bezár
 

film

2017. 03. 27.
Egy nem megszokott műfaj
Interjú a Csapó stábjával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A prae.hu olvasói hétről hétre találkozhatnak majd a Csapó stábjának videóműsoraival és videóinterjúival. Most bemutatkoznak az alkotók: Csurka László-Csongor rendezővel, Kulcsár Árpád szerkesztővel és Novák Péter Sámuel főszerkesztővel beszélgettünk.

PRAE.HU: Mi a Csapó, hogyan mutatnátok be a projektet pár mondatban?

Novák Péter Sámuel: A Csapó hetente megjelenő videókritikai műsor, melyben két új film apropóján esik szó valamilyen nagyobb, a társadalmat érintő kérdésről, valamint teret kapnak aktuális magyar filmek kapcsán rendezőkkel, színészekkel készített interjúk is.

Kulcsár Árpád: Egy nem megszokott pszeudokritikai műfajt kerestünk. Olyat, amelyben nem teng túl az esztétikai, formai megvalósítások vizsgálata egy film kapcsán, hanem az alkotás által felvetett kérdések hiteles ábrázolása, ezeknek a kérdéseknek a különféle relevanciái is terítékre kerülnek, vagy szakértők próbálják ezeket továbbgondolni. Kicsit azt akartuk leképezni, ami a filmekkel amúgyis történik, hiszen ez a művészeti formák közül a legszélesebb skálán fogyasztott, és a filmekről való beszélgetéseknek van egy természetessége. Mindenki mindig filmekről beszélget, ami nagyon jól van így, de ritkán adatik meg, hogy az adott tematikában is képzett figurák beszélgessenek. Például a Csillagok között című filmről (Interstellar) sok újdonságot tudna mondani egy elméleti fizikus és egy filozófus. Hát körülbelül erre törekszünk, ez az, ami számomra izgalmas.

Csurka László-Csongor: A csapó a filmgyártásban a külön felvett hang és kép összeszinkronizálását segíti elő. Mi is ezt szeretnénk tenni az emberek és az aktuális magyar filmek között.

PRAE.HU: Kinek a fejéből pattant ki a sorozat ötlete, és jelenleg kik dolgoznak a projektben?

NPS: Azt hiszem, az enyémből, bár a végleges forma közös produktum. Hasonló műsorokhoz képest elég kevesen dolgozunk a Csapó epizódjain. Mondhatni, családias a hangulat a forgatásokon, kis költségből próbáljuk kihozni a maximumot.

CSLCS: Igen, Peti fejéből pattant ki, és mi segítünk neki tovább pattogtatni, amennyire csak tudjuk. Tudni kell a Csapó stábjáról, hogy többnyire fiatalokból áll, barátokból, akiknek a tenni akarását a kis költségvetés nem ijeszti el. Szerintem ennek is tudható be a családias légkör.

PRAE.HU: Mi volt a cél, amit megfogalmaztatok, mikor elkezdtétek? Módosult-e ez azóta?

NPS: A cél mindig is az volt, és az is marad, hogy megteremtsünk egyfajta diskurzust a magyar filmekről, valamint, hogy felhívjuk a figyelmet a moziba járásra, hiszen moziba járni jó dolog, a mozi trendi.

CSLCS: Hogy egy kicsit  hazabeszéljünk, vagy hazabeszéljek, nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is cél a magyar filmek népszerűsítése is.

Csapó werk

Németh Szabolcs Előd, Csurka László-Csongor és Novák Péter Sámuel (Werkfotó: Tóth Helga)

PRAE.HU: Milyen típusú anyagok készülnek, és miért pont ezek mellett a formátumok mellett döntöttetek? Módosulnak-e ezek időközben?

NPS: A formát illetően volt egy alapkérdés: létezhet-e a Csapóhoz hasonló komoly internetes tartalom, hiszen az egyes részek akár 25-30 perc hosszúságúak is lehetnek. Szerencsére hamar bebizonyosodott, hogy van ennek helye a digitális térben, viszont sok, tévéműsorokhoz hasonló alapmetódust módosítani kellett. Legegyszerűbb példa erre az, hogy a műsorvezető máshogy kell köszöntse “az internet népét”, mint a tévénézőket. Bár kezd felépülni egyfajta műsorstruktúra, de az adás folyamatosan változik, fejlődik. Ha van ötletünk, amitől jobb lehet a műsorunk, nem habozunk a következőben megvalósítani azt.

PRAE.HU: Hogyan zajlik egy-egy videóinterjú szervezése és elkészítése? Hogyan egy-egy műsor gyártása és forgatása, hiszen ez utóbbi díszletben, több résztvevővel történik? Hogyan folyik a szakmai felkészülés egy-egy forgatásra?

NPS: A műsor szerevezése egy elég komplex folyamat. Csurka László-Csongor, a műsor rendezője szervezi össze a stábot, én foglalkozom a meghívottakkal. A műsor tartalmáért pedig elsősorban én vagyok a felelős, de sok ember kezén végigmegy az adott adásterv, mielőtt a forgatásra kerülne a sor.

KÁ: Én csak néha igyekszem finomítani, más szempontokat is behozni egy-egy film kapcsán, javaslatokat tenni az interjúk menetére, ilyesmi.

CSLCS: A gyártást illetően fontos szempont az idő és a kreativitás. Nincsenek tévéstúdióhoz hasonló berendezéseink, így az idővel játszunk. Ez annyit jelent, hogy az ötleteinken több időt agyalunk, hosszabb a felkészülés, több időt igényel egy-egy probléma megoldása, illetve több kreatív, „csináld magad” módszert alkalmazunk, hogy elérjük a kívánt eredményt.

PRAE.HU: Hogyan tudjátok menedzselni, hogy két országban is jelen kell lennetek? Nehezíti-e ez a szervezést? Tervben van esetleg további területek elérése is?

NPS: Az erdélyi magyar, filmmel foglalkozó, illetve filmek iránt érdeklődő réteg elég kicsi. Így az első perctől fogva magyarországi nézők elérésében is gondolkodtunk. A legnagyobb problémánk azzal, hogy egyszerre két országba “gyártunk” műsort az, hogy a mozis megjelenések időpontja (egyáltalán a vetített filmek listája) nagyon eltérő, így előfordul olyan, hogy az adott magyar film Magyarországon már kiment a mozikból, Romániában pedig csak a műsor megjelenése után fog programra kerülni. Ezért a beszélgetéseket úgy próbáljuk felépíteni, hogy időtállóak legyenek, és ne pusztán az adott filmről szóljanak, hanem egy olyan témáról, mely bárki számára izgalmas lehet.

KÁ: Másrészt, pont abból adódóan, hogy két országban vagyunk jelen, illetve a román új hullám filmjei általában előbb-utóbb eljutnak magyar mozikba is, tervezzük, hogy a román filmeket, rendezőket is bevonjuk. Hiszen többnyire mégiscsak Kolozsváron vagyunk, elvileg könnyebben kellene mennie, mint a magyarországi forgalmazókkal, rendezőkkel, alkotókkal menedzselni a dolgokat. Hát, egyelőre nem megy könnyen.

Csapó werk

Németh Szabolcs Előd, Csurka László-Csongor, Novák Péter Sámuel és a háttérben Józsa Ádám hangmérnök (Werkfotó: Tóth Helga)

PRAE.HU: Kiket szeretnétek megszólítani az interjúkkal és műsorokkal? Azaz szerintetek ki a Csapó közönsége?

NPS: A műsorok jellegéből adódóan a nézőink valamelyest behatárolhatók. Olyan emberek, akik szeretnek filmeket nézni, moziba járni, tartalmas beszélgetéseket folytatni nagyobb témákról.

CSLCS: Úgy gondolom, hogy mindenkit szeretnénk megszólítani, hiszen olyan társadalmi kérdéseket vizsgálnak ezek a beszélgetések, amelyek valamelyest mindenkit érintenek. Bár igaz, szűkíti a kört, hogy ezek a problémák filmes kontextusban jelennek meg.

PRAE.HU: Hol és milyen rendszerességgel találkozhat ez a közönség a Csapóval?

NPS: Hetente, hétfőnként, magyar idő szerinti délután 1 órakor jelentkezünk tartalommal. Fontosnak tartjuk, hogy legyen meg az a jól behatárolható idő, amikor követőink biztosan új tartalommal találkozhatnak.

CSLCS: A Csapónak van Facebook-oldala, YouTube csatornája, de aki Instán vagy tumblr.-en szeretné nyomon követni, az is megteheti. Emellett a jövőhéttől kezdve itt, a prae.hu művészeti portálon és a transindex.ro oldalon is meg fognak jelenni a részek.

PRAE.HU: Milyenek az első visszajelzések?

NPS: Az elején személy szerint kicsit tartottam, hogyan fogják az emberek fogadni, de meglepően pozitív visszajelzések érkeznek. Jó érzés például az is, amikor kiderül, hogy az egyik meghívottunk ismeri a műsort, rendszeres nézőnk.

CSLCS: Sokan tudják, hogy a Csapó még „gyerekcipőben” jár. A pozitívumok mellett kapunk sok bátorítást és konstruktív jellegű kritikát is, melyeket igyekszünk hasznosítani.

PRAE.HU: Mi alapján választjátok ki a témákat és megszólaltatni kívánt alkotókat vagy az egy-egy téma kapcsán beszélgető szakembereket, egyáltalán a szakterületeket?

NPS: Új, vagy legalábbis egy évnél nem idősebb magyar filmekkel foglalkozunk, melyekhez mindig társul egy másik film. Ezáltal az aktuális filmek alapján indul el az ötletelés a műsor témájáról. Persze vannak olyan témák, melyekről mindenképp szeretnénk beszélni, ez esetben a helyzet fordított. Az alapfelállás a műsorban pedig meghívottak terén a következő: lennie kell egy filmezéshez erősen kapcsolódó személynek (filmesztéta vagy filmkritikus), illetve a témához valamilyen formában kötődő meghívottaknak. A hangsúly persze nem ezen van, inkább tartalmas beszélgetéseket szeretnénk létrehozni egy-egy film kapcsán.

Csapó werk

Csurka László-Csongor (Werkfotó: Tóth Helga)

PRAE.HU: A Csapónak van arculata, legalább is logó, díszlet, főcím, wish... Mennyire zajlik tudatosan egy vizuális imidzs vagy stílus kidolgozása? Hol tartotok ebben?

NPS: Én azt hiszem, hogy a mai médiaiparban ez alapfeltétel. Ha megnézzük, mik a populáris tartalmak az interneten, szerintem könnyen beláthatjuk, hogy a jól kinéző, “megdesignelt” anyagok kapnak nagy figyelmet. Sok esetben inkább a tartalmat redukálják, mint hogy az adott tartalom “szépségéből” vonnának el. A mi esetünkben a tartalom az első, de kezdettől fogva cél volt az arculat kiépítése is.

CSLCS: Abszolút tudatos, és a tartalom alárendeltje, ha szabad ilyent mondanom. A baráti beszélgetések hangulatának megteremtése a célunk. Ez is egy fontos szempont volt az arculat kialakításában.

PRAE.HU: Hogyan tovább, mik a terveitek a Csapóval vagy azon túl a jövőben?

NPS: A Csapó még egy frissnek számító videómagazin, így most az elsődleges célunk az, hogy minél több embert elérjünk vele, és folyamatosan fejlesztve az adást egyre izgalmasabb beszélgetésekkel és interjúkkal tudjunk előállni.

KÁ: A filmek terén a terjeszkedés viszont territoriálisan előbb-utóbb meg fog történni, valamiféle kelet-közép-európai fókusz megteremtése jó volna. Végtére sokszor éppen a szomszéd országok filmtermése kerüli el a figyelmet, a szélesebb közönség például keveset tud a kortárs szlovák irányokról. Emellett plasztikusak vagyunk, ha találunk fogást fesztiválokon, különféle eseményeken, akkor természetesen majd ezek kapcsán is műsort készítünk.

2017. április 3-án délután 1 órakor jelenik meg a Csapó következő adása, melynek témája Till Attila Tiszta szívvel című filmje és az Oscar-díjas Moonlight lesz. Előzetesül máris megtekinthető a fenti beszélgetés Till Attilával.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről
Danny Boyle: Yesterday
Jonathan Levine: Csekély esély
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról

Más művészeti ágakról

Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
A Phaeton tündöklése és bukása
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés