Azt mondom: cirkusz Azt mondom: cirkusz
Szubjektíven CIRCUS FLOW Cirkusz-Művészet-Alkotás Tárlatról, Visegrád, 2021. július 7., Duna Event rendezvényhajó
színház

Ennél hangosabban nem lehet kiáltani Ennél hangosabban nem lehet kiáltani
A Mefisztó bemutatója az Átriumban

Más művészeti ágakról

gyerek

Szülinapi Pagonyfeszt
20 éves a Pagony
irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
irodalom

Mi az erő, amit könyvnek hívnak? Mi az erő, amit könyvnek hívnak?
Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetbemutatója
irodalom

Csak az irodalom segíthet Csak az irodalom segíthet
Bemutatták A ránk bízott kert. Ökoköltészet – világirodalmi antológiát, Prae Kiadó, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés