bezár
 

zene

2016. 04. 13.
Töviskoszorú, bohócsapka…
Bach János-passiója a Müpában
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Töviskoszorú, bohócsapka… Bach János-passiója, lenne-e kedvem hozzá. Egykori csoporttársam, Fekete Zoltán írt rám Facebookon, ő is szerepel benne, a Nyíregyházi Cantemus Kórusban énekel. Hmm. Két és fél óra szünet nélkül. Gyarló gondolat. Másrészt: Bach János-passióját régről ismertem, felemelő, csodálatos mű. Még az is eszembe jut, valaki egyszer azt mondta, a János-passiót hallgatva bizonyosnak érzi Isten létezését. Ez még húsvét előtt volt - ahhoz a lelki készülődéshez mi többet, mi szebbet kívánhatnánk...

A Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében, rendezésében vitték színre Bach János-passióját [1] 2016. március 20-án a Müpában, a passiójátékot a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar tagjai és többek között operaházi szólisták adták elő, közreműködött a Budapesti Akadémiai Kórustársaság. Az Evangélista nagyszabású szerepében Kálmán László (tenor) énekelt. Koreográfus: Nádasdy András volt. Rendezte: Gabor Sylvie.

Cantemus

Tizenhárom éves lányom, aki ének-zene tagozatos, és így megnyerte az iskolai énekkarban az örökös tagságot, elképedve látta – velünk együtt persze –, hogy a kórus tagjai kúszva jönnek be a színpadra, közben természetesen énekelnek. És ez csak egy apróság a számos formabontó elemből, ami a színpadon megvalósult a minden részletében a ma közönségéhez szólni kívánó darabból. A  Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjai a földszinti nézőtér jobb és bal oldalán helyezkedtek el, és csak a fináléban vonultak fel a színpadra.

Az előadás koncepciója szerint Jézus (Cser Krisztián, basszus) hús-vér férfiemberként ábrázolódik, nem idegen tőle semmi, ami emberi, Mária Magdolna (Szemere Zita, szoprán) vágyai őt is megérintik, és ebbe még erotikus mozzanatok (mozdulatok!) is beleférnek, ami által mindez az emberi létezés fontos elemeként ismertetik el és szentelődik meg. Mária (Megyesi Schwartz Lúcia, mezzoszoprán) egy nő, egy anya a sok közül. Pilátus (Panajotis Pratsos, basszus) melírozott hajú, divatos, élni tudó jampec uraság, mintha láttuk volna már valahol. A tömeg Jézussal szembeni együttes fellépésének tömegpszihológiájától kezdve Pilátus Jézus iránti szimpátiájáig, ugyanakkor hatalom által való korrumpálódásáig hiteles ábrázolást nyert Jézus, az ember megfeszítésének története. Jézus Isten fiának mondta magát. A zsidó vallásban ez eretnekségnek számított, nem tudták Jézusban a várva várt Messiást látni. Jézus mást gondol, más értékeket hoz, mint amit a hatalom, az uralkodó ideológia és a vallás képvisel. Az emberek (itt történetesen „zsidók”) a Törvény és a hatalom szavát szajkózták. Rolf Schieder, teológus a következőképpen vezette be az átdolgozott János-passió előadását 2012-ben a berlini dómban: „Bach nemcsak nagy komponista volt, de remek teológus is. Megtehette volna, hogy két kórussal operál, a gonosz zsidók és az áhítatos keresztények karával. Bach azonban nem így járt el. Az énekeseknek mindkét pólust egyesíteniük kell magukban: hitetlenséget és hitet, gyűlöletet és bűnbánatra kész lelkiismeretet. Nem a mester teológiai bölcsessége rejlik-e a döntés mögött? Nem oszthatjuk fel az emberiséget jókra és rosszakra, hívőkre és hitetlenekre, istenfélőkre és istengyilkosokra. Minden ember kettős lény, egyszerre igaz és bűnös, istenkereső és isten elől menekülő, gyáva és mégis hűséges, mint Péter, és sohasem tudhatjuk, helyesen döntünk-e, amikor választásra kényszerülünk (Jézus vagy Barabás?).” [2]

Ezen túlmenően arról is szól a jézusi történet, hogy az emberek nem egyénileg álltak szemben Jézussal. Akikkel egyénként került kapcsolatba Jézus, akik hallották tanításait, akik részesei voltak csodatételeinek, sokan elköteleződtek mellette. Ehhez a ponthoz, az elfogadáshoz, mindenkinek egyénileg kellett és kell eljutnia. A tömeg azonban más. Az emberek egymásra néztek, és ugyanazt a dühöt látták egymás szemében, együtt meneteltek, és megerősödtek az igazukban. Együtt vették üldözőbe a másként gondolkodót. Mi sem egyszerűbb, mint a leírt szóhoz makacsul ragaszkodni. Mi sem egyszerűbb, mint nem gondolkodni, a törvény szavát centiről centire betartani. Nem a szívünkre hallgatni. Pilátus esetében láthatóvá vált, hogy bár gondolat és érzelem elválaszthatalan, Jézushoz húz, a cselekvés nem feltétlenül kongruens ezzel. A római helytartót a tömeg nyomás alatt tartotta, a hatalommal zsarolta: „Lässest du diesen los, so bist du des Kaisers Freund nicht, denn er sich zum Könige machet, der ist wider den Kaiser.” (’Ha ezt itt szabadon engeded, nem vagy a császár barátja, hiszen aki önmagát királlyá teszi, az a császár ellen van.’) Később: „Wir haben keinen König, denn den Kaiser.” (’Nekünk nincs királyunk, hanem császárunk van.’) Mi más lenne a római helytartó feladata, mint a római császárt képviselni, hatalmát megvédeni. Pilátus nem érzi magát hibásnak. Mossa kezeit.

A darabot felvezető beszédében az ötletgazda, akinek régi álma valósult meg ezzel, Hollerung Gábor karnagy, a Dohnányi Zenekar karmestere és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság alapító karnagya, szükségét érezte hangsúlyozni, hogy ami itt látható lesz, nem szokványos felfogása sem Jézusnak, sem a Mária Magdolna történetnek, de mindez Bach, szigorúan azt fogjuk látni, ami oda le van írva. Bach maga gondolta így. Miért is kell, hogy a leírtra hivatkozzunk?

A János-passióban Jézus nem cipeli hosszú stációkon át a keresztet, nincs verítékben úszó szenvedés, nincs Veronika kendője, de van Péter (Horváth István, tenor), aki háromszor tagadja meg Jézust, és ő mégis tudja, hogy lehet bízni benne. Lehet rá építeni mint kősziklára. Itt a küzdelem sokkal inkább elvi kérdés. Itt nem a fizikai szenvedésen van a hangsúly, hanem a régi és az új, a tömeg és az egyén ütközésen. Jézus töviskoszorúja aktuálisan bohócsapka. Ismerős?

Sylvie Gabor első nagyobb hazai rendezése más szokatlan elemeket is alkalmazott, így többek között a francia kártya szimbolikáját, a megfeszített Jézust egy kőr király (kártyajóslásban: szív király) kártyalapra rögzített fekete trónusra ültették. Jézus nem tehetetlen halottként csüng a kereszten, hanem trónuson ül, lábszárcsontjait nem törik el a katonák, és bár keresztülszúrják, és sebéből vér és víz(!) csorog, a feltámadás lehetősége ott van a „kereszten” (ti. kártyán). A győzelem a halálon. A szerelem kártyájára helyezett trónus az élet igenlését hozza el nekünk. Az újjászületés lehetősége egy nem művi tisztaságban, hanem az életet a maga teljességében elfogadó, örömteli életre való újjászületést ígér.  

Az előadást szünet nélkül játszották. Jól tették. A szenvedéstörténet egy folyamat, ne menjünk közben büfébe. A szereplők, a zenészek, a kórus teljesítménye ezzel együtt méltánylandó és tiszteletreméltó. A monumentális darab emelkedett fináléjában a tömeget megformáló kórus, a zenekar és a tisztultabb közönség immár együtt ünnepli Jézust, nem mint a zsidók királyát, ahogy mondták, és ahogy Pilátus íratta a keresztre, valamit megérezve, és elégtételt szolgáltatva a kivégzett Embernek, hanem Jézust, a megváltót.

Kilépünk a tavasz második napján a szabadba. Lágy este fogad. Frissebben, üdébben rakjuk a lábunkat a parkolóban, mint idefelé. Lassacskán előszedegetjük az élményeket, a művészi megoldásokat, de van, ami nem kimondható. Ám visszük magunkkal a művészek példamutató teljesítményének emlékét, a szólisták kiemelkedő szerepléséről szólva a Cantemus Kórus tagjainak egyéni teljesítménye mellett sem tudunk elmenni szó nélkül, akik kívülről megtanulták az egész darabot. Hazafelé az autóban a lányom nevetve mondja, fel fogja vetni, hogy a következő fellépésen kúszva érkezzen meg a színpadra az iskolai énekkar, miközben énekel.

 

[1] Bach a lipcsei Tamás-templom kántori állását elnyerve, éppen nagypénteken foglalta el helyét, erre az alkalomra írta meg a barokk egyházi zenében kiemelkedő, két felejthetetlen passiójátékának egyikét, a János-passiót (1723). A Máté-passió pár évvel később íródott (1729). Bach számos újítást vezetett be a középkori passiókhoz képest: a recitálást (énekbeszédet) változatosabb dallamokkal és akkordok kíséretével színesítette, a tömegjeleneteket (turbákat) kórusra írta, az evangéliumban nem szereplő szövegekkel is kiegészítette, és a szereplőket operaáriákhoz hasonló szólókban szólaltatta meg, továbbá négyszólamú kórusra írt korálfeldolgozások szolgáltak a közösség érzelmeinek kifejezésére.  Bach e négyféle tétel (recitáció, turba, ária, korál) váltogatásával hatalmas drámai zenekölteménnyé fejlesztette a korábbi passiót.

[2] Rolf Schiedert idézi: http://figaro.reblog.hu/zsidoellenes-indulatokat-gerjeszthet-a-janos-passio

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pál Marianna --


További írások a rovatból

Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.
Ivan & The Parazol lemezbemutató koncert, Akvárium Klub, 2019. 05. 03.
About Me – a hetedik lemez

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés