bezár
 

film

2018. 01. 24.
Tündérmese a valóságból
Interjú Tuza-Ritter Bernadettel, a Sundance-en versenyző Egy nő fogságban című dokumentumfilm rendezőjével
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Az Egy nő fogságban nagyon fontos és izgalmas dokumentumfilm, melyet méltán válogattak be a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába. A modern rabszolgaság problémájáról, a dokumentumfilm jelenéről és jövőjéről, valamint a fesztiválszereplésről beszélgettünk Tuza-Ritter Bernadett rendezőnővel.

A modern rabszolgaság problémájával viszonylag kevés film foglalkozik, és mint Hajdu Szabolcs Délibábja kapcsán is megtudhattuk, a legfőbb nehézség az, hogy egyáltalán felismerjük, kinek van szüksége segítségre. Hiszen az anyagi függőségben, illetve testi-lelki terrorban tartott áldozatok sokszor szinte észrevétlenül sodródnak bele egy örvénybe, melyből utána már nagyon nehéz kievezni, nincs is nagyon mód arra, hogy az áldozatban kialakuljon az áldozattudat, ami hozzásegítené a szabadsága visszanyeréséhez. Erről a nemcsak a harmadik világban, hanem Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is aktuális társadalmi problémáról készített egyszerre fontos és filmként is izgalmas dokut az eleddig játékfilmek vágójaként dolgozó Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban címmel. Az alkotók és a mi nagy örömünkre is a film bekerült a rangos Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába (World Cinema Documentary Competition szekció), így az egész világ szembesülhet azzal a jelenséggel, amelyet talán minden nap látunk, csak nem tudunk vagy nem akarunk tudomást venni róla: hogy egy embertársunkat élősködő minizsarnokok tartják sakkban, illetve emberhez méltatlan bánásmódban részesítik. Az Egy nő fogságban készítéséről, a főszereplőről, a dokumentumfilm lehetőségeiről és a fesztiválszereplésről beszélgettünk Tuza-Ritter Bernadett rendezőnővel.

PRAE.HU: Mondanál pár szót magadról?

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztem vágószakon, utána pedig dokumentumfilm-rendező mesterképzésen. Az elmúlt tíz évben vágóként és szkriptesként dolgoztam, ezután vágtam bele a rendezésbe. Az Egy nő fogságban az első nagyfilmem.

PRAE.HU: Miért pont egy dokumentumfilm lett az első saját rendezésű filmed?

Előtte főleg játékfilmekben dolgoztam, jóllehet, amúgy mindkét műfaj érdekel. A dokumentumfilm nagyon vonzott, mert viszonylag ismeretlen terep volt számomra. Közben persze ismertem azt az élményt, amelyet egy dokumentumfilm nyújthat, hogy ismeretlen és igazi emberek igazi történeteit nézzük végig, és dolgozunk velük.

Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő. Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Ha nem tudnánk, hogy dokumentumfilmről van szó, akár még azt is hihetnénk, hogy egy klasszikus tündérmesét láttunk.

Igen, ez volt a célom. Mivel főként fikciós filmekben dolgoztam, ezért eszerint gondolkozom, és szándékosan építettem fel úgy a dokumentumfilmet, hogy egy izgalmas történetté álljanak össze a valóságból felvett képek. Szerintem fontos, hogy szórakoztassuk a nézőt, így igazi filmélmény legyen számára az Egy nő fogságban. Másrészt az az izgalom, ami azzal jár, hogy mindez valójában megtörténik, megtörtént, nagyon fontos hatáseleme a filmnek. Így végig játékfilmes dramaturgiában, fényképezésben és egyéb történetmesélési eszközökben gondolkoztam.

PRAE.HU: Dokumentumfilmek esetében az élet írja a történetet, de volt esetleg előre eltervezett „forgatókönyved” is?

Ugye az az, ami egy ilyen műfaj esetében nem lehetséges (nevet). Persze a fejemben volt egy lehetséges struktúra, és nyilván eszerint kerestem a valóság képei között is. Voltak olyan jelenetek, melyekről álmodoztam, hogy „bárcsak megtörténnének”. Abban például reménykedtem, hogy a film zárójelenete egyszer majd megvalósul. 

PRAE.HU: Mi volt az eredeti koncepció? Hogyan kerültél kapcsolatba a főszereplőddel, miért kezdett el érdekelni a modern rabszolgaság témája?

Eredetileg az volt a koncepció, hogy bemutatom egy ember egy napját. Tulajdonképpen ez volt a felvételi filmem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Alapjáraton egy öt perces rövidfilm készült. Azonban akkor, a háromhetes forgatás alatt már nyilvánvalóvá vált, hogy ebben több van, és hogy vissza szeretnék térni a helyszínre. Marissal is ebben a három hétben alakult ki köztünk a barátság.

Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő. Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Jól értem, hogy akkor te eredetileg nem a főszereplődről, hanem a fogvatartóról, Etáról akartál forgatni?

Nem, nem, soha nem szerettem volna Etáról forgatni! Nekem kezdettől az volt a célom, hogy Marissal forgassak. Már Etát is úgy hívtam fel, hogy Marissal szeretnék egy ötperces filmet készíteni. A megállapodásunk lényege az volt, hogy az Etát nem is fogjuk szerepeltetni, csak Marist. Egyébként ez a vizuális koncepció, hogy a fogvatartó arca nem jelenhet meg, hozzá is segített ahhoz, hogy dolgozhassak. Mert tudtam az elejétől kezdve, hogy mást nem is szeretnék megmutatni, csak Marist.

PRAE.HU: Egyébként akkor jártál kutatni? Hogyan ismerhető fel, ha valaki ilyen státuszban éli az életét, mint a főszereplőd?

Én egyáltalán nem végeztem ezen a téren kutatást. Maris arcára pontosan emlékeztem, viszont nem tudtam, hogy miben él. A rövidfilm forgatása közben tudtam meg, hogy ő tulajdonképpen egy modern rabszolga mindennapjait éli. Nem is gondoltam, hogy a környezetemben is létezik ez a jelenség. Sokan azt gondoljuk, én is azt hittem egy darabig, hogy mindez csak a harmadik világban történhet meg. Azt nehéz lenne körülírni, milyen jelek utalnak arra, hogy valakit ilyen szinten sakkban tartanak. Ezért is érdemes megnézni az Egy nő fogságbant, mert akkor nyilvánvalóvá válik, hogy mi alapján ismerhető fel a modern rabszolgaság problémája. Úgy tudom, Angliában például éppen ezért vetítenek oktatófilmeket a rendőrségen, hogy felismerjék, ha valaki ilyen jellegű bajban van. Figyelem és türelem kell hozzá, hogy ezeknek az embereknek a bizalmába férkőzzünk. Nem lehet csak úgy kérdezősködni, soha nem is tettem. Ki kell tudni várni, és segítő kezet kell nekik nyújtani.

PRAE.HU: A filmben a hatóságok, illetve hivatalos szervek hozzáállása a problémához enyhén szólva is hagy kívánnivalókat maga után. Mit tudsz arról, hogy külföldön hogyan kezelik a modern rabszolgaság kérdését?

Van néhány példa, amit ismerek. De nyilván nem tudom, hogy országonként hogyan megy ez. Információim szerint Angliában van egy kifejezetten erre specializálódott forródrót, amit felhívhatnak. Vagy Amerikában van rádióadás, mely kifejezetten ezeket az embereket célozza meg, hogy az áldozatok egyáltalán felismerjék, hogy áldozatok, és kihasználják őket. Mert sokszor ez az elsődleges probléma, hogy maga a fogvatartott sem ismeri fel a spirált, amelybe belekerült, és utána már nincs is meg a motivációja a kitörésre. Szükséges, hogy tudják azt, hogy nem normális, ha napi 12 órát dolgoznak, és nem kapnak más fizetést, csak ételmaradékot vagy egy ágyat, ahol elalhatnak. És szerintem is ez a kulcsa ennek az egésznek, hogy az áldozatok fejével kell gondolkodni. Mert mint a filmből is kiderülhet, az áldozatokhoz legtöbbször nem is jut el az az információ, hogy hol kaphatnak segítséget.

PRAE.HU: Ha nincs kamera, ha nem vagy te, akkor lehet, a főszereplőd még a mai napig a fogvatartójánál robotol. Nem lehetséges, hogy követve a te példádat, mások is módszeresen beépüljenek, és segítsenek ilyen bajba jutott embereken?

Nem. Nem tartom szerencsésnek, mert ez nem szenzáció, ez egy nagyon érzékeny dolog. Én a jelenlétemmel segítettem Marist, de nem ajánlottam fel neki sem szállást, sem munkát, sem védelmet. Két dolgot ajánlottam neki fel: hogy használhatja a telefonom, és ha az interneten valamit keresne, akkor abban is segítek.

Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő. Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Nem is kifejezetten erre céloztam, hanem arra, hogy a kettőtök között kialakult kapcsolat segített Marisnak a kitörésben, és ez példaértékű lehet.

Végül is, ha köztünk működött, akkor működhetne egy másik, hasonló viszonyrendszerben is. Viszont ehhez iszonyatos türelem, fegyelem, bátorság kell, meg persze pénz és idő is. Másfél évig forgattam Marissal, de a filmmel, a témájával már négy éve foglalkozom, és egy embert tudtam kimenteni. Viszont rajta kívül még nagyon sokan járnak hasonló cipőben, és remélem, eljut sok mindenkihez a filmem, de úgy gondolom, mégsem a forgatás a legcélravezetőbb. Persze örülnék, ha mások is készítenének még több dokumentumfilmet a témában. Úgy gondolom, más módszerek célravezetőbbek lehetnek. Ha például tényleg látnának azokon a helyeken, ahol járnak (állomás, posta, üzlet stb.) egy telefonszámot, amin keresztül segítséget kérhetnek, és egyértelmű lenne számukra, hogy bajban vannak, az nagy előrelépés lenne. Az, hogy „kríziskezelő központ”, semmit nem jelent, nem érzi az ember igazán, hogy érintett lenne benne. Az igazi segítség valóban az lenne, ha az áldozatok fejével gondolkodnánk.

PRAE.HU: Milyen konfliktusok voltak a forgatás során? Neked milyen áldozatokat kellett hoznod a film leforgatása érdekében?

A konfliktusok abból fakadtak, hogy Eta szabályainak meg kellett felelni, és én nem feltétlenül akartam mindig megfelelni. Tudtam, hogy a szerződéses megegyezés a kulcsa annak, hogy közel kerüljek a főszereplőmhöz, de azért nem ugyanaz az értékrendünk.
A másik nehézség az volt, hogy a forgatás alatt nem voltak producereim, ezért magam kellett finanszíroznom a filmet. Nagy segítség volt, amikor Ugrin Julianna és Kiss Viki Réka beléptek a filmbe, mert nekik köszönhetően elkezdhettünk támogatásokra pályázni. Koproducereket is találtunk, és nemzetközi workshopokra jártunk, amikre finanszírozás nélkül nem lett volna lehetőségem.

Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő. Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Volt olyan elkapott jelenet, amit nem tudtál felvenni, illetve nem is lehetett volna felvenni?

Nem, mert nem is állt ez szándékomban. Egyrészt volt egy etikai önkorlátozásom, és megállapodtam magammal abban, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem szeretnék megmutatni, mert sértenék a főszereplőm becsületét. Másrészt természetesen számomra is fontos volt, hogy tartsam magam a megállapodáshoz, amit Etával és Marissal is kötöttem. 

PRAE.HU: Eta egyébként meddig és milyen intenzitással kereste Marist?

Tudomásom szerint nem találkoztak többet a mai napig. Eta eltűnt Maris életéből. És amúgy nem is kerestük, sőt kerültük a lehetőségét annak, hogy ez megtörténjen. Maris pedig egy szabad ember, nem felel senkinek, így Etának különösebb követelése nem is nagyon lehet. A film utáni beszélgetésen is említett hiteltörlesztésen kívül a főszereplőmnek semmilyen kötelezettsége nincs (mint a cselekményből is kiderül, Eta a főszereplő nevére vett fel hiteleket, melyeket így a jogszabályok miatt törlesztenie is kell Marisnak – a szerző). 

PRAE.HU: A forgatás során nemcsak megfigyeltél, hanem kérdeztél is. Miért érezted fontosnak, hogy tudatosítsd a jelenléted?

Ugyan megfigyelői pozícióból kezdtem forgatni, de tulajdonképpen a nézőt képviselem. Azok a kérdések, amelyek bennem felmerülnek, azok felvetődhetnek a nézőben is. A nézőt végigvezetem azon az úton, melyen én is végigmentem. Ezért is döntöttem úgy, hogy akkor ezt ebben a formában fogom felvenni, és így fogom összeállítani. Így tudom megismertetni a nézővel a főszereplőm helyzetét. A dokumentumfilm sajátossága, hogy az alkotó sokszor maga is belekerül a történetbe. A helyszínen felveszem, ami a kamera előtt történik, és közben megfigyelem, hogy mi lehet a valóság. Ezt próbálom a végén a nézőnek visszaadni: vágóasztalon elrendezem a felvett anyagot az igazság logikája szerint. Így a nézőhöz végül a valóság jut vissza.

Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő. Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Tartod a kapcsolatot Marissal? Szerinted megakadályozható, hogy ő maga vagy a lánya újra belekerüljön ugyanabba a helyzetbe?

Nem szeretnék feltételezésekbe bocsátkozni, viszont azt bizton állíthatom, hogy szerencsére jelenleg mindketten normális életet élnek, egyenesben vannak, és ennek nagyon örülök.

PRAE.HU: Szerepelt már fesztiválokon a filmed? Milyen visszhangja volt eddig?

Igen, az amszterdami IDFA-n (Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál – a szerző) már bemutatták az Egy nő fogságbant, a Sundance a film másik nagy szereplése. Nagyon jó visszhangja volt az IDFA-n, ez volt a legnézettebb film szakmai berkekben. De a közönség is szerette, teltházas vetítéseket tartottak. Nagyon jók a nemzetközi kritikák is, amelyek lejöttek a nagy angolszász lapokban (The Hollywood Reporter, Variety), így a Sundance-szel kapcsolatban bizakodó vagyok. Szerencsésnek érzem magam, örülök, hogy ilyen jól kezelik, és jól is értik ezt a filmet.

PRAE.HU: Akkor ezek szerint Nyugaton is ennyire ismerős társadalmi probléma ez?

Nem, a gond épp az, hogy sokaknak nem ismerős. Ugyanakkor sok európai ország több lépéssel Magyarország előtt jár a modernkori rabszolgaság elleni küzdelemben. Ennek egyik kulcsa az, hogy nem letagadni vagy eltitkolni akarják, hanem megoldani. Tapasztalatom szerint itthon inkább hárítják, vagy nem tudnak a jelenségről. Én pontosan az ellen vagyok, hogy az emberek azt gondolják, mindez csak Ázsiában vagy Afrikában történhet meg. Az, hogy „jól értik”, azt jelenti, hogy az emberek a visszajelzések alapján végre felismerik, hogy az áldozathibáztatás helyett a segítségnyújtás mezejére kellene lépni.

Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő. Fotókredit: Bach Máté

PRAE.HU: Egyébként hogyan jutott a filmed a Sundance-re?

A Sundance világpremiert kér, de a mi estünkben (a Dok.Incubator workshopon való részvételünk miatt) megengedték, hogy a Sundance „csak” az észak-amerikai premierünk legyen. Már megfordultunk az IDFA-n, és részt vettünk a dokukkal foglalkozó fantasztikus nemzetközi workshopon, a Dok.Iincubatoron is, ezek erősítették az esélyeinket. Csodálatos, hogy kijutott a film a Sundance-re, és érdekli a téma az amerikai közönséget is. Van egy fontos téma, van egy filmnyelv, és van egy nagy nézői érdeklődés. Ez nagy szerencse számunkra. Abban bízom, hogy minél több ember megnézi, hogy jó kritikákat kapunk, hogy szakmailag előrevisz minket. És ha külföldön visszhangja lesz a témának, akkor itthon is többet foglalkoznak vele. Illetve a film sikere meggyőzheti a hazai szerveket is arról, hogy érdemes a dokumentumfilmeket is támogatni.

PRAE.HU: Egyébként, ha már itt tartunk, milyen egyéb filmeket ismersz a témában?
Természetesen sok az oknyomozó film a témában. Riportfilmek, melyek áldozatokat keresnek meg. De ezek tulajdonképpen nem veszik figyelembe a fikciós dramaturgiát, a mozifilmes esztétikát. Ezek riportok vagy kutatások. A játékfilmek közül most hirtelen a 12 év rabszolgaság jut eszembe, amely kapcsolódhat.

PRAE.HU: A Délibábot és az ez alapján készült dokumentumfilmet, a szintén az emberi kizsákmányolás témáját felvető Kanzolit esetleg láttad?

A Délibábban dolgoztam is szkriptesként! Jó, hogy felveted ezt a filmet, mert mikor benne voltam a dologban, nem is annyira tudatosult bennem, hogy ez a valóságban is megtörténhet. Illetve Till Attila Csicska című filmje is jó példa. Ám ezek fikciós filmek, ezért igazából nem tudom, hogy milyen bennük fikció és valóság aránya. Ezért is lehet nagy ereje a dokumentumfilmnek, mert ott minden kapcsolódik a valósághoz. A Kanzolit sajnos még nem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok rá.

Egy nő fogságban, Sundance-plakát. Kép forrása: Éclipse Film

PRAE.HU: Maradsz a jövőben a dokumentumfilmnél?

Van egy csomó filmtervem, fikciós és dokumentumfilmes is. A fikció és doku közti átmenet engem nagyon érdekel, kicsit kiaknázatlannak is érzem manapság. Szeretek kísérletezni, és nem szeretek különbséget tenni fikció és dokumentumfilm között. Az érdekel, hogy filmélményt nyújtsak a nézőnek. Nem szeretnék ugyanakkor manipulálni, nem akarok egy valóságos történetbe fiktív jeleneteket rendezni. Az adott körülményekhez alkalmazkodok, a hozott anyagból dolgozok. Szeretném, ha minél többen mennének moziba, különösen dokumentumfilmek miatt. A mai fiatal magyar alkotók szerintem nagyon ügyesek, és nagyon örülök neki, hogy nemzetközi színvonalú alkotásokat hoznak össze. Szeretném, ha eljutnánk oda, hogy ha doksikról beszélünk, akkor a nézőnek ne csak a tévé jusson eszébe, hanem a mozira is gondoljon. A dokumentumfilm csodálatos eszköz, mellyel a létező dolgokra felhívhatjuk a figyelmet.

 

Egy nő fogságban (A Woman Captured)

Színes, magyar dokumentumfilm, 2017

Írta és rendezte: Tuza-Ritter Bernadett

Producer: Ugrin Julianna, Kiss Viki Réka

Szereplők: Maris / Edit, Eta, Péter, Vivien

További információk a filmről a hivatalos Facebook-oldalon és a Sundance Film Festival adatlapján.

A cikkben szereplő képeket Bach Máté készítette.

A fejléckép és a plakátrészlet az Éclipse Filmtől származik.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés