bezár
 

irodalom

2021. 01. 27.
A politikum csenddel telített helye(i)
Maureen E. Ruprecht Fadem: Silence and Articulacy in the Poetry of Medbh McGuckian, Lexington Books, 2019
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Medbh McGuckian a kortárs észak-ír líra meghatározó alakja, s bár versei nemzetközi szinten is egyre nagyobb elismertségnek örvendenek, jelentésük viszonylagos hozzáférhetetlensége a kritika dolgát nem kis mértékben nehezítette meg. A szövegek jelentése(i) és funkciói kapcsán a legkülönfélébb, sokszor ambivalens elképzelések fogalmazódtak meg, létrehozva egy évtizedek óta tartó, indulatos megnyilvánulásokat sem nélkülöző polémiát. Egy ilyen terepen sokszor már navigálni sem egyszerű, Maureen Fadem könyve azonban amellett, hogy kitűnően tájékozódik és tájékoztat, méltó vitapartnerévé is válik e mostanra igen gazdag recepciónak.

Mivel McGuckian − s főként recepciója − a magyar közönség előtt talán kevéssé ismert, mielőtt rátérnék a könyv koncepciójára, metodológiájára és fontosabb állításaira, egy vázlatos recepciótörténeti összefoglaló keretében megpróbálom felrajzolni a kritika fontosabb szakaszait, hogy aztán ezen belül tudjuk elhelyezni Fadem munkáját.

A korai kritikák − mára már hírhedt módon − legjellemzőbb vonása az volt, hogy részint a hermetikusság, részint a szövegek házakat, szobákat, kerteket és virágokat középpontba helyező képi világa miatt afféle női és kizárólagosan privát érdekeltségű költészetként tekintettek a McGuckian-versekre. S bár nem sokkal később megjelentek a szövegek feminista politikájának és esztétikájának teoretizáltabb feltérképezési kísérletei is, a komolyabb és máig zajló fordulatot az a fejlemény hozta meg, hogy a kilencvenes években megindult a − feminista vonatkozásokhoz szövegszinten, többek között a nő mint anyaföld trópuson keresztül rendkívül szorosan kapcsolódó − transznacionalista, posztnacionalista és posztkoloniális vonatkozások feltárása is. E fordulat irányadó munkái közé tartozik többek között Clair Wills 1993-as Improprieties című könyve, ami már a legkorábbi McGuckian-versekben is megképződő privát, illetve publikus-politikai szférák elválaszthatatlanságát egy új poétikai és politikai klíma lehetőségfeltételeként érti, és Shane Alcobia-Murphy 1998-as Writing in the Shit: The Northern Irish Poet and Authority című tanulmánya, illetve ennek könyvfejezetté bővített változata, ami például a magyarul is olvasható Az örökösnő című vers olyan, főként intertextuális és metatextuális összefüggéseken alapuló értelmezését adja, mely azt a Dirty Protesthez köti.

A kétezres években szintén sok fontos munka jelent meg, központi jelentőségű ezek közül a Richard Kirkland és Shane Alcobia-Murphy által szerkesztett The Interior of Words című 2010-es kötet, ami az első olyan válogatás, mely kizárólag a McGuckian költészetével foglalkozik, és számos olyan tanulmányt közöl, amelyek − más-más módon ugyan, de − a fenti tendencia kibontakozását jelzik. Ugyancsak fontosnak tekinthető, ahogy ezt Fadem is megjegyzi, Faragó Borbála 2014-es, Medbh McGuckian című monográfiája, mely − bár az egyes kötetek változó tematikai fókuszaira koncentrál, s így a politikai esztétika középpontba kerülését az ötödik, Captain Lavender című kötethez köti − szintén regisztrálja a korai művek politikusságát, és Murphy 2012-es Signs of the Still Recent War című tanulmánya, mely a The Poetics of Exemplarity című monográfiájában is megjelent.

A kritikai recepció e fordulatához köthető szövegek jelenléte tehát, amint az a fenti tallózásból is kivehető, egyre erősebbé vált az utóbbi években, Fadem tavaly megjelent monográfiája szerepét és vállalkozását tekintve mégis hiánypótlónak tekinthető, hiszen − csatlakozva e fordulat perspektívaváltásához − könyvterjedelmű munkaként először kísérel meg két szempontból is holisztikus választ adni erre a költészetre. Vizsgálódásai ugyanis egyfelől a teljes életműre kiterjednek, másfelől pedig olyan integrált módszertant alkalmaznak, mely lehetővé teszi a trauma-, és nyelvelméletek, a partition studies − a partíció-kutatások azt vizsgálják, hogy milyen politikai, társadalmi és kulturális következményei vannak egy olyan államhatár létrehozásának, mely minimum egy olyan területet átvág, amit adott közösség a hazája részének tekint −, a költészetelméletek, a posztstrukturalista filozófiák és a posztkoloniális, illetve új materialista elméletek együttes, egymást kiegészítő és megtermékenyítő alkalmazását. Tehát bár a Fadem gondolatmenetének vázát képező állítás, miszerint McGuckian lírája a csend költészete, önmagában nem tekinthető újdonságnak, a tárgy fenti, kétszeresen is holisztikus elaborációja már annál inkább. A monográfia számba veszi − csak hogy néhány aspektust említsünk a sok közül − a nemzeti-politikai, a posztkoloniális, a posztmodern, az ekphrasztikus, az intertextuális, az intermediális, a feminista, illetve a trauma és a blanchot-i katasztrófa nyelvét beszélő McGuckiant egyaránt, ráadásul az életműnek a nemzetközi irodalmi színtéren való pozicionálásakor a bevett párhuzamok mellett − Dickinson, Mallarmé, Rilke, Ashbery, Muldoon − Fadem Therese Hak Kyung Cha-n és Toni Morrisonon kívül Celant is a figyelmünkbe ajánlja. (A Celannal való poétikai rokonságnak külön fejezetrészt is szentel a szerző.)

Hozzáteendő ugyanakkor ehhez, hogy − amint azt az előszóban is olvashatjuk − a mcguckiani költészet fenti aspektusainak körüljárásakor a hangsúlyok azokra a pontokra, témákra helyeződnek, amelyek Fadem szerint jelenleg a leginkább hasznára válhatnak a költőről folyó diskurzusnak. Így, tekintettel a recepció azon korai, ám sok szempontból máig is jelenlévő affinitására, hogy McGuckian korai munkáit − ahogy Faragó és Michaela Schrage-Früh fogalmaznak −, mint „kizárólagosan női kérdésekben érdekelt” költészetet értelmezze, a könyv szerzője a (nem interszekcionális) gender szempontú megközelítés stratégiai visszaszorítása, illetve a posztkoloniális szempont kidomborítása mellett döntött. (Fadem egyébként, akinek a partition studies szakterülete is, már első, Spectral Borderlands című könyvében is foglalkozott McGuckian (csend)költészetével, s ennek első fejezete Észak-Írország és a Troubles történetét alaposabban is áttekinti.) Ami a könyv tagolását illeti, az 1., bevezető fejezet egy recepciótörténeti összefoglaló mellett az oeuvre korai szakaszának politikussága mellett érvel, a központi öt fejezet közül pedig három a csendet konstituáló poétikai sajátosságokat − a nyelv dekonstrukciója, az extrém vizuálitás és a burjánzó intertextushasználat − tárgyalja (2., 3., 4. fejezet), amit a produkció (5. fejezet) és a befogadás (6. fejezet) vizsgálata követ a csend helyeként lokalizált, s itt a celani lírával is részletesebben összehasonlított mcguckiani költészet nyelvi-politikai performativitását illetően.

A monográfia sokak számára legtetszetősebb aspektusa egyébként, úgy gondolom, nyitottsága és elméleti sokoldalúsága lesz, így többek között az, a már fentebb is említett interszekcionális és integrált hermeneutika, ami tematikaként és metodikaként is jól felépítetten lép produktív párbeszédbe a McGuckian-recepció legkülönbözőbb ágaival.

Az egyes csendkoncepciók − Rebecca Solnité, Susan Sontagé, George Steineré − néhol kritikai kiegészítésekkel, de szervesen épülnek egymásba, s Fadem felmutatja azt is, hogy ezek miképpen lehetnek kompatibilisek egyfelől a (nemcsak észak-ír vonatkozású) posztkoloniális és partíciós kutatások, illetve a posztstrukturalizmus szférájából érkező gondolkodók − Homi K. Bhabha, Joseph Cleary, Olaf Zenker, Aamir Mufti, Jacques Derrida, Judith Butler, Michel Foucault, Roland Barthes, Maurice Blancot − elméleteivel, másfelől pedig Wills, Murphy, Schrage-Früh, Guinn Batten, Danielle Sered, Robert Brazeau vagy Thomas Docherty McGuckianre vonatkozó észrevételeivel.

Ezek a keresztezések aztán továbbiakkal egészülnek ki, így például a fenti csendkoncepciók a csendhez adott költői univerzumok felől közelítő gondolatmenetekkel is párbeszédbe lépnek, többek között a Vallejo csendjeit tanulmányozó Jean Franco, az észak-ír líra politikailag is meghatározott csendmintázatairól író David Wheatley vagy a Rilke, Mallarmé és Vallejo csendstratégiáira koncentráló Dianna Nieblyski megállapításaival. Hasonlóképpen, a távoli társításokkal operáló, ám annál találóbb komparatív horizontokat felkínáló vizualitás fejezet Veena Das posztkoloniális (irodalom)antropológiája mellett, amit Saadat Hasan Manto dél-ázsiai író India partíciójáról szóló Toba Tek Singh című írása inspirált, felhasználja például Karen Emmerich-nek a Miltos Sachtouris realista, mégis olvashatatlan szintaxisú képiségét vizsgáló írását és Corbet Stewartnak a celani csendstratégia egyik eszközét a képek kompressziójában azonosító tanulmányát is. A sérült szöveg(test) das-i koncepciója pedig nem csupán a nyelviség konceptualitását plasztikus eszközökkel (keret, vonal, színek, geometria), a befogadást megszakító halmozott hasonlatokkal és a belőlük létrejövő „bizarr metaképekkel” aláásó festői tendenciáknak válik értelmező keretévé, de a neologizmusokkal, szokatlan szófajhasználattal és szintaktikai szerkezetekkel operáló nyelvi dekonstrukciónak, illetve a multimodalitást eredményező kölcsönzési gyakorlatoknak is. Ennek megfelelően Fadem McGuckian nyelvi stratégiáit Docherty-vel egyetértésben mint posztmodern stratégiákat értelmezi, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy e posztmodern lírában „a hely logikájával való szakítás” és az „üres fenomenológia” − ahogy Docherty fogalmaz − épphogy egy radikális és politikailag meghatározott lokalizáltságból táplálkozik, aminek szem elől tévesztése ugyanolyan hiányos képhez vezetne, mint a kizárólagosan feminista olvasatok eluralkodása. Az intertextualitás kapcsán Fadem Riffaterre, Kristeva, Barthes és Foucault gondolatai mentén, illetve Joyce, Friel és mások idézési gyakorlatának bemutatásával szintén fontos felülvizsgálati javaslatokat fogalmaz meg a recepció egyes − a mcguckiani cut-up praxisra vonatkozó − meghatározó kritikai válaszait illetően. Egyfelől felhívja a figyelmet arra, hogy Murphy Michael Davidson palimtext fogalmára alapozó koncepcióját − miszerint McGuckian cut-up versei forrásaik nyomait még felismerhető formában őrzik – a túlnyomórészt nem fikciós és kevéssé ismert forrásszövegek felismerhetetlensége bizonyos szinten szabotálja, másfelől pedig − több kritikushoz csatlakozva, ugyanakkor, s ez időszerű volt már, náluk látványosabban visszakanyarodva az alapokig – jelzi, hogy a monográfiájában a jelöletlen idézetekről hol mint fertőzésekről, hol mint lopásokról beszélő Leontia Flynn plágiumvádat sugalló eszmefuttatásai mélyen és több szempontból problematikusak.

E teoretikusan is gondosan megalapozott kritikai észrevételek, amelyek a recepcióban egyoldalúságot vagy (nemcsak) elméleti hiányosságokat eredményező vakfoltokat meggyőzően képesek felmutatni, illetve az előzmény nélküli, ám megvilágító erejű komparatív javaslatok − különösen a Celannal húzott párhuzam –, melyek részint egy széles skálát lefedő posztkoloniális és partíció-kutatási területről merítkeznek e monográfiát egész biztosan nélkülözhetetlen sarokkővé fogják avatni a McGuckian-kutatás számára.

Az pedig, hogy Fadem a költő (feminista) életművét nem csupán nyelvi megformáltságának és (poszt)koloniális státuszának jellegzetességei mentén tárgyalja, hanem e két konstitutív szempontot összefogva egy olyan, hutcheoni és derridai értelemben politikailag releváns posztmodern oeuvre-ként, mely csendstratégiája által − Sontag és Fredric Jameson gondolatai mentén − mint a kései kapitalizmus fogyasztói rendszerét fogyaszthatatlansága által gerilla módon, belülről felforgató termék is értelmezhetővé válik, egy olyan, ténylegesen integrált és interszekcionális hermeneutika megvalósítását jelzi, melynek holisztikus látásmódja az (észak-)ír érdekeltségű kutatások mellett számos, ezen a területen kívül eső vizsgálódás számára is inspirációul szolgálhat.

Maureen Fadem

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Pintér Leila --

Szegeden született 1985-ben, az ELTE magyar szakán végzett. Újságíró, műfordító.


További írások a rovatból

irodalom

Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban? Kicsoda Esterházy a magyar irodalomban?
Három tematikus különszám bemutatójáról
irodalom

Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is Nem mindig boldog, ha épp süt a Nap, és boldog tud lenni a sötétségben is
Bemutatták Horváth Márk legújabb könyvét, Az antropocént
irodalom

A békától a kavicsig minden az idő része A békától a kavicsig minden az idő része
Interjú Lipcsey Emőkével
irodalom

A könyvtáraktól a bosszúpornóig A könyvtáraktól a bosszúpornóig
A Gombaszögi Nyári Tábor irodalmi sátrának programjairól

Más művészeti ágakról

gyerek

Hátha találunk megoldást Hátha találunk megoldást
Interjú a SQUAD – A banda - drogprevenciós tinimusical író-rendezőjével, Janik Lászlóval
A Mirrén titkának könyvbemutatója
Seregi Tamás: Jövőbe szédülő lendülettel, Prae Kiadó, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés