bezár
 

film

2018. 05. 07.
A sci-fi, mely felszámolta önmagát
Alex Garland: Annihilation/Expedíció
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A sci-fi műfaj iránt elkötelezett Alex Garland második nagyjátékfilmje, az Expedíció 2018 februárjára tervezett nemzetközi bemutatása helyett a Netflixen kötött ki. Néhány vetítést kiérdemelt volna ez a kísérleti jellegét sem leplező produkció, ám a rendező eddig is főleg a fesztiválközönség köreiben volt ismertebb.

Garland korábbi, debütáló munkája, az Ex Machina még a 2015-ös Titanic Nemzetközi Filmfesztivál telt házas kedvence volt, mert dísztelen szépségével és megmunkált cselekményével hívogató atmoszférát teremtett. Emellett úgy adott betekintést a legprofesszionálisabb biotechnológiába (a robotkészítés sejtelmes-tudományos világába), hogy közben humánus maradt, mert az emberi lélek „átültethetőségének” kérdéseit feszegette.

Expedíció

Teljesen érthetetlen módon viszont az utóbbi évek legkiforrottabb sci-fije máig nem került hazai moziforgalmazásba, de így járt idén a rendező második, az Ex Machina után nagy várakozásokkal övezett filmje, a szintén sience-fiction témát mozgósító Annihilation/Expedíció is. Bár az Expedíció az Ex Machinához képest alul marad, elődjéhez hasonlóan kijárt volna neki – Netflix-féle streaming helyett – a nagy vászon, legalább a látvány miatt, azonban a nemzetközi forgalmazás végül az internetre korlátozódott. A Jeff VandeMeer Déli végek-trilógiájának első részén (Expedíció) alapuló, a hétköznapi tapasztalattól eltávolított biológiát mint fő csapásvonalat követő mozi ugyanis a természeti és természetfeletti mutáció szépségében keresi önmagát, felvállalva ezúttal minden kapcsolódó dekoratív elemet, ami az Ex Machinát szándékosan elkerülte. Kezdve azzal, hogy az expedíció által felderítendő zónát és az azt elfedő masszát „shimmer”-nek, „csillámlásnak” nevezik, a látványorgia virágokkal átszőtt lényekben, kikristályosodott fákban és szivárványtestű idegen létformákban manifesztálódik, mely esztétikuma mellett néha a legrémisztőbb arcát képes mutatni.

Expedíció

Eredendően gonosz vagy csak szokatlanul újszerű ez a gyöngyházszínbe burkolt vadbirodalom? Ezt próbálja felderíteni Lena, a biológusnő (Natalie Portman), akinek férje (az Ex Machinából is ismert Oscar Isaac) már megfordult e misztikus zónában, és annak utóhatásait nyögi, így Lena és tudóstársnői a további eredmények és gyógymódok megszerzésének reményében nekivágnak a sokadik expedíciónak. A saját belső törvényeinek engedelmeskedő, dinamikus ellentmondásokat mutató – egyszerre immanens és transzcendens – térben semmi sem a megszokott rend szerint működik, ez még önmagában nem is lenne egyedülálló egy sci-fiben, azonban a szikrázó „szépvilág”, küllemével szembeszállva, nem csak riogat, hanem végzetes változásokat idéz elő a behatolók test- és lélekszerkezetében. Az újrateremtéshez szelíd erőszakkal, sejtszintű mélységben használ fel minden élő anyagot, és hibrideket, avagy más létformákat hoz létre, hogy sajátos evolúcióban egyesítse a földi és földön túli életet. Ennek miértjére csak homályos magyarázatot ad Garland, s igazából olyan, mintha azt szeretné, hogy szimbólumai önmagukban is működjenek, de a rejtélyeskedő koncepció végül tényleg nehezen értelmezhetővé teszi a filmet.

Expedíció

Anélkül, hogy szándékosan csak a látványra csupaszítanánk Garland moziját, tagadhatatlan, hogy a keretsztori, vagyis a zónán kívüli élet ábrázolása jellegtelen. Nem szándékoltan eszköztelen (ilyet láthattunk Denis Villeneuve Érkezésében), mely profin ellenpontozná a pulzáló szivárványon túli kizökkentséget, hanem unalmas és egyhangú, Natalie Portman filmbéli karakterének kihallgatása pedig rossz értelemben véve monoton jeleneteket produkál. Ez az egyik fontos jelzője annak, hogy a film nem képes minden terepen magához ragadni a figyelmünket, így nem szerencsés, hogy az Expedíció pont a kihallgatással indít. Mégis, a kevésbé eltalált pillanatok közepette, öröm találkozni olyan színészekkel – zónán kívül és belül is –, mint Oscar Isaac vagy Jennifer Jason Leigh, akik jelenlétükkel felhúzzák a laposabb részeket, különösen igaz ez az Ex Machinában is lenyűgöző Isaacre, aki újra őrült zsenialitását húzza elő tarsolyából, hogy gyöngéd perverziót csempésszen a filmbe. Az ő alakítása, mint egyébként Natalie Portmané is, a végképp zűrzavarossá, szinte túlvilágivá kerekedő záró szcénákban teljesedik ki, ahol ugyan még mindig nem kapunk egyértelmű magyarázatot, csak csillogó-villogó talányt és az emberivel egyesült idegenség testbéli manifesztációját, ezzel azonban Garland el is kerüli a téma didaktikussá válását, mely szerencsés megoldásnak is értékelhető.

Az Ex Machinában tapasztalt harmóniát ugyan nem sikerült továbbörökíteni az Expedícióra, ahogy azt az első film tűpontosan kidolgozott szerkezete után várhattuk volna, az atmoszférateremtés viszont ezúttal is erőssége a produkciónak. Az Expedíció rétegközönségét kereső „sejtbiológiai” filmkísérlet, amelyet bár teljesen megérteni képtelenség, mégsem lehet betelni vele.

Expedíció

 

Expedíció / Annihilation

Angol-amerikai thriller, 2018

Forgatókönyvíró-rendező: Alex Garland Szereplők: Natalie Portman, Oscar Isaac, Jennifer Jason Leigh, Tessa Thompson, Gina Rodriguez, Benedict Wong Korhatár: 15 év

Forgalmazza: Netflix

nyomtat

További írások a rovatból

Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
Interjú Nemes Jeles Lászlóval, az Oscar-díjas Saul fia és a Velencében bemutatott Napszállta rendezőjével
Luca Guadagnino: Suspiria – 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
film

Van még tartalék a szuperhősökben Van még tartalék a szuperhősökben
Peyton Reed: A Hangya és a Darázs

Más művészeti ágakról

art&design

A portéka portréja A portéka portréja
Vachter János: Market – Reloaded
irodalom

A világ egy elmenekülhetetlen otthon A világ egy elmenekülhetetlen otthon
JAK műfordító-tábor 2018, ötödik nap
színház

A játék tökéletes illúziója A játék tökéletes illúziója
Újcirkusz a Trafóban: Backbone a Gravity & Other Myths társulattal
Technika és test a 20. század költészetének első harmadában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés