bezár
 

art&design / kiállítás

Lányok nem rózsaszínben
Május hónap a görög Maia alakjának római megfelelőjéről kapta nevét, aki termékenység istennő volt az ókori mitológiában. Ezért ebben a hónapban női alkotók munkái, továbbá kimondottan a nőkkel és a nőiséggel foglalkozó művészek kiállításairól lesz szó bécsi szemlénkben. Bár ez a világ nem tragikus, nem is vidám. Inkább melankolikus. Pasztellszínűen hervadó virágok gyülekezete egy megtört agyagvázában. De ez most nem szomorít el, inkább elgondolkodtat.
A minimál maximuma
Egy ilyen hosszan már régen várt tavasz előtt nem csak a test, hanem az elme és a lélek is sóvárogni kezd valami friss, valami új után. A most szemlézett bécsi kiállítások ugyan csendesek, de nem erőtlenek, kevés eszközzel, de annál többet képesek mondani. Tőlünk pedig kitartást és türelmet kérnek viszonzásul a befogadáshoz és a megértéshez, mert nem mindig adják könnyen magukat.
Útban a világ végére
Gauguin szimbolikus-látomásos világa elevenedik meg újra ezeken a vásznakon – Matthew Hindley képei a lét alapkérdéseit, a "Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová tartunk?" hármasát feszegetik, miközben egy távoli, időn és téren túli világba vezetnek minket, ahol megszűnik minden bizonyosság.
Sziget-tenger
A tenger képzetével először alighanem a Babar utazásaiban találkoztam. Ez a színes francia mesekönyv tette számomra valamelyest érzékelhetővé azt, hogy létezik olyan nagy víz, aminek nincs vége. Ahol nincs túlpart; az odaát nem látszik. És rajta messzire vezető utazásokra lehet indulni. Közben persze hajótörést is lehet szenvedni… Ám egy kedves bálna segítségével meg lehet menekülni, és el lehet jutni a legközelebbi szigetre… – Alább J. A. Tillmann megnyitójának szövege olvasható tovább.
Új nézőpontok
Nem kell feltétlenül külföldre költözni, hogy csodák történjenek. Néha elég átmenni a megszokott kis utcánk túloldalára és már szinte ez az egyszerű gesztus képes olyan érzést adni, mintha egy másik városban járnánk. Érdemes lehet viszont buszra, villamosra, metróra szállni, majd egy másik közlekedési eszközzel, egészen az osztrák fővárosig utazni. Az alábbi kiállítások a maguk nemében új nézőpontokat nyitnak meg, és felfedezésekre inspirálnak, akár a már megszokott, jól ismert környezetünkben is.
Szerteágazó első lépések
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának legfrissebb generációja mutatkozik be az ArtBázis pincehelyiségében. Még nem letisztultak és pontosak, de sokfélék és ígéretesek a kiállított képek és a bontakozó alkotói pályák. Az itt bemutatkozók mindannyian egyedi módon reflektálnak saját munkájukra, a fényképészet médiumára és a tágabb művészetelméleti problémákra is.
Olasz-magyar tradíciók átjárásokkal
Róma és Pécs után Budapesten is megtekinthető a Róma-Pécs menettérti című kiállítás, mely február elsején nyitotta meg kapuit a Párbeszéd Házában. A 2013-as Olasz-Magyar Kulturális Évad hivatalos programja az urbinói Kaus nemzetközi rézmetsző szervezettel és az I Diagonali kulturális szervezettel együttműködve jött létre.
A férfiak városa
Az év első hónapját lassan elfelejtve, amikor már biztosan megtanultuk, hogy kétezer-tizenhármat írunk, a kulturális élet is új erőre kap. Na persze most Bécsről beszélek, ahol a helyzet szerencsére merőben más, mint hazánkban. Semmi nem szakadt meg és semminek nem kell nagy nehézségek árán újraindulni. Épp ezért most elsősorban olyan kiállításokat válogattam össze, amelyek többsége ugyan már egy ideje megnyílt, azonban februárban még mindig látogatható és érdemes lehet felfedezni, hiszen a busz – még magyar viszonylatban is – olcsó és gyors, a város pedig – mint mindig – gyönyörű.
Szürreális divatfotók a Biksadyban
Manapság teljesen természetes a modellek jelenléte az újságokban, de persze ez nem volt mindig így, az első divatfotó 1909-ben jelent meg a La mode practique-ban. A Biksady Galéria most Genia Rubin képei segítségével egy olyan világba vezet minket, ahol a divatfotó műfaja még csak kialakulóban volt – a 30-as évek Párizsának nagyvilági miliője éled újra a fotókon.
Én és a Másik
Az emberi arc meglehetősen ambivalens terep: karaktert nyerünk tőle, ugyanakkor el is rejti lényegi mivoltunkat. Egyszerre tükör és maszk. Egyszerre néző és nézett. E kettősége folytán a kortárs képzőművészetben való megjelenése is problematikussá válik: egy portré már nem bizonyos külső és belső tulajdonságok visszaadására születik meg, a reprezentált arc művészi eszközzé válik. Mit jelent ma a portré? Milyen funkciót lát el a virtualitás korában? Az Ernst Múzeum legújabb kiállítása épp ezekre a kérdésekre keresi a választ.
34   35   36   37   38   39   40   41   42 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés