bezár
 

irodalom

2013. 07. 22.
Egy lomtalanítás lehetőségei
Ex Symposion 82. szám, Hévíz 2013/3, Strike
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy lomtalanítás lehetőségei Tombol a kánikula, és bizony, jobb lenne most az ex-jugoszláv tengerparton, vagy akár a Balatonon, mint a lakótelepen ásítozni és várni a mondatokra, ahogy júliusi szemlénk egyik szerzője is tenné, ha még ott lakna. Esetleg tehetnénk egy sétát a Józsefvárosi piacon, de nyitott szemmel, ezúttal nem az olcsóbb parfümöket, hanem az építményeket tekintve. E havi lapmustránk tárgya az Ex Symposion, a Hévíz és egy főként építészeti magazin, a Strike.
Az Ex Symposion 82. száma a lexikon mintájára gyűjti össze egy valaha volt állam reminiszcenciáit – betűrendben, precízen, ugyanakkor az adott szócikkíró szubjektív, memoár-jellegű megjegyzéseivel tarkítva, hivatkozásokkal a többi szócikkre. A nosztalgia intertextusaiból színes, vad, néhol véres világ bontakozik ki, mindenféle morális ítélet nélkül: ugyanolyan súllyal bírnak azok az ételek, amelyek leírásától minden bizonnyal felmenne egy dietetikus vérnyomása, nekem viszont összefut a számban a nyál (ide nekem egy csevapcsicsát és egy csupor ajvárt, csípőset, azonnal!), italok, amelyektől kidőlnénk, cigaretták, amelyeket nem bírnák fuldoklás nélkül elszívni, csokoládék, melyek pár évtizede fétisei voltak a magyarországi gyerekeknek, farmerek és lemezek, amik maximum onnan voltak beszerezhetők – vagy akár Balkán-kép, ami tévhitekből, félinformációkból, sztereotípiákból rajzolódik ki a nem Balkánon élők fejében, és érintőlegesen a háború, amelynek eredményeképpen megszűnt az az állam, amelyre a lapszám emlékezik, és szerencsésen kerüli ki a retrószínekbe öltöztetett, édeskés nosztalgia, valamint a mitizálás veszélyét is: valóban lexikon, tájékoztat, rendet tesz a fejekben.

Az illusztrációkat drMáriás ironikus-szatirikus tárgyú festményei szolgáltatják: az Elvis Presleynek öltöztetett szocialista politikus vagy a kissráccá degradált Milosevic megfelelően adagolt gúnnyal oldja a történelmi tragédiákat, meg egyfajta képlékeny közeget is teremt a szócikkek köré, a meghatározhatatlanság, a bizonytalanság, a folyamatos alakulás levegőjét, amelyet leginkább Kollár Árpád szócikkében véltem felfedezni (bár több példát is említhetnék): "Jugoszláviának semmi köze olyan dolgokhoz, mint a (→tenger), a farmernadrág vagy (→Tito elvtárs), maximum a (→Cocktá)hoz van köze valamennyi. És nem, kurvára nem érdekel, nem akarom századszor is végighallgatni azt a nagyon saját történetedet, hogy ide jártatok farmernadrágért, meg mit tudom én, miért (→konzumjugó). Jugoszlávia ugyanakkor nekem is egy nagyszerű póz, például, hogy én voltam még (→pionír). Ellenben Szerbia is egy nagyszerű póz, például, hogy nálunk meg csak úgy lőnek az utcán, érted."

A Hévíz aktuális számától már nem ájulok el ennyire. Igaz, szép Varga Mátyás verssel nyit (Hajnali 3), a félbehagyott építkezéssel párhuzamosan két ember kapcsolata is megreked. Kerékgyártó István novelláját szeretettel ajánlom filozófus barátaimnak, na jó, nemcsak nekik – az iskolai környezetben azon tanakodnak, mely filozófus zavarhatja meg a diákok fejét.

Pallag Zoltán prózájából kiderülhetne, milyen is "kinn a picsában Újpalotán", de a szöveg hamar átesik a metanyelv túloldalára: igazából az írás nehézségeiről panaszkodik. Másik két önreflexív-ironikus kisprózájában is statikus szituációkkal ábrázolja a nihilt: írna az ember, de nem jönnek a mondatok, pénteken bulizni volna illendő, de hiába megannyi szórakozóhely kínálata, mindenütt, mindig, mindenki ugyanolyan.

Gelencsér Milán most érettségizett, tudjuk meg a lap aljára vetett információból; ez az első folyóiratközlése. Várhatott volna vele – Horatius-átirata a kötött forma elhagyásán kívül csak annyiban innovatív, hogy bor helyett whiskeykólát (sic!) isznak benne, amit, jelzem, nem is így írnak helyesen.

Az antikvitásba ringatás Király Levente prózájával folytatódik, majd hirtelen átcsöppenünk a 2010-es évek budapesti éjszakájába, Kötter Tamás írásának köszönhetően, amely számomra akkor is érdektelen, ha a női főhőst ugyanúgy hívják, mint engem, sőt, mi több, a druszám a leírás szerint lélegzetelállítóan szexi. A főhős tökéletes világába maximum egy rákellenes plakát rondíthat bele, de amúgy minden klappol. A novellának se tétje, se tartalma, se értelme. Minimalista akar lenni, provokatív, hatásvadász, ehelyett sikerül üresnek, sekélyesnek és minden bizonnyal Ellis magyar epigonjelöltjének lennie, de akkor már legalább vágna egy baltát valamelyik hősnő “alma formájú" mellei közé, akkor hátha nem aludnék el a szövegen. És az egyik női szereplőt úgy említi a kedves, mély érzésű narrator, hogy Ági2. Fúj. Kiüresedni és elsivárosodni, vagy ezen folyamatokról lehet írni árnyaltan is. Vagy legyen a narrátor érzéketlen kőbunkó, de akkor ezt koncepciózusan kellene tartani a szövegben. Akár a névadással, akár a motivikával, akár a narratívával, akár a nyelvezettel. A hazudozások refrénszerű ismétlése nem elegendő eszköz. Ezek után kész felüdülés Darvasi László prózája, pedig nem a legvidámabb a vélhetően autisztikus fiúval – magától csak egy virágot ismer fel, alapvető fogalmakkal-viszonyokkal nincs tisztában.

Kárpótol még Szederkényi Olga interjúja Tomaso Keménnyel Boccaccióról; a Dekameronon kívül sokat tudunk meg nemcsak a szerzőről, de a reneszánsz korról is. Fehér Béla pedig biztos kézzel vezet minket a dödöllék, lapcsánkák (nekem lepcsánka), tócsnik gasztronómiai útvesztőjében.

A Weöres-emlékév kapcsán Háy János írt pontos összefoglalást-értékelést, nemcsak Weöresről, hanem a 20. századi és kortárs magyar költészetről is. A helytörténeti rovatban pedig Péczely Dóra mesél nekünk érdekességeket a Gyöngyösi Csárdáról és a dunántúli betyárok kalandos életéről.

A Strike magazin elsősorban építészeti témájú lap. Nekem két dolog tűnt fel: az, hogy kétnyelvű (az egyik hasáb magyar, a másik angol), valamint, hogy természetesen nemcsak építészetről írnak benne, nem kifejezetten szaklap, ami laikus olvasók számára kifejezetten üdvös: érthetően, valóban okosan írnak városképről, környezetkímélő eljárásokról, vagy az újrahasznosításról, és jó minőségű fotók illusztrálják a magazint. Az aktuális lapszám központjában a trash fogalma áll, azaz a szemét és minden kidobásra ítélt, értéktelennek minősített objektum; a lapszámban megjelent írások egyrészt ezt a fogalmat próbálják definiálni, a róla kialakult képet rendezni, valamint – nekem úgy tűnik – úgymond feltámasztani a szemetet, hiszen nem egy szerző ír lelkesen az újrahasznosított anyagokból készült használati tárgyakról, vagy veszi észre a nagy valószínűséggel senki által sem csodált Józsefvárosi piac bódélabirintusában rejlő leleményességet, és bevallom őszintén, magam is félelemmel vegyes csodálkozással fürkésztem a villamos ablakából a piaccal szemben magasodó hajdani, komor raktárépületek tömbjeit, amikor arrafelé jártam – szóval örülök, hogy valakinek eszébe jut ilyesmiről írni, vagy az üres tejesdoboz ontológiai megdicsőüléséről, ahogy Árvai András teszi a kvázi irodalom-rovatban (erre még visszatérek); apropó, senki sem emlékszik a kilencvenes évekbeli Blur-videoklipre, amelyben két kiürült tejesdoboz románcán sírdogálhatunk?

Nemes Z. Márió esszéje kultúrtörténeti kontextusba helyezi a szemetet, alapos áttekintés, egyben kiindulópont a trash-fogalom értelmezéséhez. A romkocsmákról Sipos Anna ír, kis kitekintéssel a giccsre – sajnos a szöveg főleg okos felvetésekből áll, amelyeket bővebben ki kellett volna fejteni.

Van irodalmi blokkja is a lapnak. Persze ez is sajátos, mert a magazin profilja nyilván köti valamennyire a szerkesztőket-szerzőket – így ollózott össze Smiló Dávid verset egy mási építészeti magazin lapszámaiból. Nem csodálkoznék, és nem is volna értelmetlen, ha összegyűlne egy tematikus antológiára való anyag a rovatban közölt szövegekből. És kapunk társadalomkritikát is, a szemét kevésbé vidám oldala révén: Lilienberg Sándor hajléktalanok tákolmány-viskóiról készült sorozatához ami alá budai ingatlanhirdetések szövegét párosították. Mintha egy lomtalanítás káosza állna össze valamiféle renddé, vagy legalább nyerne új értelmet.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

irodalom

Falcsik Mari: Szeptemberi tavasz és A téka Falcsik Mari: Szeptemberi tavasz és A téka
Megjelentek a Prae folyóirat Ragály-számában
irodalom

Terék Anna: Csönd (drámarészlet) Terék Anna: Csönd (drámarészlet)
Megjelent a Prae folyóirat Ragály-számában

Más művészeti ágakról

art&design

Elegáns megoldások Elegáns megoldások
Interjú Bornemisza Eszterrel karriertörténetéről, szakmai önfejlesztésről és a kortárs textilművészet hazai és nemzetközi megítéléséről
Zeneakadémia, 2021., február 8., koncertfelvétellel mutatjuk
art&design

Vigyázat! Törékeny! // Fragile! Handle with care! Vigyázat! Törékeny! // Fragile! Handle with care!
A Skurc Group „Töredekékek” című kiállításáról a MAMŰ Galériában
Színház otthonról - Szúnyogok a National Theatre at Home online közvetítésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés