bezár
 

art&design / alkotás

Pókember utolsó napja
Pókember utolsó napja
Pókember már nem az az egyszerű hétköznapi szuperhős, akinek egykoron kitalálója, Stan Lee megálmodta, vagy akivel a filmekben is rendszerint találkozunk. Peter már felnőtt, összeházasodott és keresztülment több tucat meghatározó traumán, May nénikéje után pedig a világ is megtudta, hogy ki rejtőzik a piros maszk mögött. J. Michael Straczynski utolsó Pókember-története ezt a status-quót hivatott felborítani.
Straczynski Pókembere
Straczynski Pókembere
A magyarországi Pókember-képregénykiadás új mérföldkőhöz érkezett, az újságárusoknál a közelmúltban jelent meg a hálószövő utolsó J. Michael Straczynski által írt története. Ennek apropóján visszatekintünk a Babylon 5 alkotójának a hálószövőnél eltöltött 7 évére.
A kortárs művészeti piacon Budapest az új Berlin?
A kortárs művészeti piacon Budapest az új Berlin?
Budapest az új Berlin? – teszi fel a kérdést a manhattani Laura van Straaten a Whitewall Magazine hasábjain, majd egy hosszú írásban érvel amellett, hogy bizony, ha az emberek Kelet-Európában keresnek élvonalbeli képzőművészetet és designt, akkor már nem csak a német, hanem a magyar fővárosra is érdemes koncentrálniuk, hiszen Budapest „a coolság új metropolisza".  
Csak a művészet mentheti meg a világot?
Csak a művészet mentheti meg a világot?
A Magyar Kárpitművészek Egyesülete által szervezett Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság című konferencia egy nagyobb projekt részeként, 2015. április 15-én a Budavári Palota B épületében zajlott le. A változatos területekről érkező előadók a múlt apokaliptikus művészeti hagyományainak felvillantása mellett napjaink égető kérdéseire is választ kerestek. Mi fogja megmenteni az erőforrásait több területen – mint például (eső)erdők, kőolaj, óceáni halállomány – lassan kimerítő, látszólag vesztébe rohanó világot? Egyáltalán lehetséges-e szembemenni a világszerte zajló folyamatokkal? Úgy tűnik, szerencsénkre mindig élnek köztünk olyanok, akik nem érik be a kérdés elintézését egy cinikus vagy belenyugvó kézlegyintéssel.
Képregények testközelben
Képregények testközelben
Vasárnap az egy négyzetméterre jutó képregényalkotók és -rajongók száma ismét csúcsokat döntögetett, amikor a Dürer Kertben megvalósult a 11. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál. A gyermekeket riogató orkok és busók, illetve a szinte megszokott Pókember–Batman duó mellett idén a svájci Pierre Wazem, a francia Ptiluc, a holland Typex, az olasz Fabio Celoni és a cseh Lucie Lomová is tiszteletét tette nálunk.
Egy (performansz)kiállítás képei
Egy (performansz)kiállítás képei
Elvándorlás témában kiállítást szervezni ma Budapesten első hallásra nem tűnik eredeti ötletnek. A migráció, a menjek-maradjak kérdései már annyira aktuálisak, hogy szinte elcsépeltnek hatnak. Ennek ellenére a Ziggurat Project összművészeti megmozdulása során több érvényes és újszerű kérdésfelvetéssel találkozhattak az érdeklődők. 
Játékosság, ötletesség és dekorativitás
Játékosság, ötletesség és dekorativitás
Már a 2014-es Art Market Budapest is komoly színvonalat képviselt hazánkban, de amikor az ember egy olyan művészeti vásárt látogat meg, amelyen a világ kortárs művészeti krémje tolong a szabad standokért Szingapúrtól Kaszablankáig, akkor nehezen talál kivetnivalót a látottakban. A helyszín, a gyönyörű Grand Palais üvegkupoláján át besütő március végi nap, a fényviszonyok játéka még élvezetesebbé teszi a kortárs művészetfogyasztást.
Mert a kortárs művészet nem lila köd
Mert a kortárs művészet nem lila köd
Itthon a kortárs művészet finanszírozása már régóta jelentős mértékben függ az államtól és az aktuális politikai rendszerektől, ez pedig mostanra egy centralizált és egysíkú színteret hozott létre, ahol szinte minden projekt rá van utalva a közpénzekre és ki van szolgáltatva a hivatalos állami szervek kénye-kedvének. Azonban a magyar kortárs művészet csak úgy őrizheti meg érvényességét a jelenlegi helyzetben is, s csak úgy kerülhet fel egy nemzetközi palettára, ha annak szereplői egy szabadabb, sokszínűbb, oldottabb környezetet teremtenek, amiben az állam szerepét a minimálisra csökkentik. Ennek első lépése lehet az OFF-Biennále nevezetű kezdeményezés, ami egyelőre példa nélküli ötlet a magyar kulturális életben.
Akit sokáig csak Mrs. Pollockként ismertek
Akit sokáig csak Mrs. Pollockként ismertek
A New York-i Jewish Museum-ban nemrégiben egy igen izgalmas kiállításra bukkantam: a From the Margins (A peremvidékről) két olyan alkotót mutat be, Norman Lewis-t és Lee Krasnert, akik kulcsfontosságú szereplői voltak az absztrakt expresszionizmusnak, a kritikusok mégis gyakran figyelmen kívül hagyták őket a saját idejükben és még sokáig azután is. A kiállítás képeit nézegetve bennem egyre erősebbé vált a kérdés: hogyan lehetséges, hogy Krasner művészete marginalizálódhatott, miközben férje, Jackson Pollock karrierje folyamatosan felfelé ívelt, holott nyilvánvalóan ugyanabban a kulturális közegben, művészeti világban mozogtak?
Könyvet szenteltek a Mestitz-gyűjteménynek
Könyvet szenteltek a Mestitz-gyűjteménynek
Kieselbach Tamás szerint minden műgyűjteménynek jár egy könyv, nem csupán a Nemes Marcell vagy Kohner Adolf szintű óriások kollekciójának, hanem a kisebb gyűjteményeknek is, hiszen „nem a megismételhetetlen egyéni teljesítményekből, nem a rendkívüli kivételekből, hanem a sok kicsi kollekcióból lehet megismerni egy ország műgyűjtésének igazi arcát”, egy adott kor gyűjtési kultúráját és szokásait. Martos Gábor új könyve éppen egy ilyen kis gyűjteménynek és birtokosának, Mestitz Lajosnak állít emléket.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés