Így jár a Dardenne-fivérek Cannes-ban megfordult, és a legjobb forgatókönyv díjával hazatért történetének Lornája (Arta Dobroshi), aki a belga állampolgárság megszerzéséért cserébe házasságot köt egy szerencsétlen drogossal, Claudy-val (Jérémie Renier).
 
Az albán bevándorló lány sokáig képes azt a látszatot kelteni, hogy ő valójában csak egy darab kő: bárki belerúghat, és ő is képes bárkit megsebezni.  A kiszolgáltatott Claudy-t naponta megalázza érdektelenségével, azzal, hogy kéréseit csak ímmel-ámmal, láthatóan érzelmek nélkül teljesíti, nehogy valami bonyodalom nehezítse pontosan kiszámított terveit. Aztán egy kezeléstől Claudy kicsit jobban lesz, és Lornában megnyílik valami, egy addig zárt kapu. Nehéz eldönteni, hogy mennyire, de megkedveli kényszerű lakótársát.

Lorna csöndje nagyobb, mint gondolnánk, de néhány velőtrázó sors-sikoly értesít minket valódi helyzetéről, ha eddig még nem gyanakodtunk volna alig hihető, nehezen elfogadható „hidegsége” láttán. Extatikus összebújás Claudyval, aztán Claudy meghal, Lorna terhes…

És mindez Lorna lelke lényegi részévé válik. Megérkezik a néző által már rég áhított szeretet, ami Lornát gyökerestül tépi ki addigi életéből. Körülötte ugyanis hemzsegnek a névházasságot pénzért áruló jóakarók – élükön egy Fabio nevű maffiozóval (Fabrizio Rongione) –, akik őt is eladják egy reménybeli belga (egyelőre még orosz) bevándorlónak. Neki terhesen viszont nem kell a lány. A gyerek márpedig marad, Lorna döntött.

Nem csak a nő szólal meg Lornában, hanem elnyomott, érzelmektől önmagát megfosztó lénye próbálgat jobb-rosszabb helyeken feltörni belőle. Mert Lorna előtt két út áll: vagy bezárkózik, vagy őrületig csupaszítja saját reakcióit, csak a végletekig eljutva tud kilépni abból a világból, ahol jobb, ha kősziklát játszik. Hirtelen, darabos metamorfózisát Claudy-nak köszönheti, ennek a féreg szintre romlott, mégis szeretni való fiatalembernek.

A film egy bizonyos pontjáig még kegyetlennek tarthatjuk a lányt, mert mi valószínűleg már rég szívünkbe zártuk ezt a kis belgát, mikor Lorna még nem is ébredezik. Praktikusan él, jön-megy, dolgozik, végzi a napi rutint, várja az állampolgárságot, randevúzik barátjával, tervezgeti közös bisztrójuk megnyitását, kiszámítja a következő névházasságot, ennek érdekében még sérüléseket is okoz magán, hogy gyorsabban elválhasson Claudy-tól… Rémesen hangzik ugye? Közben arcjátéka ijesztően összetett: közömbös, rezzenéstelen, mégis átvonul rajta a belül motoszkáló elégedetlenség. A vihar előtti csönd.

Dardenne-ék letisztult stílusa a Lorna csöndjében a női lélek kibontakozásának kliséi között születik újjá, egy koszovói színésznő eddig ismeretlen alakján, döbbenetesen őszinte játékán keresztül. A testvérpár kedvelt színészéből, Renier-ből (Az ígéret, A gyermek) sajnos most keveset kapunk, de Claudy-t annyira érzékletesen kelti életre a vásznon, hogy még így is szinte túl sok szánalmat ébreszt fél játékhosszra kiterjedő, esszenciális alakításával. Halála lélektani, szerkezeti cezúra a filmben, s „érdektelen” távozása nagyobb lavinát indít el, mint azt a Lorna szenvtelenségének maszkjával röpke időre átejtett néző gondolná.

Lorna és Claudy - velük kapcsolatban hirtelen de Saint-Exupéry híres mondata jutott eszembe: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél” – így mondta a róka a kis hercegnek.
 
De mit tegyünk azzal – kérdem én –, aki minket szelídített meg?

Lorna csendje (Le Silence de Lorna) 

Szereplők: Arta Dobroshi, Jérémie Renier, Fabrizio Rongione, Alban Ukaj, Morgan Marinne, Olivier Gourmet, Anton Yakovlev, Grigori Manukov, Mireille Bailly, Stéphanie Gob

Bemutató: 2008. november 27.

Forgalmazó: Cirko Film