bezár
 

irodalom

2017. 04. 22.
Könyvfesztivál - Pawel Lisicki: öngyilkosságot követ el a Nyugat az iszlám térnyerése kapcsán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pawel Lisicki lengyel újságíró, szerkesztő szerint öngyilkosságot követ el a Nyugat, ha nem változtat az iszlámmal kapcsolatos magatartásán; a szerző erről szombaton beszélt a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, magyarul most, A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága című megjelent kötetének bemutatóján.

A jelenlegi európai retorika a legkevésbé sem illik a mai európai tapasztalatokhoz - értékelte a helyzetet a szerző, aki szerint a politikai és vallási vezetők közül sokan szinte idillikus képet festenek a két vallás kapcsolatáról, arra utalva, hogy a keresztények és a muzulmánok nagyjából ugyanabban hisznek.

prae.hu

Csakhogy, mondta, szemben ezzel a képpel, az iszlám nem "a béke és a barátság vallása", hanem egy olyan hit, amelyben mély hagyományai van a más vallásúak feletti uralkodásnak, ugyanakkor csekély valószínűséggel ítélik el a nem muzulmánok ellen elkövetett bűntetteket.

Pawel Lisicki szerint léteznek és a nyugati sajtó kedvenceinek számítanak azok a muzulmán csoportok, amelyek az egymás mellett élést és az erőszakmentességet hirdetik, de ezeknek "semmilyen befolyásuk nincs a muzulmán tömegekre".

A szerző hangsúlyozta: A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága című kötettel az volt a célja, hogy bemutassa, mennyire különböző a kereszténység és az iszlám etikai tartalma és istenképe.

A munkát bemutatva Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora arról beszélt: a szerző sok irányból közelíti meg témáját, így írása azok számára is érdekes, akik a számadatok, de azoknak is, akik a teológiai kérdések felől tekintenek a témára.

Kétségtelenül ritka az ilyen szenvedélyes könyv manapság, de jó, hogy van - jelentette ki Lánczi András, hangsúlyozva, hogy a kötet nem a

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés