bezár
 

film

2008. 11. 18.
Emberek felvevőgéppel
Négy film az ötödik Verzióról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emberek felvevőgéppel Ötödjére rendezték meg a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált Budapesten. Hat nap, két helyszín, négy terem – és 46 film, melyeket nem vetítenek minden nap a multiplexekben, a legtöbb esetben talán ez volt az első és utolsó alkalom, hogy szélesvásznon láthattuk őket.

Persze azok, akik nem jutottak el a Toldi, vagy a Cirkó moziba – hallva az emberjogi és dokumentumfilm szavakat – valószínűleg nem gondolják, hogy bármit is kihagytak volna, hiszen a nyomor és a szenvedés képeit látják eleget, elég csak megnézni a híradót.

 

Az emberi jog palettája azonban sokkal színesebb annál, mint azt első hallásra gondolnánk. A legkülönbözőbb témák kaphatnak itt helyet, a filmek egyaránt szólhatnak a politika nagy csatáiról vagy a kisemberek hétköznapjairól. Két ellentétes pólus, melyek talán mégsem esnek annyira távol egymástól, mint gondolnánk. A Verzión vetített alábbi négy film is bizonyítja, mindenről lehet komolyan vagy líraian, viccesen vagy ironikusan mesélni, legyen szó politikáról, vagy a falusi élet nehézségeiről.

 

 

Falusi humor – Kovács Kristóf: Malaccal teljes

 

Kovács Kristóf dokumentumfilmje nemcsak malaccal, de humorral is teljes. A Szemlén rendezői díjjal jutalmazott alkotás azon ritka példák egyike, mely a szokásos vidéki rögvalóság bemutatása mellett egy pillanatig sem veszti el jókedvét és optimizmusát, és sikerül ezt anélkül megtennie, hogy egyetlen (látható) szépészeti beavatkozást is végzett volna a megtörtént eseményeken. Kovács Kristóf egyetlen fegyvere a humor, mely a (malac)vért és verítéket elfedve az utolsó pillanatig áthatja a történetet.

 Malaccal teljes

Főhősünk Balogh Lajos, Vajszó egyik leglelkesebb polgára, aki egy szép napon úgy dönt, az idei nemzetközi böllérversenyen az ormánsági ízeknek is meg kell mérettetniük. Így hát csapatot toboroz, szponzorokat gyűjt, egyenruhát varrat és feladatokat oszt. Mindeközben a malacok is „terítékre kerülnek”: végigkísérhetjük útjukat a születéstől egészen hurkatöltőbe kerülésig. A sok (malac)áldozatos „edzés” végül meghozza gyümölcsét, az Ormánsági Fürge Banda ezüstéremmel tér haza a nagy megmérettetésről. 

 

A Malaccal teljes ugyanabban a közegben játszódik, ahol szinte minden falusi életet bemutató magyar dokumentumfilm: itt is felsejlik a szegénység, a kilátástalanság. Kovács Kristóf filmjében azonban mindez szinte végig a háttér része marad. A Malaccal teljes ugyanis éppen arról szól, hogy ebben a nem éppen idilli környezetben is lehet diadalt aratni, csak a megfelelő cél kell hozzá. A böllérverseny kis emberek nagy sikere, az amerikai álom tüzijátékmentes, ormánsági kiadása.

 Malaccal teljes

Kovács Kristóf bátran, ám jó érzékkel alkalmazza a játékfilmes eszköztárat: a dramaturgiai ív kedvéért megbontja a lineáris szerkesztést, illetve beilleszt egy álomjelenetet. Ez utóbbi azonban szinte teljesen kizökkenti a nézőt a film világából, talán jobban jártunk volna, ha a rendező ezen a ponton alábbadott volna „avantgarde” ambícióiból.

Nemcsak humor és báj került a vérrel és vijjogással teli filmbe, hanem néhány megható, őszinte pillanat is. Amikor a csapat legidősebb tagja elbúcsúzik a feleségétől, mintha csak Mohi Sándor filmjének idős párját látnánk, ugyanazt a néma kötődést, és magától értetődő kapcsolatot.

 

Ugyanennek a bácsinak azonban nemcsak párás tekintetet, hanem hasznos ismereteket is köszönhetünk: anekdotáiból többek között azt is megtudhatjuk, hogy majd két liter pálinka elfogyasztása után bizony kalandos az út hazáig.

 

 

Falusi líra – Mohi Sándor: Imádság

 

Mohi Sándor Imádság című filmje nem mesél, vagy meséltet az öregség megéléséről, hanem megmutatja azt. Mohi Sándor egy idős parasztházaspár utolsó öt évét kísérte figyelemmel, ám mintha a film egyetlen állóképet pásztázna végig gondos aprólékossággal. Az elmúlás folyamatából éppen a folyamat hiányzik, az idő nem múlik, hanem egyszer csak vége lesz.

 Imádság

Mohi Sándor filmjének egyik legnagyobb erénye, hogy a kamera egy pillanatra sem lesz tolakodó, diszkréten a háttérbe húzódva hagyja, hogy a képek meséljenek. A hétköznapi rutin részévé váló tevékenységeket a maguk lassúságában mutatja meg a film: hosszú percekig nézzük, ahogy a nehezen mozgó bácsi felhúzza a zokniját, vagy ahogy az idős asszony keresi férje borotváját, mégis, mintha éppen ez a vontatottság teremtené meg az öregség sűrű, átható esszenciáját.

 Imádság

A házaspár környezetét áthatja a mérhetetlen szegénység, nyoma sincs a 21. századnak. Nincs beszéd sem, a csendet csak a szinte minden mozdulatot kísérő jajszó töri meg. Fáj már a létezés, mégis mennek, dolgoznak, állatokat gondoznak, főznek, élnek. Hiába a halál közelsége, ez a film mégiscsak az életről, az élethez való ragaszkodásról szól. A film legemlékezetesebb képe sem a nyomorúságot tükrözi: az idős bácsi csillogó szemmel, mosolyogva néz a kamerába. Az öregség nem egyszerű, mert a hanyatlásban van valami felemelő, az élet befejezésében van valami katartikus. Mohi Sándor filmje epigrammába sűrített gyönyörű elégia, képekben elbeszélve.

 

 

 

A politika humora - Kazuhiro Soda: Vigyázat, kampányolok! (A kawasaki jelölt)

 

Kawasaki egy forgalmas csomópontjában egy öltönyös férfi megafonnal a kezében három másodpercenként bemutatkozik, és igyekszik minél több szórólapot az arra járók kezébe gyömöszölni. Nem, nem szórólaposztogató, de még csak nem is megafonügynök, hanem képviselőjelölt, aki éppen kampányol.

Soda Kawasakiban játszódó dokumentumfilmje nem a motorok, hanem a politikai kampány gyártási technológiájába enged bepillantást. Az Amerikában élő rendező, amikor megtudta, hogy régi osztálytársa jelölt lett Kawasakiban, rögtön bepakolta a kameráját, és kontinenst váltott, hogy 12 napon keresztül kísérje barátját a rögtönzött kampány során.

 Vigyázat, kampányolok!

Kazuhiko Yamauchinak nincs könnyű dolga, a Liberális Demokrata Párt ugyanis az utolsó pillanatban választotta őt jelöltjének. Idő, politikai tapasztalat, kialakult szavazóbázis és anyagi támogatások híján vág neki a bő egy hetes kampánynak, itt már csak a csoda segít, vagy egy briliáns stratégia.

 

A recept azonban szinte bántóan egyszerű: állj ki az utcára, kedvesen csevegj el az emberekkel, meghatározott időközönként ismételgesd a neved, esetleg tedd hozzá a reform szót. Politikai program? Arra nincsen szükség. Ironikus látlelete ez a modern világban megdicsőült demokráciának.

 

Yamauchi kedves, bár nem egy karizmatikus egyéniség, aki fáradhatatlanul, hangszálait nem kímélve jár egyik helyszínről a másikra, két megafonos akció között pihenésképpen meghallgatja a kampánystáb vitáját arról a döntőnek bizonyuló kérdésről, hogy vajon „háziasszony” vagy „feleség” kifejezéssel illessék-e a jelölt oldalbordáját.

 Vigyázat, kampányolok!

Kazuhiro Soda jó adag humorral, egy csipetnyi iróniával mutatja be nemcsak Kawasaki jelöltjét, de a kampány kiszámítható mechanizmusát is, miközben sok apró látképet kapunk a japán társadalom - európai szemmel egzotikus - világáról.

 

 

A politika komolysága – Zágoni Balázs: Képzelt forradalom

 

Zágoni Balázs dokumentumfilmje szintén egy amatőr politikus heroikus küzdelmét mutatja be, A képzelt forradalomban azonban nyoma sincs még demokráciának, sem humornak, sem hepiendnek. Van viszont szocializmus, keresztény munkáspárt, és az Európai Unió sajátos előképe egy minorita plébános szemével.

 Képzelt forradalom

Szoboszlay Aladárnak, ha sikerült volna tervét megvalósítania, most aligha szorulna bemutatásra. Bukása azonban a történelem homályzónájába száműzte az aradi plébánost, Zágoni Balázs dokumentumfilmje egy történész pontosságával igyekszik rekonstruálni a feledésbe merült eseményeket, megmagyarázva ezzel azt is, miért figyelte a Securitate olyan nagy gyanakvással az erdélyi magyarokat.

 
A temesvári születésű Szoboszlay Aladár hosszú utat tett meg a vérpadig: a rendszer által halálra ítélt plébános néhány évvel korábban még az állam által kezdeményezett és fenntartott békepapi mozgalom tagja volt. Amikor azonban megismerkedett a baloldali értelmiség körébe tartozó Reusz Erzsébettel, Szoboszlay végleg eltávolodott korábbi nézeteitől, és nem sokkal ezután már a rendszer megújításának programján dolgozott. Megalapította a Keresztény Munkáspártot, majd látva ennek sikertelenségét, nagyobb távlatokban kezdett gondolkodni. Megszületett az Osztrák-Magyar-Román Konföderáció terve, mely után már nem elégedett meg a papíron szőtt álmokkal, így cselekvésre szánta el magát. Szoboszlay minden létező – román és magyar – kapcsolatát felhasználva egy nagyszabású, mindkét országra kiterjedő forradalom megszervezésével kezdett el foglalkozni. Az attak tervezett napján (1956. augusztus 28.) azonban csak ő, és néhány elszánt barátja álltak készen a támadásra. A román titkosszolgálat végül elfogta a „képzelt” forradalmárokat, és példátlan szigorral büntette a szervezkedést. A Securitate – annak ellenére, hogy románok és magyarok egyaránt résztvettek a forradalmi stratégia kidolgozásában – később erdélyi magyar lázadásként tüntette fel a Szoboszlay-ügyet.

 Képzelt forradalom

Az eseményekben benne rejlett az irónia lehetősége, ám az alkotók felismerték, hogy a tragikus végkifejlet tükrében ízléstelen lett volna ironikusan közelíteni a történethez. Az ügy komolyságát már a film elején tudatják a nézővel: a kamera egy elhagyatott, lepusztult teremben pásztáz végig az üres széksorok között, miközben megtudjuk, 57-ben 10 halálos ítélet mondatott ki itt, köztük a film főszereplőé, Szoboszlay Aladáré is.

Az alkotóknak nem volt könnyű dolguk, hiszen az ügy fontos szereplői közül már senki sem él. Egyetlen forrásuk egy jó adag levéltári dokumentum volt, ezek felhasználásával kellett nemcsak történészek, hanem a mezei nézők számára is élvezhető dokumentumfilmet összeállítaniuk. A feladat többé-kevésbe sikerültnek mondható, Zágoni Balázs – a történész Stefano Bottonival karöltve – összeszedett, kerek, követhető és élvezhető filmet készített. Ötletkavalkádot, formanyelvi újításokat ne várjuk a Képzelt forradalomtól, a hangsúly itt egyértelműen a történelmi esemény minél pontosabb bemutatásán van. A „mi” a lényeg, nem a „hogyan”.

Az ötödik Verzió véget ért Budapesten. Jövőre talán majd azok sem maradnak már otthon, akiket idén még elidegenített az "emberi jogi" jelző.

nyomtat

Szerzők

-- Harmat Eszter --


További írások a rovatból

Rebecca Zlotowski: Mások gyerekei
Ari Aster: Amitől félünk
Interjú Horváth Kristóffal (Színész Bobbal) önellentmondásról, rasszizmusról és a Háromezer számozott darab forgatásáról
Kárpáti György Mór: Saját erdő

Más művészeti ágakról

irodalom

Bemutatták Iglódi Csaba regényét
Békés Pál meseregényei a Jelenkornál
Beszélgetés a Tilos az Á négy antológiájáról a Margón
Tárca Svédországból


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés