zene / előadás

Végre felpörögtek a szélgépek, hétfő délután négy körül elkezdődtek az idei első koncertek a Szigeten. Ez a nap Robbie Williams-ről szólt, és bár láttunk meghatott rajongókat, síró anyukákat, sőt relikviákat szorongató tiniket is, a koncert csalódás volt, a show pedig bizonyos pontjain kifejzetten kínos.  

Egészen biztos, hogy minden harmadik ember rácsodálkozik a tényre, hogy Emeli Sandé még csak huszonnyolc éves. Akkora erő  és öntudat van benne, amelyre – általában – az ember jóval később jut: arra, hogyan lehet tudatosan élni, irányítani a dolgokat. Egyszerűen arra, hogyan kell és szabad élni – ha valamit megkaphatnál, akkor még nem muszáj azt választanod, mert ami igazán neked lett rendelve, az tíz év után is a tiéd lehet. 

Két generáció – a kezdet és a vég – az idei VeszprémFesten. Az egyik megnyitotta, a másik befejezte. Ha most 30Y koncertről írnék, akkor ideírhatnám az egyik sorukat: „akkor kezdem el, amikor más már befejezte”. S hogy ki kezdte az egészet? A Supertramp társ-alapítója, dalszövegírója és énekese, Roger Hodgson adott hangulatos koncertet a Nagyszínpadon.

15 éves a Werckmeister harmóniák című film, melynek zeneszerzője, Víg Mihály ezen alkalomból vállalkozott Tarr Béla roppant markáns hangzású remekművének élő megszólaltatására az A38 hajó színpadán. A nagy kérdés az volt, hogyan lehet egész estés műsort kerekíteni a film zenéje köré, amely mindössze két, összesen negyedóra hosszú tételben merül ki.

Dante megírta, Liszt megkomponálta, Kocsisék eljátsszák. Mi az? - hangzana a találós kérdés. Az Isteni Színjáték megzenésített változatával indult ez évben a Budapesti Nyári Fesztivál. Először mosolyogtam a szókapcsolaton, amit Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője megnyitóbeszédében elejtett: „Ezen a napsütéses éjszakán…”, de aztán rájöttem, igaza van – függetlenül attól, hogy direkt vagy véletlenül tette egymás mellé a két szót –, ezen a meleg nyári estén, Liszt drámai futamait hallgatva már nem is tűnt akkora bakinak az elszólás.