bezár
 

gyerek

2017. 02. 25.
Mindenki menekül
Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám, Tilos az Á Könyvek, 2016.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mindenki menekül Egyszerű alapötletre épít Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című regénye: vegyünk egy már-már elcsépelt frázist, nevezetesen, hogy a művészet, ezen belül is az irodalom menekülést is jelenthet a hétköznapok gondjai elől, és a menekülés mozzanatát értsük szó szerint. Irodalomtörténetünk két igencsak népszerű figurája azonban nemcsak a főhős szorult helyzetén segít, de fontos leckét adnak neki az emberi természet árnyoldalairól is. 

Vészkijárat a Tilos az Á Könyvek kemény témákról vagy láthatatlan problémákról szóló sorozatának címe, és mint a most tárgyalt könyv végén is olvasható, ez a vészkijárat lehet bárki és bármi, egy felnőtt, egy barát, egy tesvér, vagy akár egy könyv, csak meg kell keresni. A Nincsenapám, seanyámban éppenséggel két macskája siet a tizenhat éves hősnő segítségére: "az elegáns, karcsú, fekete uraság", Dezső, valamint  Frici, a "cirmos, kövér állat, olyan ortopéd, varjúszerű arccal, hogy szinte már nem is hasonlít macskára", aki "csodálatosan tud púzni". Nem véletlen, ha erről most bárkinek is a két legendás barát, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső képe ugrik be, hiszen valóban, a házi kedvencek e híres írók -  mondjuk úgy -  reinkarnációi. 

A tizenhat éves főszereplő (akinek személye nem egészen esik egybe az íróéval, "bár vannak érdekes átfedések", ahogyan azt az bevezető  fejezet alcímében olvashatjuk) épp irodalom pótvizsgájára készül 2016. július 31-én.  A dátum kiemelése azért tűnhet fontosnak, mivel az egész történet ideje csupán néhány óra, hű maradva ezzel a regény alapjául szolgáló színdarabhoz. Ezalatt  családja felköszönti a lányt, édesanyja jelenlegi élettársa megpróbál rámászni, majd elalszik az ajtaja előtt, s az is kiderül, hogy a bátyja igen, de ő nem költözhet édesapja új családjához.

Szabó Borbála regénye egy olyan élethelyzetet ábrázol, amikor egy kamaszlány rájön, hogy senkire sem számíthat a hozzá (elvileg)  legközelebb állók közül, mindenki elárulja őt saját önző, kicsinyes érdekei által vezérelve. Tizenhat évesnek lenni amúgy sem könnyű, ez az az időszak, amikor rendezett körülmények közt is könnyen érezheti úgy egy fiatal, hogy senki nem érti meg és áthidalhatatlanok a szakadékok közte és a szülei között, itt viszont megjelenik egy igencsak súlyos probléma is. Bár Kálmán próbálkozását a hétköznapi szóhasználatban sokan csupán molesztálási kísérletként definiálnák (hisz úgymond nem is történt semmi), ám ez valójában már maga a molesztálás, még akkor is, ha a lánynak végül sikerül megvédenie magát. S ha fizikailag meg is tudja védeni magát,  a probléma nem szűnik meg, csak még inkább súlyosbodik azáltal, hogy a családtagok nem hajlandók az esetről tudomást venni.

A nehéz témákat feldolgozó ifjúsági regények esetében már-már kötelező kellék, hogy legyen legalább egy jelenet, amiben olyan módon érti, illetve magyarázza félre egy felnőtt a főszereplőt, hogy olvasóként kétségbeesett dühvel üvöltenénk a szereplővel: értsd már meg, miről beszél az a gyerek. A Nincsenapám, seanyámban valószínűleg leginkább az apa figurája vághatja ki a biztosítékot. Igaz ugyan, hogy átrohan a lányához az éjszaka közepén, de végül neki is kényelmesebb arról beszélni, hogy a főszereplőnek kell megértenie, Kálmán most nehéz időszakon megy keresztül.  Vagyis határozottan megmutatkozik  a még manapság is bevett társadalmi gyakorlat  - nem csak szülő-gyerek viszonyban, de az élet bármely területén, ahol bármiféle konfliktushelyzet alakul ki -, hogy sokszor a  nőket presszionálják arra, legyenek ők az "okosabbak", a belátó és megértő, szófogadó jó kislányok, vagyis hogy a konfrontációt úgy simítsák el, hogy közben fojtsák önmagukba: számukra az adott helyzet rossz, mert mindenkinek (mindenki másnak) így lesz  a legkényelmesebb. ("Na, na, ezt most nem kell elvinni ebbe az irányba. Itt senki semmiért nem felelős, jó?- kiabál apu.") Mindez úgy igazán hatásos, hogy a főszereplő lány nem kifejezetten mimóza-típus, inkább kicsit fiús jellem,  aki igencsak nyers hangnemben beszél a felnőttekről és a felnőttekkel, ám pechére ezt is ellene fordítják (és ismét nem a lényeggel foglalkoznak).  

A regény egyik tanulsága, hogy mindenki menekül. A felnőttek is. Ők többnyire a hazugságba, önámításba, vagy időnként az alkoholizmusba. Bár a címben megidézett József Attila vers (Tiszta szívvel) csak egyszer hangzik el, és akkor is csupán foszlányaiban – hiszen épp az szolgáltat okot a magyartanárnőnek, hogy megbuktassa a lányt, hogy nem tudja felmondani a memoritert  –, mégis ott dübörög végig a szövegben az alapállás, a tiszta lelkű, romlatlan fiatal találkozása a romlott világgal. Ugyanakkor lássuk be, József Attila nem igazán lenne szórakoztató kísérője egy fiatal lánynak a felnőtt élettel kapcsolatos első komoly leckéje megtanulása közben. Helyette ott van Dezső és Frici, akik folyton zrikálják egymást, vagy azon méltatlankodnak, kinek hány oldal jutott az irodalomkönyvben. Amikor a lánynak nagyon kell pisilnie - ezért szeretné, ha az ajtó előtt horkoló Kálmánt felébresztené végre valaki - , elviszik őt a korabeli New York Kávéházba (a valóságban persze a macskaalomban könnyít magán), ahol többek között Molnár Ferenccel is összefutnak, s a lány a két kísérőjét kéri, hogy beszéljék le őt A Pál utca fiúk megírásáról. 

Nagyon hasznos rétege a könyvnek, ahogyan az üres közhelyekkel dobálózó iskolai irodalomértelmezés helyett egy másfajta, szórakoztatóbb közelítési módot ajánl fel legismertebb költőink, íróink életművéhez, és ennek kétségtelen csúcspontja, amikor Karinthy (a rossz tanuló) és Kosztolányi (a jó tanuló) is saját életművéből felel a gyűlölt Homonnayné Vörös Rózsa óráján. Érdemes figyelemmel kísérni, hogy roncsolják azt a képet, hogy " Az író lelke a lángolások izzó és perzselő kohója! Az író a tökéletes lény, a bölcsesség, az igazság, a részvét, a becsület... az emberi értékek... léte.. letéte... ménye.", ahogyan a teljesen felajzott tanárnő mondja. "Tudd meg, hogy az író lelke kopár szikes vidék!" kiabálja Kosztolányi, azaz hogy például a mire gondolt, pláne a mit érzett a költő típusú kérdés feleltetéskor értelmetlen. 

A két kísérő elviszi a lányt a "becsületes város"-ba is, ahol mindenki nyílt kártáykkal játszik, senki nem akarja áruját vagy szolgáltatását jobbnak feltüntetni annál, mint amilyen. Az elsőre ideálisnak tűnő helyen a főszereplőnek azt kell megtanulnia, hogy az élet őszinte és álságos megnyilvánulások kusza hálózata, s van, amikor tényleg jobb, ha hazudnak neked. De azért újrajátsszák a születésnapi felköszöntés jelenetét úgy, hogy a "díszlet" része egy igazmondó szék.

Ez a  helyzetkomikumra épülő klasszikus vígjátéki jelenet - a székbe véletlen beleülve mindenki kimondja, amit valójában gondol -  azonban rávilágít a regény legnagyobb gyengeségére: Szabó Borbálának ugyanis nem teljesen sikerült végigvinni az átváltást színdarab és regény között, a szükségesnél 2-3 lépéssel korábban félbehagyta ezt a transzformálást. Erre pedig legkésőbb ebben a tipográfiailag is egy színdarab szövegkönyvét idéző fejezetben derül fény, noha az olvasónak lehetnek már korábban is kellemetlen sejtései.  Egy későbbi, az anya érzelmi zsarolását ábrázoló fejezetben pedig  - ami egy nagyon komoly etikai döntési szituációt mutat be: beadja-e a lány a derekát, és akkor felnőtt fejjel talán ő is ugyanezt a stratégiát választja majd saját gyerekeivel szemben, vagy ellenáll, s így megmarad a saját boldog élet kialakításának, a tervek, vágyak, álmok megvalósításának reménye - kifejezetten esetlennek hat, ahogyan a szerző a  macskák helyzetre rímelő sakkjátékát lábjegyzetben oldja meg. Épp az a zavaró benne, ahogyan nagyon könnyen elképzelhető, miként is néz ez ki színpadon. 

A tabutémákat feszegető ifjúsági regények kapcsán sok szó esik a dilemmáról, hogy a túl erős üzenet  nem megy-e az esztétikum rovására, képes-e irodalmi műként működni az a szöveg  - azaz regény-e a regény -  akkor is, ha nem célzottan a benne megfogalmazott súlyos problémá(k)ra fókuszálunk.  Az általam eddig olvasott hasonló jellegű könyvek esetében erre egyértelmű igennel tudtam felelni, a Nincsenapám, seanyám esetében viszont már nem vagyok ennyire határozott.  Úgy vélem, hogy vészkijárat funkcióját  képes beteljesíteni, legyen szó akár egy olyan magányos olvasóról, aki a szobájában kétségbeesetten gubbasztva szintén hasonló problémákkal küzd, s ugyanúgy  könnyen lehet iskolai közös feldolgozás, megbeszélés alapja is.  Ami hiányérzetem van, az azzal kapcsolatos, hogy ha már könyv formájában is megjelent ez a történet, akkor érdemes lett volna valami speciális, csak erre a médiumra jellemző pluszt adni hozzá.  

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

gyerek

Kazinczy mint apa
Kerekasztal-beszélgetés a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Gyerekirodalom és medialitás - Tudományos konferencia

Más művészeti ágakról

art&design

Pluszt adni a történetekhez Pluszt adni a történetekhez
Interjú Futaki Attila képregényrajzolóval a képregény műfajról, az alkotás folyamatáról, a különböző műfajok viszonyáról
irodalom

Hát a vátesz, hát ez ilyen Hát a vátesz, hát ez ilyen
A Költő a nappaliban vendége Szálinger Balázs
színház

Audiovizuális színházélmény mindenkinek Audiovizuális színházélmény mindenkinek
Kulturális javaslatok otthonra
art&design

Egy utópia újrafelfedezése Egy utópia újrafelfedezése
Mattis Teutsch – Avantgárd és konstruktív realizmus című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés