irodalom

Tíz rövidlistás szerző, egy különdíjas és egy győztes, Nobel-díj okozta eksztázis, politikai sátánizmus a lírában és egy gyermekkor az 1956-os években.

Messziről indítom ezt a kritikát, de azt hiszem, így lesz értelme: „Mindig is ezt becsültem az irodalomban: / a kérlelhetetlen, céltudatos önelvűségét” – írja Keresztesi József Szabadság mozi című kötetében, az Elengedni az irodalmat című versben. A kontextusból kiemelt részlet tartalmával nem értek egyet. Sem magában, és főképp nem a vers, a kötet egészét tekintve. Nem mintha az lenne a dolgom, hogy a szövegek morális vetületét vizsgáljam, és talán furcsa ezzel indítani, de a kötet egyik vakfoltja mindvégig az volt számomra, hogy mi nincs renden – a formán, a struktúrán, a stilisztikán túl. Merthogy ezekben is vannak kivetnivalóim, amelyeket rendre taglalok később.

Új korszak vette kezdetét a szombathelyi székhelyű Életünk irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat időszámításában. A rendhagyó lapszámbemutató a pályakezdést, a személyes találkozásokat és a szakmai párbeszédet helyezte középpontba.

Eseménydúsan telt a 30. Könyvfesztivál harmadik napja; élménybeszámoló a dán díszvendég, Janne Teller budapesti látogatásáról, az irodalom empátiát ébresztő erejéről, az ember sebezhetőségéről, a regény csodájáról és a fordítók valódi arcáról.

Különleges és új élmény volt számomra részt venni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyet idén 30. alkalommal rendeztek meg. Az idei díszvendég Románia, és ez ‒ erdélyi származásomból kifolyólag ‒ még inkább fokozta az érdeklődésemet a beszélgetések és a bemutatott kötetek iránt. A világirodalmi vonatkozások palettáját a beszélgetések során bemutatott besszarábiai, lengyel és szlovák irodalmi művek tették színesebbé.