bezár
 

irodalom / gondolat

Az örök arc
Amikor meglátogattam Ottót és Jutkát a Homokvárban, hogy újra megnézzem a semmis kis ragasztásokat, a teapapírra írt, rajzolt verseket és a festői önarckép-sorozatot, mert azt mondtam, ezekről szeretnék írni, megint szóba került Hantai Simon, előkerült Hélène Cixous könyve, a nem ragasztott, de hajtogatott indigó, a kötény, a Rózsa-szín írás és a vakítóan fehér könyv lapjain előbukkanó levelek.
A másik hét te magad vagy
Tehát munkamódszert váltunk: ezentúl havi egy kiemelt folyóiratról beszélünk, a többiből pedig tallózunk. Így hát megújuló lapszemlénket az ábécésorban is élen álló, s mostanság amúgy is igen jó formában, egyenletesen jól teljesítő Alfölddel bikázzuk be.
Az áron alul adott anya
"Akkor tehát folytassuk az ősznyitást", valami ilyesmivel gondoltam kezdeni, aztán az jutott eszembe, mennyire hiányoznak azok a gyönyörű, naiv évek, mikor még sajnáltam, hogy jön az ősz. Most meg élvezem, ahogy újra beindul az élet, ide-oda pattognak a mélek a gépen, innen oda és onnan ide kell rohangászni, lapzárták és zárthelyik mentén szerveződik a nap. Persze aztán amint mindez elkezdődik, már jön is a nyafogás, hogy nincs semmire idő, folyóiratot olvasni is csak lopva lehet. Márpedig Tom Sawyer óta tudjuk, hogy a lopott alma mindig finomabb. Most is csak biztos, ami biztos alapon ellenőrizzük, hogy picit azért nem kásás-e.
Szkanderezés Stallonéval avagy a túlságos magaslabdaság
Szkanderezés Stallonéval avagy a túlságos magaslabdaság
Most látom csak, hogy (ilyen se volt még) elfelejtettem bevezetőt írni. Persze, hogy elfelejtettem, hiszen fejben már hetek óta készen áll a közhely bejelentése: tudniillik, hogy ősz, hogy szeptember, hogy felpezsdülő irodalmi élet, hogy na akkor lássuk, most (úgymond) főszezonban ki mire képes. Hogy ez aztán az igazi megmérettetés. De ezt úgyis mind tudjuk, meg hát több értelme is lenne belecsapni a(z előttünk gőzölgő irodalmi) lecsóba. Minden kívánságunk így teljesüljön, már csapunk is.
John le Carré 80, Csapdával!
A ma, szerdán nyolcvan esztendős John le Carré az a regényíró, aki hatvanas-hetvenes években írott kémtörténeteivel átrendezte a hidegháborús szembenállás irodalmát: a komoly irodalomban tilalom alá vont regény-típust művészi erényekkel és esztétikailag releváns jegyekkel ruházta föl. Az Agave Kiadó néhány év óta életműsorozattal áldoz a műfaj halhatatlan klasszikusának, így végre magyarul is olvasható a Smiley-trilógia, melynek utolsó darabja a Smiley's People (Smiley népe) Csapda címmel az elmúlt hetekben jelent meg.
...lenni boldogság
Ha megkérdeznék tőlem (még jó, hogy nem teszi a többes számú általános alany), voltaképp miről is szólt az idei irodalmi nyár utolsó hónapja, avagy miről szólhat majd az elkövetkezendő időszak, bízvást arról beszélnék, milyen kevesen múlott, hogy e sorok helyett épp nem egy soron kívüli, búcsúztató lapszemlét írok a Jelenkorról. Erről szólna hát tényleg hátralevő (irodalmi) életünk ezentúl, a rémüldöző aggódásról, a megkülönböztetett figyelemről, hogy ez-e például (jelen esetben) a Holmi és a Műút utolsó száma? Így kell már mérnünk eztán a teljesítményt, hogy milyen búcsú lenne az éppen aktuális? Igyekszünk nem ilyen szemmel értékelni. Más kérdés, hogy valaha is menni fog-e még másképp.
Főzelékmód és tapasztó anyag
A rendületlenül lelkes szemléző, mikor nyáron úgy ül padon, kocsmában vagy épp randevú előtt bárhol, hogy kezében – ha csak öt szabad (?!) perce is akad – folyóiratot böngész lelkesen, egyre inkább beigazolódni látja baljós sejtelmét, miszerint irodalmi ügyekről ejtvén szót valójában igazi(bb) magánéletét taglalja. Egyre biztosabban úgy sejti: nem is lapszemlét, hanem érzelmes énblogot vezet hónapról hónapra. S a sürgetésnek, hogy a felületes locsogás helyett végre már inkább a szívét önthesse ki, valahára engedve, be is fejezi a remegő izgalommal idebiggyesztett leadet.
A történet a történet által válik történetté
A szigligeti JAK-tábor próza-szeminárium tagjainak két házi feladata is volt: egyfelől meg kellett írniuk a púpos és a törpe „történetét”, másrészről naplót kellett vezetniük. A naplóírásnak is voltak alfeladatai, abból a felismerésből kiindulva, hogy a naplóíró életét igen gyakran a naplója írja. A három alfeladat a következő volt: 1. tereljék úgy a beszélgetést, hogy megtudják, mit gondolnak a „civilek” a prózáról; 2. éljenek át a valóságban egy álombeli jelenetet; 3. kezdeményezzenek párbeszédet növényi vagy állati lényekkel - írja Láng Zsolt. Az alábbi naplók nemcsak dokumentálnak tehát, hanem maguk is előidéznek, teremtenek - Czapáry Veronika, Kupa Júlia, Farkas Arnold Levente, Csutak Gabriella és Somogyi Aranka segítségével.
Száraz tenger, anyagidegen törmelék és a semmi partja
Felsorakozik a felsőház nagycsapatai közül három is. Vajon körbeverés lesz-e, vagy sorozatos döntetlenek, lesz-e gólzápor vagy unott null-nullák? Kiindulópontunk szerint persze felsőházról, nagycsapatokról, rangadókról és ilyesmiről beszélni durva sznobizmus, miért lennének pont a legjobb hírű, legnevesebb folyóiratok a legjobbak? Nyár - és így irodalmi uborkaszezon - lévén különösen rigorózus szemmel figyeljük felkészülési mérkőzéseiket, már csak a fenti retorikai kérdés okán is.
Ezt mérte rám az Úr – lapszemle
Már-már gyanús lehet, hogy az alacsony ingerküszöbű szemléző nem is annyira lapszemlét, mint inkább panaszkönyvet ír, elvégre mindig akad valami sirám, hogy ilyen meg olyan nehéz a dolga. A jámbor olvasónak már lassan megesik a szíve, és ha rajta múlna, bízvást fel is mentené, ezek szerint oly nehéz tiszte alól: hát akkor ne csinálja, ha ennyi baj van vele. Pedig pont azért érdemes.
29   30   31   32   33   34   35   36   37 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés