bezár
 

gyerek

2013. 02. 23.
A prae.hu különdíját nyerte: Mesék a teljességhez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A prae.hu különdíját nyerte: Mesék a teljességhez Az idei Aranyvackor meseíró pályázaton Tamás Zsuzsa és Ilyés Juli nyerte a prae.hu és a Naphegy kiadó különdíját. Alább olvasható egy rövid részlet a tizenkét fejezetből álló - remélhetőleg a közeli jövőben megjelenő - könyvből. A szerzővel és az illusztrátorral készült interjút hamarosan közzétesszük a rovatban.
Tamás Zsuzsa: Mesék a teljességhez


Kislányomnak és édesanyám emlékének


A palotában állt a bál.

No, nem volt fényes a bálterem, nem keringtek táncoló párok, és nem szólt muzsika sem – csak így szokás mondani, ha nagy a felfordulás. Márpedig a király és a királyné soha még ilyen ziláltan nem néztek össze az éjszaka közepén, mint most. Lámpát gyújtottak a királyi hálóteremben, s ha keringtek, hát csak azért, hogy ki-ki megtalálja köntösét, pongyoláját, muzsika helyett pedig keserves sírást visszhangoztak a falak.

A királylány sírt. A kis királylány. Egészen apró volt még: újszülött. Amilyen boldog volt a királyi pár, hogy megszületett, olyan bánatos lett attól, hogy ennyit sír. Vajon mi baja lehet?

Mindketten a baldachinos ágy felé pillantottak. Kérdés, szomorúság, aggodalom tükröződött a szemükben.

– Mi baja lehet? – mondta ki a királyné hangosan is, és az ágyacskához lépett.

– Bárcsak tudnám, édes feleségem! – felelte a király, mert érezte, most valami vigasztalót kell mondania. Vagy ha vigasztalót nem tud, legalább valami okosat kellene kérdeznie, hogy a királyné is érezze, nincs egyedül az aggodalommal. – Talán a kis hasa fáj?

– Nem hiszem, drága uram, nem hiszem – ismételgette a királyné, miközben kiemelte a csöppséget az ágyból. – Nemrég evett, nem túl sokat, de nem is keveset. A pelenkája is tiszta, magam cseréltem. Mégis a szelek bántanák? – kérdezte mintegy magától is, és közben magasba emelte a kislányt, hogy fenséges orrát a fenséges popsihoz emelje. Hiába, no, a kis királylányok éppen olyan kisbabák, mint azok, akiknek nincs baldachinos kiságyuk. Ahogy a királyné újra magához ölelte, melegnek érezte a kicsi testet, és riadtan kérdezte:

– Csak nem lázas? Drága uram, hívasd az ország legjobb doktorait! Vagy ne is hívasd, magad szaladj értük: költsd föl, amelyik alszik, csípd fülön, amelyik mulat, tartsanak konzíliumot! – Ám ahogy csókot lehelt a kislány homlokára, rájött, hogy riadalma alaptalan volt. – Nem is forró a homloka. Akkor biztosan nem lázas…

– Talán a foga jön? – kérdezett újra a király, hogy elterelje a királyné figyelmét tévedéséről.

– Ugyan már, drága király uram, kicsi még ahhoz ez a lányka!

– Szóval nem éhes, nem fáj a hasa, tiszta a pelenkája is, nem lázas, és nem jön még a foga sem természetesen… Csak nem szenved valamiben hiányt? – nézett a pompás ágyacskára. – Vajon mi kell még a teljességhez? – mélázott a király, ám az utolsó szavakra a kisdedet ringató királyné is felkapta a fejét.



– A teljesség! Hát ez az! Hogy nem jutott korábban eszünkbe! Édes uram, fején találtad a szöget! – örvendezett a királyné. A király igyekezett úgy nézni, mint aki éppen fején találta a szöget, ám látszott, valójában nemigen érti a királyné hirtelen támadt örömét. – A Teljesség könyve lesz a gyógyír! – ujjongott a királyné.

A Teljesség könyve? – kérdezett vissza a király, és még mindig nem tudta, miről van szó.

– Az bizony, A Teljesség könyve! Hiszen az én drága nagymamám százszor is a lelkemre kötötte annak idején, hogy síró kisbabának a teljesség tizenkét meséjét kell elmondani, hogy szép legyen az álma. A mi csöppségünk még egyet sem hallott! Irány a könyvtár, keressük meg azt a könyvet! Édesem, te egy lángelme vagy!

A király nagyot sóhajtott: még mindig nem úgy nézett ki, mint egy lángelme, de megkönnyebbült, hogy ilyen egyszerűen orvosolható a baj, és ha a kislánya sírása nem is csendesedett, a felesége arcán végre újra felragyogott a mosoly.

A könyvtárszobában kérdőn az asszonyra tekintett. A királyné, aki még mindig karjában tartotta a kislányt, értette a kimondatlan kérdést, és sietett a válasszal.

– Azt sosem említette a nagymamám, hogy hol tartjuk azt a könyvet… De talán nézd meg arra – mutatott a könyvtár távolabbi sarka felé –, hátha ott van, a T betűnél!

A Teljesség könyve
azonban nem volt a T betűnél. Nem találták a gyermekeknek szóló könyvek, a mesék között sem, és nem találták a gyermekekről szóló kötetek között sem.

– Nincs más hátra – szólt a királyné –, meg kell néznünk a titkos     tanok  tárában.

A király megköszörülte a torkát.

– Drága nejem, ugye a te tündéri tündérnagymamád mesélt neked A Teljesség könyvéről?

– Természetesen! Mit gondolsz, ki más lett volna? – kérdezte kissé türelmetlenül a királyné, bár haragja nem annyira a kérdésnek szólt, mint inkább a csalódottságnak, hogy még mindig nem találták meg a könyvet.

– Óh, tündérnagymamád nagyon kedves asszony volt, de hát tudjuk, annyi mindent összebeszélt…

– Nem "beszélt össze" semmit, minden, amit mondott, színigaz volt, csak hát a tündéreket olykor kissé nehéz követni – vágott közbe a királyné. – Lennél olyan kedves, és megnéznéd a titkos tanok tárában, ott van-e A Teljesség könyve?

A titkos tanok tára a könyvtárszoba egy elkülönített zugában bújt meg; nem éppen láthatatlanul, de nem is olvasót csalogatóan. A kötetek félhomályba burkolóztak, ám fényben sem ragyogtak volna teljes pompájukban, annyira porosak voltak.

A király köntöse ujjának szegélyével törölgetni kezdte a kötetek gerincét, de még így sem mindegyik fedte fel kilétét: persze, hiszen a titkos tanokat rejtő könyvek gyakran csak bűbájra nyíltak, hogy soha ne kerülhessenek avatatlan kezekbe.

 – Nem hiszem, hogy… – kezdte a király, ám hirtelen megakadt a tekintete egy cirkalmas feliraton: A Teljesség könyve. – Itt van! – kiáltott fel örömmel, és már nyúlt is érte.

A királyné, kezében a síró kislánnyal, a titkos tanok tára felé sietett.

– Gyorsan nyisd ki, kezdjük! – és már látta magukat, amint felváltva   olvasnak, ha kell, egész éjjel, csak hogy másnapra meggyógyuljon a kis királylány, és soha többé ne sírjon.

A királynak nem kellett kétszer mondani, maga is azon volt, hogy felüsse a kötetet, miután alaposan megtisztogatta köntöse ujjával. Ám ahogy kinyitotta, kis híján el is ejtette, olyan meglepetés érte. Egy aranytoll ugrott ki belőle, és mint egy felszólítás végén a felkiáltójel, megállt a levegőben. Mintha várt volna valamire.

A királyné is hátrahőkölt.

– Sejthettem volna! – suttogta maga elé. – Túlságosan egyszerű volt megtalálni, levenni a polcról, kinyitni… Sejthettem volna, hogy még akadályba ütközünk! – Elszántan a királyra nézett. – Mit mond a könyv? – kérdezte.

– Hát épp ez az… – nyögte a király. – Nem mond semmit.

– Semmit?

– Semmit.

– De még azt se, hogy törd porrá kisujjad körmének hegyét, vegyítsd kakasszóra szedett harmattal, és hintsd háromszor keletnek s nyugatnak? – türelmetlenkedett a királyné.

– Kedvesem, nem tudom, mit hordasz itt össze a kisujjad körméről, de nekem elhiheted, egy árva szó sincs ide írva, annyi se, hogy fapapucs – felelt a kissé meghökkent király.

– Hm, pedig tündérnagymamám fapapucsa igazán csudás egy papucs volt ám – kalandoztak el a királyné gondolatai; jobban mondva nem is kalandoztak, hiszen ő csak azon törte a fejét, vajon miféle varázslattal-varázsszerrel bírhatnák szóra A Teljesség könyvét. Ha fapapuccsal, hát fapapuccsal.

– Kedvesem, nem tudom, hogy jön ide tündérnagymamád csudálatos fapapucsa, de örülnék, ha inkább elárulnád, bájos felmenőd nem hagyta-e rád a titkot: mit kell tennünk ezzel a könyvvel? – Ahogy a király odáig jutott, hogy "mit kell tennünk", az aranytoll szemmel láthatóan ficánkolni kezdett a levegőben.

– Szóval nekünk kell tennünk valamit? – kérdezte a király, immáron a tollnak címezve a kérdést. A toll határozottan bólogatni látszott. A királyné ezen nem lepődött meg annyira, mint az ura, mégis a király folytatta a párbeszédet a különös írószerszámmal.

– Tehát nekünk kell valamit tennünk, hogy elolvashassuk A Teljesség könyvét – összegezte, amit eddig megtudtak, ám a toll máris beléfojtotta a szót: határozottan nemet intett.

– Nem nekünk kell cselekednünk?! – kérdezte a király, majdhogynem a téboly határán, mert lássuk be, ritkán beszélgetett repülő tollakkal, de ha már ilyesmire adta a fejét, jobb szerette az egyenes beszédet.

– Én attól tartok – szólt közbe a királyné –, hogy nekünk kell tennünk valamit, ám nem azért, hogy elolvashassuk A Teljesség könyvét.

– Hanem? – toporzékolt a király, mert végképp kétségbe ejtette, hogy felesége talányos szavaira a toll ismét heves bólogatásba kezdett.

– Azért – fordult most a királyné a tollhoz –, hogy teleírjuk A Teljesség könyvét, ugye? – A toll bukfencet hányt örömében: igen!

A király a hajába túrt, fenséges üstöke úgy meredezett a feje búbján, mint aki épp most kelt ki az ágyból (és mi tagadás, nem is oly régen kelt fel onnan, de az álom már rég eltűnt a szeméből).

– Édes asszonyom, drága feleségem, mégis hogy érted azt, hogy nekünk kell teleírnunk A Teljesség könyvét? Miféle teljesség az, amelyből egy betű sincs meg?!

– Drága uram, légy türelemmel! – intette a királyné, és ismét a tollhoz fordult. – Jól tudom, hogy A Teljesség könyvében tizenkét történetnek kell szerepelnie? – kérdezte a tolltól. Az bólintott.

– És jól tudom, hogy nem akármilyen mesék ezek, hanem a tizenkét bölcs története? – kérdezett ismét a királyné. A toll ezúttal is helyeslően bólintott.

– Akkor, drága uram, nem kell mást tennünk, mint palotánkba hívnunk az ország bölcseit: megajándékoznak minket és a mi csöppségünket egy-egy történettel, nekünk pedig csak le kell jegyeznünk őket, hogy aztán szóról szóra elismételhessük a hallottakat. – Bár a királyné a királyhoz intézte szavait, a toll ismét egyetértéséről biztosította mindkettőjüket.

– Remek – szólt a királyné –, most mindannyian térjünk nyugovóra – és itt jelentőségteljesen a tollra nézett –, aztán holnap a tettek mezejére lépünk!

A toll visszaugrott a lapok közé, a király pedig ámulva motyogott valamit a tettek mezejéről. A kis királylány viszont végre elhallgatott: mintha jó hírt kapott volna, elszenderült.




Kilencedik mese


– Igaz, igaz – mondta Tanító –, amiből felépülünk, az erősebbé tesz minket. De vannak soha be nem gyógyuló sebek… – Megborzongott. – Hűvösödik. Ideje bemennünk a barlangba. Folytassuk ott, ha nem bánjátok! – Azzal összepakolva kannát és csészéket elindult befelé a maga kissé bicegő járásával.

Odabent valóban melegebb volt, és Tanító egy kis forralt borral is gondoskodott arról, hogy ne fázzanak vendégei.

A király csak most vette észre, hogy a falon egy íj lóg, és mellette több nyílvessző is sorakozik, ahogyan azt sem látta megérkezésekor, hogy beljebb, szintén példás rendben, szárított gyógyfüvek, teakeverékek, oldatok, párlatok és tinktúrák is sorjáznak.

A bor édes, fűszeres illata, íze és melege telítette a vendégeket, és kíváncsian, csillogó szemmel figyeltek Tanítóra.

– Barátom – fordult Fullánkos felé –, örülünk, hogy a Békés-láp nem okozta vesztedet.

– Nem jellemző, hogy bárkinek is a vesztét okozná… – kelt otthona védelmére Békés.

– De ha okozza is, Fullánkos sorsa könyvében bizonyára nem az volt megírva, hogy ott lehelje ki a lelkét.

– Azt mondod – kérdezte aggodalmasan a király –, hogy a sorsnak is külön könyve van?

– Tekintsük ezt jelképesnek! Annyi azonban bizonyos, a sorsát senki sem kerülheti el, bárhogyan igyekszik.

– Komor gondolat – vonta össze szemöldökét a király, s mintha hirtelen elszállt volna a bor áldásos hatása, megborzongott.

– A sors nem csak tragikus lehet! Mondok egy példát! – emelte fel mutatóujját Tanító, és már bele is kezdett:




nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

irodalom

A csengésből a fülkagylódban A csengésből a fülkagylódban
Weeber Luca Borbála volt a Kötetlenül sorozat negyedik vendége
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You
építészet

Kiállítótér egy erődben Kiállítótér egy erődben
Egy látogatásra érdemes új célpont
Áfra János és Szegedi-Varga Zsuzsanna közös kötetének bemutatója a MERSZ Klubban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés