bezár
 

art&design

2010. 06. 22.
„Ár/Adás” kiállítás és aukció – az árvízkárosultakért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Ár/Adás” kiállítás és aukció – az árvízkárosultakért Megnyílt az „Ár/Adás” című karitatív indíttatású kiállítás és aukció 2010. június 17-én, melynek célja az utóbbi hetek szélsőséges időjárása okozta tragikus károk helyreállítása és az árvízkárosultak kisegítése.
A kezdeményezés fiatal művészek közös, spontán szervezkedésének köszönhetően jött létre. Ahogy ezt a kiállítás megnyitóján dr. Radványi Orsolya művészettörténész is külön kiemelte, a magyar művészek mindig is szívükön viselték az efféle a társadalmi szerepvállalást – ennek a nemes tradíciónak adott most folytatást az „Ár/Adás”.
Ár/Adás
A tárlatra a Bázis Office Center Galériában kerülhetett sor, amely fiatal képzőművészek alkotásainak bemutatásával rendszeresen enged teret a kortárs művészetnek. Az irodahelyiségek bérlésével foglalkozó cég által fenntartott galériának köszönhetően ez a jótékonysági aukció egyben az üzleti és a művészvilág összefogásának eredménye is. A kezdeményezés a befolyt összegekből két, az árvizek során megrongálódott intézménynek, a felsőzsolcai óvodának és a tokaji időskorúak otthonának nyújt közvetlenül segítséget.
Ár/Adás
A résztvevő 9 fiatal művésznek köszönhetően közel 20 alkotás került felajánlásra. Az eladásra bocsátott anyag kvalitásos és igen változatos, így remélhetőleg sokféle potenciális vásárló figyelmét fogja felkelteni. Az összegyűlt műtárgyak között egyaránt találunk budapesti és new york-i panorámafotókat (Bajnogél Péter) és tájképeket (Horváth Roland, Fekete József). Bónyai Barbara Színyei-Merse Pál híres „Majálisának” egy parafrázisát ajánlotta fel. Forgács Katalin és Kalocsay Zoltán színben gazdag, absztrakt festményei meditatív hangulatot árasztanak. Kosaras Renáta két erősen expresszív festményt küldött be, Koós Réka és Tanai –Toguro Gyula alkotásai pedig más-más módon a japán művészet hatását mutatják.
Ár/Adás
A művek egy részére 2010. június 24.-ig az Axioart független internetes műkereskedelmi oldalon lehet licitálni. A többi alkotás a helyszínen vásárolható, fix összegen. Emellett lehetőség nyílik szerényebb adományozásra is: a Facebook által nyújtotta segítségnek köszönhetően minden egyes „like”-olással 10 Forinttal lehet az ügyet támogatni.

 
„Ár/Adás”, Bázis Office Center Galéria (1027, Budapest, Horvát utca 14-24.) A összegyűlt adomány június 28-án kerül átadásra mindkét intézmény részére.
 
 
 
nyomtat

Szerzők

-- Kovács Zsófia --


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés