bezár
 

gyerek

2022. 07. 31.
Idén is lesz Dióhéj Irodalmi Találkozó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is lesz Dióhéj Irodalmi Találkozó Színházi előadások, koncertek, gyerekprogramok és irodalmi beszélgetések is várják a közönséget Diósjenőn augusztus 13-án, a Dióhéj Irodalmi Találkozón.  

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére létrejött irodalmi, összművészeti fesztiválon a gyerekeknek több előadással is készülnek a szervezők: a Kámfor Bábszínház a Sárkány és az ördög, a Görbetükör Színház pedig A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadását hozza el a találkozóra.

Koncertet adnak Diósjenőn Terék József tárogatóművész mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzett hallgatói.

Irodalmi beszélgetések is szerepelnek a programban: Kollár Árpád költő, műfordító, Szentmártoni János József Attila-díjas költő, író és Gáspár Ferenc író, újságíró lesznek a vendégek.

Este kilenc órától a Bordó Sárkány együttes koncertje zárja a találkozót.

A belépés ingyenes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Az újranyílt Láthatatlan Kiállításról

Más művészeti ágakról

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés