bezár
 

art&design / alkotás

Irónián innen, posztmodernen túl
"Van az egészben valami mélyen felkavaró, valami perverz módon rideg, amitől a kép végül kicsúszik saját, egyszerű értelmezési keretei közül, és hirtelen egy pornófilm forgatásának izzadságszagú terepévé válik, aztán meg egy bűntett helyszínévé" – mondja / írja Krusovszky Dénes Ráskai Szabolcs Rejtjelek című tárlatának képi világáról. Alább az ART9 Galériában 2011. június 10-én elhangzott megnyitójának szövegét közöljük.
Bizottság a Műcsarnokban
Alászállunk. Csigalépcsőn vezet utunk a Műcsarnok alagsori előadótermébe, a Bizottság elé. Időben vagyunk, a meghallgatás még nem kezdődik, ezért az előtérben a Google-rajzpályázat díjnyertes munkáit vizsgálgatjuk. Közben azon kezdek töprengeni, vajon feLugossy László, Wahorn András, ef Zámbó István, vagy Bernáth(y) Sándor miféle keresőfeliratot kerekített volna? Egy biztos: a Bizottság nehezen lenne két kövérkés magánhangzó köré csoportosítható. „OO” helyett legfeljebb – már csak a vegyes hangrend okán is – „A.E.”
Kondor Béla és a vérespöcsű valóság
Nyolcvan éve született Kondor Béla. Az évfordulóra a budapesti Kogart Galéria kiállítással tiszteleg a mester emléke előtt. Kondor Béla grafika sorozatai címen láthatók az alkotó Dózsa-, Blake-, Cirkusz-, József Attila- és Dürer-lapjai 2011. július 1-ig.
Japán fókusz
Toszkán életöröm, New York-i yuppie-zen, és Mennyből küldött levelek. A Mai Manó Házban a japán fotóművészet legújabb irányairól hallgattam előadást Yoshiko Suzukitól, aki néhány Moholy-Nagy kép kíséretében érkezett Magyarországra.
Fekete vásár vs. fekete mise – A Viennafair színei
Az idei bécsi vásár mind kínálatában, mind a nemzetközi galériák részvételi arányát illetően, mind pedig a vásárt kísérő keretprogramok tekintetében rendkívül színes palettával fogadta a látogatókat. Összesen 127 galéria és 30 múzeum, illetve művészeti intézmény vett részt a programegyüttes lebonyolításában, amely elsősorban a kelet-európai kortárs művészek reprezentációjára adott ismét lehetőséget.
Biennale Arte 2011
Egy svájci főkurátor, 82 meghívott művész, 2 helyszín, 89 nemzeti pavilon, 37 társesemény, 4 független pavilon, 145 nap. – Röviden így foglalható össze a 2011. június 4-én nyíló 54. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, melyen hazánkat idén a Berlinben élő médiaművész, Németh Hajnal képviseli Összeomlás – Passzív interjú című installációjával.
A ScenoFest-ről képekben
A Trafó Kortárs Művészetek Házában ScenoFest néven rendezett négy napos (2011. március 15-18. közötti) programsorozat a Prágai Quadriennálé (PQ) magyarországi képviseletének hazai bemutatkozása. A hazai közönség a Prágai Ipari Palotában június közepén nyíló nemzetközi szcenográfiai és színházépítészeti kiállítás magyarországi installációjával ismerkedhetett meg, amely az elmúlt öt év jelmez- és díszlettervezői eredményeit összegzi. A rendezvényről Bach Máté készített fotóriportot a PRAE.HU olvasói számára.
Az inspiráló magyar tenger
Az inspiráló magyar tenger
Kellei György élvezetes stílusban megírt könyve, A lélek szigetei hazai képzőművészetünk egy szegmensének teljes feltérképezésére törekszik, (W. S. Maugham nyomán) ajánlom az „ördög sarkantyúzta” lét részletei iránt érdeklődőknek.
„Ár/Adás” kiállítás és aukció – az árvízkárosultakért
„Ár/Adás” kiállítás és aukció – az árvízkárosultakért
Megnyílt az „Ár/Adás” című karitatív indíttatású kiállítás és aukció 2010. június 17-én, melynek célja az utóbbi hetek szélsőséges időjárása okozta tragikus károk helyreállítása és az árvízkárosultak kisegítése.
A Genezis-projecttől a pöttyöslabda-dobálásig
A Genezis-projecttől a pöttyöslabda-dobálásig
Debrecenben sem telt unalmasan a Múzeumok éjszakája június 19-én éjszaka. A Déri Múzeumban az állandó kiállítások mellett többek közt a Démonok világa–Kultúrák arcai–Kultúrák maszkjai fogadta a látogatókat, a Modemben pedig az aktuális kiállításokat Rockenbauer Zoltán, Berszán Zsolt, Gulyás Gábor, Orbán János Dénes, Karafiáth Orsolya és Scherer Péter tárlatveztésével tekinthették meg az érdeklődők.
13   14   15   16   17   18   19   20   21 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés