bezár
 

film

2016. 09. 04.
Érzékek terrorja
Fede Alvarez: Vaksötét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Túlzó az utóbbi két évtized legjobb horrorjaként ünnepelni Fede Alvarez második nagyjátékfilmjét (2013-ban ő követte el a Gonosz halott vegyes megítélésű remake-jét), de tény, hogy például James Want letaszítja a trónról, ha nem is újszerű, de mindenképpen ügyesen használt leleményeivel.

Az uruguay-i direktor a minimalizmust teszi meg vezérszónak: egy pillanatig sem kacsintgat a természetfeletti irányába, nem hajít ránk egyetlen szörnyet sem, jól bánik a jump scare-rel. Hovatovább, kiterjeszti ezeket az ötleteket, és érzékszerveinket célzó támadásorgiával csap le a közönségére. A Vaksötét vitathatatlan érdeme, hogy a hallásból, látásból fakadó akadályokból születik nagy erejű suspense. Feszültségteremtése az egyszerűségből ered: nem szükséges újabb, nagyobb, hangosabb tárgyakat, külső elemeket beemelni a képletbe, sokkal didergetőbb, ha apróságok, akár csak a zihálás hangjai zavarják a komfortérzetünket. (Innen az eredeti cím: Ne lélegezz!)

Vaksötét

Félelmetes nézni, ahogy a főszereplő látó-halló, öt érzékkel áldott trió hirtelen satuba fogott egérként vonyít: elviekben ők az „egészséges”, aktivizálódásra képes hősök, míg ellenfelük hendikeppel bír, vak, mégis abszolút uralja környezetét. Az antagonista föléjük emelkedik: noha hús-vér ember, teherbírása, percepciója már-már nem evilági teremtményt formálnak belőle. Kétlábú fenevadból csaknem misztikus kreatúra (a horrorok „creature”-archetípusa) nő. Sötétségben mozog, otthon érzi magát benne, az ellenben maga a Pokol a működő szemmel, füllel sertepertélő protagonisták számára. Alászáll a három főalak: az ütött-kopott detroiti viskó modern kísértetház, amely semmiféle reménnyel nem áltatja a belépőket. Korántsem eredeti ötleteken nyugszik a Vaksötét, ám a Sam Raimi protezsálta Alvarez ideje nagy részében csúcsra járatja a rém-hagyománytárat. És ha már a klasszikus Gonosz halott-trilógia (vagy éppen az eszméletlenül szórakoztató Ash vs Evil Dead) szerzőjéről tettünk említést – a kurrens darab motívumai mintha a hét évvel ezelőtti Pokolba taszítva sztorijára hajaznának. Ott egy önző okból cselekvő heroina fáradozásait követte a kénköves-kavicsos tűzre vetés, miután volt mersze packázni egy nála sötétebb, misztikusabb boszorkánnyal – 2016-ban a lepukkant Detroitból szeretnének kitörni a lassan összes illúziójukat elvesztő tinik, ám vesztükre ők is egy démoni alakkal ütköznek. Alvarez a karakterdrámát sem maszatolja el: mind a lopásra vetemedő ifjonctársaság, mind a főgonosz érthető, ám megkérdőjelezhető okokból szegnek törvényt vagy folyamodnak erőszakhoz. Látni a fiatalok leharcolt, semmi jót nem váró szüleit, akik hasonló sorsot tartogatnak gyermekeiknek is, és szembesülünk az összetört, mindenétől fosztott, igazságtalanul bántalmazott rémmel. Egyformán áldozatok: a Vak Férfi az őt sebző múltját torolja meg, a három fiatal a feketeségbe burkolózott jelen slasher-narratívájában kezd fogyatkozni. Döntésük érthető, ahogy bűnhődésükön sem igazán lehet csodálkozni. Indíttatásuk rendben van, az eszközeik azonban nincsenek. Valaki a betörésre fizet rá, a házban lakó férfi azonban még messzebbre megy, nemi-biológiai kisajátítóként húzza magára a fenevadbőrt. Újfent kiderül, az ember a legnagyobb állat, és lakva, pontosabban, veszélyes izolációban ismerjük meg a másikat. Ösztöneink tartanak fogva bennünket, ha minden kötél szakad, csak a bestiális oldalunk létezik az ingerszegény, bűzös, sötét vesztőhelyen. Neszekre, torkon ragadásra, kiloccsanó agyvelőre, testünk alatt repedező üvegre korlátozódik a valóságunk. A centrumban pedig egy összesen talán 13 sort dörmögő, világtalan, mégis izzó tekintetű, nyögő, üvöltő, zokogó féllény áll  – szinte a pár hónappal ezelőtti Cloverfield Lane 10 képkockái tűnnek fel megint, egy láncra vert nőalak is fontos szerephez jut. Pszichológiai terror rendelődik a fizikai összecsapásokhoz.

Vaksötét

Elszigetelt közegben az ember jóval sérülékenyebb, magára van utalva: a Vaksötét tizen-huszonéves figurái ugyan segítenek egymáson, csapatuk azonban kezd szétmorzsolódni. Puskás vadászokból űzött vadak lesznek – a cselekmény elején ők volnának a home invasion thrillerek betolakodói, majd belesétálnak a patkányfogóba, amit egy John Wayne-típusú, házőrző kutyás vak cowboy, pontosabban háborús veterán őriz. Idegtépő, ahogy a főszereplőknek a mellettük sétáló önbíráskodó előtt kell mosdókagyló alá kuporodniuk, falhoz tapadniuk. Mi, a nézők, látunk mindent, tudjuk, hogy a suspense jegyében ott ketyeg a bomba az asztal alatt, többlettudással bírunk. A hősök azonban nem, ők ellenfelük kiszámíthatatlanságával élnek, holott látnak, hallanak. Opponensünk tőlük egy centire cammog, elviekben könnyen ráugorhatnának, gyakorlatban viszont korántsem így fest a helyzet. Ezt pedig kiválóan aládúcolja a „szellemkastély” összes birtokba vett vagy birtokolhatatlan helyszíne – a pomázi Stern Film Studio díszletei nagyszerűen ki is használják a tér adottságait.

Vaksötét

A Vaksötét nem hibák nélkül való slasher-thriller. Jóllehet, átélhető a final girl összes próbáltatása, ráadásul Alvarez nem egyszer hangokkal és képekkel is tévútra viszi a gyanútlan szemlélőt, a főgonosz ledönthetetlensége párszor az irrealitás határait súrolja – és a katicabogár-metafora is, habár reményt ébreszt, picit tolakodóbb a kelleténél. Mindezek viszont nem változtatnak a mű lényegén: az egyszerűség hatásosabb rengeteg túlvezérelt hangeffektusnál vagy szupernaturális monstrumok hadánál. Kivált, ha ehhez még tisztességes karakterológia is társul.

 

Vaksötét (Don’t Breathe)

Színes, szinkronizált amerikai horror, 2016, 88 perc

Rendezte: Fede Alvarez

Írta: Fede Alvarez, Rodo Sayagues

Zene: Roque Baños

Operatőr: Pedro Luque

Vágó: Eric L. Beason, Louise Ford, Gardner Gould

Szereplők: Jane Levy (Rocky), Dylan Minnette (Alex), Daniel Zovatto (Money), Stephen Lang (a vak férfi), Törőcsik Franciska (Cindy)

Forgalmazza: InterCom

Korhatár: 18

Bemutató: 2016. augusztus 26. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

8. Budapest International Documentary Festival
Beszámoló a 11. Frankofón Filmnapok programjáról

Más művészeti ágakról

art&design

Viktoriánus avantgárdok Viktoriánus avantgárdok
Bevezetés a preraffaelita művészetbe – 1. rész
gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
irodalom

A kígyó nyelve A kígyó nyelve
Helyzetjel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés