bezár
 

irodalom

2008. 07. 01.
A madárcsicsergés hermeneutikája, avagy én is öregszem
JAK Műfordító Tábor, 2008. június 28. 9. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A madárcsicsergés hermeneutikája, avagy én is öregszem Nagykovácsiban ugyan kevéssé érzékelhető, hogy hétvége van, a hangulat mégis nyugodtabbnak tűnt szombaton az átlagosnál. Valószínűleg mindössze azt érzékeltük, hogy kevesebben vagyunk: pár hallgató hazautazott, még a konyhásnénik is megfogytak.
Amikor egy kedves, helyes pincérleányzónak azt mondtam az ebédkor, nyugodtan szolgálja ki előbb a közelünkben táborozó gyereksereget, és csak aztán engem, visszafordult, s aranyosan a tudtomra adta, „te is gyerek vagy”. Ennek a vicces, de bájosan előadott replikának legalább annyira örültem, mint amikor a nagyobb boltokban alkoholos ital vásárlásakor elkérik a személyimet. Olykor „képes vagyok” azt a benyomást kelteni, hogy nem múltam még tizennyolc – persze, egyre ritkábban, ráadásul ezen a szombaton olyan karikás szemekkel érkeztem a menzára, mintha ki lettem volna festve. No, sebaj, azért közben a gyerekek is megkapták az adagjukat, ami valamelyest – na, nem nagyon, csak egy kicsit – mérsékelte a nyüzsgő zajukat. (Buda Gyurinak erről az jutott eszébe, mennyire szeret a strandon úgy heverészni, hogy nem kell a saját gyerekeire folyamatosan fél szemmel figyelni. Ilyenkor még a zsivaj is kellemesen tompa. Gyuri bácsi kapcsán muszáj megjegyeznem, hogy szinte mindent erőspistával eszik – ezt egyébként én ugyancsak preferálom –, még a brokkolikrém-levest is. Tanú rá Imreh András és jómagam.)

Kék-zöldDélután megjelent a táborban Sophie Aude, aki Franciaországból érkezett, de hosszú ideje él Magyarországon, és a többi fordítóhoz hasonlóan kiválóan beszél magyarul. Az ő előadását hallgathattuk meg Füst Milánról, akinek a Szakadék és az Egy magány története című kisregényeit lefordította. Részben fordítói tapasztalatait osztotta meg velünk, részben Füst Milánt és műveit mutatta be. Elmondta, hogy Franciaországban van egy szűk, de lelkes kör, amely ambiciózus módon támogatja a Füst-szövegek fordítását és publikálását, Sophie pedig szeretne eleget tenni ennek a nagy munkának. Nincs azonban könnyű helyzetben, hiszen Füst nyelvezete kihívások elé állítja: a sok helyütt kimondottan esztétizáló nyelvezet olyan kutatómunkát igényel – például a „képi nyelv szótárának” rendszeres használatát –, melyre gyakran az anyanyelvi magyar olvasó ugyancsak rászorulna. Sophie előadása jól fel volt építve, átfogóan, mégis tömören ismertette a Füst-poétika főbb sajátosságait, handoutjai hasznos segédeszközöknek bizonyultak. Bár elmondta, hogy saját jegyzeteit franciául írta meg, ami kissé akadályozta a magyarul történő gondolkodásban és beszédben, ebből kifelé semmi nem érződött, referátuma jócskán meghaladta egy átlagos egyetemi kurzus referátumának színvonalát (de még mennyire!).

VörösEste kicsit fölkavartuk a szombat addigi nyugalmát. Karafiáth Orsolya és Ladik Katalin voltak a vendégek, Schuller Gabriella beszélgetett velük. Elsősorban költészetük, de Ladik Katalin erotikus performanszai és Karafiáth Orsolya új regénye is szóba került, a legizgalmasabb viszont alighanem Ladik Katalin versmondása volt. Experimentális, performanszba hajló hangköltészeti előadásmódja megmutatta, hogyan lehet egy irodalmi szöveghez egészen érdekes dimenziókat társítani, melyek persze – tekintve, hogy immateriális médium közbejöttéről van szó – fordíthatatlannak bizonyulnak. Ezen túl irodalom és élet viszonyát tárgyalták meg jó alaposan, kissé talán bulvárosan is. Ladik Katalin a saját életét írja, abból merít ihletet, hogy aztán személyes emlékeit rögzítse, Orsi viszont merőben fiktív szövegeket alkot, személyes énjét élesen elválasztja a líraitól vagy a narrátor figurájától. (Khmmm – a szerk.)

Színes társaságA kései vacsora és borozás során folytatódott a valóság/fikció problematikájának oldott, leginkább „röhögősnek” mondható taglalása, mely kiegészült a nemiség és írás ugyancsak top 10-es témájával. E helyütt kiderült, hogy Orsi kedvenc férfineve, a Lajos (mely új regényében központi jelölő), valójában anagrammatikusan benne van saját keresztnevében is (Orsolya), ez a felfedezés pedig jó messzire vitte a spekulációkat. Olyannyira, hogy a végére már csak Orsi, Dúll Kata (aki, itt stílszerűen, középkori obszcén verseket fordított) és a naplóíró maradt talpon, csaknem pirkadásig. Mivel azonban egy ideje nagyon nem szeretek úgy lefeküdni aludni, hogy kint már kel fel a nap, amikor derengeni kezdett, gyorsan hálóhelyeinkre vonultunk. (A hangos-zajos madárcsicsergés csukott szemhéjamon keresztül is figyelmeztetett az egyre terpeszkedő világosságra…)
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
Dékány Dávid: Dolgok C-hez

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Pap Kata válaszai a prae.hu körkérdésére
Kritika Tarr Béla Missing People című filminstallációjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés