bezár
 

színház

2022. 05. 05.
Veszteségmitológia új köntösben
Az Átrium Színház A trianoni csata című előadásáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt otthoni és három itthoni színész ül a közönséggel szemben, egy sorban az Átrium színpadán. Mintha egy fórumon lennének: beszélgetnek, vitatkoznak, hevesen érvelnek, és akár személyeskedő megjegyzésekkel is illetik egymást – és tulajdonképpen minket is. Miért? Mert a központi téma a magyar társadalom meghatározó, mai napig vitát generáló kérdése, ügye, eseménye. Trianonról van szó.  

Urbán András előadása különlegesen egyedi a színházi palettán. Igaz ez nemcsak a magyar közélet egyik legmeghatározóbb témájának nagyon is mai, emberközpontú megközelítése miatt, hanem a színház alapvető, a gyökereket megidéző eszközeinek alkalmazása miatt is.

Szkéné színház

Valamikor, egyszer, réges-régen a színház egyfajta, a közéleti kérdéseket megvitató pódiumként is létezett a társadalom életében. A színház alkalmas arra, hogy ily módon kulturált és biztonságos teret nyújtson a mindenkori közösségekben felmerülő, az 1920-as eseményekkel kapcsolatos eltérő nézőpontoknak, véleményeknek. Ami, lássuk be, akad bőven.

A színészek ötleteinek és improvizációinak felhasználásával készítette el Urbán és dramaturgja, Ugrai István a szövegkönyvet. A trianoni csata című, két részre bontott előadás ezt az itthon már-már elfeledett, fórumot teremtő funkciót idézi meg. Érdeme, hogy nem pusztán a Vajdaságból származó színészek nézőpontjai csapnak össze az anyaországi szempontokkal. A fórum műfajának egyik lényege, hogy az a színház eszközeivel az adott társadalmat foglalkoztató témát színesen, sok oldalról megközelítve mutasson be, tárgyaljon meg. Urbán előadásában ez az igény maximálisan kielégül. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház itt fellépő színészei között – Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Verebes Andrea – szerb apa és magyar anya gyermekével és születésétől fogva több nép keverékét és identitását is „birtoklóval” találkozunk. Ugyanennyire színes az úgynevezett másik oldal is. Az Átrium részéről fellépő, Magyarországot képviselő Alföldi Róbert vidéki kisvárosból származó, Péterfy Bori családilag Erdélyből áttelepült, Kovács Máté meg Budapesten született, fiatal magyar. Ezek egyszer s mind árnyalják is Urbán rendezésének első, „civil” felét. A parázs viták, összeütközések hétköznapiként hatnak, egyes mondatok akár tőlünk is származhatnának. Ugyanakkor a megnyilvánulások teátrális mivolta – például egy Horthy-beszéd részlete is elhangzik Verebes Andreától – és a színpad-nézőtér kapcsolatára történő állandó (ön)reflexiók egy pillanatig sem engedik, hogy az első felvonás kicsússzon a színházi keretek közül.

Nagyon fontos tételmondatok és megélt szituációk, fontos történetek hangoznak el a feketehumort és abszurdot sem nélkülöző párbeszédek során, amelyek éppen a megfogalmazási mód és a tartalom ütköztetése miatt hathatnak gyomrosként is a magyarországi nézők számára. Hathattak volna, azonban a közönség nagyobb részét jobban vitték a mondatformák és a színészek impulzív játéka, érveléstechnikája. A nézők több olyan, főként a Vajdaságban élő alkotók, a valóságukat reprezentáló mondatain is felnevettek, amelyek nekem torkomra forrasztották a szót. Pontosan azért, amiért talán ez az első rész megszületett: rádöbbentem, micsoda buborékban élek Trianonnal kapcsolatban is.

És ekkor a második felvonásban elkezdődik az Urbán-féle rendezésektől megszokott, bár talán ebben az előadásban még önmagéhoz képest is túlzásokba eső provokációsorozat. Kicsit szlengesebben fogalmazva: a második felvonás a meg- és elborulás jelenetfüzére. Úgy tűnik, mintha a korábban megvitatott és elhangzott vélemények lecsapódása, Trianon mindmáig tartó kibeszéletlenségének következménye, egyfajta magyar disztópia jelenne meg a színpadon.

A vajdasági alkotó erősen épít Alföldi Róbert karakterét övező (kultúr)politikai jelentőségére és jelentésére akkor, amikor a színész fekete atillában kifejti, hogy ő már igazi nemzetivé, igazi kereszténnyé, igazi heteroszexuálissá vált, és a nemzeti egység érdekében határon inneni és túli gyerekeket is örökbe fogad. Így válnak igazi, magyar családdá: Apuka, Anyuka (Péterfy) és a gyerekek. Nickelsdorf (Búbos), Szabadka (Fülöp), Fejér (Kovács), Zólyom (Kucsov), Ungvár (Mészáros), Hargita (Verebes).

Az önnön mély hitét, nemzeti identitását, keresztény értékrendjét görcsösen vállalni és felmutatni akaró családfő egyre jobban belegabalyodik a képmutatásba, és családját is megfullasztja az izzadtságszagú erőlködésben is. Ez csupán finom megfogalmazása a Nagy-Magyarország térképe előtt zajló, egyre sötétebb, elkeserítőbb és az ízlésesség határát súroló képeknek. Urbán ebben a részben már nemcsak a Trianont övező narratívákat kritizálja, hanem nekiesik a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás, a pornó és a közösségi média által is fenntartott, embereket kiszolgáltató kereskedelem témájának is. A kezdeti feketehumorból a csata végére már csak a feketeség marad.

Az előadásban fontos szerepet játszanak még az élő zenekar által megszólaltatott dalbetétek, amelyek Szerda Árpád frappáns és ritmikailag sem utolsó szövegeivel teszik teljessé az összképet. Az operettből, a szerb turbofolkból és az irredenta zenei hagyományokból is merítő dallamvilág még inkább aláhúzza az előadáson végig uralkodó humort és abszurditást. Nem utolsósorban pedig a bennünk megszülető nyugtalanságot is táplálják a balkáni hangzású dallamok.

Tudniillik amit hallunk, az első részben, abszurdnak hat. Úgy érezzük, az elmesélt szituációk legtöbbje a valóságban nem, inkább Örkény- vagy Brecht- műben fordulhatna elő. Ám éppen a színészek hitelesítik történeteikkel, hogy ez bizony nagyon is a valóság. Érzelmek, megnyilvánulások, helyzetek, meglátások tekintetében egyaránt.

Talán nem lehetetlen, hogy a második részben látható, némileg abszurd irány felé induljunk el, és kezdjünk el őszintén beszélgetni Trianonról. A történelmünkről. Önmagunkról. Ellenségeskedés, minősítés és személyeskedés nélkül, meghallgatással, elfogadással, törekedve arra, hogy a vélt vagy valós sérelmek egyszer behegesedjenek.
 

A trianoni csata
Díszelőadás, részekre bontva
A Kultúrbrigád, az Átrium és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása
Szereplők: Alföldi Róbert, Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kovács Máté, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Péterfy Bori, Verebes Andrea
Dramaturg: Ugrai István
Segédrendező: Bali V. Gergő
Jelmez: Veronika Keresztesova
Díszlet: Urbán András
Zene: Szerda Árpád
Dalszöveg: Szerda Árpád
Zongora: Gátos Iván / Szerda Árpád 
Dob: Nagy Zsolt / Papp Dániel
Basszusgitár: Studniczky László Zsatyi / Pál Gábor
Rendező: Urbán András
Bemutató: 2022. március 12.
Átrium Színház
Fotó: Mészáros Csaba

nyomtat

Szerzők

-- Németh Fruzsina Lilla --


További írások a rovatból

Desiré Central Station 2022 – No Filter
Deres Kornélia Besúgó Rómeó, meglékelt Yorick című kötetéről
színház

Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel
Widder Kristóf és Tóth Réka Ágnes darabja Szentendrén

Más művészeti ágakról

Piros orr mesék - kötetbemutató
A Kokas-féle komplex művészetpedagógiai foglalkozás
Marie Kreutzer: Fűző
Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés