bezár
 

színház

2019. 08. 22.
Új bemutatók a Magyar Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új bemutatók a Magyar Színházban Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Magyar Színház, amely tizenkét bemutatót tart a 2019/2020-as szezonban. A már korábban bejelentett új előadások mellett az évad végén még egy lesz: Dennis Kelly DNS (még munkacímű) darabja Horváth János Antal rendezésében.

Zalán János igazgató a változásokról és az elvégzett nyári munkákról beszélt, elsősorban a régi Gobbi-klub átépítésről, amivel új közösségi tér jött létre a színházban.

A Sinkovits Imre Színpadon felújították a klímát, a színház vendégszobáját, az irodaépületet és tíz öltözőt. Megújult a régi színésznapközi, a Gobbi-klub, így a hangszigetelésnek, a padlófűtésnek és egyéb extráknak köszönhetően ott a színházi munkák mellett nyilvános beszélgetéseket, könyvbemutatókat, drámapedagógiai és érzékenyítő diákprogramokat lehet tartani. A díszletraktárból mintegy ezer köbméternyi használhatatlan díszletet, bútort szállíttattak el, így az teljesen átlátható és tágas lett. 

A 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas színművész, Agárdy Gábor emlékére alapított Agárdy-emlékláncot idén Rancsó Dezső kapta a társulat művészeinek titkos szavazata alapján.A Magyar Színház társulatához szerződött Szatmári György és Csiby Gergely. A Kaposvári Egyetem ötödéves hallgatói közül, Cserhalmi György osztályából nyolc fiatal a színházban tölti szakmai gyakorlatát.

Augusztus 23-án indul a Tom Sawyer kalandjai, ahogyan azokat Becky Thatcher elmeséli című új produkció próbafolyamata a Sinkovits Színpadon, augusztus 26-án kezdődik a Rumini nagysikerű előadás felújítása: a címszereplő Csiby Gergely lesz és szinte egészében változik a szereposztás is. Az első előadás szeptember 8-án lesz.

Augusztus 30-án a Magyar Színházban lesz az Országos Színházi Évadnyitó, a Kaszás Attila-díj átadója és az MMA Színházművészeti Tagozatának konferenciája Párbeszéd a színház jövőjéről címmel. Szeptember 2-án kezdődik a Holnapelőtt című új darab olvasópróbája. Ez az előadás Horváth Illés rendezésében az Európai Színházi Konvenció (European Theatre Convention) Ifjú Európa III. elnevezésű projektjének keretein belül jön létre.

Szeptember 9-től folytatódik Deres Péter és Vidovszky György PIN:okkio című darabjának próbafolyamata, amelynek bemutatójával szeptember 28-án a nagyközönség számára is elkezdődik az új évad a Magyar Színházban.

A kép forrása: pestimagyarszinhaz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Titeket ki akar lóvá tenni?
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről

Más művészeti ágakról

Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Stark István Vasa vasorum kiállításáról
Reisz Gábor: Földszint


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés