bezár
 

zene

2008. 02. 10.
Tömegsport Csajkovszkijjal
Csajkovszkij-maraton a MÜPA-ban 2008. február 2-án
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tömegsport Csajkovszkijjal Hangverseny-maratont, még, sokat! A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös rendezésében megtartott Csajkovszkij-nap sikere annyira egyértelmű, hogy a kérdés csak az: miért most először, és legközelebb miért csak egy év múlva?

A hangverseny-maraton lényege, hogy egy (-két-három) nap leforgása alatt egyazon zeneszerző művei csendülnek fel gyakorlatilag megszakítás nélkül úgy, hogy az egymást követő (ezúttal órás) blokkokban más és más előadókat hallhat a közönség. A teljes maratoni távot persze csak profik, aszkéták és futóbolondok futják végig, és egy hosszútávú zenei rendezvényen sem felétlenül egészséges minden egyes előadást letudni (nem hang-verseny ez elvégre). A tömegsportolók nyugodtan választhatják a résztávokat vagy a váltót - a színes kínálatból amúgy is csemegézni a legjobb. Nem beszélve arról, hogy az olykor igen szedett-vedett koncertműsoroknál (tisztelet a fifikával szerkesztett programoknak) mennyivel hatásosabb egyetlen zeneszerző több darabját végighallgatni. Lásd még a kötet vagy antológia dilemmát.

Ezúttal tényleg mindenki megtalálhatta a maga számítását. Csajkovszkij volt a kiválasztott, és 500 Ft-ért (!!!) lehetett jegyet váltani egy-egy szimfonikus vagy kamarakoncertre. A méltán népszerű művek mellett pedig olyan ínyencségek is terítékre kerültek, mint az orosz zeneszerző ritkán hallható dalai és egyházi muzsikája. Magam a kocafutók módjára cselekedtem, s a stafétát a Budapesti Vonósok és Fenyő László koncertje előtt vettem át. (Előtte és utána a partvonalról szurkoltam.)
Budapesti Vonósok
Igazán üdítő élmény a műsorra tűzött Vonósszerenád és a Variációk egy rokokó témára: klasszikus bécsi muzsika a mócártkúgel minden émelyítő édeskéssége nélkül. Érdekes, hogy Csajkovszkijhoz hasonlóan Stravinszkijnek is volt neoklasszikus korszaka (igaz, némileg barbárabb) - ez valami orosz sajátosság volna? A Budapesti Vonósok előadása pompásan érzékeltette, hogy itt bizony stílusjátékról van szó: kiválóan találták el az egyensúlyt a bécsi klasszikus "forma" és romantikus "tartalom" között. Lenyűgöző továbbá, ahogyan a szűk kéttucatnyi muzsikus nem is együtt, hanem egyként játszik (karmester nélkül). És milyen kiegyenlítetten dús hangzást érnek el! Összességében igen vonzó alternatívának tetszik, hogy nem egy dirigens interpretációjának (és akaratának) veti alá magát az együttes, hanem a hangszerek adottságai, a szólamok legapróbb bejegyzései és az egymásrafigyelés irányítják az előadást.

A Variációk-ból mégis a karmester hiányzott. A Budapesti Vonósok együttese erre a darabra (hakni)fúvósokkal egészült ki, s Bánfalvy koncertmester volt kénytelen vonójával integetni. Irányadó vezénylésnek, de információnak is kevés amit így jelezhet - s nem egyszer a szólista, Fenyő László is kénytelen volt a zenekarral törődni (pedig háttal ült nekik). Amint tehát kibővülve játszik egy kisegyüttes, érdemesnek látszik (kellően alázatos) karmesterrel dolgozni - még azon az áron is, hogy az esetleg kiszorítja a szólistát középről. A fiatal, sármos és nem utolsósorban sokszoros versenygyőztes csellistának persze láthatóan meg se kottyant a pluszfeladat: olyan magabiztos lezserséggel játszott, mint akinek nem is a kisujjában, de a kisujja körmében van a darab. Hihetetlenül könnyed vonókezelésén mióta először láttam-hallottam mindig megdöbbenek - s most is elbűvölt finom indításaival, puha és telt hangjával. (A már-már szemérmetlen lazaság hátulütője persze néhány gikszer és maszat, de hát Istenem! - ha csak ennyi…) Az egyetlen csalódást azzal okozta Fenyő László és az együttes, hogy nem kaptunk ráadást. Időzített staféta-átadás miatt kellett vajon oly sietve levonulniuk?

FEnyő LászlóA hallgatóságnak biztosított kvázi-interaktivitás mellett a maraton-műfajban az a jó, hogy a legkülönfélébb zenekari/kamarazenei formációk találhatják meg benne a helyüket. Eképp egymás után hallgathat az ember dalokat, vonósnégyest, kamara-versenyművet és szimfóniát testreszabott előadóapparátussal és anélkül, hogy színpadátrendezésben túltengő gálaelőadássá válna az esemény. A blokkok ilyen összeválogatása persze nem kis részben a rendezők érdeme, hiszen lehetne csak szimfóniákat/zongoraszonátákat bemutató, kevesebb gyönyörködtető változatosságot kínáló maratont is rendezni.

A rendezés pedig akkor lett volna még ügyesebb, ha a közönségnek több teret hagy a valódi inter-akcióra: nevezetesen a két koncert közötti idő aktív kihasználására. A Művészetek Palotájánál keresve sem lehet jobb helyszínt találni egy ilyen zenei maratonhoz, de az állandóan nyüzsgő nagyszámú látogató kiszolgálása (ideértve a leültetését!) alatta maradt az elvárhatónak. A beharangozott orosz ételspecialitások példának okáért csak a zsúfolásig telt étteremben lettek volna megkóstolhatók, míg a büfékben a standard kóla-perec mellett csak 1-1 kaviáros szendvics és oroszkrémtorta-szelet árválkodott.

A nagyszámú érdeklődőből ítélve talán más is reméli, hogy nem kell egy egész évet várnunk a következő maratonig. S ha Bartók lenne a következő választott zeneszerző, ígérem, időben elkezdek edzeni, hogy ne csak a váltó, hanem az ultramaratoni kategóriában is célba érjek…

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés