irodalom / gondolat
2012. 10. 14.
Újra előveszem fiatalkori portréját, melyet Richard Swartz készített róla Kisorosziban, az Emlékiratok könyve írásának idején. Eszembe jut, hogy ha hű volnék remekműve szelleméhez, várnom kellene még három évet, s csak akkor szabadna felköszöntenem ("…legyen ez csak olyan emlékezés vagy emlékeztető, bármi, ami a visszaidézés fájdalmával és kéjével kapcsolatos, legyen valami olyan, amit öregkorában ír az ember, legyen előleg abból, amit negyven év múlva érezhetnék, ha netán a hetvenhármat megérném és még emlékezni tudnék akkor.").
2012. 08. 14.
Kánikula, hétvége, vidék – nyaralás helyett hazalátogatok, a kerti padon ücsörgök, a medence vize nem vonz különösebben – könnyű nyári olvasmányok helyett inkább folyóiratokat böngészek, amelyek megúszták az idei két és fél költözködést (amelynek jó néhány tárgyam, illetve a birtokomban levő kiadvány áldozatul esett). Igaz, az efféle kikapcsolódás sohasem volt idegen tőlem.
2012. 04. 17.
2012. április 11-én Makón, a költészet napja alkalmából rendezett ünnepség keretein belül idén is átadták az elsőkötetes költők számára létrehozott Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet József Attila születésének századik évfordulója alkalmából alapított az önkormányzat 2005-ben. A díj emléket kíván állítani a költő makói tartózkodásának, és támogatni hivatott a pályakezdő lírikusokat. Az idei díjazottat, Deres Kornéliát Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész köszöntötte. Laudációját teljes terjedelmében közöljük.
2012. 04. 17.
Kis szünet után újraindul a Prae.hu-n a lapszemle; a tavaszt a márciusi Tiszatájjal, illetve az idei első Apokriffal köszöntjük.
2012. 02. 15.
Tavaly volt 30 éve, hogy megjelent Petri György Örökhétfő című szamizdat verseskötete. A belső borítón legalábbis ez szerepel: 1981. A magam részéről azonban kissé talán ünneprontva ülöm meg most ezt az évfordulót, utólag…
2011. 12. 28.
Kemény István 1980 és 2006 között írott verseit, Állástalan táncosnő címmel, szigorú kronológiai elrendezésben, egy kötetben, közel 500 oldalon foghatja kezében az olvasó. E gyűjteményes megjelentetést nem csupán az indokolja, hogy a költő idén ünnepelte 50. születésnapját, hanem az is, hogy mostanra egy fiatalabb költőgeneráció egyik legtöbbször emlegetett előképévé vált, s így Szijj Ferenc versválogatása, A nereidák délutánja után, újabb vezérfonal-jelentőségű életmű – legalábbis annak túlnyomó többsége – olvasható egyben.
2011. 12. 23.
Midőn ezt írtam... tél volt és csend, stb. Azért kezdem így, mert szolgálati bejelentéssel tartozom a nyájas olvasónak: nevezetesen, hogy ebben a rovatban most utoljára szólítom meg, s ha a lantot nem is, a partitúrát letészem. Korántsem hozom ezzel könnyű helyzetbe leendő utódomat, mivel minél sanyarúbb lesz (értsd: minél sanyarúbbá teszik) a magyar kultúra sorsa, annál nehezebb dolog lesz (igaz, egyben annál heroikusabb is) lapszemlét írni - már hogy tudniillik, jelenleg még az sem biztos, hogy lesz egyáltalán miről. Ezért is következnek alább e kissé rendhagyó sorok.
2011. 12. 09.
Az L. Simon László által szervezett Haza és haladás című konferenciát sok tekintetben nem lehet kontextusától megfosztva látni és érteni. Elsősorban azért nem, mert a konferencia célja is egy bizonyos kontextuskeresés és -találás volt, amennyiben az identitás, a nemzeti identitás, kultúra és közösség tematikája, illetve az ezekről való beszéd, ezen fogalmak újraértelmezése önkéntelenül és jellegéből fakadóan kontextust, kontextualizálást kíván.
2011. 12. 07.
Amikor meglátogattam Ottót és Jutkát a Homokvárban, hogy újra megnézzem a semmis kis ragasztásokat, a teapapírra írt, rajzolt verseket és a festői önarckép-sorozatot, mert azt mondtam, ezekről szeretnék írni, megint szóba került Hantai Simon, előkerült Hélène Cixous könyve, a nem ragasztott, de hajtogatott indigó, a kötény, a Rózsa-szín írás és a vakítóan fehér könyv lapjain előbukkanó levelek.
2011. 11. 24.
Tehát munkamódszert váltunk: ezentúl havi egy kiemelt folyóiratról beszélünk, a többiből pedig tallózunk. Így hát megújuló lapszemlénket az ábécésorban is élen álló, s mostanság amúgy is igen jó formában, egyenletesen jól teljesítő Alfölddel bikázzuk be.
